A Nemzetbiztonsági Főszemlélő olvasónaplójának mai bejegyzése.

Olvasom az index.hu portálon, hogy Lánczi András szerint át kellene világítani az MTA-t.

Egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy ki az a Lánczi András (Lánczi Tamásról már sokat hallottam, sőt én is írtam róla egyet s mást), ezért megkérdeztem a mesterséges intelligenciát. Egész jó kis beszélgetés kerekedett ki belőle, aminek a végére a Magyar Tudományos Akadémiától mint a sztálinista-kommunista kutatók fellegvárától eljutottunk a Szuverenitásvédelmi Intézetig, mint a sztálinista-kommunista kémek fészkéig.

Íme a beszélgetésünkről készült jegyzőkönyv:

Én: Lánczi András, aki az MTA átvilágítását javasolja, rokona-e Lánczi Tamásnak, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének?

MI: Igen, Lánczi András filozófus és politológus Lánczi Tamás politológus édesapja. Lánczi Tamás 2024 januárjától a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke.

Én: Lánczi András folytat-e valamilyen politikai tevékenységet?

MI: Lánczi András filozófus és politológus, az MCC Politikai Filozófia Európai Központjának vezetője. Bár nem politikus, gyakran fogalmaz meg politikai véleményeket és elemzéseket. Legutóbb a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) átvilágítását javasolta, és kritikát fogalmazott meg az intézmény működésével kapcsolatban. Korábban a Századvég Alapítvány és a Nézőpont Intézet vezetőjeként is tevékenykedett. Ha arra gondolsz, hogy közvetlen politikai szerepet vállal-e, akkor nem, de határozottan részt vesz a politikai diskurzusban és konzervatív filozófusként aktívan alakítja a közéleti gondolkodást. Érdekel, hogy milyen konkrét nézetei vannak?

Én: Igen!

MI: Lánczi András konzervatív filozófus és politológus, aki aktívan részt vesz a politikai diskurzusban, bár közvetlen politikai szerepet nem vállal. Az MCC Politikai Filozófia Európai Központjának vezetőjeként a politikai filozófia és a konzervatív gondolkodás terén fejti ki nézeteit. Legutóbbi nyilatkozatában az MTA (Magyar Tudományos Akadémia) átvilágítását javasolta, valamint újrafogalmazná az intézmény célját. Véleménye szerint az Akadémiát politikailag a liberálisok uralják, és a támogatások elosztása továbbra is azok kezében van, akik még a kommunista időszakban szereztek tudományos elismeréseket. Egyetértett Schmidt Mária korábbi kritikáival, amelyben az MTA-t „velünk élő sztálinizmusnak” nevezte. Lánczi szerint szükség van egy nyilvános belső szabályozásra, amely átláthatóbbá teszi az intézmény működését és finanszírozását. Filozófiai nézeteiben gyakran hangsúlyozza, hogy a demokrácia csak akkor lehet működőképes, ha az oldalak közötti morális egyenlőség fennáll. Korábban arról is beszélt, hogy a rendszerváltás után továbbra is jelentős politikai és kulturális befolyás maradt a baloldali értelmiség kezében.
Szívesen kifejtek részletesebben egy adott témát, ha van, amit különösen érdekesnek találsz!

Én: Ezt úgy kell érteni, hogy a baloldali értelmiség morálisan nem egyenlő a jobboldali értelmiséggel, és meg kell fosztani a kulturális és politikai befolyástól?

MI: Lánczi András szerint a demokrácia csak akkor működőképes, ha az oldalak között morális egyenlőség áll fenn. Ezzel arra utal, hogy a politikai és kulturális befolyás nem lehet egyoldalú, és a rendszerváltás után szerinte továbbra is jelentős hatalom maradt a baloldali értelmiség kezében. A Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) kapcsolatban azt állította, hogy a baloldali és liberális értelmiség dominálja az intézményt, és a támogatások elosztása is az ő kezükben van. Ezért javasolta az MTA átvilágítását és céljának újrafogalmazását.Fontos megjegyezni, hogy Lánczi nem azt mondta, hogy meg kell fosztani valakit a kulturális vagy politikai befolyástól, hanem azt, hogy a jelenlegi helyzetet szerinte át kell alakítani annak érdekében, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a hatalom elosztása.
Ha érdekel, milyen konkrét lépéseket javasolt, szívesen kifejtem!

