Azt csiripelik a verebek, hogy az Alapjogokért Központ a putyinista magyar árnyék-titkosszolgálat egyik fedőszervezete, ami Gulyás Gergely irányítása alatt áll.

Ez sajnos nagyon is valószerűen hangzik. Az Alapjogokért Központ tele van kivénhedt, vagy éppen fiatalon nyugdíjba küldött (kiebrudalt) volt katonai (és civil) hírszerzőkkel, elhárítókkal, ügynökökkel. Közülük is a legveszélyesebb Horváth József vezérőrnagy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat volt főigazgató-helyettese. Róla „emlékezett meg” Explorator egy korábbi blogbejegyzése, amit most – a szerző szíves engedélyével – ide átmásolok. Gulyás Gergely szerepére hamarosan még visszatérek. Egyelőre csak annyit teszek hozzá, hogy ha Horváth József a nemzeti morális katasztrófabajnokság bronzérmese, akkor az ő főnökének, Gulyás Gergelynek bizonyára kijár az ezüstérem. 

A nemzeti morális katasztrófabajnokság bronzérmese: dr. Horváth József vezérőrnagy

Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója, Horváth József szerint morális katasztrófa lett volna, ha az Európai Unió vezetése „biztatta” volna Kijevet a merénylet végrehajtására, ráadásul – lévén hazánk a NATO tagja – válaszlépések is történtek volna. A Barátság kőolajvezeték elleni merénylet ötletének hírét az amerikai titkosszolgálat tudatosan szivárogtathatta ki. Kijev azért ellenséges hazánkkal szemben, mert Magyarország nem szállít fegyvereket, és nem ad pénzt Ukrajnának, amellyel a háború folytatását támogatná – közölte a szakértő.

De ki is ez a szakértő?

Horváth József a rendszerváltás előtt a BM III/III (belső reakció elleni elhárítás) és a III/IV (katonai elhárítás) munkatársa volt. A 90-es évek elejétől az NBH (Nemzetbiztonsági Hivatal), majd a KBH (Katonai Biztonsági Hivatal) kötelékébe került. A Fidesz 2002-es választási vereségét követően az UDZrt biztonsági főnökeként funkcionált, és ebben a minőségében a szocialisták titokminiszterével, Szilvásy Györggyel és a később az oroszok javára folytatott kémkedésért elítélt Galambos Lajos, NBH főigazgatóval is „összeakasztotta a bajszát”. Az NBH belharcai persze már korábban elkezdődtek, ezért is kellett – ideiglenesen – távoznia a szolgálattól.

Dandártábornokként 2012. január l-től lett az összevont KNBSZ (Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat) „általános” főigazgató-helyettese, e minőségében a művelettámogató szervezeti egységeket és az elhárító ágazatot irányította. Hozzá került a humán terület (személyügyek és oktatás) irányítása is. 2012. márciusban léptették elő vezérőrnaggyá. Mivel Pásztor István dandártábornok (később vezérőrnagy), felderítő helyettes 2012 őszén az IH (Információs Hivatal, azaz polgári hírszerzés) főigazgatója lett, onnan kezdve – több, mint fél évig – az egész KNBSZ de facto irányítása a KBH-ból jött Horváth kezébe került, és az ő támogatásával az elhárítók „végre” ráláthattak a katonai hírszerzés operatív ügyeire is. 2013 tavaszán a vezérőrnagy vitatott körülmények között „egészségügyi okokból” nyugdíjba vonult, de miután Hende Csaba honvédelmi minisztert a menekültválság határozatlan kezelése miatt 2015-ben leváltották, hirtelen „meggyógyult”, és azóta nemzetbiztonsági ügyekben sűrűn nyilatkozik. Jelenleg az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője. Könyvet írt a hibrid hadviselésről, amelyben a befolyásolás, a dezinformálás és a lejáratás módszereit ismerteti.

Horváth József szakértői média-megnyilvánulásai az orosz-ukrán háború kirobbanását közvetlenül megelőző időszaktól kezdve megsokasodtak. A Hír Tv is beszámolt róla, hogy 2022. január 28-án (az orosz támadás előtt kevesebb, mint egy hónappal) Horváth József vezérőrnagy a Mediaworks Hírcentrumának adott interjúban kijelentette: „Szabó Tímea akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet. A baloldal soraiban lehetnek az ország ellen dolgozó ügynökök”.

Úgy fogalmazott: „Vannak egyértelműen gyanús esetek. Ne gondoljuk, hogy valaki egy vidéki egyetemről csak úgy egy amerikai csúcsegyetemre kerülhet, ahol egyből kiemelt kutatási pozíciót kap, majd egy háborús zónába küldik, hogy az ottani kormány felállításában segédkezzen”. Ezzel a Kabul Rózsájaként is emlegetett Szabó Tímeára utalt. Szerinte elképzelhető, hogy az amerikaiak (a kormányváltásban érdekelt körök, köztük Hillary Clinton csapata és az őket bőkezűen támogató Soros-hálózat) beavatkoznak a magyar választásokba.

„A titkosszolgálatok dolga, hogy folyamatosan gyűjtsék az információkat, amelyeket talán csak évekkel, évtizedekkel később használnak fel... Egy titkosszolgálatnak már rögtön az elejétől, hermetikusan védenie kell a saját információit, s ha ez nem teljesül, akkor nagyon nehéz – vagy talán lehetetlen – helyzetbe kerül. Aki teljesen biztosra akar menni, annak az oroszok példáját érdemes követnie”.

Lejáratás, karaktergyilkosság, bomlasztás, kiszorítás – ez a „követendő” orosz példa, amit a 2022 tavaszi választások előcsatározásaiban a kormánypárt média, élén az Origo-val, bevetett. Emlékszünk, 2021. december 9-én jelent meg Anonymus tolmácsolásában az a titokban (tehát illegálisan) készített hangfelvétel, amelyen Gansperger Gyula, Bajnai Gordon „harcostársa” (?), az első Orbán-kormány alatt az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. elnök-vezérigazgatója „leplezi le” az amerikaiak állítólagos ügynökét.

De gondolkozzunk együtt: ki lehet az igazi Kabul Rózsája? Ha hinnénk Anonymusnak, az Indexnek, az Origo-nak és Rákay Philipnek, azt hihetnénk, Szabó Tímea az. A KNBSZ volt főigazgatójának, Kovács József altábornagynak (Horváth József vezérőrnagy közvetlen főnökének) azonban már 2012-ben fel kellett volna figyelnie arra, hogy Horváth József egyik középvezető beosztottjának az élettársa Roses Of Kabul (Kabul rózsái) néven kétnyelvű (magyar–angol, de főleg angol) honlapot (blogot, azaz internetes naplót) üzemeltet, amelyen biztonságpolitikai, katonai és hírszerzési kérdésekről publikál válogatott sajtóközleményeket, Afganisztánra és Iránra koncentrálva. A hölgy a Facebookon is rajta van, azon keresztül kapcsolódik a Roses Of Kabul bloghoz (és azon keresztül szenvedi el az informatikai támadásokat ismeretlen rosszakarók részéről). Saját maga által szerkesztett profilja szerint kedvenc regénye John Le Carré: Suszter, szabó, baka, kém című alkotása, ami egy a brit titkosszolgálatba beépült „tégla” (áruló) tevékenységéről, leleplezéséről szól. A blog szerkesztését ezredes rendfokozatú katonai elhárító élettársával együtt végzi, és több közös fényképet is kiraknak rá, az egyiken István éppen átöleli Éva vállát, úgy néznek mindketten szembe a kamerával egy rózsakert közepén. Az eredeti képfájl neve Kabulban.jpeg volt, keletkezési dátuma 2012. 06. 25. 15:32:08 (készült a Picasa nevü képszerkesztő szoftverrel). Maga a fénykép valószínűleg 2011-ben készült, amikor egy kétszemélyes delegáció tagjaiként toboroztak afgán ösztöndíjasokat magyarországi egyetemekre (és válogattak közülük ügynök-jelölteket).

Éva asszony nemcsak Kabul Rózsája, hanem Teherán Tulipánja is, sőt Amman Fekete Írisze, de most hagyjuk a rémtörténeteket, csak annyit jegyezzünk meg szomorúan, hogy ugyanazok verik nagydobra Szabó Tímea kissé pikáns előéletét, és vádolják azzal, amivel, akik mindmáig foggal-körömmel védelmezik az igazi Kabul Rózsáját, aki egyben Teherán Tulipánja, Amman Fekete Írisze, és el ne felejtsem, Kairó Lótuszvirága is, és nem az amerikaiaknak dolgozik.

Megkérdezhetnénk azt is, honnan tudja Anonymus, ha nem Kovács altábornagytól, aki ma már a  Miniszterelnöki Hivatal információs államtitkára, nemzetbiztonsági főtanácsadó vagy micsoda, esetleg az ő volt helyettesétől, Horváth József vezérőrnagytól, hogy Tímea a hárombetűs amerikai szervezetnek muzsikált (ha ugyan igazak a “vádak”), és miért kell ezt nyilvánosságra hozni, és miért kell operatív részletekkel fűszerezni (azt is elárulni, hogy ki volt a kapcsolattartója), vagyis lebuktatni egy amerikai különleges ügynököt, aki történetesen akkortájban (két és fél hónappal a háború 2022. februári kirobbanása előtt) éppen Ukrajnában tevékenykedett, és miért kell a hárombetűs szervezetet (sőt az amerikai kormányzatot, hangsúlyozottan csak a demokratákat, a republikánusokkal semmi baj), meg az ENSZ-ről se feledkezzünk meg, ennek ürügyén ellenségnek beállítani, és milyen célt szolgált ez, és mi lesz a következménye?

