Tájékoztatom a Tisztelt és Kedves (vagy hozzám hasonlóan kedvetlen) olvasókat, hogy az e hasábokon korábban többször is tárgyalt gyermekvédelmi ügyben a partnerországban működő magyar külképviselet  szervezetébe tartozó helyi konzuli iroda 2025. március 21-én válaszolt a hozzá négy nappal korábban intézett érintetti adatigénylésre. A válaszban közlik az adatigénylővel (a veszélyeztetett gyermek rokonával), hogy a konzulátus „a Belügyminisztérium Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály megkeresése alapján a magyar és a külföldi hatóságok közötti kapcsolatfelvételt elősegítő, közreműködő hatóságként jár el. A konzuli irodának az üggyel kapcsolatosan egyéb illetékessége nincsen, tájékoztatásra a BM Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály, mint illetékes hazai hatóság jogosult, így velük egyeztetve kérem, hogy kérdéseivel hozzájuk forduljon”.

Rossz válasz! A törvény nem azt mondja ki, hogy ha az adatigényléssel megkeresett szerv illetéktelennek tartja magát, akkor az az igénylőnek javasolhatja a megkeresés újbóli benyújtását az illetékeshez, hanem azt (mondja ki a törvény), hogy az adatigényléssel megkeresett szerv köteles továbbítani a beadványt a megfelelő helyre (az illetékes intézményhez), és  ennek megtörténtéről  értesíti a beadványozót.

Tudni kell, hogy a hozzátartozó éppen azért fordult (2025. március 17-én már harmadszor) közvetlenül a konzulátushoz, mert a Külügyminisztériumban (KKM-ben) – a március 14-i közlésükben foglaltak szerint – semmilyen adatot nem kezelnek az ügy érintettjeiről, köztük a kislányról sem, akinek az ügyében a KKM alá rendelt konzulátus a GYERGYÁM főosztályvezetőjének közokiratba foglalt állítása szerint már 10 éve levelezik a helyi (külföldi) partnerhatóságokkal.

 Azt is jó tudni, hogy a konzulátust először tavaly október 21-én azért kereste meg e-mailben a bősz rokon, mert a belügyminiszter úr sem válaszolt arra az egy héttel korábbi (2024. október 14-i), „AZONNAL!” jelzéssel ellátott bejelentésére, amelyben felhívta a figyelmet az időközben gyermekkorúból fiatalkorúvá serdült ifjú hölgy harmadik öngyilkossági kísérletére, és azonnali intézkedést kért, szó szerint azért, mert a leány „élete veszélyben van”. A „Magyarország legjobb közigazgatási szakemberének ” titulált Pintér Sándortól vagy bármelyik munkatársától erre sem kapott választ, pedig a miniszter úrnak és beosztottjainak illene ismernie az „azonnali” szó hivatalos használatban elfogadott jelentését, a panaszokra adandó válaszra vonatkozó törvényi előírásokról nem is beszélve.

A belügyminiszter úrhoz mint a gyermekvédelmi központi hatóságot felügyelő kormánytaghoz pedig azért fordult végső kétségbeesésében (és felháborodásában) a vehemens családtag, mert a BM adatvédelmi tisztviselőjéhez több, mint két hónappal korábban, 2024 augusztus 8-án benyújtott, az üggyel kapcsolatos érintetti adatigénylésére sem kapott választ.

A BM adatvédelmi tisztviselőjét pedig azért kényszerült az aggódó rokon ebben a kis, bizonyára csak a számára fontosnak tűnő  „piszlicsáré” ügyben „zaklatni” mindenféle kérdésekkel, mert  a BM GYERGYÁM Főosztály Központi Hatóság vezetője a hozzá 2024. június 3-án beérkezett, személyes meghallgatást kérő beadványra – megint csak törvénytelenül – hónapokon keresztül elutasító, de legalábbis halogató válaszokat adott (mint egyébként a korábbiakra hosszú évek óta), a nagy nehezen kicsikart írásbeli kommunikáció során pedig addig hazudozott össze-vissza az apatigris-lelkületű nagybácsinak, aki a kislány gyermekvédelmi (ifjúságvédelmi) intézeti elhelyezése kapcsán tájékoztatta (tehát ő tájékoztatta a GYERGYÁMOT, nem fordítva!) a bekövetkezett fejleményekről, és kért sürgős intézkedést a helyzet tisztázása, valamint a gyermek mindenek felett való érdekeinek védelme céljából, amíg arról nem értesült (a nagybácsi), hogy az ifjú hölgy közben a már említett harmadszori alkalommal is öngyilkosságot kísérelt meg – és a GYERGYÁM olyan szoros kapcsolatban áll a helyi hatóságokkal már 10 éve (a konzulátuson keresztül), hogy erről sem tudott.

Ezután a nagybácsi és a GYERGYÁM (sokadik) főosztályvezetője közötti levelezés döcögve haladt előre mindaddig, amíg az érintett rokon nem kapott 2024. október 30-án egy levelet a főosztályvezetőtől, amit a GYERGYÁM az október 14-i, a belügyminiszter úrhoz intézett panaszra adott válasznak tüntetett fel, de egy olyan dokumentumot mellékelt hozzá a főosztály szorgos munkájának bizonyítékaként, ami nem erre az október 14-i beadványra reagált, hanem az augusztus 8-ira, majd december 18-án egy újabb, erre az októberi panaszra hivatkozó „tájékoztatást” küldött, amiből semmi érdemleges nem derült ki azon kívül, hogy a GYERGYÁM egy korábbi levelét a külföldi központi gyermekvédelmi hatóság megküldte az adott ország helyi hatóságának, és majd ha fejlemény lesz, akkor tájékoztatják a magyar központi hatóságot.

A nagybácsi 2025 január 6-án észrevételezte, hogy a külföldi partnerhatósággal folytatott levelezés azon dokumentumai, amelyeket a GYERGYÁM-tól korábban kapott, meglehetősen hiányosak, és nem is hitelesek, valamint szabálytalanul lettek iktatva (ha egyáltalán), és ránézésre, formai és tartalmi szempontból egyaránt, nem annyira valódinak, mint inkább – kimondatlanul is – hamisított közokiratnak tűnnek. Nem stimmelnek a dátumok, az iktatási számok (és különösen az alszámok, amelyekből az intézkedések sorrendjének kéne kitűnnie), a címzések és egyebek. Azóta a GYERGYÁM nem kommunikál a nagybácsival, aki inkább a KKM-hez fordult a fentebb említett február 5-i adatigényléssel, amire a határidőn túli március 14-i válasz jött, de a késés miatt további (eredménytelen) adatigénylések születtek a fentiek szerint. Ezzel a kör bezárult.

A jövő héten megpróbálom kideríteni, hogy Novák Katalin ex-államfő milyen szerepet játszott ebben a katyvaszban, és a 2019. november 12-én, a 2020. január 30-án, az ugyanazon év augusztus 3-án és a 2021. március 25-én hozzá intézett panaszokra (amelyek mind ugyanerre az ügyre vonatkoztak) családokért felelős államtitkárként majd miniszterként miért nem válaszolt, egyáltalán tudott-e valamit erről az ügyről, és megbeszélte-e Balog Zoltán úrral, a volt főnökével (miniszterével) majd beosztottjával (tanácsadójával), mindenkori lelki atyjával.

„Átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget. (…) Ha van igazság, márpedig van, akkor a pokolban külön bugyor várja őket”.

Mondta Ön, Orbán Viktor, ez év március 15-én, és az Index találó megállapítása szerint ezzel felrobbantotta a közvéleményt.

Kevesebb, mint egy hét múlva Újdörögdön, a Böszörményi Géza Csapatgyakorlótéren egy 29 éves titkárnő, most már azt is tudjuk, a Miniszterelnökség alkalmazottja kezében felrobbant egy támadó kézigránát, leszakítva az ifjú hölgy mindkét karját (az egyiket csuklóból, a másikat alkarból).

Ez is felrobbantotta a közvéleményt, és SZBK honvédelmi miniszter úr hiába próbálta kiengesztelni a nagyérdeműt azzal, hogy a Facebookon dicsekvő bejegyzést tett közzé az áldozatok kórházi ágyánál tett látogatásáról. Ez nem jött be, ezért aztán kamuprofilok százait vetették be, hogy ne utálják annyian.

A Parlamentben a tragikus baleset kapcsán heves vita alakult ki. Az egész közvetítést nem néztem meg, de a Mesterséges Intelligencia összefoglalója szerint Miniszterelnök Úr határozottan visszautasította az ellenzéki kritikákat, amelyek szerint civileket kényszerítettek veszélyes katonai gyakorlatokra. Azt mondta, hogy a kiképzésen való részvétel önkéntes volt, és a tragikus balesetet politikai haszonszerzésre használni „aljas tett”. Hangsúlyozta, hogy az áldozatot hősnek tekintik, és minden segítséget megadnak neki. Gurmai Zita MSZP-s képviselő felszólalására Orbán Viktor úgy reagált, hogy „szégyellje magát” (aki az esetet politikai haszonszerzésre használja ki).   

Szívemből szólt, Miniszterelnök Úr. A civileket tényleg nem kényszerítették veszélyes katonai gyakorlatokra, őket félrevezették, elhitették velük, hogy a kiképzés veszélytelen, hogy bízhatnak a hivatali feletteseik szavában, akik talán még azt a meggyőző érvet is bevetették (mint Ön is a Parlamentben), hogy a részvételükkel felkészülnek az ország védelmére, és ez hősies cselekedet a részükről. Talán azt is érzékeltették velük, hogy ha önként vállalják a kiképzéssel járó átmeneti nehézségeket, hajlandóak egy időre „kilépni a komfortzónájukból”, akkor ezzel a főnökeik előtt is igazolják, hogy minden körülmények között lehet rájuk támaszkodni, és ez majd a hivatali előmenetelüket pozitívan befolyásolhatja. Senkit sem kényszerítettek furkósbottal arra, hogy éles kézigránátot vegyen a kezébe, de a mézesmadzagot elhúzták előttük.

Szakértők szerint úgynevezett támadó gránát robbanhatott, „mert a védőgránát repeszeinek hatását a fedezékben bekövetkező robbanásnál senki nem élte volna túl. Kizártnak tartják a műszaki hibát, a magyar fejlesztésű gránátokat majd 100 éve használják a honvédjeink, egyszerű a szerkezet, amit többször is ellenőriznek a gyártás során, rázkódástól sem robbanhat be, nincs műszaki hiba”.

A támadó gránátot roham közben alkalmazzák, az ellenséges katonák megsemmisítésére és műszaki akadályok lerombolására. Most akkor meg akarjuk védeni az országunkat, vagy meg akarunk támadni valakit? A kormánytisztviselőket a terület- és objektumvédelemre készítik fel, vagy rohamcsapatot verbuválnak közülük?

Tisztelt Miniszterelnök Úr, a március 15-i beszédével Ön is felrobbantott valamit a „poloskairtásos” hasonlatával. Én ezt egy kicsit ízléstelennek tartom, és megértem azokat, akik kétségbeesett, ámde ön- és közveszélyes fenyegetődzésnek minősítik. Azzal viszont egyetértek, hogy „a pénzügyi gépezetet fel kell számolni”, noha  úgy sejtem, nem ugyanazt értjük ezalatt. Tény, hogy korrupt politikusokra, bírókra, álcivil szervezetekre és (álcivil) politikai aktivistákra vagy árnyékhadseregre nincs szükségünk, ezeket fel kell számolni.

A kulcsfontosságú állami és társadalmi pozíciókban lévő funkcionáriusokat korrupt dollárokból, erurókból, rubelekből és forintokból megvásárló pénzügyi gépezet alatt én ezt értem: az állami megrendelésekből és más, közpénz-jellegüktől megfosztott juttatásokból arcátlanul meggazdagodott, a pártállam elnyomó apparátusát elvtelenül kiszolgáló, oligarchák és állami tisztviselők által közösen működtetett stróman-hálózatot; a követhetetlen tulajdonosi hátterű vagyonkezelő alapítványokat; a kormányzati jóváhagyással közpénzeket magánvagyonokká átvarázsoló pénzmosodákat.

