Nyílt levél Szalay-Bobrovniczky Kristóf Úr, Magyarország Honvédelmi Minisztere részére

 Tárgy: Információ- és képességhiány, zűrzavar a Honvédelmi Minisztérium legfelső vezetésében

 Tisztelt Miniszter Úr!

 Tájékoztatom, hogy általában a kézigránát-dobás nem szokott szerepelni az alapvető katonai, lövészeti tréningek, kiképzések programjaiban, mivel ez egy speciálisabb készség, amelyet külön foglalkozások vagy haladó szintű katonai gyakorlatok során tanítanak. Jómagam még az „átkosban” voltam sorkatona, de határozottan emlékszem, hogy az alapkiképzésünk során mindaddig nem vehettünk éles kézigránátot a kezünkbe, amíg a kiképző tiszthelyetteseink meg nem győződtek arról, hogy tuti nem fogunk kárt tenni magunkban és a bajtársainkban. Erre legkevesebb két-három hónap lövész alapkiképzés után kerülhetett sor, addig legfeljebb ún. gyakorló kézigránátot használhattunk a foglalkozásokon. Ennek figyelembe vételével az újdörögdi sajnálatos balesetet, amelynek során egy fiatal köztisztviselő hölgy mindkét kezét elvesztette (az egyiket csuklóból, a másikat alkarból), meg lehetett volna előzni, ahhoz csak az alapvető biztonsági szabályokat, kiképzési előírásokat kellett volna betartani.

Nem lehet mentség a történtekre sem a „pillanatnyi elbizonytalanodás” (az emberi tényező), sem a „műszaki hiba”, bármelyiket is állapítja majd meg a vizsgálat. És nem csökkenti a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar illetékeseinek felelősségét az sem, hogy a kiképzésen „önként”, a „saját felelősségükre” vettek részt a civil újoncok. A parancsnokok, elöljárók minden körülmények között felelősek a beosztottjaikért, nem tehetik ki őket szükségtelen veszélynek. Ha valamilyen rendkívüli, kockázatos harci feladatra toboroznak önkénteseket, akkor ezekről a veszélyekről, kockázatokról az állomány számára részletes tájékoztatást kell adni az érintetteknek. Jelen helyzetben azonban egyáltalán nem egy ilyen rendkívüli bátorságot és önfeláldozást kívánó helyzetben voltak az alapkiképzési felhívással megszólított civil köztisztviselők. Ők teljes joggal bíztak abban, hogy az érdekes, izgalmas és tanulságos képzés után sértetlenül, ép testben ép lélekkel térnek majd haza a családjukhoz. Nem így történt.  Gyakorlatilag a honvédelmi kormányzat becsapta őket.

A katonai kiképzés veszélyes üzem, ott előfordulhatnak balesetek, de egy civilek számára szervezett, bemutató, ismertető jellegű foglalkozáson – még ha aktív közreműködést várnak is el a résztvevőktől – minden negatív eshetőséget ki kell zárni, meg kell előzni. A fegyver nem játék, az éles kézigránát nem való kiképzetlen civilek kezébe. Azzal, hogy a jelentkezőkkel aláíratták, hogy saját felelősségükre vesznek részt a „kiképzésen” (ha ezt annak lehet nevezni), tulajdonképpen beismerték, hogy nem tudják kizárni a súlyos baleset bekövetkezésének a normálisan elfogadhatónál nagyobb esélyét, és már jó előre igyekeztek elhárítani minden polgári és büntetőjogi, anyagi és erkölcsi felelősséget a következményekért.

Én már elég öreg, de szellemileg még friss vagyok ahhoz, hogy emlékezzek az általános iskolai orosz nyelvkönyvben szereplő történetre: Граната убила фашисты, но убила и Сашу. A gránát megölte a fasisztákat, de megölte Szását is. Váratlan, hitszegő támadás esetén lehet, hogy a kiképzetlen fiataloknak is fegyvert kell ragadniuk, és önfeláldozóan pusztítani az ellenséget. De egy profi hadsereggel rendelkező ország esetében, ahol ráadásul már három éve hivatalosan is háborús vészhelyzet van, nem kellett volna már korábban és szakszerűbben elkezdeni a hadseregfejlesztést és -korszerűsítést, a kiképzést, a civil lakosság és a köztisztviselők alapfokú honvédelmi felkészítését? Nem kellett volna megtartani a a NATO-együttműködésben jártas, tapasztalt, magasan képzett hivatásos tiszteket, zászlósokat és tiszthelyetteseket, és az ő segítségükkel kiképezni a tartalékosokat, nem pedig – a szövetségesekkel való burkolt szakítás jegyében – méltatlanul elzavarni őket, gyengíteni a NATO-hozzájárulási képességeinket?

Egyáltalán kinek az ötlete volt a kormánytisztviselők katonai kiképzése ebben a „gyorstalpaló” formában, és mi célt szolgál? Azt olvasom, hogy „A Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság Facebook-oldala szerint az aktuális Adaptív védelem alap katonai felkészítési kiképzési tevékenységét 2025. március 16. és április 13. közöttre tervezték – mutatta be az RTL Híradó”. A programban szerepel éleslövészet gyalogsági fegyverekkel, kiképzési tevékenység, vaklőszeres lövészet, pirotechnikai eszközök alkalmazása is.