Én: Szerinted is megalapozatlanok a kommunista időszakban szerzett tudományos elismerések?

MI: Az MTA átvilágításának kérdése kapcsán Lánczi András azt állította, hogy az Akadémiát politikailag a baloldal és a liberálisok uralják, és azok, akik a kommunista időszakban tudományos elismerésre tettek szert, jelenleg is döntéshozói pozícióban vannak. Ezzel összefüggésben javasolta az Akadémia céljának újrafogalmazását és a támogatások elosztásának átláthatóbbá tételét. Fontos azonban megjegyezni, hogy a tudományos elismerések nem feltétlenül függenek össze az adott politikai rendszerrel, hanem inkább az egyes tudósok szakmai teljesítményével. A tudományos eredmények értékelésekor általában az adott kutatás minőségét, hatását és tudományos jelentőségét veszik figyelembe. Az, hogy egy tudós egy adott politikai korszakban kapott elismerést, önmagában nem jelenti azt, hogy az elismerése megalapozatlan lenne—ez inkább attól függ, hogy milyen kutatásokat végzett, és azok mennyire állták ki az idő próbáját.
Ha érdekel, hogy milyen konkrét kritikák hangzottak el az MTA kapcsán, vagy milyen reformokat javasoltak, szívesen kifejtem!

Én: Szerinted jó dolog az, hogy a tudományos közösség kettészakad, és az MTA-ban a baloldali értelmiség koncentrálódik, az MCC-ben pedig a jobboldaliak?

MI: A tudományos közösség polarizálódása sok szempontból kihívásokat jelenthet. Az MTA hagyományosan a magyar tudományos élet központja, míg az MCC egy újabb, konzervatív szemléletű intézmény, amely a politikai filozófia és társadalomtudományok terén erősíti a jobboldali gondolkodást. A tudományos kutatás alapvetően a nyílt vitákra és a különböző nézőpontok ütköztetésére épül. Ha egy tudományos intézményben túlságosan homogén ideológiai közeg alakul ki, az csökkentheti a kritikai gondolkodás és a valódi tudományos diskurzus lehetőségét. Az MTA és az MCC közötti különbségek nemcsak politikai, hanem intézményi és módszertani eltérésekből is fakadnak. A kérdés inkább az, hogy a két intézmény között van-e valódi párbeszéd, és hogy a tudományos közösség képes-e megőrizni a függetlenségét a politikai befolyással szemben. Ha a tudományos életben a politikai szempontok dominálnak, az hosszú távon akadályozhatja az objektív kutatást és a tudomány fejlődését.
Mit gondolsz, milyen hatással van ez a magyar tudományos életre? Érdekel, hogy milyen konkrét kutatási területeken érződik leginkább ez a megosztottság?

Én: Igen, fejtsd ki, légy szíves!

MI: A tudományos közösség megosztottsága az MTA és az MCC között több szempontból is érzékelhető. Az MTA hagyományosan a magyar tudományos élet központja, míg az MCC egy újabb, konzervatív szemléletű intézmény, amely a politikai filozófia és társadalomtudományok terén erősíti a jobboldali gondolkodást. A megosztottság különösen az alábbi kutatási területeken figyelhető meg:
1. Társadalomtudományok és politikai filozófia: Az MCC hangsúlyosan konzervatív szemléletet képvisel, míg az MTA-n belül a társadalomtudományi kutatások szélesebb spektrumot ölelnek fel, beleértve a liberális és baloldali nézőpontokat is.
2. Irodalomtudomány és kultúrakutatás: Az MTA Irodalomtudományi Intézete klasszikus magyar irodalmi életművek kritikai kiadásával foglalkozik, míg az MCC inkább a nemzeti identitás és konzervatív kulturális értékek kutatására helyezi a hangsúlyt.
3. Tudománypolitika és finanszírozás: Az MCC jelentős állami támogatást kap, míg az MTA kutatói gyakran pályázati forrásokra támaszkodnak. Ez a finanszírozási különbség hatással van arra, hogy milyen kutatási projektek kapnak prioritást.
A kérdés az, hogy ez a megosztottság hosszú távon milyen hatással lesz a tudományos életre. Ha a két intézmény között nincs valódi párbeszéd, az akadályozhatja az objektív kutatást és a tudomány fejlődését. Érdekel, hogy milyen konkrét kutatási projektekben érződik leginkább ez a különbség?