Sajnálom, de alapból korruptnak, megvásárolhatónak tekintem: az olyan politikusokat, állami vezetőket, akik – csak a példa kedvéért – 59 millió forint készpénzt tartanak maguknál (ebből akár még bérgyilkost is felfogadhatnának, de karaktergyilkost biztosan); vagy 595 millió forint értékű kintlévőségük van baráti kölcsön formájában; vagy a mellékállásaikban több pénzt keresnek, mint a főállásukban (ilyenből számtalan van); vagy a pártjuk számára fontos szavazáson azért nem vesznek részt, mert egy barátjuk megbízásából egy aukción könyvritkaságokra licitálnak (most lusta vagyok előkeresni Kósa Lajosról ezt az epizódot); vagy mert annyi üzemanyagpénzt számolnak el a hivatali ténykedésük keretében, amiből körbe autózhatnák a Földet az Egyenlítő mentén; vagy mert magánszemélyeknek tízmilliókkal tartoznak  stb.

Én a beszédemben bírók helyett inkább ügyészeket emlegettem volna, közülük is azt az igen magas pozícióban meggyökerezett illetőt, aki a főállása mellett még egy olyan egyetemi tanszéknek is a vezetője, amely beosztást a törvény és az egyetem foglalkoztatási szabályzata szerint csak főállásban lehetne betölteni, vagyis két főállása is van, és ez a szuperember mellette természetesen még a szerzői jogok alá tartozó tudományos és oktatási tevékenység keretében is folytathat jövedelemszerző tevékenységet, továbbá – nem mellékesen – annak idején ugyanabban a szenátusi határozatban nyerte el az oktatói megbízatását, amelyikben vele együtt számos olyan nemzetbiztonsági felső és középszintű vezető is, akik közül legalább egy szintén notórius álláshalmozó volt (most már nyugdíjas, de még mindig fontos pozíciókat tölt be), és akivel (vagy akikkel) szemben több feljelentést is ezen magas rangú ügyész alá rendelt nyomozó ügyészségek utasítottak el.

Vagy mondhatnám azt a magasságos sóhivatali vezetőt is, aki az elmúlt években 10 helyről kapott fizetést; vagy azt a rendőrtábornokot, akiknek egy kerek évfordulós születésnapi méltatása kiemeli, hogy egy időben 20 felelős beosztása is volt; vagy említhetném az olyan kuratóriumi tagokat is, akik – amikor az egyik, a Miniszterelnök Úrral közeli kapcsolatba hozható érdekeltségük lebukott – gyorsan kifaroltak belőle azzal az indoklással, hogy azon kívül még nagyon sok fontos megbízatásuk van.

Korrupt újságírók alatt én azokat a KESMA-huszárokat értem, akik annak ellenében szedik fel a busás fizetésüket, hogy minden önálló gondolat hozzáadása nélkül megismétlik a központilag kiadott utasításban szereplő propaganda-szólamokat, és persze ne feledkezzünk meg a cégcsoportot alkotó vállalkozások, „hírügynökségek” és reklámcégek állami megrendelésekből multimilliárdossá vált vezetőiről sem.

Álcivil szervezet például a Magyar Atlanti Tanács (MAT), amelynek Ön is tagja, Miniszterelnök Úr. Az Alapszabályuk is törvénytelen, de még azt sem tartják be, a vezetőjük (elnökük) az euro-atlanti értékek terjesztése, népszerűsítése helyett inkább NATO és EU-ellenes véleménycikkeket ír a Magyar Nemzetbe, a főtitkáruk amerikai (Trumpista) alapítványok guruló dollárjaiból szervez zártkörű (!) konferenciákat  a közhasznúság jegyében az orosz-ukrán háborúról, az abszolút „pártpolitika-mentes” elnökségének legalább a fele fontos állami és párt-, illetve parlamenti tisztséget tölt be, és ha ez nem lenne elég, akkor rövidesen megtekinthetővé válnak a Fővárosi Törvényszék előtt immár több, mint egy éve zajló, a MAT ellen indított törvényesség felügyeleti eljárás iratai is. Akkor majd – rövidesen – visszatérek a témára.

Álcivil politikai aktivistákból verbuvált „árnyékhadsereg”? Itt minden bizonnyal az Ön által életre hívott, „Harcosok Klubja” nevű troll-hadseregre utal, akik személyesen Öntől és Menczer (Gyerekriogató) Tamástól kapják a feladatokat a 2026-os választások törvénytelen befolyásolása jegyében.

És tudja, mi a legijesztőbb, Miniszterelnök Úr? Az, hogy a fentebb felsorolt urak sokasága és a néhány hölgy mindannyian, vagy a túlnyomó többségük kapcsolatba hozható azzal az árnyék-titkosszolgálattal, amelyen keresztül Vlagyimir Putyin orosz elnök Önt is a markában tartja, és amely – a Szuverenitásvédelmi Kutató Intézet fedésével – a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (elhárító ágazatának) nyilvántartásaiból szemezgetve  zaklat civileket és befolyásol – törvénytelenül - választásokat.

Attól tartok, „felszámolás” alatt sem ugyanazt értjük. Ahhoz, hogy végre rendbe tegyük kicsiny országunkat, az elmúlt 15 évben nem elsősorban „gránit-szilárdságú”, a Magyar Királyság újbóli kikiáltását előkészítő Alaptörvényre lett volna szükség (lásd Stumpf András: „Lehetnénk Királyság is”, Interjú Boross Péter volt miniszterelnökkel, Heti Válasz, 2010. 08. 16.), nem is annak eddig 15-szöri módosítására, nem új törvényekre, a rövid távú politikai haszonlesés által ihletett, önkényes és önveszélyes, személyre szabott jogszabályokra, hanem a meglévő törvények betartatására, az azóta is folyamatosan művelt, egyre durvább törvénysértések feltárására, az elkövetők elszámoltatására, felelősségre vonására. Mindennek a kiindulópontja pedig a szövetségeseink és a magyar emberek ellen ármánykodó, említett árnyék-titkosszolgálat (ÁSZ) hálózatának a leleplezése és felszámolása lenne. Ezzel kapcsolatban fogok önnek egy héten belül közérdekű adatigénylést benyújtani a Miniszterelnöki Hivatal vezetője, Gulyás Gergely miniszter úr útján (aki már „kapott egyet tőlem”), és nyomatékosan kérem, hogy akkor majd mind a ketten a törvényben előírt határidőn belül, de lehetőleg minél előbb válaszoljanak. Addig is szíves figyelmébe ajánlom a Jelentés c. e-könyvet és a hozzá kapcsolódó blogbejegyzéseket. Ezen említett – biztonságpolitikai és nemzetbiztonsági jelentőségű szakmai tartalommal bíró – írásokban foglaltakról a nemzetbiztonsági szolgálatoknak már réges-régen tájékoztatást kellett volna nyújtaniuk az Ön számára, hogy az azonnal szükséges intézkedések  megtételére ösztönözzék (vizsgálat elrendelése, a NATO Biztonsági Hivatalának és az érintett szövetséges országok kémelhárító szolgálatainak értesítése, vagy lemondás a miniszterelnöki tisztségről).     

Nyílt levél Szalay-Bobrovniczky Kristóf Úr, Magyarország Honvédelmi Minisztere részére

 Tárgy: Információ- és képességhiány, zűrzavar a Honvédelmi Minisztérium legfelső vezetésében

 Tisztelt Miniszter Úr!

 Tájékoztatom, hogy általában a kézigránát-dobás nem szokott szerepelni az alapvető katonai, lövészeti tréningek, kiképzések programjaiban, mivel ez egy speciálisabb készség, amelyet külön foglalkozások vagy haladó szintű katonai gyakorlatok során tanítanak. Jómagam még az „átkosban” voltam sorkatona, de határozottan emlékszem, hogy az alapkiképzésünk során mindaddig nem vehettünk éles kézigránátot a kezünkbe, amíg a kiképző tiszthelyetteseink meg nem győződtek arról, hogy tuti nem fogunk kárt tenni magunkban és a bajtársainkban. Erre legkevesebb két-három hónap lövész alapkiképzés után kerülhetett sor, addig legfeljebb ún. gyakorló kézigránátot használhattunk a foglalkozásokon. Ennek figyelembe vételével az újdörögdi sajnálatos balesetet, amelynek során egy fiatal köztisztviselő hölgy mindkét kezét elvesztette (az egyiket csuklóból, a másikat alkarból), meg lehetett volna előzni, ahhoz csak az alapvető biztonsági szabályokat, kiképzési előírásokat kellett volna betartani.

Nem lehet mentség a történtekre sem a „pillanatnyi elbizonytalanodás” (az emberi tényező), sem a „műszaki hiba”, bármelyiket is állapítja majd meg a vizsgálat. És nem csökkenti a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar illetékeseinek felelősségét az sem, hogy a kiképzésen „önként”, a „saját felelősségükre” vettek részt a civil újoncok. A parancsnokok, elöljárók minden körülmények között felelősek a beosztottjaikért, nem tehetik ki őket szükségtelen veszélynek. Ha valamilyen rendkívüli, kockázatos harci feladatra toboroznak önkénteseket, akkor ezekről a veszélyekről, kockázatokról az állomány számára részletes tájékoztatást kell adni az érintetteknek. Jelen helyzetben azonban egyáltalán nem egy ilyen rendkívüli bátorságot és önfeláldozást kívánó helyzetben voltak az alapkiképzési felhívással megszólított civil köztisztviselők. Ők teljes joggal bíztak abban, hogy az érdekes, izgalmas és tanulságos képzés után sértetlenül, ép testben ép lélekkel térnek majd haza a családjukhoz. Nem így történt.  Gyakorlatilag a honvédelmi kormányzat becsapta őket.

A katonai kiképzés veszélyes üzem, ott előfordulhatnak balesetek, de egy civilek számára szervezett, bemutató, ismertető jellegű foglalkozáson – még ha aktív közreműködést várnak is el a résztvevőktől – minden negatív eshetőséget ki kell zárni, meg kell előzni. A fegyver nem játék, az éles kézigránát nem való kiképzetlen civilek kezébe. Azzal, hogy a jelentkezőkkel aláíratták, hogy saját felelősségükre vesznek részt a „kiképzésen” (ha ezt annak lehet nevezni), tulajdonképpen beismerték, hogy nem tudják kizárni a súlyos baleset bekövetkezésének a normálisan elfogadhatónál nagyobb esélyét, és már jó előre igyekeztek elhárítani minden polgári és büntetőjogi, anyagi és erkölcsi felelősséget a következményekért.

Én már elég öreg, de szellemileg még friss vagyok ahhoz, hogy emlékezzek az általános iskolai orosz nyelvkönyvben szereplő történetre: Граната убила фашисты, но убила и Сашу. A gránát megölte a fasisztákat, de megölte Szását is. Váratlan, hitszegő támadás esetén lehet, hogy a kiképzetlen fiataloknak is fegyvert kell ragadniuk, és önfeláldozóan pusztítani az ellenséget. De egy profi hadsereggel rendelkező ország esetében, ahol ráadásul már három éve hivatalosan is háborús vészhelyzet van, nem kellett volna már korábban és szakszerűbben elkezdeni a hadseregfejlesztést és -korszerűsítést, a kiképzést, a civil lakosság és a köztisztviselők alapfokú honvédelmi felkészítését? Nem kellett volna megtartani a a NATO-együttműködésben jártas, tapasztalt, magasan képzett hivatásos tiszteket, zászlósokat és tiszthelyetteseket, és az ő segítségükkel kiképezni a tartalékosokat, nem pedig – a szövetségesekkel való burkolt szakítás jegyében – méltatlanul elzavarni őket, gyengíteni a NATO-hozzájárulási képességeinket?