A szövetséges Magyarországot miért nem zavarta, hogy amerikai (vagy talán magyar, esetleg közös) szolgálatban álló egykori és jelen idejű ügynökök nevét a KNBSZ-hez közelálló körök nyilvánosságra hozzák?

Ha Tímea annak idején a magyarok tudtával és engedélyével, sőt megbízásából működött együtt Kabulban az amerikai szép fiúval (amire komoly esély van), akkor mindez olyan belső információ, aminek a nyilvános felhánytorgatása nem szép dolog, és akkor még finoman fogalmaztam, de mondhattam volna hazaárulást és hűtlenséget, meg szövetségesek elleni kémkedést is, de minimum a minősített adattal való visszaélés (és a választás rendjének veszélyeztetése) biztos fennáll. Horváth József nyugdíjas nemzetbiztonsági vezérőrnagynak tudnia kell, hogy van egy ún. Intelligence Identity Protection Act, vagy hogy hívják az USA-ban, és annak alapján ott már kormánytagokat is börtönöztek be, mert a sajtón keresztül nyilvánosságra hozták a hárombetűs szervezet egy alkalmazottjának nevét, miközben azt is figyelembe kéne venni, hogy van egy magyar–amerikai (bűnügyi) jogsegélyegyezmény is. Arról meg ne is beszéljünk (vagy inkább mégis), hogy a „leleplezett” amerikai diplomata (vagy tán kém?) Ukrajnában alighanem fontos (mármint az USA számára fontos), de még az is lehet, hogy NATO-szintű feladatokat hajtott végre (vagy tán még most is), és akkor az ő nyilvános leleplezése már igencsak súlyos megítélés alá esik a papíron még szövetséges Magyarország jogrendszere szerint is. Akár az élete is veszélybe kerülhetett (volna) emiatt.

Szóval kinek az oldalán áll az ukrán-orosz hajcihőben Magyarország, és kit tekintett igazi ellenségének már a háborút megelőzően és azóta is? Miért kellett kicsinyes és aljas bel- és külpolitikai megfontolások kedvéért elárulni a saját embereinket (vagy a szövetségeseinkét), legyenek azok hírszerző tisztek, ügynökök, önkéntes adatszolgáltatók vagy bárki más olyan személy, akit erkölcsi és kutya kötelességük lenne megvédenünk minden áron? A magyar kormány és a nemzetbiztonsági szolgálatok nem először (és nem is utoljára) követték el ezt az égbekiáltó erkölcstelenséget. Ez az igazi morális katasztrófa!

A Szabó Tímea (állítólagos) CIA-kötődését leleplező média-kampányhoz való csatlakozásával, és a „vádakat” alátámasztó (bár nem bizonyító), egyoldalú szakmai véleményének nyilvános hangoztatásával Horváth tábornok lényegében beismeri, sőt eldicsekszik azzal, hogy a katonai elhárításunk – a törvényben előírt működési területének határait átlépve – évek (évtizedek) óta folyamatosan gyűjtötte az információkat a magyar katonai és polgári hírszerzéssel, valamint a szövetséges országok (mindenekelőtt az Egyesült Államok) hírszerzésével – talán éppen egy másik magyar titkosszolgálat megbízásából – együttműködő (vagy arra potenciálisan alkalmas) személyekről, tevékenységekről, és a megszerzett értesüléseket egy kiélezett katonai-politikai válsághelyzetben (mint a mostani) kész a magyar és a szövetséges érdekek rovására, az orosz érdekek előmozdítására befolyásoló, dezinformációs és lejárató műveletekben felhasználni. A katonai elhárító ágazat (ma már az egész KNBSZ) nem tartja be a magyar (és az amerikai, illetve a NATO) információvédelmi előírásokat, és nyilvános csatornákon (de talán más módokon is) „üzeneteket vált” a GRU-val, vagy legalábbis közvetve segíti a NATO és az EU bomlasztását célzó orosz hírszerző és propaganda-műveleteket, egyértelmű bizonyítékát nyújtva a magyar politikai és nemzetbiztonsági vezető körök Amerika- és demokrácia-ellenességének.

Horváth József a közmédia híradójának 2022. február 24-i, reggeli adásában (mindössze néhány órával az orosz támadás megindulása után) kijelentette: „Korábban is kellett volna, és továbbra is érdemes komolyan venni, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök mond. A mostani precíziós művelet első órái a légi fölény megszerzéséről szólnak. Fontos a légi-támaszpontok, lőszerraktárak kiiktatása, megakadályozandó, hogy Ukrajna további fegyverhez jusson”.

Ide kívánkozik, hogy egy másik hír szerint (mandiner.hu, 2022. február 26.) „komoly elismerés érte Orbán Viktor politikáját, méghozzá a tengerentúlon azzal, hogy a Konzervatív Politikai Cselekvési Központ (CPAC) floridai rendezvényén az Amerikai Konzervatív Unió igazgatója méltatta Orbán Viktort és kormányát, mert a magyar kormány hatékonyan állt ellen a migrációs nyomásnak, és most a gyermekek védelmében is élen jár. Kiemelte, hogy állandó harcok dúlnak Brüsszel és a nemzeti szuverenitásukért küzdő államok, így például Magyarország között. Üdvözölte, hogy az Alapjogokért Központ képviseletében Magyarország is a CPAC-család részévé vált, egyúttal kiemelte, hogy a március végén Budapestre érkező CPAC az első európai, egyben az egyik „legfiatalabb” kezdeményezésük”.

Szögezzük le: Magyarország nem vált a „CPAC-család” részévé, sőt egyelőre – és szerencsére – az Amerikai Egyesült Államok sem. A Trumpista amerikai szélsőjobb, és a Fidesz, Orbán Viktorral az élen és az Alapjogokért Központ képviseletében viszont igen: az ő családjuk a CPAC. Vajon miért kellett az orosz–ukrán háború felfelé ívelő (rohamosan eszkalálódó) szakaszában, tavaly február 26-án, amikor az orosz tankok még Kijev felé törtek előre, Brüsszel és Magyarország „állandó harcait” kiemelni annak az Alapjogokért Központnak a méltatása jegyében, amelynek „oszlopos” tagja és biztonságpolitikai főszakértője Horváth József, egykori állam- és nemzetbiztonsági tiszt, majd tábornok?

Az Alapjogokért Központ az Orbán-kormány milliárdokkal kitömött álcivil szervezete, amely Horváth Józsefen keresztül (is) szorosan kapcsolódik azokhoz az Amerika-ellenes, oroszbarát kémelhárító és részben hírszerző körökhöz, amelyek a CIA-t tekintik legfőbb ellenségüknek és a GRU-t a fő szövetségesüknek. A magyar kormányt és a parlamenti pártok többségét nem nagyon zavarja, hogy a KBH, illetve most már KNBSZ, vagy az NBH (2010-től AH) a rendszerváltás óta (részben Horváth József irányításával) egyetlen egy orosz kémet sem tudott (és akart) leleplezni, de az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága (amely minden ezzel kapcsolatos korábbi bejelentést eltüntetett), az Oroszországba szökött és ott menedéket kapott Snowden szivárogtatásai kapcsán az amerikai hírszerző szolgálatok feltételezett Magyarország-ellenes tevékenységéről tartott meghallgatásokat, a Pharaon-ügy napirendre kerülésekor pedig a kormányfő „amerikai titkosszolgálati játszmáról” beszélt a Parlamentben.

Az a tény, hogy a közmédia ilyen tág teret biztosít önjelölt szakértők, álcivil szervezetek, köztük az Alapjogokért Központ és különösen Horváth József vezérőrnagy GRU-ihlette háborús propagandájának, megerősíti, hogy a magyar árnyék-titkosszolgálat a legmagasabb kormányzati körök jóváhagyásával folytatja NATO- és EU-ellenes hírszerző és propaganda-tevékenységét. Az pedig, hogy „az Alapjogokért Központ képviseletében Magyarország is a CPAC-család részévé vált”, újabb bizonyítékát adja annak, hogy az ultrakonzervatív amerikai körök és a magyar kormány – az oroszokkal is lepaktálva – szorosan együttműködik a nyugati szövetségi rendszerek (NATO és EU) bomlasztása érdekében.

A nyugállományú vezérőrnagy előélete és korábbi nyilatkozatai tükrében ez a legutóbbi, 2023. május 18-i, morális katasztrófáról handabandázó, az Európai Bizottságot támadó, Ukrajnát a NATO-val fenyegető, elemzés és értékelés híján közzétett hírszerzési információra alapozott uszító „véleménye” nem egy civil szervezet tudós szakértőjének szakmai állásfoglalása, hanem egyértelműen az orosz (és magyar) titkosszolgálatok illetéktelen politikai és társadalmi befolyásának szándékosan további teret adó hazug propaganda-fogás. Annyi köszönet mégis jár Horváth Józsefnek, hogy a „morális katasztrófa” emlegetésével ihletet és motivációt adott ahhoz, hogy meghirdessük „A 100 legnagyobb magyar morális katasztrófa” nevű versenysorozatunkat, és a „nemzetbiztonsági és biztonságpolitikai” kategóriában kihirdetett (egyelőre) harmadik helyezésért járó képzeletbeli bronzérmet mindjárt neki is ítéljük. A cukisági verseny még nem ért véget, a rangsort folyamatosan kiegészítjük és frissítjük, a listában még van 99 betöltetlen hely, de ki is lehet esni az élbolyból. Lehet, hogy Horváth József csak egy kis hal az álnokságnak ebben a nagy tengerében. A példaértékű magyar morális katasztrófák előidézőinek  mezőnyében – sajnos – nagy a tülekedés.   