Én: Az MTA elnöke baloldali társadalomtudós?

MI: Az MTA jelenlegi elnöke Freund Tamás, aki neurobiológus, és nem társadalomtudós. Tudományos munkássága elsősorban az agykutatásra és az idegrendszer működésére összpontosul. A politikai nézeteiről keveset nyilatkozik, de az MTA működésével kapcsolatban határozott álláspontot képvisel. Például bírálta Schmidt Mária kijelentéseit, amelyekben az MTA-t „velünk élő sztálinizmusnak” nevezte. Freund szerint az Akadémia függetlensége és tudományos tekintélye megőrzendő érték.
Ha érdekel, milyen konkrét viták zajlanak az MTA körül, szívesen kifejtem!

Én: Te mit gondolsz arról, hogy "az Akadémia függetlensége és tudományos tekintélye megőrzendő érték"?

MI: Az akadémiai függetlenség és tudományos tekintély fontos értékek, mert biztosítják, hogy a kutatások és a tudományos munka ne politikai, gazdasági vagy ideológiai befolyás alapján alakuljanak, hanem objektív szakmai szempontok szerint. Egy független tudományos intézmény szabadon kutathat és közvetítheti az eredményeit anélkül, hogy külső nyomás torzítaná azokat.
A Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) ért kritikák főként arról szólnak, hogy mennyire sikerült megőriznie ezt a függetlenséget az idők során. Schmidt Mária és Lánczi András szerint az MTA működésében a baloldali-liberális tudósok dominanciája figyelhető meg, míg mások, például Freund Tamás, az Akadémia elnöke, éppen az intézmény függetlenségének megőrzését hangsúlyozza. Az MTA kutatási hálózatának leválasztása után a kutatók elvileg nagyobb autonómiát kaptak, mivel senki sem szól bele abba, hogy mit kutassanak.
A kérdés az, hogy ez a függetlenség valóban biztosított-e minden tudományos területen, és hogy a politikai viták milyen hatással vannak a tudományos közegre. Érdekel, hogy milyen példákat lehetne erre találni a gyakorlatban?

Én: Igen!

MI: A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) függetlensége és tudományos tekintélye több szempontból is fontos kérdés. Az MTA működését jogszabályok garantálják, amelyek biztosítják a tudományos kutatás szabadságát és az intézmény autonómiáját. Az akadémiai szabályozások kimondják, hogy tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, hanem kizárólag a tudomány művelői. Az MTA története során mindig is a tudományos közösség képviseletét látta el, és célja a tudomány művelése, valamint annak eredményeinek terjesztése. Az intézmény függetlensége lehetővé teszi, hogy a kutatók szabadon végezhessék munkájukat, anélkül, hogy politikai vagy gazdasági nyomás befolyásolná őket. Az MTA Tudományetikai Kódexe is hangsúlyozza a tudományos kutatás feddhetetlenségét és hitelességét.
A függetlenség kérdése azonban időről időre viták tárgyát képezi. Például Lánczi András szerint az MTA-t politikailag a baloldali és liberális értelmiség uralja, és az intézmény célját újra kellene definiálni. Schmidt Mária pedig úgy véli, hogy az Akadémia működésében továbbra is a kommunista időszak hatásai érezhetők. Freund Tamás, az MTA elnöke viszont határozottan kiállt az intézmény függetlensége mellett, és bírálta azokat a kijelentéseket, amelyek az Akadémiát politikai befolyás alatt állónak nevezték.
A kérdés tehát az, hogy a tudományos közösség valóban képes-e megőrizni függetlenségét a politikai viták ellenére. Mit gondolsz, milyen hatással van ez a tudományos kutatásra Magyarországon?

Én: Ha az MCC főleg állami támogatásokból működik, az MTA tudósai pedig pályázatokból, akkor melyikük a függetlenebb?