Egyáltalán kinek az ötlete volt a kormánytisztviselők katonai kiképzése ebben a „gyorstalpaló” formában, és mi célt szolgál? Azt olvasom, hogy „A Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság Facebook-oldala szerint az aktuális Adaptív védelem alap katonai felkészítési kiképzési tevékenységét 2025. március 16. és április 13. közöttre tervezték – mutatta be az RTL Híradó”. A programban szerepel éleslövészet gyalogsági fegyverekkel, kiképzési tevékenység, vaklőszeres lövészet, pirotechnikai eszközök alkalmazása is.

Jól látom, hogy ez a kevesebb, mint egy hónapos program valójában két darab, egyenként négy-öt napos időszakra oszlik, tehát összesen 10 napos? És jól számolom, hogy a baleset a 2025. március 16-án kezdődött (10 napos) alap katonai felkészítés 5. napjára esik, amikor a résztvevők – nyugodtan (vagy inkább nyugtalanul) kijelenthetjük – még teljesen „zöldfülűek” voltak? És jól látom, hogy a programban szereplő legrázósabb mozzanat „éleslövészet gyalogsági fegyverekkel” volt, nyilván nem terepen, imitált harci körülmények között, mert akkor az már harcászati gyakorlat lett volna, ráadásul kötelékben, ami csak az „egyes harcos” kiképzés és a sikeres vizsga után következhetett volna. Inkább lőtéren, ellenőrzött körülmények között lőhettek céltáblára, először álló, kör alakú célra, és ha jól megy, esetleg álló vagy mozgó, ember alakú céltáblára. És jól látom, hogy a leírásban az előírt feladatok között  nem szerepel kézigránát-dobás gyakorlása éles vagy gyakorló eszközzel, sőt az a szó, hogy kézigránát elő sem fordul? Valaki túlbuzgóságból egy olyan mozzanatot iktatott a programba, ami a kiképzési tervben nem is szerepelt, és lám, ez lett belőle. Súlyos, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében, gondatlanságból elkövetett bűncselekmény. Bezzeg a vadászati tevékenységre gyakorolt hatást gondosan felmérték.

Miből gondolja, Tisztelt Miniszter Úr, hogy a hasonló, pusztán propaganda-szempontból jelentős, de szükségszerűen csúfos véget érő, katonai-szakmai szempontból előkészítetlen akciókkal az országvédelemhez és a szövetségesi kötelezettségek teljesítéséhez elegendő számú önkéntes, hazaszerető, euroatlanti elkötelezettségű, motivált fiatalt tud toborozni az Embert a vasra! program keretében az új haditechnikával felszerelt, akarom mondani felszerelendő alakulatokhoz?

És különben is: Ugyan kire akarnának a civil köztisztviselők kézigránátokat hajigálni? Mitől, kitől fél az Orbán-kormány, kit tekintenek ellenségüknek? Belső vagy külső fenyegetéstől tartanak? Mi igaz abból, amit a B92 független szerb médiaplatform állít, miszerint előkészítés alatt áll Szerbia és Magyarország katonai szövetsége? Tud arról, hogy a múlt hét kedden Albánia, Koszovó és Horvátország egy háromoldalú védelmi memorandumot írt alá, figyelmeztetve mindazokat, akik a Nyugat-Balkán békéjét és biztonságát fenyegetik? Mire készül, Miniszter Úr? Magyarország és Szerbia átkarolja Horvátországot, Budapest segít Belgrádnak visszafoglalni Koszovót? Vagy katonai támogatásban részesítjük a boszniai szerb szakadárokat? Ön tudja, hogy Horvátország – velünk megegyezően – a NATO tagja? Ez – a balkáni puskaporos hordó kanócának meggyújtása – még Trumpnak sem fog tetszeni.

Tisztelt Miniszter Úr, nem kellene legalább tagadni, sőt hihetően megcáfolni ezeket a vádakat, nem egyszerűen szavakkal, hanem tettekkel is alátámasztva? A leghitelesebb cáfolat az lenne, ha vállalná a felelősség Önre eső részét a taljándörögdi sajnálatos balesetben éppúgy, mint a magyar fegyveres erők vezetése körében egyre inkább eluralkodó tanácstalanság, irányt vesztettség ügyében, és beismerné, hogy sem katonai-szakmai, sem erkölcsi-politikai szempontból nem alkalmas a honvédelem irányítására. Miniszter Úr, tisztelettel kérem, hogy mondjon le, de még előtte az itt tárgyalt baleset ügyében tegyen ismeretlen tettes ellen feljelentést! A szövetségesek elleni kémkedés ügyével, amit az elmúlt években többször is, legutóbb tavaly június 19-én – a védelempolitikai helyettes államtitkár útján – jelentettem Önnek, most már nem kell foglalkoznia, majd én magam jelentem fel Önt.

Hajnik László úrnak nemcsak élőszóban hoztam a tudomására az azonnali intézkedést igényló észrevételeimet, hanem írásban is átadtam egy összefoglalót. Az államtitkár-helyettes megígérte, hogy az első lehetséges alkalommal jelenti Önnek, és Hajnik urat régebbről ismerve nincs kétségem afelől, hogy ezt meg is tette. Vagyis ÖN, Honvédelmi Miniszter Úr, mindenről tud, de úgy tesz, mintha semmiről sem tudna (és a beosztottjait is némaságra utasítja).

Én viszont nem vagyok az Ön beosztottja, és nem némultam meg. Ha kell, magam fogom tájékoztatni a NATO Biztonsági Hivatalát (NOS) mindarról, amit a katonai és a polgári elhárításnak – a Szövetség információvédelmi szabályzata szerint – hivatalból kellett volna már réges-régen jelentenie a NATO-hatóságoknak.

 március 24.

 Dr. Rácz Lajos ny. ezds.

 A gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének joga minden más joggal szemben elsőbbséget élvez.  Kivéve az alábbi esetben, és még számtalan hasonlóban.

Az előző bejegyzésben említett közérdekű adatigénylés március 17-i benyújtását követő négy napban a kiskorú rokona sorsán kesergő barátom még nem kapott választ, de türelmesen (vagy türelmetlenül) vár. Mint ismeretes, azért választotta ezt a nyilvánosság elé tárható, a közvélemény figyelmére is számot tartó formátumot, mert a február 5-i érintetti adatigénylésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem válaszolt az előírt határidőn belül.  Azóta kiderült, hogy március 14-én a KKM küldött egy válaszfélét a beadványozónak (az érintettnek) – ez arra mutat, hogy valakik olvassák az ezzel kapcsolatos blogbejegyzéseket és Facebook-posztokat –, de arról a válasz-féléről csak a közérdekű adatigénylés beküldését követően szerzett tudomást, a márciusi nemzeti ünnep figyelemelterelő forgatagának és utórezgéseinek köszönhetően. Tudjátok: alaptörvény-módosítás a poloskairtás jegyében (a gyermek mindenek felett való érdeke meg ilyesmi jelszavak kifordításával). Mindegy, a KKM megkésett válasza amúgy sem volt kielégítő, és a határidő-túllépésen sem változtat, úgyhogy a közvélemény általi nyomásgyakorlásra továbbra is szükség van.  A minisztérium taktikája egyébként nem ismeretlen az olyan két lábon járó gyakorlott hazugvizsgálógépek körében, mint jómagam: a kellemetlen, a sóhivatal felelősségét firtató beadványokra nem válaszolnak, de készenlétben tartanak egy semmitmondó, minden felelősséget elhárító választ, és amikor rákényszerülnek, akkor a lehetséges legkorábbi időpontig visszadátumozva elküldenek valamit, amivel az ügyfél nem nagyon tud mit kezdeni, de a további panaszkodást (szerintük) okafogyottá teszi.

A „Külgazdasági és Külügyminisztérium” aláírású, három bekezdéses dokumentum érdemi része egyébként abban foglalható össze, hogy a KKM az adott ügyről semmit sem tud, náluk nincs olyan dokumentum, ami a kislánnyal vagy más érintettel összefüggésbe lenne hozható.

Tessék? A KKM nem tud arról, hogy az egyik idegen országbeli (EU-tagállamban települt) külképviseletéhez tartozó helyi konzulátusa immár 10 éve közreműködik a magyar és a külföldi gyermekvédelmi hatóságok közötti üzenetváltásban egy igencsak kényes és problémás ügyben? Ez annyira hihetetlennek tűnt, hogy a barátom (aki a gyermek rokona) a helyi konzuli iroda vezetőjének is küldött egy érintetti adatigénylést március 17-én, a BM GYERGYÁM főosztályvezetőjének tájékoztatására és a KKM válaszára hivatkozva, ugyanebben az ügyben. A megkeresés első fogalmazványa 19 pontba szedte a kérdéseket (amelyek nagyjából lefedték a KKM-hez intézett, február 5-i és március 14-i igénylést, aztán még eszembe jutott valami, és javasoltam, hogy 19-re is húzzon lapot. Így újabb, egyszerű és összetett kérdéseket tett fel. 21-nél sem álltunk meg, 22-ig abba se hagytuk.

Az utolsó három kérdés így szólt:

20. Ön esetleg tud arról, hogy a partnerország központi gyermekvédelmi hatósága a 2024. december 16-a óta eltelt három hónapon belül adott-e valamilyen érdemi választ a legutóbbi magyar megkeresésre?

21. A magyar Konzuli Szolgálat felettes államigazgatási szervétől, a KKM-től az adatvédelmi felelősön keresztül a 2025. februárban érdekeltként benyújtott adatigénylésemre azt a választ kaptam, hogy nyilvántartásuk szerint (idézem) „az általános adatvédelmi rendelet 2. cikk (1) bekezdésének megfelelő módon rögzített dokumentumokat a Minisztérium nem kezel az Ön, mint személyes adatkezeléssel érintett vonatkozásában a megkeresése tárgyává tett adatokkal kapcsolatban”.

Vajon ezt úgy kell érteni, hogy a Konzuli Iroda az elmúlt 10 évben nem tájékoztatta részletekbe menően a felettes szervét az érdekvédelmi tevékenységéről? A KKM-nél nincs adat, vagyis a minisztérium semmit sem tud erről a gyermekvédelmi ügyről? Ön esetleg nem tőlük, hanem közvetlenül a Belügyminisztériumtól (korábban a kormányhivatal kerületi gyámügyi osztályától, majd a GYERGYÁM-tól vagy az EMMI-től) kapta a gyermekvédelmi üggyel kapcsolatos feladatokat, és nekik jelentett a végrehajtásról? Esetleg arra is ők utasították, hogy a kislány érdekelt hozzátartozóinak ne adjon semmilyen érdemi tájékoztatást az ügy állásáról? Legutóbb ugyanis 2024. október 28-án (ez a sürgős intézkedést igénylő helyzetre tekintettel már elég régen volt) az Ön helyettesétől mindössze azt az egyáltalán nem megnyugtató választ kaptam, hogy „Tisztelt Uram! Ahogy arról a konzul asszony korábban válasz e-mailben már tájékoztatta, megtette a hivatalos lépéseket a helyi hatóságok irányába, és amint bármilyen fejleményről értesülünk, azonnal értesítjük Önt is”. Ezek szerint még nem értesültek semmilyen fejleményről, és akárcsak az elmúlt 10 év során folyamatosan, most sem izgatják magukat emiatt különösebben.  Talán a kislány sorsáért aggódó családtagokat olyan zavaró tényezőnek tekintik, akiket jobb elhessegetni.

22. Tisztelt Konzuli Irodavezető!

Ön mikor értesült arról, hogy a kislány nevelőapja (a gyám férje) három évvel ezelőtt elhunyt?

Mikor és kitől szerzett tudomást a kislány első öngyilkossági kísérletéről?

A másodikról?

Arról, hogy gyermekvédelmi intézetben kért és kapott elhelyezést?

Mikor és kitől szerzett tudomást a gyermek harmadik öngyilkossági kísérletéről, ami akkor következett be, amikor az intézetből eltávozásra kiengedték a gyámjához?