 Kedves Olvasó! Szövetségesi körökben valóban mindenki „háborúpárti”, csak mi vagyunk „békeharcosok”? Orbán Viktor a tegnapi, „összetartozás-napi”, megosztó kampánybeszédével ismét hadat üzent Amerikának és az EU-nak. Ezért mondom nektek: Mindegy, hogy kire szavaztok június 9-én. Ha a Fidesz-KDNP megerősödve kerül ki a választásokból, akkor a miniszterelnök és a sleppje felbátorodik, és kenyértörésre viszi a dolgot az EU-val és az USA-val szemben. Ha viszont meggyengülnek, akkor kétségbeesett provokációkhoz folyamodnak majd, hogy legyen ürügyük a szövetségesekkel való szakításért a felelősséget az EU és Amerika „magyarellenes” válaszintézkedéseire fogni. Ez lesz kicsiny hazánk legújabb Trianonja. 100 év múlva aztán újra lehet emlékbeszédeket tartani „a magyar nemzet elleni gyilkossági kísérletről”.

Orbán persze arra vár, hogy az amerikai választásokat Trump nyerje meg. Úgy látszik, ő és tanácsadói, a titkosszolgálati vezetőket is ideértve, nem figyeltek az amerikai nagykövet beszédére, amit a magyar NATO-csatlakozás 25. évfordulója alkalmából mondott el: „A kapcsolatunkban jelentkező, rendszerszintű kihívások fényében az Egyesült Államok a magyarországi politikájában azt az egyetlen megközelítést folytatja, amely eredményt hoz: a kapcsolattartást, az őszinteséget és …” (Most figyeljetek!) „az elszámoltathatóságot”. Hozzátette: „És talán ez a legfontosabb, nem fogunk várni. Magyarország dönthet úgy, hogy az Egyesült Államokkal kapcsolatban kivár, az Egyesült Államok azonban nem fog így tenni”. Vagyis, mondom én, az is mindegy, hogy ki nyeri az amerikai választásokat. A Biden-kormány nem fog várni az Orbán-kormány elszámoltatásával az év végéig.

Hogyan számoltathatja el az USA – és az EU – a magyar vezetést? Például úgy, hogy rámutat: a magyarok nem tartják be azokat a saját jogszabályaikat (a szövetségesek elleni kémkedés tilalmával az élen), amiket egyébként nemzetközi szerződések alapján tettek a magyar jogrendszer részévé.

Az információ biztonságáról szóló, Brüsszelben, 1997. március 6-án kelt NATO Megállapodást Magyarország már a PfP programhoz csatlakozás feltételeként elfogadta, és annak megerősítéséről és kihirdetéséről a tagság 1999-es elnyerését követően, a 2000. június. 14-től hatályos, 2000. évi IV. törvényben rendelkezett. A megállapodásnak az összes olyan EU-tagállam is részese, amely egyben a NATO tagja is, sőt a 2023. januári (harmadik) Közös Nyilatkozat a NATO-EU Együttműködésről az egész EU-ra kiterjeszti ezt a kötelezettséget, kiegészítve azt az „idegen eredetű információmanipulálás és beavatkozás” (foreign information manipulation and interference) elleni védelemmel.

A törvény értelmében:

(1) „A Felek szavatolják, hogy minden állampolgáruk, aki hivatali kötelezettsége ellátása során BIZALMAS vagy annál magasabb minősítésű információhoz kell hogy hozzájusson, vagy azokhoz hozzáférhet, megfelelő biztonsági vizsgálaton esik át, mielőtt munkaköre ellátását megkezdi.

(2) A biztonsági vizsgálat lefolytatásának célja annak megállapítása, hogy az adott személy, figyelembe véve hűségét és megbízhatóságát, hozzáférhet-e minősített információkhoz anélkül, hogy az elfogadhatatlan biztonsági kockázatot jelentene.

(3) Kérésre mindegyik Fél köteles együttműködni a többi Féllel a biztonsági vizsgálat lefolytatásában”.

Ezt a rendelkezést Magyarország azzal „cselezte ki”, hogy miniszterelnökké válása előtt O. V. csak párttisztségeket töltött be, és a nemzetbiztonsági törvényünk szerint a főméltóságok mentesülnek az ún. nemzetbiztonsági ellenőrzés alól (őket korábban, amikor alacsonyabb szintű hivatali beosztásban voltak, már ellenőrizték). O. V. azonban kivétel. A lehetőség viszont adott arra, hogy bármely tagállam (vagy a NATO Biztonsági Főosztálya) kezdeményezze a vizsgálat lefolytatását Viktorunkkal és társaival szemben, és véleményem szerint ezt hamarosan meg is fogja valamelyikük tenni. A vizsgálat megállapításai nyomán pedig visszavonhatják mindazoknak a NATO- és EU-szintű biztonsági tanúsítványait, akikkel szemben alapos gyanú merült fel arra, hogy orosz ügynökök. A biztonsági tanúsítványok érvénytelenítése azzal jár, hogy a magyar hírszerzők és elhárítók, diplomaták, szakértők stb., többsége nem lesz jogosult részt venni a NATO Katonai Törzs felderítő, illetve a szervezet Különleges (elhárító) Bizottságának ülésein és más fórumokon, következésképpen nem járulhatnak hozzá a NATO felderítő helyzetértékelések elkészítéséhez, a szakpolitikai közös álláspontok kialakításához, sőt ezeket a jelentéseket meg sem kapják, így végső soron a döntések meghozatalában sem vehetnek érdemben részt. Sem az EU-ból, sem a NATO-ból nem lehet kizárni Magyarországot, viszont az előkészítő és döntéshozó fórumokra a magyar képviselők, szakemberek és állami vezetők – biztonsági okokból – nem kapnak majd meghívást. Ez rosszabb lesz, mint egy kizárás.

Egy nemzet vagyunk, összetartozunk, közös a felelősségünk. A magam részéről nem szándékozom tétlenül megvárni az Új Trianont. Magyar állampolgárként vállalni fogom a rám eső egyéni felelősséget, és gyakorolni fogom a vele járó hatásköröket is, bármennyire is korlátozottak legyenek azok. Ennek keretében élni fogok azon állampolgári jogommal, hogy az állami szervekhez közérdekű bejelentéseket és adatigényléseket nyújtsak be, észrevételeket, javaslatokat, kéréseket fogalmazzak meg, és azokat nyilvánosságra hozzam. Első lépésként ezennel bejelentem, hogy a június 9-i választásokat követően rövid időn belül közzé teszem az (egyelőre) Egyszemélyes Civil Elszámoltató Bizottság (szigorúan nyílt információkra alapozott) jelentését az orosz titkosszolgálatok magyarországi befolyását érvényesítő Árnyék-titkosszolgálat (ÁSZ) kormányzati támogatást élvező tevékenységéről, különös tekintettel a szövetségesek elleni kémkedésre, és ezt a jelentést megküldöm a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatójának (is), azon javaslat kíséretében, hogy ő maga adjon utasítást saját feladat- és hatáskörében az 1995. évi CXXV. (nemzetbiztonsági) törvény által előírt felderítő és elhárító intézkedések azonnali megtételére, valamint a kormánynál kezdeményezze, hogy hivatalos csatornákon keresztül jelezzük a Szövetség illetékes szervei (mindenekelőtt a NATO Biztonsági Hivatala) felé, hogy a 2000. évi IV. tv. rendelkezései szerint és a NATO információbiztonsági előírásainak megfelelően megerősítjük együttműködésünket az érintett tagországokkal.

Addig is jó kampányolást kívánok mindenkinek!  

Nagycsoportos óvodás és kisiskolás unokáimat néhány napja én hoztam el az intézményükből, és ahogy gurultunk hazafelé, szokásuk szerint az út melletti lámpaoszlopokra függesztett választási plakátokat nézegették és kommentálták. Már mindketten tudnak olvasni, de kezdetben nem a semmitmondó jelszavak (Folytassuk! Kezdjük újra! Tegyük sikeressé! Fogjunk össze! stb.), hanem az önkormányzati jelöltek arcképe keltette fel a figyelmüket, ugyanis felfedezték közöttük az iskola igazgatóját és az egyik osztályfőnököt. Mondták is, hogy ők rájuk fognak szavazni, mert ismerik őket, és mindketten nagyon aranyosak a gyerekekkel. Most azonban, miután elhaladtunk a harmadik, öles betűkkel pingált „Háború!” feliratú plakát mellett, az egyikük aggodalmas hangon megkérdezte: „Nagypapi, tényleg háború van?”. „Á, dehogy!” feleltem reflex-szerűen. „Akkor miért írják ilyen sokszor, hogy Háború, és miért ilyen nagy betűkkel?”. Kénytelen voltam elmagyarázni, hogy az egyik szomszéd országban, Ukrajnában valóban háború van, de nem kell félni, tőlünk igen messze harcolnak egymással az oroszok és az ukránok, de előbb-utóbb úgyis elfáradnak, és akkor majd békét kötnek. Az ilyen háborús plakátokkal csak a rossz emberek ijesztgetik a gyerekeket és a szüleiket, hogy rájuk szavazzanak, mert ha nem, akkor szerintük itt is háború lesz. De ez hazugság, nem kell félni.

Közben azt olvasom, hogy Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója megdöbbent azon, hogy Piliscsaba KDNP-s polgármestere az iskola mellől akarja eltávolítani a Stop háború! feliratú plakátot. Menczer a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában kifejtette: „Piliscsabán az történt, hogy a helyi baloldali, háborúpárti önkormányzati politikusok támadták meg a plakátot. Ezt követően a helyi KDNP-s polgármester a fideszes választókerületi elnökkel, Czuczor Gergellyel együtt összecsinálta magát, és teljesítette azt a parancsot, amit a helyi háborúpárti baloldali politikusok kiadtak. Ez szégyen. Hozzátette, szégyelli, hogy a közösségükben ilyen „gyáva emberek” vannak. A Fidesz kommunikációs igazgatója közösségi oldalán is megerősítette, hogy „nincs helyük közöttünk azoknak, akik gyáván kiszolgálják a baloldalt”.