Jól látom, hogy ez a kevesebb, mint egy hónapos program valójában két darab, egyenként négy-öt napos időszakra oszlik, tehát összesen 10 napos? És jól számolom, hogy a baleset a 2025. március 16-án kezdődött (10 napos) alap katonai felkészítés 5. napjára esik, amikor a résztvevők – nyugodtan (vagy inkább nyugtalanul) kijelenthetjük – még teljesen „zöldfülűek” voltak? És jól látom, hogy a programban szereplő legrázósabb mozzanat „éleslövészet gyalogsági fegyverekkel” volt, nyilván nem terepen, imitált harci körülmények között, mert akkor az már harcászati gyakorlat lett volna, ráadásul kötelékben, ami csak az „egyes harcos” kiképzés és a sikeres vizsga után következhetett volna. Inkább lőtéren, ellenőrzött körülmények között lőhettek céltáblára, először álló, kör alakú célra, és ha jól megy, esetleg álló vagy mozgó, ember alakú céltáblára. És jól látom, hogy a leírásban az előírt feladatok között  nem szerepel kézigránát-dobás gyakorlása éles vagy gyakorló eszközzel, sőt az a szó, hogy kézigránát elő sem fordul? Valaki túlbuzgóságból egy olyan mozzanatot iktatott a programba, ami a kiképzési tervben nem is szerepelt, és lám, ez lett belőle. Súlyos, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében, gondatlanságból elkövetett bűncselekmény. Bezzeg a vadászati tevékenységre gyakorolt hatást gondosan felmérték.

Miből gondolja, Tisztelt Miniszter Úr, hogy a hasonló, pusztán propaganda-szempontból jelentős, de szükségszerűen csúfos véget érő, katonai-szakmai szempontból előkészítetlen akciókkal az országvédelemhez és a szövetségesi kötelezettségek teljesítéséhez elegendő számú önkéntes, hazaszerető, euroatlanti elkötelezettségű, motivált fiatalt tud toborozni az Embert a vasra! program keretében az új haditechnikával felszerelt, akarom mondani felszerelendő alakulatokhoz?

És különben is: Ugyan kire akarnának a civil köztisztviselők kézigránátokat hajigálni? Mitől, kitől fél az Orbán-kormány, kit tekintenek ellenségüknek? Belső vagy külső fenyegetéstől tartanak? Mi igaz abból, amit a B92 független szerb médiaplatform állít, miszerint előkészítés alatt áll Szerbia és Magyarország katonai szövetsége? Tud arról, hogy a múlt hét kedden Albánia, Koszovó és Horvátország egy háromoldalú védelmi memorandumot írt alá, figyelmeztetve mindazokat, akik a Nyugat-Balkán békéjét és biztonságát fenyegetik? Mire készül, Miniszter Úr? Magyarország és Szerbia átkarolja Horvátországot, Budapest segít Belgrádnak visszafoglalni Koszovót? Vagy katonai támogatásban részesítjük a boszniai szerb szakadárokat? Ön tudja, hogy Horvátország – velünk megegyezően – a NATO tagja? Ez – a balkáni puskaporos hordó kanócának meggyújtása – még Trumpnak sem fog tetszeni.

Tisztelt Miniszter Úr, nem kellene legalább tagadni, sőt hihetően megcáfolni ezeket a vádakat, nem egyszerűen szavakkal, hanem tettekkel is alátámasztva? A leghitelesebb cáfolat az lenne, ha vállalná a felelősség Önre eső részét a taljándörögdi sajnálatos balesetben éppúgy, mint a magyar fegyveres erők vezetése körében egyre inkább eluralkodó tanácstalanság, irányt vesztettség ügyében, és beismerné, hogy sem katonai-szakmai, sem erkölcsi-politikai szempontból nem alkalmas a honvédelem irányítására. Miniszter Úr, tisztelettel kérem, hogy mondjon le, de még előtte az itt tárgyalt baleset ügyében tegyen ismeretlen tettes ellen feljelentést! A szövetségesek elleni kémkedés ügyével, amit az elmúlt években többször is, legutóbb tavaly június 19-én – a védelempolitikai helyettes államtitkár útján – jelentettem Önnek, most már nem kell foglalkoznia, majd én magam jelentem fel Önt.

Hajnik László úrnak nemcsak élőszóban hoztam a tudomására az azonnali intézkedést igényló észrevételeimet, hanem írásban is átadtam egy összefoglalót. Az államtitkár-helyettes megígérte, hogy az első lehetséges alkalommal jelenti Önnek, és Hajnik urat régebbről ismerve nincs kétségem afelől, hogy ezt meg is tette. Vagyis ÖN, Honvédelmi Miniszter Úr, mindenről tud, de úgy tesz, mintha semmiről sem tudna (és a beosztottjait is némaságra utasítja).

Én viszont nem vagyok az Ön beosztottja, és nem némultam meg. Ha kell, magam fogom tájékoztatni a NATO Biztonsági Hivatalát (NOS) mindarról, amit a katonai és a polgári elhárításnak – a Szövetség információvédelmi szabályzata szerint – hivatalból kellett volna már réges-régen jelentenie a NATO-hatóságoknak.

 március 24.

 Dr. Rácz Lajos ny. ezds.