Annyit esetleg joguk van a gyermek hozzátartozóinak megtudniuk, hogy a kislány egyáltalán él-e még, és ha igen, akkor melyik intézetben van elhelyezve?

Egyelőre nincs több kérdésem.

Tisztelettel:

2025. március 17-én

Az Adatigénylő”.

És még csak néhány dokumentumot ismerünk a mintegy 200-ból annak az ügynek a kapcsán, amelyben igencsak erősen valószínűsíthető módon felmerült a volt köztársasági elnök, Novák Katalin felelőssége, és a nyomozó hatóságok bűnrészessége is.

Én már most besokalltam.

Az előző bejegyzés végén három ígéret-félét tettem, mégpedig azt, hogy egy pár napig szünetet tartok a bejegyzések írásában (ezt teljesítettem), a másik, hogy egy barátomnak segítek egy feljelentést megfogalmazni (gyermekvédelmi ügyben), erről mindjárt részletesebben is beszámolok, a harmadikat kérdés formájában fogalmaztam meg ekképpen: Lehet, hogy végül mégis a gyermekvédelem lesz az, amibe belebukik a rendszer? Ez utóbbi kérdésre adandó választ döntsétek el ti magatok, de ne hamarkodjátok el, előbb várjátok meg, hogy elmondjam, eddig mire jutottam a feljelentés ügyében.

Nos, a barátom meglepett azzal, hogy pontosan 200 db. dokumentumot, azaz közokiratot hozott az első megbeszélésünkre, mind ugyanannak az egyetlen, immár több, mint 10 éve húzódó ügynek a termése. Közokirat ugyebár minden, az állami szervekhez beérkező és ott nyilvántartásba vett (iktatott), valamint a tőlük más állami szervhez vagy magánszemélyekhez intézett összes hivatalos irat, aminek önálló iktatási száma (és alszáma) van.

Időbeli sorrendben a végéről kezdtem, és már a legfrissebb dokumentum annyi keresztkérdést vetett fel bennem, hogy rájöttem, ez sokáig fog tartani (de nem a végtelenségig). Ezért azt javasoltam a barátomnak, hogy ne feljelentéssel indítsunk, hanem egy közérdekű adatigényléssel, mert arra kötelesek válaszolni, és a nyilvánosság ereje meg ilyesmik talán úgy elgondolkodtatják a Külgazdasági és Külügyminisztérium szegény adatvédelmi tisztviselőjét, hogy inkább ő maga tesz hivatalból feljelentést az elkövetők ellen, megelőzendő a még nagyobb katasztrófát.

De hogy kerül a csizma az asztalra? - kérdezhetnétek. Mi köze a KKM-nek a gyermekvédelemhez? Hát csak annyi, hogy amikor külföldi szokásos tartózkodási helyű vagy külföldön rekedt magyar kisgyerekről van szó, akkor az érintett államok (partnerországok) hatóságai - meghatározott esetekben, a gyermekvédelmi szervek kérésére vagy saját kezdeményezésükre, ha ők kapják a bejelentést - a konzulátusok (konzuli hivatalok) segítségével tartják a kapcsolatot, működnek együtt egymással (ha így könnyebb, mint közvetlenül, például az esetleges nyelvi nehézségek és nemzetközi magánjogi komplikációk miatt, amelyekben a gyermekvédelmi szervek ügyintézői és vezetői kevésbé járatosak).  Így csöppen Pilátus a krédóba.

Olvassátok el tehát ezt a közérdekű adatigénylést, amiből - kedvcsinálónak - csak egy idézetet emelek ki:

Lehetséges volna, hogy az EMMI GYERGYÁM 2018 júniusától fogva éveken keresztül a helyi konzulátusunk segítségével (vagy talán a Külgazdasági és Külügyminisztériumunk megkerülésével?) nem a külföldi hatósággal, hanem az ellenérdekelt gyám jogi képviselőjének asszisztensével levelezett, akit a GYERGYÁM egymást sűrűn váltogató főosztályvezetői és az ügy mindvégig illetékes előadója, valamint a konzul is a külföldi hatóság képviselőjének hitt, és akiről a szó szoros értelmében „azt sem tudták, hogy fiú vagy lány”?

Egyelőre részemről no comment, Azazhogy mégis. Szerintem nem lehetséges. Direkt csinálták.

    Most újra pár nap szünet következik, mert ezt a sokkot fel kell dolgoznom. Gyermekvédelem és nemzetbiztonság, a kettő szorosan összefügg. Ugyanazok a szereplők, ugyanazok a módszerek.

Kedves András, először is gratulálok a március 2-i, 12 pontos Facebook-bejegyzésedhez, ami akár a múlt hétvégi londoni védelmi csúcsértekezlet elnöki bevezetője vagy egy nagydoktori értekezés téziseinek összefoglalója is lehetne. Egyetlen mondatoddal szállnék vitába, és egy másik megállapításodat pontosítanám, illetve kiegészíteném.

Az, hogy „esetleg” a (magyar) vezetés egy része mostanra orosz ügynök, a várható végeredmény szempontjából egyáltalán nem mellékes. Ezen áll vagy bukik Magyarország sorsa. Ez a felismerés fog elvezetni a legfelsőbb kormányszinteken és alattuk mindenhol (az ál-ellenzék soraiban, valamint a „független” sajtó szerkesztőségeiben is) megbúvó, az orosz „eurázsista” törekvéseket kiszolgáló ügynökök leleplezéséhez, a „Hálózat” felszámolásához és a demokratikus, jogállami viszonyok helyreállításához. Az (múlik rajta), hogy vissza tudjuk-e szerezni a megbízhatóságunkat, szavahihetőségünket a szövetségeseink és a partnereink szemében, hogy ne hagyjanak ki minket a döntéshozatalból, és hogy – tevékeny hozzájárulásunk ellenében – részesülhessünk a kollektív védelem előnyeiből a mostani „körkörös támadás” egyre biztosabbnak látszó katasztrofális következményeinek elszenvedése helyett.

A magam részéről eddig mindent megtettem a miniszterelnökünket is behálózó árnyék-titkosszolgálat, az ÁSZ leleplezése érdekében. A tavaly november 6-án megjelent „Jelentés” című e-könyvben és blogbejegyzésekben (pl. ebben) kemény bizonyítékokkal támasztottam alá, hogy az egykori Katonai Biztonsági Hivatal a rendszerváltás óta, sőt a NATO- és EU-csatlakozásunkat követően is a szövetségesek ellen folytatott katonai kémkedést. Az ÁSZ mostanra az ügynökhálózatát kiterjesztette a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokra, a rendvédelmi szervekre, sőt az állami intézmények széles körére, az Országgyűlés korábbi és jelenlegi Nemzetbiztonsági Bizottságaira, a civil egyesületekre, mindhárom (a sajtóval együtt mind a négy) hatalmi ágra, a közép- és felsőszintű vezetők nagy részére, beleértve a főméltóságokat (államfő, miniszterelnök, parlamenti elnök, legfőbb ügyész) is.

Az Orbán-kormány ma már a másként gondolkodókat (jobban mondva a gondolkodókat általában) tartja a legfőbb „nemzetbiztonsági” fenyegetésnek, a kül- és biztonságpolitikájában pedig „Brüsszelt” (a NATO-t és az EU-t) festi le ellenségként, és háborús feszültséget kelt, a zavarosban halászik. A magyar uralkodó „elit” (ha itt egyáltalán van értelme ennek a szónak) abban reménykedik, hogy  keleti és déli irányban terjeszkedve – hullarabló módjára – középhatalommá hizlalhatja fel magát a szétvert (Ezt még várjuk ki!) Ukrajna és Bosznia romjain, Kárpátalját „visszafoglalva”, a Balkán fölötti befolyását növelve, „országgyarapító” és „nemzetmentő” szerepben tetszelegve; és ennek ürügyén véglegesen leszámolhat az antidemokratikus, a jogállamiságot semmibe vevő diktatúrája ellenfeleivel.

Egy kicsit sajnálom, hogy a közéleti, szakpolitikai (nemzetbiztonsági) és „irodalmi” munkásságommal, beleértve a hivatalos hatalmasságokhoz írt, törvényellenesen válasz nélkül hagyott közérdekű bejelentéseket és adatigényléseket, sőt néha feljelentéseket is – nem sikerült kézzelfogható, vagy akárcsak látható eredményeket elérnem. Pedig az ilyen problémákra van megoldás, mégpedig a szövetséges és partnerországok Információvédelmi Megállapodásában és a NATO Információvédelmi Szabályzatában leírt, meghatározott esetekben (mint amilyen a magyar) kötelező eljárások, kivizsgálások kezdeményezése és végrehajtása. A  Megállapodás a PfP-programhoz való  csatlakozásunkkor, a Szabályzat a NATO-tagságunk elnyerésekor vált a magyar jogrendszer részévé. Meggyőződésem, hogy ezek mentén, szuverén módon, saját kezdeményezésre, önerőből (de a szövetségesekkel és a partnerekkel jóhiszeműen együttműködve) leplezhetjük le és számolhatjuk fel az ÁSZ-t, és ez a hitelességünk, megbízhatóságunk visszaszerzésének, elismertetésének, az európai döntéshozatalba való újbóli bekapcsolódásunknak, hozzájárulási képességeink megújításának, egyben a kollektív védelem előnyeiből való részesedésünknek az előfeltétele.

Ezért mondtam azt, hogy  a magyar politikai-katonai-nemzetbiztonsági vezetők (orosz) ügynök mivoltja (tisztelet a kivételnek) egyáltalán nem mellékes kérdés.

A másik hozzáfűzni valóm egy kiegészítés ahhoz a mondathoz, miszerint „Az Egyesült Államoknak továbbra is érdeke, hogy Oroszország ne győzhessen ebben a háborúban, és hogy Európa nagyobb szerepet vállaljon a konfliktus kezelésében, hogy az USA Kínára tudjon koncentrálni”. Noha a megállapítás tényszerűen igaz, a „háború” szóval egy mondatban szerepeltetni Oroszországot és Kínát – véleményem szerint – nem szerencsés. Kína valóban egy mindenoldalú kihívás az Egyesült Államok (és Európa) számára, de nem fenyegetés, különösen nem katonai fenyegetés. Semmi sem utal arra (annál inkább az ellenkezőjére), hogy Kína katonai erővel meg akarná támadni az Egyesült Államokat, vagy Európát, sőt meggyőződésem, hogy Tajvant sem szándékozik lerohanni. Ez nem áll érdekében. Viszont fűződnek bizonyos alapvető biztonsági érdekei a tajvani status quo fenntartásához, vagyis ahhoz, hogy a „szigetország” a nemzetközi jog értelmében ne váljon függetlenné, sőt ne is kiáltsa ki provokatív módon a függetlenségét.

Kína egy „veszedelmes” gazdasági-kereskedelmi „versenyző” („competitor”), aki a bizonyos területeken meglévő „komparatív”, azaz viszonylagos fölényét, versenyelőnyét sokszor „szabálytalan” eszközökkel, módszerekkel igyekszik kihasználni, de ez – valljuk be – a kapitalista világgazdaság nagy szereplőinek mindegyikére többé-kevésbé jellemző. Éppen ezért minden ország, illetve nagyvállalat joga, sőt kötelessége, hogy olyan üzleteket, olyan gazdasági-kereskedelmi megállapodásokat, versenyszabályozási egyezményeket kössön, olyan környezetet alakítson ki a két- és többoldalú viszonylataiban, amelyek a részvényesei, vagy a gondoskodási és felelősségi körébe tartozó közösségek szempontjából kölcsönösen előnyösek, minden érdekelt fél számára elfogadhatóak. Ezt hívják piacszabályozásnak, állami beavatkozásnak, üzleti etikának meg ilyesminek.