Mi van Tamás, betojtál a gatyádba? Most jössz csak rá, hogy ez a háborús uszítás, amit te a Fidesz kommunikációs igazgatójaként kitaláltál, már a saját párttársaid körében is visszatetszést kelt, őket is elgondolkodtatja? Ezért O. V. sem fog megdicsérni. Szerintem te vagy az, akinek nincs helye semmilyen közösségben. Kutyaharapást a szőrével? A saját gyávaságodat kompenzálod azzal, hogy másokat legyávázol? Mikor te kínodban fantáziátlanul már a kiscsoportos óvodásokat és a bölcsiseket ijesztgeted? Ezzel a megnyilatkozásoddal újabb szöget vertél a Fidesz koporsójába, és – mert már a gyerekes családokat sem kíméled – kihúztad nálam a gyufát.

Te, rivaldafényben sütkérező, rémhírterjesztő, kisgyerekeket ijesztgető, mosdatlan szájú, talpnyaló, pökhendi ellenforradalmár: Reszkess!

A következő bejegyzésekben – mert kiprovokáltad – leleplezem, hogy a te hathatós közreműködéseddel hogyan vált a Magyar Atlanti Tanács (is) az orosz háborús törekvéseket kiszolgáló, a szövetségeseink (a NATO és az EU) ellen aknamunkát folytató  propaganda- és kémszervezetté. Már nem sokáig játszhatod meg magadat. 

Lássátok Feleim saját szemeitekkel, hogy mik vannak. A közérdekű magánlevéltáramba egy pdf fájlba összefűzve olvashatjátok az Aggodalmaskodó Professzor és Vadai Ágnes, DK-s képviselő hajdani, 2012-2014 közötti levelezésének dokumentumait a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a nemzetbiztonsági szolgálatoknál előfordult súlyos szabálytalanságok ügyében.

Az első, kétoldalas levélben (2012 augusztusában) súlyos vádak hangoznak el folytatólagosan elkövetett jogsértésekről, tudatos romboló tevékenységről, a nemzetbiztonsági felsőoktatás tönkre tételéről, nemzeti hírszerző és NATO hozzájárulási képességeink veszélyeztetéséről, az egész magyar nemzetbiztonsági szolgálati rendszer szétesésével fenyegető folyamatokról meg ilyesmikről. A konkrétumokat a levél mellékletei tartalmazták, de azokat egyelőre nem hozom nyilvánosságra (ami késik, nem múlik), mert a lényeg most nem ez, hanem az, hogy Ágnes asszony hogyan reagált mindezekre.

Nos, egészen pozitívan, majdhogynem lelkesen. Úgy látszik, látott valami pártpolitikai haszonszerzési lehetőséget a dologban: az összeállítás 3. oldalán található, egy héten belül megküldött rövid, de annál biztatóbb válasza ugyanis így szólt: „Tisztelt xxxxxx Úr, Keresni fogom hamarosan. Aláírás: Vadai Ágnes, Demokratikus Koalíció”

.Telt-múlt az idő, nem is kevés (több, mit két év), és a harcias amazon megfeledkezni látszott ígéretéről, mert mégsem kereste „hamarosan” a levélírót. 

A 4. oldalon – elgondolkodtató közjátékként – egy olyan feljegyzést olvashatunk, amelyből kiderül, hogy a képviselő asszony nemzetbiztonsági tanácsadói történetesen ugyanazok voltak, akiket az aggodalmaskodó állampolgár bemószerolt nála (de ezt a Magyar Nemzet leleplező cikkének olvasása előtt nem tudta a naiv balfácán). Utólag visszatekintve valahogy úgy történhetett a képviselő asszony honleányi hevületének lelohadása, hogy az első levél kézhezvételét követően tett könnyelmű ígérete körüli napokban Vadai Ágnes  Gyurcsány Ferenc (volt) miniszterelnök vezéri sátrában a főnökével együtt éhségsztrájkolt valamilyen, azóta már feledésbe merült ügyben, és talán ott beszélgettek arról, hogy a saját kutyájuk kölykét azért mégsem kellene felelősségre vonni, inkább főjön meg a bejelentő a saját levében.

Az 5. és utolsó oldalon az a dörgedelem olvasható, amit Sopánka – türelme elfogytán – Ágnes asszonyhoz intézett bő két év múlva, természetesen teljesen hatástalanul, mert arra sem kapott választ. Ágnesünk talán abban reménykedett, hogy a Katonai Biztonsági Hivatal rossz hírbe hozott egykori felső vezetői (akik korábban még a romák elleni emlékezetes sorozatgyilkosságok kapcsán is gyanúba keveredtek, de aztán kimásztak a bajból), „hamarosan” ebben az ügyben is megtalálják a megfelelő megoldást. Sopánka pedig magára vessen, miért kellett neki darázsfészekbe nyúlnia.

Kedves Dobrev Klára, nyugodtan megkérdezheti Ágnes asszonyt, aki az Ön honvédelmi minisztere és nemzetbiztonsági főtanácsadója, hogy mit tud ezekről a dolgokról, de a férjeurát, egyben pártjuk vezérét is megkérdezheti, hogy miről beszéltek az akkori jobbkezével anno a Parlament előtt ideiglenesen felvert  sátorban.

Nektek pedig, Kedves Olvasók (ha vagytok) ezért mondtam, hogy a pénteki (mai), eleve határozatképtelen ál-ellenzéki országgyűlés-ülésen az orosz titkosszolgálati befolyás vagy a Sulyok Tamás féle állítólagos földmutyi ügyében semmi egetverő leleplezésre ne számítsatok. Akárcsak a tegnapi, (Várkert) bazári listavezetői vitán: Vajúdnak a hegyek, és egeret szülnek.

Mivel Sopánka a Sándor Palotához ez év (2024) április 22-én intézett sürgős, személyes meghallgatás keretében teendő közérdekű bejelentésre vonatkozó kérésére nemhogy azonnal, hanem egy hónapon túl sem kapott választ nemhogy a köztársasági elnöktől, hanem  a hivatalát vezető főigazgatótól sem, megadta az engedélyt György barátnak ahhoz, hogy az említett dokumentum hiteles másolatát (a személyes adatok védelme és taktikai megfontolások miatt szükségesnek ítélt minimális mennyiségű „kitakarás” mellett) a közérdekű magánlevéltárában elhelyezze, és másolatban  közzé tegye (lásd a bejegyzés alján).

Csupán a véletlennek tudható be, hogy éppen ma reggel olvasom a Telexen: A Fidesz, illetve a kormánypárti képviselőcsoportok nem lesznek jelen azon a péntek esti, parlamenti rendkívüli ülésen, amelyen az orosz hekkertámadást és „Sulyok Tamás ügyét” tárgyalnák. Amikor rákattintottam a hírre, az internet rögtön feldobott egy ajánlót a Dobrev Klárával készült legutóbbi élő interjúra mutató link formájában, „Június 9-én mi leszünk a legnagyobb ellenzéki erő” idézettel a DK nagyasszonyától (egyben árnyékkormányának miniszterelnökétől). A több, mint egy órás interjút természetesen nem néztem végig, de a lényegét alighanem jól tükrözi az az idézett mondat, miszerint: ”Amit Magyar Péter képvisel, az újra durva fideszes győzelemhez fog vezetni” (június 9-én). Durvul a kampány. Ezen nem csodálkozunk, azon viszont szomorkodunk, hogy a két, egymásnak látszólag ellentmondó kijelentésből kitűnően a DK számára nem a Fidesz legyőzése, hanem a rövidesen durván tönkreverendő ellenzéken belüli vezető szerep megszerzése a fontos.

A parlament ellenzéki pártocskái láthatóan nem akarják megdönteni a NER rendszerét, amelynek langyos (ám lassan, fokozatosan, azaz észrevétlenül, előbb-utóbb forráspontig melegedő vizében, akárcsak a mesebeli béka) kényelmesen lubickolnak immár 14 éve (amíg egyszer csak meg nem főnek).

Előre lehetett tudni, hogy a kormánypárti képviselők semmi olyan parlamenti eseményre nem mennek el, amelyen rázós kérdésekre kéne hihetően tagadó válaszokat adniuk, így tehát a pénteki ellenzéki mutatványnak semmilyen érzékelhető hatása nem lesz. Olyan, mintha verébbel lőnének ágyúra, akarom mondani légpuskával elefántra, DK-val Fideszre, Dobrev Klárával Sulyok Tamásra.

Pedig meg lehetne fogni őket, Szijjártót az  orosz kapcsolattal, Sulyok Tamást akár a Sándor Palota idegen titkosszolgálati befolyásnak kitettségével és a köztársasági elnöki hivatal törvényellenes működésével (például az április 22-i levélben foglaltakkal és a megválaszolatlanul hagyásukból kézenfekvően leszűrhető következtetésekkel).

A miértekről még a pénteki parlamenti ülés előtt beszámolok, addig is – egyelőre kommentár nélkül (gondolkozzon a Kedves Olvasó is!) – íme az említett dokumentum (levél) elérhetősége.

 Ahogy azt ígértem, az egyszemélyes választási ellenkampányom keretében most kivételesen nem az állampárt, hanem az egyik ál-ellenzéki szerveződés, a Momentum példáján mutatom be, hogy miért ne rájuk szavazzatok, ha valódi hazafiak vagytok, és Magyarország érdekeit tartjátok szem előtt.