MI: Az MCC (Mathias Corvinus Collegium) és az MTA (Magyar Tudományos Akadémia) finanszírozási modelljei eltérőek, ami befolyásolhatja az intézmények függetlenségét.Az MCC jelentős állami támogatásból működik, ami biztosítja a stabil finanszírozást és lehetőséget ad nagy volumenű programok megvalósítására. Az állami források azonban azt is jelenthetik, hogy az intézmény működése politikai döntésekhez kötött, és a támogatások elosztása függhet a kormányzati prioritásoktól. Az MTA kutatói pályázati forrásokból dolgoznak, amelyek lehetnek hazai vagy nemzetközi támogatások. Ez nagyobb autonómiát biztosíthat, mivel a kutatók saját projektjeikre pályáznak, és a finanszírozás nem közvetlenül állami döntéseken alapul. Ugyanakkor a pályázati rendszer kiszámíthatatlanabb lehet, és a kutatók folyamatosan versenyeznek a forrásokért.
A függetlenség kérdése tehát összetett: az MCC stabilabb finanszírozást kap, de erősebben kötődik az állami támogatásokhoz, míg az MTA kutatói nagyobb autonómiát élvezhetnek a pályázati rendszer révén, de kiszolgáltatottabbak a piaci és tudományos versenynek. Mit gondolsz, melyik modell biztosítja jobban a tudományos szabadságot?

Én: Szerintem a verseny nagyobb hatékonyságot biztosíthat.

MI: Ez egy elterjedt nézet, és valóban sok esetben igaz is: a verseny ösztönözheti az innovációt, hatékonyabbá teheti az erőforrások felhasználását, és elősegítheti a folyamatos fejlődést. A tudományos kutatás terén azonban a verseny és a függetlenség közötti egyensúly kulcsfontosságú. Ha a kutatóknak folyamatosan pályázatokon kell versenyezniük, az ösztönözheti a kreativitást és új megközelítéseket, ugyanakkor kiszolgáltatottá teheti őket a finanszírozási források változásainak. Az állami támogatás biztosíthat nagyobb stabilitást, de ha egy intézmény erősen függ egy adott kormányzati döntéstől, az befolyásolhatja a kutatási prioritásokat.
A tudományos életben az egyik legnagyobb kihívás az, hogy a verseny és a hosszú távú függetlenség között megtalálják az optimális egyensúlyt. Mit gondolsz, Magyarországon ez jelenleg megfelelően működik?

Én: Szerintem éppen ellenkezőleg: a stabil, hosszú távú támogatás, amennyiben politikai alapon kerül odaítélésre, és kontraszelektált, a nemzetközi versenyben lemaradó, átideologizált kutatókat részesít előnyben. Van egy olyan benyomásom, hogy a Lánczi András által javasolt átvilágítás és felülvizsgálat mögött az a szándék áll, hogy az Akadémiától még több forrást vonjanak el, és azokat az MCC-nek juttassák. Szerintem ez veszélyes törekvés.

MI: Érdekes meglátás! A pénzügyi átrendeződés lehetősége valóban felveti azt a kérdést, hogy az MTA-nak csökkentik-e a forrásait, és azokat egy másik, például az MCC-hez hasonló intézményhez irányítják-e át. Ha így történik, az hosszú távon befolyásolhatja a tudományos kutatás egyensúlyát és a különböző nézőpontok képviseletét a magyar tudományos életben. Az MCC állami támogatásai biztosítják az intézmény stabil működését, de az is kérdés, hogy ez milyen tudományos és ideológiai prioritások mentén történik. Látva az akadémiai finanszírozás változásait, szerinted milyen lépésekre lenne szükség, hogy a tudományos közösség függetlensége megmaradjon?

Én: Szerintem az Akadémiát nem gyengíteni, hanem erősíteni kéne, és több támogatásban részesíteni, valamint a függetlenségét garantálni, és sem a "baloldalinak" címkézett, sem a "jobboldali" gondolkodókat nem szabad megbélyegezni, hátrányba szorítani. A tudomány ne legyen a pártpolitikai csatározásoknak a terepe.