Az USA-nak azért kell Kínára „koncentrálnia” – anélkül, hogy más régiókról megfeledkezne – mert Kína az egyetlen, hozzá mérhető versenytárs, nemcsak gazdasági-kereskedelmi téren, hanem a geopolitika és -stratégia minden dimenziójában. Természetesen nem lehet elvitatni a jogot sem Kínától, sem az USA-tól, hogy megfelelő elrettentő erőt hozzon létre, és olyan biztonsági, szövetségi rendszert alakítson ki, amely az alapvető érdekei védelmét, végszükség esetén érvényesítését biztosítja a nemzetközi jog és a józan ész követelményeinek betartásával. Hogy ez ne vezessen háborúhoz, az a szuper- és a hiperhatalom közös felelőssége, ebbe Magyarország nem szólhat bele, legfeljebb a szakértői - ha vannak - szerény véleményt nyilváníthatnak..

Nem elképzelhetetlen, hogy  a regionális nézeteltérések az ázsiai-csendes-óceáni térségben az USA és Kína közötti korlátozott katonai konfliktus formájában csapódnak le. Ha ez bekövetkezik, akkor az – akárcsak Ukrajna esetében – a diplomácia kudarca lesz. Az a tény, hogy a Trump-kormányzat külügyminisztériumának honlapjáról eltüntették a „Nem támogatjuk Tajvan függetlenségét” szövegű kitételt, Kína szempontjából éppen akkora, meglepetésszerű pálfordulást, „árulást”, szebben mondva a szerződésben vállalt nemzetközi kötelességek alóli kibúvást jelent, mint Európa szempontjából azok a megnyilvánulások, amelyek a kontinensünk orosz fenyegetéssel szembeni védelmében való amerikai részvételi kötelezettségvállalások „felhígulására” utalnak. Még egy amerikai-kínai „all-out” (Mindent bele!) gazdasági háború is (a szankciós kötelezettségek miatt, amelyeket Washington harmadik országokra is érvényesnek tekintene) az európai országok és Kína közötti kereskedelem blokkolásához, vagyis gazdasági értelemben katasztrófához vezetne, ami még az USA-hoz eddig közel álló államokat (például Lengyelországot is) rendkívül súlyosan érintené.

A NATO Alapokmány 5. cikkelyébe éppen azért került be területi korlátozás, mert az USA nem akarta, hogy az európai nagyhatalmaknak vétójoggal felérő beleszólásuk legyen az ázsiai-csendes-óceáni térség biztonságpolitikai, katonai fejleményeinek amerikai részről történő proaktív, a védelmi intézkedéseken túlmutató alakításába. A kollektív önvédelem csak a tagországok honi területét ért támadás esetén lép életbe. Az európai országok a dolgok alakulásától függően lehetnek jó vagy rossz viszonyban Kínával, de katonai erővel érvényesítendő érdekük az ázsiai-csenddes-óceáni térségben nem lehet (mint ahogy Kínának sem Európában).  

Különben sem értem, hogy kinek használ az, hogy Kínát és Oroszországot biztonságpolitikai és katonai értelemben egy kalap alá vesszük, és egymás karjaiba hajszoljuk. Azazhogy mégis, sejtem. Tőke Péter egyik könyvében olvashatjuk a következő kis bekezdést: „Orbán okosabb, mint a sok nyugati felfuvalkodott behódolt bólogató vezető, mert a magyar miniszterelnök már előre látta, hogy 2015-től kezdődően fokozatosan véget ér az EU amerikai bábáskodás alatti hegemóniája, mert megszületik a fuzionáló orosz-kínai új világhatalom, s az USA ravasz hátat fordítása mellett az EU csak egyet tehet, pincsi kutyaként a farkát csóválva a lábukhoz dörgölőzik (Tőke-Drábik: A kormánybuktatások kézikönyve, TóthÁgas Plusz Kft., 2015. 13. o., vele egybekötve: Önvédelem a migránsok és az EU-kalifátus ellen).

Tőke Péter (már elhunyt) egy volt III/III-as ügynök, aki vénségére neonáci propagandistává vált (akárcsak a szerzőtársa, Drábik János, az összeesküvés-elméletek pápája). A rendszerváltás idején Tőke a Reform nevű lap főszerkesztője volt, és Orbán Viktor 1990-es választási kampányát támogatta. De neki van egy másik szerzőtársa, Címí H. Ferenc is. Utóbbi igazi neve Hamar Ferenc, a katonai rangja  vezérőrnagy, a beosztása 2009-10 táján a Katonai Biztonsági Hivatal műveleti igazgatója, majd főigazgató-helyettese. Együtt írták, szerkesztették, fogalmazták a „Titkos Önböl-háborúnk” című könyvet, amelyben dicsekvő hangnemben lefestik, hogy miképpen jártak túl a KBH tisztjei (egyben az orosz KGB és GRU ügynökei) az 1991-es Irak elleni háború előtt és után az amerikaiak eszén, a koalíció (amelynek Magyarország is tagja volt) háta mögött egy szovjet-iraki különbéke nyélbe ütésében, az iraki tömegpusztító fegyverek elrejtésében stb., és hogyan járultak hozzá dezinformációs műveleteikkel az amerikaiak félrevezetéséhez, a második (2003-as) Öböl-háború kirobbantásához, (amelynek következtében a nemzetközi terrorizmus új hulláma, máig tartó következményekkel elindult).

Egy másik könyvéből az is kiderül, hogy Hamar Ferenccel konspirált kapcsolatban állt, rendszeresen cseréltek információs anyagokat. Hamar államtitkokat árult el az olyan szélsőjobbos ügynökeinek, mint Tőke Péter vagy KGBéla, és rajtuk keresztül tartotta a kapcsolatot a szerb, illetve az orosz titkosszolgálatokkal. Ez az együttműködés a NATO- és EU-csatlakozásunk után is folytatódott.

A „fuzionáló új orosz-kínai világhatalom" tehát az orosz titkosszolgálatok és magyar zsoldosaik agyszüleménye, amit Orbán Viktor fejében is sikerült elültetni. Miniszterelnökünk (vagy Putyin) valóban „vastagon”, mindenkinél ennyire okosabb és előrelátóbb lenne? Valóban ez az idézett látomás, ennek hirdetése és szorgalmazása lenne Magyarország (és Oroszország), vagy akár Kína érdeke? Szerintem a mostani magyar kormány az, amelyik – noha szavakban „békepárti” –, cselekedeteiben háborúpárti.

Most egy pár napig szünetet tartok a bejegyzések írásában, mert egy barátomnak segítek feljelentést megfogalmazni egy másik ügyben. Lehet, hogy végül mégis a gyermekvédelem lesz az, amibe belebukik a rendszer?

„Zelenszkijnek vége” – idézi a Magyar Nemzet John Kiriakou elemző RT-nek (az orosz állami televíziós hírcsatornának) adott interjújából az emlékezetes, kiabálós veszekedésbe fordult ukrán-amerikai elnöki találkozó kapcsán.

Az RT a putyini Oroszország titkosszolgálatai által irányított propaganda- és dezinformációs ügynökség, amit több NATO-tagállamban és az EU-ban betiltottak, a csatorna sugárzási engedélyét az Egyesült Királyság visszavonta, tartalmait a Microsoft az „Áruházból” eltávolította, a főbb nyugati közösségi média portálok a rá hivatkozó linkeket blokkolják. Ha rákattintunk, az európai internet-szolgáltatók hibaüzenettel visszadobják, ezért a Magyar Nemzet azt találta ki, hogy Kiriakou Facebook-oldalát is beágyazta a cikkbe, ahol az olvasó egy kattintással az amerikai áruló „követőjévé” szegődhet. Maga az a tény, hogy a Magyar Nemzet – az Orbán-kormány szócsöve – az RT-re és egy kiugrott CIA-ügynökre hivatkozik, sőt az interjút az RT angol nyelvű adásából belinkeli és a Meta-elérhetőségének megadásával minden áron ránk akarja tukmálni, hogy mi is a rajongói közé álljunk, ékesen bizonyítja, hogy a hivatalos Magyarország az orosz-ukrán háborúban az oroszok oldalán áll, és a NATO, valamint az EU belülről való bomlasztására törekszik. „Zelenszkij nem számíthat a NATO-ra… ha az Egyesült Államok kivonul. És nagyon úgy néz ki, hogy az USA most a kivonulás folyamatában van.”

Kiriakounak az orosz állami televízió részére adott interjúból a Magyar Nemzet azt is idézi, hogy „Ha elvesztetted Lindsey Grahamet, akkor elvesztetted a háborút. Ez egy üzenet Volodimir Zelenszkijnek, hogy ideje abbahagyni”, annak kapcsán, hogy az amerikai szenátor a Fox News-nak adott nyilatkozatában felhívta Zelenszkijt, hogy „Mondjon le, és küldjön át valakit, akivel tudunk üzletelni”.

Graham a Republijkánus Párt tagja, a 2016-os választások előtt Trump  ádáz ellenfele volt, de egy 2017-es személyes találkozásuk után egyik legodaadóbb támogatójává vált, ami korábbi, kétpárti együttműködésre törekvő irányvonala miatt még az amerikai kommentátorok szerint is talányos. Az „Intelligencer” nevű politikai napilap „Mi történt Lindsey Grahammal?” című esszéje szerint „Graham legutolsó pálfordulása, amikor megtagadta, hogy állást foglaljon Trumppal szemben, holott egyszer megígérte – mindenkit túlharsogva! – hogy személyesen vezeti a Trump elleni rohamot, dacol a könnyű magyarázattal. A legvalószínűbb indoklás nem az, hogy Trump vagy az oroszok tudnak valami titkot Grahamről, vagy hogy az igazi Grahamet idegenek rabolták el, hanem az, hogy mindig is így működött: nagyot mondott, de mindkét oldalnak játszott, és várta, hogy eldőljön, ki lesz a győztes – majd a helyzetet a saját előnyére használta ki. Ha a trumpisták nyernek, Graham elit tagságot követelhet ebben a törzsi közösségben; ha a Demokraták átveszik a kongresszusi többséget, akkor a centrum vezetőjévé válhat. Ő egy túlélő" – mondja egy politikus kollégája. Machiavellista az oda-vissza csapkodásban.” 

De kicsoda Kiriakou, a Magyar Nemzet forrása? Kiriakou egy volt CIA különleges ügynök, terrorizmus-elhárító szakértő, aki 2007-ben „whistleblower”-ként („vészharangozóként”) a nyilvánosság elé tárta, hogy az amerikaiak az elfogott terroristákból a „waterboarding”-nak nevezett kínzási módszerrel csikarnak ki vallomásokat (a kínvallatást később Obama elnök megtiltotta). Leleplező akciója keretében Kiriakou újságíróknak, és egy perben a terrorista vádlott védőinek, elárulta egy, a „terepen” dolgozó aktív CIA-tiszt nevét, és ezzel a volt ügynök-társa életét veszélybe sodorta. Ezen húzása, a hírszerző ügynökök kilétének felfedését tiltó törvényt sértő (vagyis a kémkedés körébe tartozó) bűncselekmény elkövetése miatt perbe fogták, bűnösnek vallotta magát, és a bíróság 2012-ben 30 hónap börtönbüntetésre ítélte. Szabadulása után több könyvet írt, részben a börtönélményeiről, részben pedig a CIA titkos műveleteinek módszertanáról, állítólag azzal a céllal, hogy felvértezze az amerikai polgárokat az állami megfigyelés és ellenőrzés kivédése (kijátszása) érdekében. Felvette a görög állampolgárságot, és tudósítónak elszegődött orosz rádió- és tévécsatornákhoz, ahol összeesküvés-elméleteket és terrorista rezsimeket támogató nézeteket terjeszt, például vehemensen védelmezte Aszad, szír diktátor rendszerét, tagadta, hogy Szkripal volt orosz katonatisztet akit  a brit hírszerzés (MI6) beszervezett, 2018-ban GRU-ügynökök mérgezték meg stb. Az orosz-ukrán háborúban egyértelműen Putyin nézeteit visszhangozza. Biden elnököt élesen bírálta, Trumpot dicsőíti, a NATO-t és az EU-t kritizálja, a CIA-t és az FBI-t támadja.