Egy kedves olvasóm (a változatosság kedvéért nevezzük őt is Sopánkának) küldte meg számomra az említett mozgalom, majd párt parlamenti frakcióvezetőjével folytatott egyoldalú levelezésének „legfrissebb” dokumentumát, és adta hozzájárulását annak közzétételéhez abból a megfontolásból, hogy a választópolgárok tudjanak ezekről a dolgokról, ne vakon és süketen, hanem „helyzettudatosan” járulhassanak a szavazóurnákhoz június 9-én. Mint az az e-mail fejlécéből  látszik, a levelet (amelyet az üzenet melléklete tartalmaz) Gerencsér Ferencnek, a Momentum elnökének, egyben frakcióvezető-helyettesének címezte (tévedésből "előléptetve" őt  frakcióvezetőnek), de másolatban az összes frakciótagnak megküldte..

A levél tárgya tehát: Oroszpárti ügynök a Momentum soraiban. Műfaja: közérdekű bejelentés (amelyre a törvény szerint kötelező válaszolni). A pártelnök úr és az összes frakciótag már itt elkövette azt a hibát, hogy a levélre nem válaszolt. A panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvény szerint nemcsak válaszolniuk, hanem intézkedniük is kellett volna valamit. Elvégre kétségkívül hathatós intézkedésért (például minimum a pártból való kizárásért) kiált, ha az „elkövető”, akinek a tevékenységére Sopánka felhívta a figyelmet, „még napjainkban is folytatja ártalmas tevékenységét” (amivel mellékesen a Momentum integritását és hitelességét is veszélyezteti). Vagy – mint arra a törvény szintén lehetőséget biztosít – ha nem érzik magukat illetékesnek, továbbíthatják a bejelentést valaki más, kompetens intézménynek.

A levélíró a dokumentum érdemi részében tájékoztatta a frakcióvezető urat, hogy az ügyészség honlapján 2023. május 24-én megjelent a Központi Nyomozó Főügyészség 1. nyom. 392/2023 számú, személyi azonosító adatoktól megfosztott (anonimizált) határozata korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása tárgyában.

A dokumentumból kitűnik, hogy egy feljelentő állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztása, korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása és hivatali visszaélés miatt fordult az ügyészséghez, egy olyan volt parlamenti képviselőt megnevezve elkövetőként, aki „az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságában (a továbbiakban NBB) is részt vett”. Az elkövető a feljelentő szerint azzal valósította meg a bűncselekményt, hogy egy 2022. február 7-i beadvány ügyében (bő két héttel az orosz-ukrán háború kirobbanása előtt) semmilyen intézkedést nem tett, holott abban szövetséges fegyveres erő ellen, az oroszok javára végzett katonai kémtevékenységről, a nemzetbiztonsági szolgálatokon belüli korrupcióról és vele összefüggésben költségvetési csalásról volt szó, és a bejelentő kérte a képviselő segítségét a dokumentumok KNBSZ (Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat) részére történő eljuttatásához és az NBB tájékoztatásához, továbbá felajánlotta, hogy személyes meghallgatásakor átadja az említett dokumentumokat.

Sopánka a levélben megnevezi az elkövetőt (egy eredetileg jobbikos, mára már momentumos képviselőt, az NBB volt elnökét), és kiegészítésként hozzá fűzi, hogy Stummer János még el is dicsekedett azzal, hogy ő nem szokta elolvasni a parlamenti címére hozzá intézett leveleket, tehát nem kíváncsi azok tartalmára, még akkor sem, ha nemzetbiztonsági szempontból fontos kérdéseket vetnek fel.

A frakcióvezető úr képviselői felelősségtudatára apellálva a levélíró így folytatja: „Remélem egyetért velem abban, hogy az NBB tagjainak, és különösen elnökének, de a parlamenti képviselőknek általában, pártállástól függetlenül kutya kötelességük a hozzájuk intézett levelek, e-mailek elolvasása. Ezekben a küldeményekben állampolgári megkeresések, bejelentések, kérések és javaslatok, a dolog nemzetbiztonsági természetéből adódóan sürgős intézkedést kívánó ügyek, valamint állami, közhatalmi szervek, többek között az Országgyűlés Hivatalának értesítései, tájékoztatásai, egyéb neki személyesen címzett dokumentumai találhatók meg. Az Országgyűlés Hivatalának 2023 januárjában lezárt kézikönyve szerint: „A képviselőkkel szemben fontos elvárás, hogy folyamatosan kapcsolatot tartsanak választóikkal, vegyék figyelembe véleményüket és lehetőség szerint képviseljék érdekeiket. Ezért lakossági fórumokon vesznek részt, fogadóórákat tartanak, levélben, emailen válaszolnak választóik megkeresésére”.

Úgy látszik, ezek a hivatali elvárások Stummer Jánosra nem vonatkoztak. A jelek szerint az NBB volt elnöke (egyben az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének volt nemzetbiztonsági kabinetfőnöke) számos kollégájához hasonlóan úgy véli, semmilyen jogi, erkölcsi, politikai vagy szakmai felelősséggel nem tartozik azoknak az állampolgári (!) és hivatali kötelességeinek az elmulasztása miatt, amelyekre felesküdött”.

Mindez Gelencsért és párttársait sem gondolkodtatta el egy cseppet sem, mert senki sem válaszolt Sopánkának. Talán nem olvasták az útmutatót, vagy nem tettek képviselői esküt?

A levélben Sopánka arra is kitér, hogy 2023. február 7-én, napra pontosan egy évvel a hozzá intézett bejelentés beérkezését követően Stummer (immár „momentumosként”) egy Facebook-posztban nyílt levelet írt Orbán Viktornak, amelyben a Fidesz-képviselőkre gyakorolt orosz befolyást firtatta, és a Fidesz európai parlamenti képviselőinek rendkívüli nemzetbiztonsági átvilágítását szorgalmazta.

Nyilvánvaló, véli Sopánka, hogy az előre láthatóan hatástalan, konkrétumok és bizonyítékok nélküli vádaskodás csak „alibi” figyelemelterelés arról, hogy valójában – a 2022-es levél nyomán teendő intézkedés elszabotálásával – maga Stummer János segítette elő az orosz (titkosszolgálati) befolyás magyarországi érvényesülését, és ezzel felmérhetetlen károkat okozott hazánk nemzetbiztonsági érdekeinek, ráadásul ezt a tevékenységet (immár nem az NBB-be, hanem a Momentumba beépített ügynökként) azóta is folytatja” – zárja eszmefuttatását a bejelentő, majd a közérdekű bejelentésekre vonatkozó törvényekkel összhangban egy kérést is megfogalmaz:

„Tisztelt Frakcióvezető Úr, kérem, hogy Ön vagy kijelölt munkatársa szíveskedjen telefonon (xxxxxxxxxxxx) vagy e-mailben (xxxxxxxxxxxxxxxxxxx) sürgősen időpontot egyeztetni velem egy személyes meghallgatásra, ahol további bizonyítékokat mutathatok be nemcsak az immár a Momentumot „erősítő” Stummer János hivatali mulasztásaira (és politikai „bűneire”), hanem az „alapügyre”, vagyis az orosz titkosszolgálati befolyás növekedésére is, amely mindhárom hatalmi ág működését negatívan befolyásolja. Egyúttal négyszemközt vagy akár az egész parlamenti frakció előtt ismertetném javaslataimat a meghozandó intézkedésekre, a demokrácia és a jogállamiság helyreállításában való momentumos szerepvállalásra vonatkozóan is”. - fejezi be az elnök úrnak írt levelét Sopánka

Mondanom sem kell, nemhogy a Gelencsér, de egyetlen frakciótag sem vette fel a kapcsolatot a levélíróval. Úgy látszik, senkit sem zavar közülük a soraikba lelkesen befogadott áruló tevékenysége, mivel – ezek szerint – egyetértenek az orosz titkosszolgálatok magyarországi befolyásának elősegítésével, a választó- és egyben állampolgárok semmibe vételével, a demokrácia és a jogállamiság helyreállításának szükségtelenségével, az „alibi” figyelemelterelő akciókkal, az ál-ellenzékiséggel.

Kedves Gelencsér Ferenc, Tompos Márton, Fekete-Győr András, Orosz Anna és a Többiek! Talán úgy gondoljátok, hogy a Ti kordonbontogató, Molotov-koktélokkal dobálózó, EU-támogatásokat elkaszáló, a Stummer-féle „ősjobbikosok” felé nyitott, ámde a jó szándékú észrevételekkel, tanácsokkal szemben zárt „partizán”-közösségetek bátrabb és bölcsebb, hitelesebb és hatékonyabb mindenki másnál. Rosszul tudjátok, és ezt nemsokára, a közelgő önkormányzati és uniós képviselőválasztáson valószínűleg lesz alkalmatok megtapasztalni. Csak magatokat okolhatjátok, ha egyszer majd nemcsak a Fidesz, hanem a Ti európai parlamenti képviselőitek is rendkívüli nemzetbiztonsági átvilágításon esnek át, és az eredmény lesújtó lesz. 

Megjegyzés: Sopánka hozzájárulásával a bejegyzésben tárgyalt e-mail és annak levélmelléklete elérhetővé vált György barát közérdekű magán-irattárában.

Farkasokkal táncoló…

A Visegrádi 4-ek kezdeményezés (1991) és a keleti nyitás (2012) az ígéretes kezdetektől napjainkra az orosz–ukrán háború kirobbanása által jelzett elakadás, vagy tán végállomás küszöbére jutott.

Nincs arra lehetőség, hogy ezt a folyamatot, a miérteket és a hogyanokat részletesen boncolgassuk, de annyit bizton megállapíthatunk, hogy mostanra a „keleti nyitás” stratégiája folytatásának nemzetközi feltételei ellehetetlenültek, függetlenül attól, hogy az orosz gázszállításokat és PAKS-2 felépítését lehetővé tevő kiskapuk nyitva maradnak, vagy bezáródnak, és Kína a ránehezedő nyugati nyomásra válaszul, avagy a zéró-COVID politika jegyében új Nagy Falat épít maga köré vagy sem. Mindebben nagy szerepet játszottak az előre nem látott természeti és a szándékosan előidézett társadalmi-politikai-gazdasági katasztrófák, valamint azok következményei (a járvány mellett az amerikai–kínai gazdasági háború, a globális ellátási láncok megszakadása, Oroszország Ukrajna elleni területszerző háborúja és a Moszkva ellen bevezetett nyugati szankciók). Magyarország szempontjából a leginkább figyelemre méltó fejlemény a nyugati szövetségesek részéről irányunkban megnyilvánuló bizalom megrendülése. Ezt a bizalmat helyre kell állítani, nehogy két szék között a pad alá essünk, és az atlanti közösségen belül is elszigetelődjünk.

Oroszország megtámadta Ukrajnát, és azzal fenyegetőzik, hogy rakétacsapást mér azokra a NATO-tagállamokra, amelyek fegyverszállításokkal és hírszerzési információkkal segítik Kijevet. Ha Oroszország, illetve a NATO-tagállamok (Magyarország kivételével) egymás irányában mutatott diplomáciai rituáléját egy metaforával kívánjuk szemléltetni, akkor kijelenthetjük, hogy most nem az udvarlás ideje van, a pávatánc szezonja lejárt. Oroszország és a NATO veri a tamtamot, peregnek a harci dobok, csattognak az egymáshoz ütött lándzsanyelek, döngnek az összekoccanó pajzsok, és a hangzavar kétségtelenül Moszkváig elhallatszik. Ez nem pávatánc, ez a NATO törzsszövetség harci tánca, amiből Magyarország kimaradt. A felek farkasszemet néznek egymással, vészt jóslóan kurjongatnak, fenyegető mozdulatokat imitálnak, próbálják nagynak, erősnek és egységesnek mutatni magukat, hogy elrettentsék a szemben álló ellenséget az agresszív viselkedéstől. Egyik sem akar tényleges összecsapást, de egyikük sem vonulhat egyoldalúan vissza, mert az olyan precedens lenne, amit további tekintélycsökkenés és területvesztés követhet. Mindketten igyekeznek elkötelezettséget felmutatni, meghúzni azt a vörös határvonalat, amelyről az ellenfél tudja, hogy nem lépheti át semmilyen körülmények között, mert azzal a saját létét veszélyeztetné. Ha egy idő után – és azt, hogy ez az időszak mennyi ideig tart, előre senki sem tudja – mindkettőjük számára nyilvánvaló válik, hogy a másik fél nem enged, akkor (még mindig presztízsveszteség nélkül) egyszerre vonulhatnak vissza.

Egy nagyon hasonló rituálé játszódott le a 2000-es évek második felében egy kanadai nemzeti parkban, ami a Nanuk dombi csata néven vonult be a fotóművészet és az ösztönös állati viselkedés tudományának (az etológiának) a példatárába. Peter Dettling, svájci természetfotós éveken keresztül követte és dokumentálta egy kanadai farkasfalka életét, és e közben figyelte meg, írta és fényképezte le a Nanuk dombi csatát. Nanuk a farkasfalka vezére, alfa hímje volt, róla nevezték el a falka vadászterületének peremvidékét, ahol az események lezajlottak. A falka létszáma természetesen változó volt, születések és halálesetek, csatlakozások és kiválások miatt. Akkor éppen kilenc farkas vándorolt ezen a vadászterületen, és keresett alkalmas helyet ahhoz, hogy az egyik vemhes nőstény számára megfelelő vackot, búvóhelyet találjanak, ahol megszülheti a kicsinyét. És ezen az erdős-dombos területen egyszer csak összetalálkoztak egy grizzlyvel, azaz egy észak-amerikai szürke medvével (Ursus arctos horribilis)... 

A fenti szemelvényt egy írói vénával megáldott (vagy megvert), a nemzetbiztonsági szolgálatokat érintő szakmai kifogásai miatt a Magyar Hadtudományi Társaság Nemzetbiztonsági Szekciójából kiutasított, Naiv Balfácán írói álnevű szakmabeli A bálványkígyó pávatánca című regényéből, annak is az 54. fejezetéből idéztük. A szemelvény folytatását (a könyvfejezet szerkesztetlen és lektorálatlan kéziratának teljes szövegét) itt találjátok. A kézirat lezárásának ideje: 2022. május 15.

 Egy kedves olvasóm (nevezzük Kedves Olvasónak) számolt be arról, hogy néhány nappal ezelőtt  az egyik pest-megyei településen (nevezzük Pomáznak) váratlanul és titokzatosan Orbán Viktor miniszterelnök tett – a választási kampánykörútjába tartozó – látogatást, amelynek keretében csak az „övéivel”, azaz a fideszes vagy a Fidesz által támogatott ál-civil jelöltekkel, a kormánypárthoz húzó önkormányzati tisztviselőkkel találkozott, és egyeztetett a kisváros jövőjéről, de (miniszterelnökhöz méltatlanul) a város polgármesterével nem volt hajlandó szóba állni. Az „ellenzéki” (valójában párton kívüli, sőt a közelgő választásokon egyetlen párt támogatására sem igényt tartó) független polgármester (nevezzük Leidinger Istvánnak) ezen a modortalan megnyilvánuláson úgy felhúzta magát, hogy mérgében írt egy epés hangvételű nyílt levelet a miniszterelnök úrnak, amiben felhánytorgatta, hogy a településtől elvették az orvosi ügyeletet, megszüntették az okmányirodát, elkobozták a személyi adót és a gépjárműadót, a tűzoltóság reagálóképességét a bejelentések központi diszpécser-szolgálathoz történt átirányításával vészesen lecsökkentették, a rendőr-őrsöt bezárták, az állami kezelésben lévő főutat, a HÉV-állomást hagyták lepusztulni, elvették a védőnői szolgálatot, a kispostát, lenyúlják a bölcsődét, az óvodát, az iskolákat, az idősek otthonát stb. stb. A helyi építési szabályzat megalkotási jogköreinek elvételével hosszú távon is csökkentik Pomáz élhetőségét, a lakosság életminőségét.

A fékezhetetlen központosítással – teszem hozzá – ugyanúgy próbálják kivéreztetni a pomázi önkormányzatot, mint példának okáért a budapestit, avagy bármelyik olyan országos vagy helyi közintézményt, független civil szervezetet, amelyik még valamennyire az illetéktelen pártállami befolyástól távol tartva magát, próbálja tisztességesen végezni a dolgát. A cél: a kivéreztetett, ellehetetlenített intézmények, önkormányzatok, civil szerveződések felszámolása, bedarálása, „einstandolása”, vezetőik helyébe szolgalelkű mamelukok pozícióba juttatása, az egész ország birtokba vétele, bekebelezése mindenestől.

Alig két-három nappal a miniszterelnök pomázi látogatását és rajongói-támogatói-támogatotti köreivel való titkos tanácskozását követően már ezt olvasom az Origo-n, hogy „Súlyos visszaélés a korcsolyapálya beszerzésénél Pomázon”. Nem tudom, mennyi igaz az állítólagos, 10 millió forintos „súlyos visszaélésről” leírtakban (Ugyan mennyire súlyos lehet tízmillió forint a száz- és ezermilliárdokhoz képest?), de egyvalamit biztosan tudok: Nem szép dolog rendőrspicliknek, titkosszolgálati ügynököknek és velük lepaktáló önkormányzati képviselőknek, választási jelölteknek, valamint etikátlan újságíróknak miniszterelnöki jóváhagyással, sőt O. V. kezdeményezésére és az ő jelenlétében titkos tanácskozás formájában összeesküvést szőni a célból, hogy a politikai ellenfeleiket börtönbe juttathassák vagy akár csak lejárathassák.

Hogy miből gondolom a titkosszolgálati érintettséget? Hát abból, hogy újabb egy-két nap múlva ezt olvasom: „Orbán Viktor háborúval riogatott Szentendrén és Pomázon. Putyin magyarországi lábtörlője szerint ami most van, az még csak a háborús vihar előszele. Szentendrén és Pomázon folytatódott Orbán Viktor országjáró kampánykörútja kedden, ami úgy „országjáró”, hogy előre sosem közlik, hol bukkan fel a bátor utcai harcos, és úgy „kampány”, hogy csak a gondosan kiválogatott közönségének szónokol, ami nem tesz fel neki kellemetlen kérdéseket …

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnökének beszámolója szerint mindenesetre Orbán Viktor több helyszínen találkozott a környékbeli települések vezetőivel, vállalkozókkal és fideszes aktivistákkal is.

A megbeszélések (során) Orbán azzal riogatott, hogy amit ma az európai gazdaságban tapasztalunk, az csak a háborús vihar előszele”.

Namármost. Ezek szerint tényleg a Rogán Antal által irányított, orosz-bérenc, egymással menthetetlenül összefonódott titkosszolgálati és propaganda gépezet készítette fel miniszterelnökünket a pomázi (és szentendrei) kiruccanására, a háborús riogatásra és a másként gondolkodó önkormányzatok, civilek befeketítésére. Pedig egyáltalán nem kéne a szomszédunkban dúló háborús vészhelyzetben a törvény szerint is (ezúttal igazán) súlyosabb  megítélés alá eső rémhírterjesztésbe bonyolódni, és nem kéne ennek örve alatt önkormányzati és vele összemosott európai választási kampányon mocskolni az ellenfeleket, sőt egyáltalán nem kéne a miniszterelnöki székben az uralkodó állampárt főtitkárának (még ha párt- és miniszterelnöknek is nevezik) terpeszkednie immár 15. éve folyamatosan (és előtte megszakítással még négy évig, az összesen már 19, gratulálunk, ennél csak Putyin bírja tovább!). És persze mindezzel bel- és külpolitikai téren egyaránt a szovjet-orosz modellt követjük, és Putyin szekerét toljuk.