Az RT-hez és a Szputnyik Rádióhoz szegődésével Kiriakou, egy 20 év operatív tapasztalattal rendelkező amerikai titkosszolga, minden kétséget kizáróan az orosz FSZB-nek (Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak) ajánlkozott fel, és az ő ügynökükké vált. Lehet, hogy a korábbi leleplezéseit a CIA terrorista-ellenes módszereivel szembeni erkölcsi fenntartásai vezérelték, de jelzésértékű, hogy – saját bevallása szerint is – a kifogásait nem a feletteseinek fogalmazta meg, hanem először a nyilvánossághoz és terroristákkal közvetlen kapcsolatban álló körökhöz fordult. A saját ügynöktársait is (legalább egyet közülük) elárulta. Bizonyára médiaszerepléseivel vonta magára az orosz titkosszolgálatok figyelmét, és – függetlenül attól, hogy mikor szervezték be, vagy egyáltalán volt-e formális beszervezés – kijelenthetjük, hogy Kiriakou most már orosz kém, aki Putyin – és Trump – segítője Ukrajna tönkretételében, a NATO és az EU meggyengítésében.

A magyar, az orosz és a Trump melletti amerikai média (Magyar Nemzet, RT, X) egy követ fúj, akárcsak ezen országok állami intézményei, a nemzetbiztonsági szolgálatokat is beleértve (az USA-ban még nem mindegyik, de Trump és Musk „rajta van a témán”). A legfelső vezetőink is NATO és EU-ellenes, az orosz birodalmi törekvéseket támogató dezinformációs, propaganda és hírszerző, valamint politikai felforgató tevékenységet folytatnak (lásd  Orbán Viktor levelét az Európai Tanács Elnökének).

Igazam volt, amikor azt írtam, hogy most már nemcsak Putyin, hanem Trump is a markában tart minket. Ennyit arról, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal hogyan oltalmazza a magyar emberek biztonságát. A londoni védelmi csúcs azt jelzi, hogy Európa és Amerika eltávolodhatnak egymástól, a kontinensünk nemsokára egyedül néz szembe Oroszországgal. Orbán már választott magának szövetségeseket Putyin és Trump személyében. Arra játszik, hogy kiutáltassa Magyarországot a NATO-ból és az EU-ból, és ennek egyik eszköze a rogáni titkosszolgálatok és dezinformációs propaganda szócsöve, a Magyar Nemzet. De mit kíván a magyar nemzet?

Képzeletbeli párbeszédbe bonyolódom Szijjártó Péterrel.

Külügyminiszter Úr, Ön hallott már a Wikileaks botrányról? Kellett volna, mert az Ön elődje, Martonyi János felügyelte az Információs Hivatalt (polgári hírszerzést) 2012-ig, az Ön hivatalba lépéséig, tőle biztosan értesült róla, 2018-tól 2022-ig pedig Ön felügyelte az IH-t. Immár 13 éves minisztersége alatt bizonyára bőségesen kapott a nemzetbiztonsági szolgálatoktól vagy más kormányzati intézményektől származó jelentéseket, értékeléseket arról, hogy mik az Amerikai Egyesült Államok kül- és biztonságpolitikai, valamint energiabiztonsági célkitűzései, törekvései. Önnek feltétlenül tudnia kell az USA Külügyminisztériumának Magyarországra vonatkozó Nemzeti Humán Hírszerzési Feladatszabásáról (Hungary National HUMINT Collection Directive), ami a Wikileaks botránynak köszönhetően került nyilvánosságra 2010. december 2-án. Ebből a 2009 június 9-én Clinton külügyminiszter asszony által aláírt és táviratban Budapestre továbbított Titkos dokumentumból megbízhatóan következtetni lehetett arra, hogy mik voltak és lesznek Washington prioritásai Magyarországgal kapcsolatban a Gyurcsány-Bajnai kormányok végnapjai és az őket nagy valószínűséggel követő Orbán-kormány időszakában.

A feladatszabás első helyén az alábbi kérdésekről várnak a diplomatáktól és feltételezhetően az ügynököktől tájékoztatást (saját, hevenyészett fordításomban):

„1. Energiabiztonság, azon belül: politikai célkitűzések, tervek és erőfeszítések az energiaforrások diverzifikálására és fejlesztésére, rehabilitációjára, az energetikai infrastruktúra kibővítésére, beleértve a kapacitások, a hatékonyság, a tárolókapacitás, a nukleáris erőművek, a rugalmas üzemanyagok vagy más alternatív energiaforrások területén eszközölt beruházásokat. Szándékok, tervek és erőfeszítések az egységes európai energiabiztonsági stratégia kidolgozására és megvalósítására. Nyilvános és titkos energia-megállapodások Oroszországgal, a Kaszpi-medence országaival és másokkal. Adatok a nemzeti energiapolitikát formáló politikusokról, a szektor jelentős gazdasági szereplőiről, és más nemzeti vezetőkkel kialakított kapcsolataikról. Az orosz tervek és törekvések magyarországi megítélése és a rájuk adott válaszok Magyarorzág Oroszországtól való energiafüggősége tekintetében. A kulcsfontosságú kormányzati döntéseket befolyásoló tényezők, köztük a korrupció és a külföldi befolyás az energiával összefüggő kérdésekben. Energia-import és az önellátóképesség viszonya, a gazdaságra és a kétoldalú kapcsolatokra gyakorolt hatása. A szervezett bűnözés részvétele az energia-szektorban.”

A pénzügyi-gazdasági kérdéseken kívül előkelő helyen szerepel a feladatszabásban „a jogállamiság, a korrupció és a bűnözés helyzete; a politikai fejlemények, a szélsőségek és az emberi jogok figyelemmel kísérése, a külpolitika (első helyen a magyar-orosz viszony olyan stratégiai kérdései, mint az energia, a biztonság, a szállítás és a kereskedelem, valamint a magyar és az orosz felső vezetők, minisztériumi hivatalnokok, üzletemberek, és hírszerzők közöti személyes kapcsolatok és az orosz fél általi esetleges befolyásolhatóságuk, a magyar ellenzéki politikai pártoknak nyújtott orosz  pénzügyi támogatás” stb.

Hoppá! Ezek szerint az amerikaiak tudtak arról, hogy KGBélán keresztül az orosz hírszerzés beépült a Jobbik nevű „ellenzéki” pártba, és már évek óta továbbítja az EU-ról (és a NATO-ról) megszerzett információkat Moszkvába. Washingtonban alighanem egyik-másik magyar titkosszolgálat érintettségéről is rendelkeztek információkkal, máskülönben ilyen direkt módon fel sem merült volna a kérdés.

Mindez onnan jutott eszembe, hogy Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol.

Nem kellet volna a vészharangokat már sokkal korábban megkongatni? Mondjuk 2010-ben, amikor a második Orbán-kormány hatalomba került (és akkor még „gyurcsányozással” lehetett volna a felelősséget az előző, szoci-szadeszes adminisztrációra kenni, vagy legalábbis megpróbálkozni vele).  

 „A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az előző amerikai adminisztráció által politikai bosszúból meghozott szankciók alól, amelyek nehezítik a beruházás előrehaladását – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A miniszter szerint a háború miatt a nukleáris biztonság pengeélen táncol. (…) El kell mondanom, hogy a hivatalából távozó Biden-adminisztráció néhány nappal azelőtt, hogy végleg elhagyta a Fehér Házat, politikai bosszúból több olyan szankciós intézkedést is meghozott, amely nehezíti a paksi beruházás előrehaladását.” 

Miniszter Úr! Ha tudták az amerikai diplomaták közléseiből és a Wikileaks kiszivárogtatásaiból, hogy Washington számára Magyarország viszonylatában a legfontosabb kérdés, egyben komoly aggodalmak forrása, hogy hazánk egyoldalú függésbe kerül Oroszországtól az energiabiztonság terén, és az olcsó gázért valamint PAKS-2-ért cserébe szorosabbra fűzzük a stratégiai-politikai együttműködésünket Moszkvával az USA ellenében – a hírszerzés adatok csereberéjét is beleértve –, akkor nem kellett volna a legfőbb szövetségesünk fenntartásait eloszlatni azzal, hogy a szinte kizárólagos orosz részesedést az energia-importunkból 15 év alatt lecsökkentjük mondjuk 20-25%-ra vagy legyen 30, uram bocsá’ 40%, a fennmaradó részt mondjuk megosztva az USA, Európa (Norvégia), a kaukázusi országok (Azerbajdzsán), a Közel- és a Közép-Kelet között? Akkor senki sem sértődhet meg, és az ország energiabiztonsága a nemzetközi feszültség esetleges kiéleződése, akár egy – az ukrajnaihoz hasonló – háborús válsághelyzet esetén sem kerül veszélybe. Akkor talán arra sem lettek volna Önök rákényszerülve, hogy a katonai szövetségeseinket elárulva Oroszországgal alakítsanak ki mély stratégiai-politikai, hírszerző és ki tudja még milyen együttműködést, és ezt ráadásul nagydobra is verjék. Ha hosszú időn át nyíltan, szinte kérkedve semmibe vesszük az Egyesült Államok alapvető nemzetbiztonsági érdekeit, akkor ne csodálkozzunk rajta, hogy a washingtoni adminisztrációban feléled a „bosszúvágy”. Lehet a demokratákat kárhoztatni ezért, de előbb-utóbb a józanabb republikánusok is kemény kérdéseket tehetnek fel, amikre nem fogunk tudni hihető válaszokat adni.  

Miniszter Úr, Ön az előző héten Washingtonban egyeztetett arról, hogy a Paks 2. beruházásnak a magyar energiaellátás jövőbeli biztonsága érdekében adjanak felmentést, minthogy a munkák már zajlanak, és túljutottak azon a ponton, hogy vissza lehetne fordulni. „És nemcsak ellátásbiztonsági, de nukleáris biztonsági szempontból is kifejezetten szükséges a mentesítés megadása, ebben az ügyben is szoros szakmai koordináció zajlik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel.”

Én is attól tartok, hogy túljutottunk azon a ponton, hogy vissza lehetne fordulni. Talán nem kellett volna az USA ősellenségével, Iránnal (az oroszok bevonásával) éppen a „nukleáris biztonság” terén folytatandó együttműködésről megállapodni Semjén Zsolt közreműködésével 2017-ben kevéssel azután, hogy feloldották a Teherán ellen elrendelt nemzetközi szankciókat, és nem sokkal azelőtt, hogy újra elrendelték azokat, történetesen az iráni nukleáris fejlesztésekre válaszul (a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség sem mindanható). 2017-ben már Ön volt a külügyminiszter. Magának nincs beleszólása ilyen dolgokba? Miért nem mondta Semjénnek: Bármi másról, csak ne a nukleáris együttműködésről! Vagy Ön is csak az iráni újságokból értesült róla?

Ön az Index tudósítása szerint a nyilatkozatában kiemelte: Magyarország nem hajlandó ideológiai alapon közelíteni az energiakérdéshez.

Tisztelt Miniszter Úr! A kormány (Ne tegyünk egyenlőségjelet Önök és Magyarország közé!) „nem hajlandó ideológiai alapon közelíteni az energiakérdéshez.”. Ezzel vajon arra kíván utalni, hogy semmiféle erkölcsi vagy politikai meggyőződés nem írhatja felül az orosz földgáz- és atomenergia melletti, állítólag csakis pragmatikus, ésszerű megfontolásokra  épülő elkötelezettségünket? Sajnálom, de én úgy látom, hogy az ideológia-mentesség a magyar kormány olvasatában (és ezt mutatja a külgazdasági és a külpolitikai ügyek egy minisztérium alá vonása is) azt jelenti, hogy vélt gazdasági előnyökért bármire hajlandóak, még a szövetségesek elárulására is, és az antidemokratikus, korrupt önkényuralmi rendszerük fenntartása érdekében szélsőséges, háborúpárti erőkkel, idegen hatalmakkal ideológiai-politikai alapon fognak össze a NATO és az EU ellenében. Talán azért cserélte le az atlantista elkötelezettségű (?) Martonyit Orbán Viktor, mert tudta, hogy ez Önnek testhezálló feladat.

„Az energiabiztonság ráadásul szuverenitási kérdés is, mivel nincs Magyarországon energiabiztonság nukleáris energia nélkül.”? Mennyire utal a szuverenitásunk melletti rendíthetetlen elkötelezettségünkre, hogy a külügyminiszterünk Washingtonban könyörög azért, hogy felmentést kapjunk az amerikai szankciók alól? Lehet, hogy most az egyszer sikerül. De ez csak azt erősíti meg, hogy ezentúl nemcsak Putyin, hanem Trump is a markában tart minket. Nem vagyunk annyira szuverének, mint lennénk az EU megbecsült, korrekt, megbízható, szavahihető tagjaként. Az elmúlt 15 év során a kormányunk többször is 19-re húzott lapot, elfogadhatatlan kockázatnak tette ki a magyar emberek biztonságát, szüntelenül emelve a tétet.

A nyerő sorozat sem tarthat örökké, innen (Önöknek) már tényleg nincs visszaút. Magyarország pengeélen táncol.

Kaptam, bár nem kértem a Magyar Békekörtől egy olyan közleményt, miszerint Ukrajna Magyarország megtámadására készül. Ezt a következtetést abból szűrték le, hogy a "tudósítójuk" Jaroszlav Zseleznyak beszámolt arról a kijevi parlamenti döntésről, miszerint felhatalmazást adhatnak ukrán csapatok külföldre küldésére.

Néhány megjegyzés:

Jaroszlav Zseleznyak, (ellenzéki) ukrán parlamenti képviselő nem a Magyar Békekör tudósítója, hanem az a személy, aki a Telegram csatornán keresztül az orosz-ukrán háború fejleményeiről szinte az egész világot tájékoztatja. Az olvasótábora - ha a hírügynökségek, sajtótermékek másodközléseit is figyelembe vesszük - több százmilliós nagyságrendű lehet. Ennek az az oka, hogy a háború kezdete óta értelemszerűen nem lehet a hadviselő országokból megbízható értesülésekre szert tenni, mert mindent cenzúráznak, és a háborús propaganda céljainak rendelnek alá. Ezért előtérbe kerülnek az olyan titkosított kommunikációs, hírközlő csatornák, amiket nem lehet cenzúrázni. Ezek közül a "legjobb" (ebből a szempontból) a Telegram, amit az oroszok és az ukránok is használnak. Természetesen a propaganda-orgánumok és a titkosszolgálatok is, utóbbiak ügynöki kapcsolattartásra is igénybe veszik. Oroszországban éppen ezért engedélyezték a háború kirobbanása után (előtte be volt tiltva). Ukrajnában a Telegram számít a lakosság számára a leghitelesebb forrásnak.

A hír igaz, de a hozzáfűzött értékelés velejéig hazug, sőt gonosz, háborúpárti, a magyar nemzeti érdekekkel homlokegyenest ellenkező. Az ukrán parlamenti határozat a kurszki betörés utólagos legitimációját (igazolását) szolgálja, és a jövőre nézve is kilátásba helyezi, hogy aki Ukrajnát megtámadja, szuverenitását és területi egységét veszélyezteti, annak számolnia kell azzal, hogy az ő területére is kiterjedhetnek a harcok, a csapásmérések. Teljes félremagyarázása a dolgoknak, hogy Kijevben azt tervezgetnék, hogy a "vesztésre álló" ukrán haderő a tervek szerint Magyarországra vonulna vissza, és onnan indítana akciókat a megszálló orosz csapatok ellen. Sajnos a helyzet ennek éppen az ellenkezője: több jel mutat arra, hogy Orbán Viktor és csapata tervezte, hogy az orosz támadás 2022-es megindulását követően rövid időn belül (ha a hadszíntéren a helyzet úgy alakul), ő foglalja el Kárpátalját, és ez a "contingency-planning" (eshetőségi tervezés) most újra előtérbe került, tekintve az ukránok nehéz helyzetét az amerikai-orosz tárgyalások tükrében.

A hadszíntér-előkészítés (felderítő tevékenység és ukrán-ellenes propaganda, valamint a helyi lakosság hergelése, hiú remények keltése formájában) már 2014 táján beindult (erről majd később, egy vagy több új bejegyzésben).

A Békekör közleményének végén található Móriczka-térképen vörös nyíl kanyarog Budapestről Kárpátaljára, és onnan Lviv-be. (a térkép forrása nincs megadva). Talán az ukránok először elfoglalják Budapestet, és utána onnan kiindulva válaszcsapást mérnek saját magukra? Kétfrontos harcot akarnak vívni, hadat üzennek egy NATO-tagállamnak?

Vajon a térképet honnan a bánatból szedték? Utánanéztem: A Cobblestone Freeway Tours nevű kanadai utazási iroda honlapjáról, amelyik - gondolom még a háború előtt - Ukrajnába szervezett turista-utakat, többek között Magyarország érintésével vagy onnan kiindulva, de most már a világ minden tájára szervez hasonlókat.

Ha más nem, akkor ez mindennél ékesebben bizonyítja, hogy milyen elvetemült Moszkva-csicska ez a Magyar Békekör, amelynek az elnöke, Simó Endre a rendszerváltás előtt sajtóvonalon szolgáló BM-es ügynök volt, most pedig kimutathatóan az FSZB kontrollálja a budapesti orosz nagykövetségen (személyesen a nagyköveten) keresztül. Még levelet is volt mersze küldeni Orbán Viktornak, amiben javasolja, hogy a Magyar Honvédség készüljön fel az Ukrajna elleni "védelemre" (vagy megelőző csapásra?). Nincs félnivalója ezért a háborús uszításért,   nem fog érte jönni egy fekete autó, mert egybevág az orbáni politikával és a Szuverenitásvédelmi Hivatal törekvéseivel (amelyek jegyében inkább a Budapest Pride szervezőit tekintik nemzetbiztonsági fenyegetésnek).

Guruló Hrivnya? Valakinek elgurult a gyógyszere. Nem értem, miért jó nekünk, hogy Ukrajnát nevezzük ki főellenségnek (de azt tudom, kik, miért és hogyan intézték úgy a dolgokat, hogy ideáig süllyedjünk). Hullarablók akarunk lenni, és megint rá fogunk fázni. 

Lássátok feleim szemetekkel, mik vagyunk. És mik leszünk. Íme, por és hamu leszünk, ha észhez nem térünk.

Fodor Lajos Nyugalmazott Vezérezredes,

a Magyar Honvédség parancsnoka, a Honvéd Vezérkar főnöke (1999-2003) részére

 Tisztelt Vezérezredes Úr!

 Mivel aktív korunkban, amikor a beosztottad voltam az egykori Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatalában, nem nyilvános alkalmakkor tegeződtünk, és ez így volt az elmúlt bő két évben is, amikor néhány levelet váltottunk, nem szeretném Önözéssel azt a látszatot kelteni, mintha újabban az eddigieknél nagyobb távolságot tartanék Tőled, ezért maradok a tegezésnél, de természetesen a rangodnak és a szakmai pályafutásodnak, valamint a határozott, becsületes, szókimondó személyiségednek kijáró tisztelettel. Mivel ezúttal közügyben szólítalak meg, remélem elnézed, hogy ezt most nyílt levél formájában teszem meg.

Olvastam azt a közleményt, amit a volt vezérkarfőnökök és parancsnokok nevében juttattál el az MTI-n keresztül Ruszin-Szendi Romulusz altábornagynak és a magyar közvéleménynek, kifogásolva, hogy ő felszólalt a legnagyobb ellenzéki párt kongresszusán. A nyilatkozatban nyugdíjas pályatársaiddal együtt  elhatárolódsz a Honvédség ügyeibe való pártpolitikai beavatkozástól, mert az „alkalmas arra, hogy megossza és elbizonytalanítsa a Magyar Honvédség személyi állományát, rombolja a haderő belső morálját és a haza védelmére tett katonai eskübe vetett hitét”. A volt vezérkari főnökök hitvallása, „hogy a katona hazájához és a magyar nemzethez hű, annak megvédésére tesznek esküt (…) a nép által választott mindenkori legitim politikai hatalomhoz lojálisak, ennek szellemében szolgálják a hazát, vezetik a honvédséget”.

Maximálisan egyetértek az általad elmondottakkal, de fel kell tennem a kérdést: Biztos vagy benne, hogy ez a mostani politikai hatalom legitim, a kormánytagok (a honvédelmi minisztert is beleértve) esküjükhöz híven, annak szellemében szolgálják a hazát? Mielőtt elhamarkodottan, reflexből válaszolnál, hadd emlékeztesselek a korábbi levélváltásainkra, és egészítsem ki az abban foglaltakat néhány további ténnyel és összefüggéssel.

2022 októberétől egy év alatt összesen kilenc levelet (e-mailt) küldtünk egymásnak. Én próbáltalak meggyőzni arról, hogy nem lesz jó vége annak, hogy a honvédelmi miniszter, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke és tagjai, vagy éppen a Magyar Atlanti Tanács (MAT) elnöke (ennek az egyesületnek az első levelem idején még Te is tagja, sőt egyik alelnöke voltál), szóval egy kiterjedt, kormányzati, törvényhozási és „civil” intézményi vezetőkből álló hálózat (hozzá tehettem volna a bűnüldöző szerveket is) – egymás tevékenységéről tudva, összehangoltan, szervezetten, tudatosan – eltussolni igyekszik a szövetségesek elleni, részben katonai kémkedésre vonatkozó bejelentéseket, nem válaszol a megkeresésekre; inkább a bejelentőt igyekszik „elhárítani” és hitelteleníteni, sőt közreműködik a bizonyítékok eltüntetésében, meghamisításában. Ha nem így lett volna, akkor talán még a 2022. februárjában Ukrajna ellen indított orosz agressziót is meg lehetett volna előzni, vagy legalább a meglepetés erejét csökkentve jobban fel lehetett volna készülni a fejleményekre, hiszen az orosz katonai felderítés Ukrajna elleni – részben magyarországi bázisokról végrehajtott – aktivitásának növekedéséből levont következtetéseimre a  háború kirobbanása előtt négy-öt hónappal, sajnálatos módon még a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat akkori főigazgatója, Béres János altábornagy sem volt kíváncsi.

 Te először hitetlenkedve fogadtad a figyelemfelhívásomat, aztán kifejtetted, hogy a hasonló ügyeknek nem vagy szakértője, de sok sikert kívántál a szélmalomharcomhoz (nem pont ugyanezekkel a szavakkal). Végül – amikor a MAT elleni ügyészségi majd bírósági, törvényességi felügyeleti eljárásról tájékoztattalak (zárójelben jegyzem meg, ez még mindig folyamatban van), azzal zártad le a tartalmas és tanulságos, bajtársi eszmecserénket, hogy 2023. május 1. óta már nem vagy a MAT tisztségviselője, mi több, tagja sem, ezért nem érzed szükségét, hogy az általam közöltekkel kapcsolatban bármilyen észrevételt tegyél; és én ezt akkor köszönettel tudomásul vettem.

 Tisztelt Vezérezredes Úr!

Mivel a Ruszin-Szendi altábornagynak írt nyílt leveleddel, a vezérkarfőnökök nyilatkozatának közzé tételével közszerepet vállaltál, feljogosítva érzem magam arra, hogy a véleményemet én is hasonlóan, nyílt levél formájában fejtsem ki; és abban néhány kéréssel, egyben javaslattal forduljak Hozzád, illetve Rajtad keresztül azokhoz a volt MH parancsnokokhoz, vezérkarfőnökökhöz, akiknek a nevében a február 17-i nyilatkozatot tetted. A kérések és javaslatok Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyra is vonatkoznak.