De nehogy azt higgyétek, hogy csak a Fidesz-vezérek veszik pökhendi módon semmibe az ellenzéki szavazókat vagy a bizonytalan távolmaradókat, az ország biztonságáért aggódó állampolgárokat, a Sopánkákat és a Naiv Balfácánokat. Az ellenzéki szavazók, vagy a bizonytalan távolmaradók, sőt minden magyar (potenciális) választópolgár, gondolkodó és tettre kész ember akaratát a megválasztott képviselők jelentős hányada pártállástól függetlenül veszi semmibe, ezért az elkövetkező néhány bejegyzésben az úgynevezett ellenzéki pártok prominenseinek viselt dolgairól is lerántom a leplet, különös tekintettel az orosz titkosszolgálati befolyással szembeni fellépés kétszínűségére, ha most még nem is értitek, hogy mire célzok. Bár nem akartam, de most mégis beszállok a kampányba, mert úgy érzem, a kampány is belém szállt.

Addig is: házi feladat. Ki mondta: követek vagyunk, utat csinálunk/Nagy szó, nagy szó a mi királyunk!/Mi dadogunk, de várj, ki jön utánunk.   

 Jogi nyilatkozat (disclaimer) az elejére: György barát (e sorok írója) nem azonos azzal a György baráttal sem, akinek Hamar Ferenc vezérőrnagy a Titkos Öböl-háborúnk című könyvét 2008. augusztus 6-án dedikálta, bár a szóban forgó könyv most nem az ő, hanem e sorok írójának birtokában van. Ez úgy eshetett meg, hogy az a másik György barát Feri barát személyesen neki dedikált regényét elvitte egy antikváriumba, és potom pénzért elkótyavetyélte, az író-morfondírózó György barát pedig a Központi Antikváriumban vagy 10 évvel ezelőtt megvásárolta (800 Ft-ért, ami már akkor sem volt túl nagy pénz egy dedikált könyvritkaságért). György Barát egyébként (e sorok írója) az említett könyvben foglalt történetek szenvedélyes kutatójává és különböző, közszájon forgó változatainak gyűjtőjévé vált, így aztán nem csoda, hogy élt az alkalommal, és a regény egy másik nyomtatott, szintén dedikált példányát is megszerezte néhány év múlva ugyanonnan (a Központi Antikváriumtól). Ez egy kicsit drágább volt, viszont jobb állapotban van, holott régebbi (a dedikálás dátuma 2005. március 3-a), a szeretetteljes ajánlás szerencsés kedvezményezettje pedig egy bizonyos Béla barát, ami az antikvár példányt még értékesebbé teszi, hiszen KGBéla személyében egy igazi történelmi figurát tisztelhetünk. De most nem erről van szó (vagy talán mégis), annyit azonban jegyezzünk meg az olvasók lelkesedésének lehűtésére, hogy azóta a Katonai Biztonsági Hivatal (vagy valaki más) az összes, a könyvpiacon elérhető kötetet felvásárolta, így az most már csak előjegyezhető (a dedikált példányok feltehetően borsos áron).

És most térjünk a tárgyra. A korábbiakban már volt szó arról a dokumentumegyüttesről, amely többek között, de nem mellékesen arra is bizonyítékul szolgál, hogy az ügyészségi, bűnügyi nyomozati iratokba igenis „bele lehet nyúlni”, Polt Péter legfőbb ügyész úr ezirányú állításaival ellentétben. Most kiegészítjük a korábban elmondottakat annak az esetnek néhány további dokumentumával, amelyben megismerkedtünk egy tájékoztatással (Sopánkának címezve arról, hogy a beadványát az illetékes elvtársnak kivizsgálásra küldték meg), egy fellebbviteli határozattal, amelyet szintén az érintett Sopánkának küldtek meg, és ugyanezt a megfogalmazást („kivizsgálás végett”) tartalmazta, és egy harmadikkal, amit az illetékes elvtárs kapott kézhez (ha egyáltalán), és abban egész más szerepelt. Levontuk azt a nem elhamarkodott következtetést, hogy szegény Sopánkát, az ügyészség ügyfelét a tisztelendő hatóság rútul félrevezette. Most pedig az említett két tájékoztatás kézbesítési igazolását (térivevényét) vesszük górcső alá.

Az első tértivevény első látásra „önmagában” (hogy az ügyészség kedvenc szófordulatával éljünk) nem bizonyítja, hogy itt bárki is belenyúlt volna az iratokba (bár azt jegyezzük meg, hogy Sopánka többször is az ügyészség szemére hányta, hogy a bizonyítékokat nem „önmagukban”, hanem „összefüggéseikben” kell értékelni). A címzett személyes adatait kisatíroztam, de egyébként jól látszik, hogy az összes alaki kellék a helyén van, a feladó (Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya), a felvevő postai szolgáltató hely, a felvétel dátuma, a tértivevény visszaérkezésének, vagyis bevételezésének (a kézbesítés igazoltságának) dátuma, az irat („Átirat”) iktatási száma (jegyezzük meg: az iktatási szám szabálytalan), mi kell még? Mondjuk a mellékleteket jelezhették volna, a tájékoztatásban ugyanis azok is szerepeltek. Így nehéz lesz igazolni, hogy az anyagot a feladó és a címzett valóban A-tól Z-ig elolvasta, pedig azok a feljelentéshez csatolt bizonyítékokat tartalmazták több száz oldalon. 

A másik tértivevény láttán, amit Szarka kapott (állítólag) kézhez, reflex-szerűen felvonjuk a szemöldökünket. A feladó stimmel, a címzett is, az irat (szabálytalan) száma is (a „mellékletek” rovat megint üresen hagyva), de a felvevő postai szolgáltató hely, a küldeményazonosító, a feladási és a visszaérkezési dátum, az átvétel igazolása stb. hiányzik. Van viszont ráadásként (az elsőn) egy kézzel (valószínűleg utólag az ügyészségen) írt kezelési jelzés („Vezetőnél”), ami alighanem azt jelzi, hogy az ügy fontossága miatt a dokumentumot  az adott szervezeti egység (KNYF BRO) vezetőjének is bemutatták, és talán az ő osztályvezetői szintű iratai között tárolják, egyéb dokumentumokkal (például az el nem küldött mellékletekkel) együtt. A  második tértivevény ezek szerint nincs a vezetőnél. Talán, mert hamisítvány, és így ő nem is tud róla, vagy azért, hogy egy ügyviteli ellenőrzés ne találhasson nála hamisított ügyiratot. Így lehet majd a felelősséget egy beosztottra áthárítani (akit meg majd nem tudnak egyértelműen azonosítani..  

Miért? Mi az oka, és mi a célja? Ezen kérdések jegyében indítjuk el  közokirat-hamisítási tanfolyamunkat, amelyre elsősorban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Büntetőjogi Tanszékének hallgatóit várjuk, de máshonnan is lehet (érdemes) jelentkezni. Itt kitanulhatjátok a hivatali szabálytalanságok trükkös nyomeltakarításának alfáját és ómegáját, a hatalommal való visszaélés, a hülyítés és a megfélemlítés mesterfogásait.

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Ez a tértivevény (a második), amit az érintett adatigénylésére adtak ki 2024-ben, „önmagában” és „összefüggéseiben” is gyenge hamisítvány. Az viszont kiderül belőle, hogy Szarka Gábor semmilyen átiratot nem kapott az ügyészségtől, legalábbis nem „kivizsgálásra”, hanem legfeljebb eltussolásra. Ha kapott volna, akkor a nyilvántartási szám alapján a Honvédelmi Minisztériumnak meg kellett volna találnia az átirat valamilyen ügyviteli lenyomatát még abban az esetben is, ha időközben azt a központi levéltárnak  „maradandó” értéket, történelmi dokumentumot képviselő iratként átadták volna, sőt még akkor is, ha leselejtezték volna.

Apropó, nyilvántartási (iktatási) szám. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr (egyben az NKE Büntetőjogi Tanszékének vezetője, hogy is van ez?), Ön írta alá „az ügyészi szervezet iratkezelési szabályzatáról szóló utasítást”, miszerint „21. § (1) Az iktatószám az irat azonosítására szolgál. Az iktatószám a (3) bekezdés szerinti azonosítóból, az ügyszámból (főszám) és alszámból áll … Az ügyszámon belül minden érkezést és intézkedést a főszámhoz tartozó alszámmal kell megkülönböztetni. Az alszám kiadása egy ügyszámon belül úgy történik, hogy az 1. alszámot mindig a kezdőirat kapja és minden következő utóirat egyedi alszámot kap”. Hol van a fenti „tájékoztatásokban” az alszám? Sehol, így azok nem minősülnek hivatalos iratnak. Ezt a trükköt azért alkalmazták, hogy ugyanazon a (szabálytalan) nyilvántartási számon több különböző tartalmú iratot lehessen az ügyfeleknek kiküldeni, jelen esetben „a végett”, hogy Sopánka megnyugodjon, a beadványában foglaltakat kivizsgálják, Szarka Gábornak pedig még véletlenül se jusson eszébe kivizsgálni az ügyet. Sopánkától féltek a KNYF BRO ügyészei, vagy Szarkától, vagy a törvénytelen utasítást kiadó főnöküktől? Esetleg olyasvalakitől, aki még náluk is titokzatosabb, vagy náluk is hatalmasabb?