Először is arra kérlek, hogy olvasd el azt a szintén (most már) nyílt levelet, amelyet a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjének küldtem 2024. november 18-án. Ebben kemény bizonyítékokat csatoltam annak alátámasztására, hogy a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) – a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KBH) egyik jogelődje, működési területének előírt határait átlépve, a nemzetbiztonsági törvényt, valamint jogszabályokban rögzített nemzetközi megállapodásokat durván megsértve, a NATO- és EU-csatlakozásunkat követően is – az oroszok szolgálatában – katonai kémkedést folytatott a szövetségeseink ellen. A levélben felhívtam Lánczi Tamás elnök úr figyelmét arra is, hogy a hivatal új szervezeti egységét, a Szuverenitásvédelmi Kutató Intézetet az a Horváth József ny. vezérőrnagy, az egykori KBH volt műveleti főnöke (egyben a KNBSZ elhárító ágazatát irányító volt főigazgatóhelyettes)  igazgatja, akin keresztül a KNBSZ-be beférkőzött árnyék-titkosszolgálat a szövetségesek ellen folytat aknamunkát, a „kutató intézet” pedig valójában a rendszerkritikus civil állampolgárok és szervezetek ellen alkalmaz aktív intézkedéseket (lejáratás, bomlasztás, kiszorítás, megfélemlítés), és mindezt a katonai titkosszolgálat támogatásával teszi. Az a tény, hogy Lánczi Tamás – a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvény előírásaival dacolva – mindmáig nem válaszolt a fent említett megkeresésre, önmagában felér egy beismerő vallomással.

Kérem, hogy mindezekről tájékoztasd az egykori, pályafutásuk csúcsán a  legmagasabb katonai beosztást betöltő nyugdíjas tábornok kollégáidat, és jelezd feléjük, hogy a Jelentés a magyar Árnyék-titkosszolgálat és az orosz titkosszolgálati befolyás (1974-2024) tárgyában című, a politikai tényirodalom kategóriájába sorolható monográfiám 2024. november 6-án e-könyv formájában megjelent. A könyv ötödik, az egyéni felelősséget tárgyaló fejezetében legalább két tucat magas rangú állami vezető, köztük az összes nemzetbiztonsági szolgálat csaknem összes volt vagy mai felső vezetői (tisztelet a kivételnek), mind a négy főméltóság, és – példának okáért – Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter úr is szerepel mint valamilyen formában érintett hivatalos személy, aki  a tudomására jutott (juttatott) államellenes bűncselekmények ügyében nem tette meg a szükséges intézkedéseket (vagy az intézkedéseivel az elkövetőket fedezte). Persze, ha a vezetőkhöz el sem jutottak azok az információk, amelyeket – ezek szerint – a környezetük eltitkolt előlük, akkor az egyéni felelősségük valamivel enyhébb megítélés alá eshet.

 Tisztelt Vezérezredes Úr!

Megerősítem, hogy egyetértek Veled abban, hogy a Honvédség ügyeibe való pártpolitikai beavatkozás „alkalmas arra, hogy megossza és elbizonytalanítsa a Magyar Honvédség személyi állományát, rombolja a haderő belső morálját és a haza védelmére tett katonai eskübe vetett hitét”, és elismerően nyugtázom, hogy a vezérkarfőnökök hitvallása, „hogy a katona hazájához és a magyar nemzethez hű, annak megvédésére tesznek esküt (…) a nép által választott mindenkori legitim (!) politikai hatalomhoz lojálisak, ennek szellemében szolgálják a hazát, vezetik a honvédséget”.

Ezért javaslom, hogy nyugdíjas tábornok-kollégáid az előzőekben elmondottak ismeretében ne egy ad hoc csoport nevében kiadott közös manifesztum formájában (ami egyébként, attól tartok, jogellenes lehet), hanem egyénileg éljenek a szabad véleménynyilvánítás jogával, és azt a hitelesség érdekében ne csak a – vitathatatlan – katonai szakmai tapasztalataikkal támasszák alá, hanem nyilatkozzanak a következő kérdésekről is:

1. Parancsnoki ténykedésük során észlelték-e bármilyen jelét kormányzati intézmények vagy személyek, különösen a nemzetbiztonsági szolgálatok részéről, hogy a törvényes mandátumukkal összeegyeztethetetlen tevékenységet folytatnak, beleértve a szövetségesek elleni katonai kémkedést és felforgató propagandát, valamint a civil szervezetek és egyének zaklatását is?

2. Ha igen, akkor jelezték-e ezzel kapcsolatos aggályaikat az irányító miniszternek és/vagy a fegyveres erők főparancsnokának, az államfőnek?

Remélem egyetértünk abban, hogy ha valamelyikük nem tud az első kérdésre egyértelmű és hihetően tagadó, a másodikra egyértelmű (és hihető) igenlő választ adni, akkor ő lehet az, akinek az eddigi magatartása „alkalmas arra, hogy megossza és elbizonytalanítsa a Magyar Honvédség személyi állományát, rombolja a haderő belső morálját és a haza védelmére tett katonai eskübe vetett hitét”.

 Tisztelt Vezérezredes Úr!

Két olyan volt vezérkarfőnök is van, akit évekkel ezelőtt tájékoztattam a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat jogellenes tevékenységének egyes mozzanatairól. Egyiküktől sem kaptam választ, akárcsak attól a négy (!) honvédelmi minisztertől sem, akik  2010 óta az Orbán-kormányban betöltötték ezt a felelősségteljes pozíciót. Nem értem, hogy ha Benkő Tibor vezérezredes 2018. május 16-ig vezérkarfőnök, majd két nap múlva, 18-ától már honvédelmi miniszter lehetett a Fidesz-kormányban, akkor a tábornok urak miért kelnek így ki magukból amiatt, hogy Ruszin-Szendi – már inaktív státusban – egy másik pártban vállalt szakértői feladatokat. Benkő Tibor nyilván nem 2018. május 17-én kapta a felkérést. Legalább egy évvel korábban, még szolgálatban lévő (!) vezérkarfőnök volt, amikor igent mondott a kormányfő (egyben a Fidesz elnöke) ajánlatára.  Ez nem számít a Magyar Honvédség ügyeibe való pártpolitikai beavatkozásnak? A pártelnök-kormányfő magas beosztást, miniszterséget ígért a vezérkarfőnöknek azért cserébe, hogy a katonai-szakmai véleményét a Fidesz irányvonalához igazítsa.

Nem az a probléma, ha kiérdemesült, még erejük teljében lévő nyugdíjas tábornokok katonai szakértői feladatokat, vagy – uram bocsá’ – politikai tisztséget vállalnak, hanem az, hogy a sajátos magyar jogrendben a hatalmi ágak nincsenek egymástól semennyire elkülönítve, nem ellenőrzik és fékezik egymást; ugyanaz a személy lehet egyszerre kormányfő és pártelnök, ráadásul „örök időkre” bebetonozva, mint az egypárti diktatúrákban szokás. Vajon Benkő vezérezredest minisztersége négy éve alatt egyáltalán nem nyomasztotta, hogy van még egy elvégzetlen feladata vezérkarfőnöki időszakából: a szövetségesek elleni katonai kémkedésről szóló bejelentés kivizsgálása, vagy legalább – kormánytagként – a miniszterelnök tájékoztatása?

Néhány kiragadott mondat az említett, 2015 januári, tehát ma már több, mint 10 éves bejelentésből:

„Gondolja-e, hogy Washington tétlenül fogja tűrni, hogy a számunkra szövetségesi együttműködés keretében bizalmi alapon rendelkezésre bocsátott szigorúan titkos adatokat, információkat, államtitkokat továbbítsuk az USA ellenségeinek?”

„Tudja-e, hogy ez még a magyar törvények szerint is szövetséges fegyveres erő elleni kémkedésnek, azaz súlyos bűncselekménynek minősül?”

„A korrupció kétség kívül elérte a nemzetbiztonsági szolgálatokat és a legmagasabb kormányzati köröket is.”

„Mindezek hátterében pedig a még rendszerváltás előttről köztünk maradt, három per egy-kettő-három és főleg négyes (katonai elhárító) állambiztonsági csoportfőnökségek sokáig alvó, de ma már ébredező ügynökei által működtetett árnyék-titkosszolgálatok tevékenysége és egyes BM-es körök hatalmi törekvései állnak, amelyeket honvéd tábornokok (…) és ezredesek (…) is készségesen kiszolgálnak.”

„Nyomatékosan kérem, hogy biztosítson számomra lehetőséget arra, hogy egy személyes meghallgatás keretében bemutathassam önnek a bizonyítékaimat, és előterjeszthessem javaslataimat. Az ügy mostanra olyan stádiumba jutott, hogy a köztársasági elnök urat mint a fegyveres erők főparancsnokát is mindenképpen tájékoztatni kell.”

Egy ilyen megkeresés esetén vajon mi egy vezérkarfőnök teendője? A NATO Információvédelmi Szabályzata és/vagy a magyar büntető törvénykönyv szerint biztosan nem az, hogy a megkeresést válasz nélkül hagyja.

Tisztelt Vezérezredes Úr!

Ami a jelenlegi honvédelmi minisztert illeti, Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz egyenesen lehetetlen kulcsfontosságú nemzetbiztonsági információkat eljuttatni. Vagy a KNBSZ felső szintű vezetői titkolják el előle, vagy ő maga zárkózik el attól, hogy szembenézzen a tényekkel. Például 2024. június 18-án hivatalosan tettem bejelentést a KNBSZ elhárító ágazatának egy alezredesénél, akit állítólag Tajti Norbert vezérőrnagy, főigazgató jelölt ki erre a feladatra (a bejelentésem átvételére). Azért használom az „állítólag” kifejezést, mert azóta sem történt semmi az ügyben, holott az alezredes urat négy órán keresztül fárasztottam a katonai kémelhárító szolgálati ág hatáskörébe tartozó ügyekről és azok összefüggéseiről szóló beszámolómmal, ő pedig buzgón jegyzetelt. Szerintem nagyon is lehetséges, hogy az alezredes úr főnöke, Szabó Károly vezérőrnagy (aki a katonai kémelhárítás vezetője, egyben a KNBSZ főigazgató-helyettese, és szintén érintett), egyszerűn eldugta Tajti  vezérőrnagy úr elől a bejelentésemet. A főigazgató úr talán emiatt nem tudta tájékoztatni a miniszterét. Másnap azonban a HM védelempolitikai ügyekért felelős helyettes államtitkárának, Hajnik László úrnak mondtam el élőszóban nagyjából ugyanazt, egy órába sűrítve, mint az előző nap a KNBSZ alezredesének, és írásban is átadtam egy összefoglalót. Az államtitkár-helyettes megígérte, hogy az első lehetséges alkalommal jelenti a miniszterének, és Hajnik urat régebbről ismerve nincs kétségem afelől, hogy ezt meg is tette. Vagyis a honvédelmi miniszter mindenről tud, de úgy tesz, mintha semmiről sem tudna (és a beosztottjait is némaságra utasítja).

Én viszont nem vagyok a miniszter beosztottja, és nem némultam meg. Ha kell, magam fogom tájékoztatni a NATO Biztonsági Hivatalát (NOS) mindarról, amit a katonai és a polgári elhárításnak – a Szövetség információvédelmi szabályzata szerint – hivatalból kellett volna már réges-régen jelentenie a NATO-hatóságoknak. Igaz, Kovács József altábornagy, a KNBSZ egyik korábbi főigazgatója 2018-ban megakadályozta, hogy az akkori köztársasági elnök főhadsegédjének, Szegő László dandártábornoknak az írásos felhatalmazása birtokában felvegyem a kapcsolatot a NOS-sal, de egyszer volt Budán kutyavásár.

Köszönöm a figyelmedet, és jó erőt, egészséget kívánok!

2025. február 24-én

Bajtársi üdvözlettel: Dr. Rácz Lajos ny. ezredes, az egykori Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatalának volt elemző-értékelő igazgatója.