Nem tudom, de ki fogom deríteni.

 „Orbán Viktor és Hszi Csin-ping a nukleáris ipart érintő megállapodást kötött” – ezt emelte ki az Index május 9-én abból a 18 egyezményből, ami a kínai elnök látogatása során megszületett a két fél között. A nukleáris megállapodás részleteiről sokkal többet a cikből sem lehet megtudni. A „nukleáris ipart érintő” jelző elég tág fogalmi meghatározás. Morfondírozok: Mit tud nyújtani Magyarország Kínának a nukleáris ipar területén? Beruházási lehetőségeket PAKS 3-ba? PAKS-1 üzemeltetési tapasztalatainak átadását? Segédberendezéseket a kínai atomerőművekbe? Biztonsági ajánlásokat, szervezési ismereteket? Uránt a Pécs környéki, újonnan megnyitandó uránbányákból? Nehogy már gyűszűvel hordjunk vizet az óceánba. Azt hiszem, hogy a legtöbb, amit adhatunk, az a közösen indítandó kutatás-fejlesztési projektekhez való magyar hozzájárulás lenne. Csakhogy akkor figyelembe kéne venni a NATO és az EU csúcstechnológia megosztására vonatkozó előírásait, és akkor lehet, többet vesztenénk a réven, mint amennyit nyerünk a vámon.

Úgy tudom, Magyarországon a Központi Fizikai Kutató Intézetben (Budán), és a Debreceni Tudományegyetemhez tartozó Atomkutató Intézetben van törpe atomreaktor, ami kutatási célokat szolgál. Mindkettőben értek már el magyar és külföldi kutatók nemzetközileg is figyelemre méltó eredményeket.

A debreceni „iskola” alapítója Csikai Gyula professzor, a neutrongenerátorok világhírű szaktekintélye, aki a téma legfőbb szakkönyvét írta. Ő 2021-ben hunyt el. Khidhir Hamza (az  amerikaiak legfőbb  informátora Irak atomfegyverkezéséről a 2003-as háború előtt) Saddam’s Bombmaker (New York, 2000), magyarul: Szaddám bombáját gyártottam címmel megjelent visszaemlékezéseiben szó van a „magyar kapcsolatról” is. Hamza nem véletlenül Magyarországon keresztül (és a Katonai Biztonsági Hivatal segítségével) szökött Amerikába. Már a 80-as évek óta kapcsolatban állt Magyarországon élő irakiakkal és rendszeresen Irakba látogató magyar delegációkkal, köztük olyan atomtudósokkal, akik a KBH nemzetbiztonsági (a rendszerváltás előtt a III/IV állambiztonsági) „védelme” alatt álltak.

Hamza visszaemlékezései leírják az Egyesült Államokba menekítésének utolsó szakaszát: az előkészületeket, a Magyarországra utazást, a megérkezést, az itteni irakiakkal való kapcsolatfelvételt és végül az amerikaiak budapesti nagykövetségére történő „besétálást” a magyar katonai elhárítás jóvoltából. Hamar Ferenc mindezt azzal egészíti ki a Tőke Péterrel (egy volt III/III-as, ma már neonáci ügynökkel társzerzőségben írt könyvében), hogy már a szervezés időszakában lehallgatták Hamza telefonbeszélgetéseit; és itteni mozgását, tevékenységét is  figyelemmel kísérték (akárcsak az izraeli, az orosz és az amerikai titkosszolgálatok). Hamza könyvében vannak azonban még más magyar vonatkozású információk is.

A könyv 278. oldalától idézem: Szaddam most (1989-90-ben, az iraki-iráni háború után) értékelve a nukleáris programban eddig felmerült akadályokat, úgy döntött, hogy néhány még megmaradt barátja segítségével gyorsabban el tudja készíteni a bombát.

- Ez lesz a dolgod. – mondta al-Ghafour. – Azt akarom, hogy menj el Oroszországba, és vegyél egy gyorsítót. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség támogatását most is megkapjuk...

- Visszaúton azt akarom, hogy keress megoldást a nukleáris kioldó problémájára. Látogasd meg Csikai Gyulát Magyarországon. Segítséget nyújtott nekünk annak idején a neutrongenerátornál. Igyekezz meggyőzni őt, hogy segítsen nekünk felépíteni egy kis neutrongenerátort, az jó volna a bombához kioldónak...

...Olyan bombát gyártunk, amelyet egy nap Izraelre is ledobhatunk.

Úticélunk Debrecen volt, Budapesttől néhány órányi autóútra. Magyarország, elég különös módon, a korszerű atomfizika bölcsője volt, olyan emberek származnak innen, mint Teller Ede, Wiegner Jenő, a hidrogénbomba úttörői, és egyéb jelentős személyiségek az Egyesült Államok atomfegyverkezési programjában.

A debreceni Nukleáris Kutatási Központ a nagyra becsült Magyar Tudományos Akadémia irányítása alatt állt. A szovjet uralom sovány esztendői ellenére itt folytatódott a nagy tehetségek kinevelése. Az elég szerény, mindössze egy kis gyorsítóval felszerelt központ számos minőségi kutatási tanulmányt is tudott alkotni”.

Úgy tűnik, hogy a KBH (vagy a BM III/IV) illetékesei nem túl vehemensen védték Csikai professzort az iraki közeledési kísérletektől 1990 táján, amikor – akárcsak korábban – egy mini neutrongenerátor (az atombomba nélkülözhetetlen része) megalkotására akarták rávenni azzal a mesével, hogy a sivatagi olajmezők felkutatására használatos, jóval nagyobb méretű eszközt akarják lecserélni vele. Csikai professzor – akárcsak a Nmezetközi Atomenergia Ügynökség, amely engedélyezte az együttműködést – bevette a mesét, de ne aggódjatok, a projekt még kezdeti stádiumban elhalt, mert Szaddám már 1990-ben lerohanta Kuvaitot,  amiért 1991-ben meg is kapta a magáét.

Magyarország kétség kívül rendelkezik a békés célú nukleáris energetika területén olyan speciális szakértelemmel, ami exportképes. Ezt a különleges szaktudást hazánk 2014-ben megpróbálta ismét értékesíteni.  A Magyar-Vietnámi Baráti Társaság (MVBT) vezetőségi ülésének 2013. decemberi és 2014. áprilisi jegyzőkönyve szerint ugyanis 2014. májusban a Magyar-Vietnámi Üzleti Tanács delegációjában a „Drégelyvár Csoport” kiküldöttjeként a DOK képviseletében és finanszírozásában utazott Vietnámba az elnökük, és próbált üzletkötési lehetőségeket felkutatni.

„Az elnök tájékoztatta az elnökséget, hogy a Drégelyvár Csoport finanszírozásával részt vesz az MVÜT delegációjának tagjaként a 2014. május 19-26 között Vietnamban szervezett üzleti kapcsolatok fejlesztését célzó találkozókon. A delegáció Ho Chi Minh városban és Hanoiban vesz részt üzleti fórumokon és kétoldalú üzletember-találkozókon, illetve gazdasági intézmények meglátogatására nyílik lehetőség. … A kamarai delegáció munkájához kapcsolódóan az elnök gazdasági kapcsolatokra irányuló képviseletet is ellát, a következő témákban:

      - szakmunkásképzés (Drégelyvár Csoport felkérésére)

      - nukleáris erőművek üzemeltetési, szolgáltatási feladatainak végzéséhez képzés (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium javaslata alapján)

      - turizmus, magyarországi programszervezés (Bridge Tours, ProHÍD felkérésére)

      - bor export (Budányi Pincészet felkérésére)”

Úgy tűnik, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak (a hírhedten becsületes hazafival, Seszták Miklóssal az élén) nem volt pénze szakembert küldeni a békés célú energetikai, nukleáris erőművi képzésről folytatandó tárgyalásokra, ezért a katonai hírszerzés egykori főnökét, az MVBT elnökét kérte fel „szószólójaként”. A nukleáris erőművi képzés kérdéseit pedig nyilvános üzleti fórumokon és kétoldalú „üzletember-találkozókon” kell felvetni, és baráti társaságok honlapján „meghirdetni”. A tárgyalások egyébként nem vezettek eredményre (addigra Vietnám már végleg lemondott az atomenergia hasznosításáról).

Három év múlva, 2017-ben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Teheránban írt alá egy magyar-iráni nukleáris („biztonsági”) megállapodást, amelynek részletei azóta is titkosak. Csak annyit lehet tudni, hogy a megállapodásnak része 100 iráni ösztöndíjas magyarországi képzése, feltehetően a Debreceni Tudományegyetemen, amely Putyinnak ugyanabban az évben adott díszdoktori címet az Oroszország által a nukleáris (PAKS-2-vel összefüggő) képzésekhez adott támogatása fejében.

És így értünk el napjainkba, amikor Hszi Csinping és Orbán Viktor nukleáris ipart érintő megállapodást köt, és bizonyára merő véletlen, hogy ugyanekkor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására a volt iráni elnök, Ahmadinezsád is éppen Budapesten tartózkodik, és előadást tart a globális partnerségről és környezeti kérdésekről. Egyéb programjai és tárgyalásai nem ismeretesek.

A látszat már megint ellenünk szól, de szerencsére a nyugati titkosszolgálatok lassan kapcsolnak, úgy látszik a természetüktől idegen a gyanakvás és a rosszhiszeműség, nem szoktak számolni a legrosszabb eshetőséggel. Eddig még mindent megúsztunk. De, ahogy a dakota közmondás tartja: Addig jár a korsó a kútra, amíg valaki meg nem issza a levét.