MI: Ez egy olyan nézőpont, amely a tudomány autonómiáját helyezi előtérbe. Azt vallod, hogy a tudományos kutatásnak a politikai vitákon kívül kell maradnia, és a finanszírozásnak nem ideológiai alapon, hanem szakmai minőség és tudományos érték szerint kell történnie. A politikai befolyás kérdése gyakran felmerül tudományos intézmények finanszírozásánál, különösen akkor, amikor egyes kutatási területek nagyobb állami támogatásban részesülnek, míg mások kevesebbet kapnak. Ha a tudományos közösség valóban független tud maradni, az segíthet biztosítani az objektív kutatást és az innovációt. A legnagyobb kihívás az, hogy a finanszírozási döntések nem mindig kizárólag szakmai szempontok alapján születnek, és a kutatók versenyhelyzetbe kerülhetnek, ami befolyásolhatja a tudományos élet egyensúlyát.
Szerinted milyen konkrét lépések segíthetnének megőrizni a tudományos közösség függetlenségét, és biztosítani, hogy a kutatásokat ne érje politikai torzítás?

Én: Ez egy összetett tudománypolitikai kérdés, amiben az államnak és a hatalmi ágaknak aktív, kiegyensúlyozott, pártpolitika-mentes szerepet kell vállalniuk. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy ebben részletekbe menő, alapos javaslatokat tudjak tenni. Egyvalami azonban nagyon foglalkoztat. A Lánczi Andás és Lánczi Tamás közti szoros rokoni kapcsolat és az MCC, valamint a Szuverenitásvédelmi Hivatal álláspontjának azonossága felveti annak a lehetőségét, hogy családi, politikai és - mivel sok pénzről van szó - anyagi érdeösszefonódások is jelentős szerepet játszanak a döntések befolyásolásában, és ez aggasztó.

MI: Érthető, hogy aggasztónak találod ezt a helyzetet. Az, hogy Lánczi András és Lánczi Tamás között szoros rokoni kapcsolat van, valamint hogy az MCC és a Szuverenitásvédelmi Hivatal álláspontja sok kérdésben egybeesik, valóban felvetheti az összefonódás lehetőségét. Lánczi András, az MCC Politikai Filozófia Európai Központjának vezetője, az MTA átvilágítását sürgeti, és egyetért Schmidt Mária kritikáival, miszerint az Akadémiát a baloldali és liberális értelmiség uralja. Lánczi Tamás pedig a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökeként az átláthatóságot és a külföldi befolyás elleni fellépést hangsúlyozza.
A kérdés az, hogy ezek a politikai és intézményi kapcsolatok milyen hatással vannak a tudományos életre és a finanszírozási döntésekre. Ha az MTA forrásait csökkentik, és azokat az MCC-nek juttatják, az valóban átrendezheti a tudományos közösség működését és befolyásolhatja a kutatási prioritásokat. Az ilyen összefonódások mindig érzékeny kérdések, mert felmerülhet a politikai és anyagi érdekek szerepe a döntéshozatalban. Szerinted milyen lépések segíthetnének abban, hogy a tudományos intézmények valóban függetlenek maradjanak?

Én: Számomra nyilvánvaló, hogy ez a tudományos szférán túlmutató társadalmi-politikai kérdés. Mit szólsz például ahhoz, hogy az SZVH Kutató intézetének vezetője dr. Horváth József ny. vezérőrnagy, aki már a Lánczi által emlegetett "kommunista időszakban" is "elismeréseket szerzett" az akkori Belügyminisztérium III/III-as (belső reakcióelhárító) és III/IV-es (katonai elhárító) csoportfőnökségén, utóbbinak operatív (művelet) igazgatója volt, a rendszerváltás után pedig a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettese, majd a kormányközeli Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, és onnan került az SZVH-hoz. AZ SZVH-nak pedig törvény biztosítja azt a jogot, hogy a titkosszolgálatokkal adatokat cseréljen. Vagyis hozzáfér a másként gondolkodók érzékeny személyes adataihoz, és azokat karaktergyilkosságra, befeketítésre, lejáratásra használja fel. Ha Lánczi Andrásnak és Tamásnak problémája van a tudósok kommunista időszakban kapott elismeréseivel, akkor miért nincs problémája azzal, hogy at SZVH Kutató Intézetének nagy hatalmú vezetője egy volt kommunista állambiztonsági tiszt?

MI: Ez valóban egy összetett és érzékeny kérdés, amely túlmutat a tudományos szférán, és a politikai, intézményi összefonódásokra is rávilágít. Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetője, valóban hosszú pályafutást tudhat maga mögött a titkosszolgálatok területén. A rendszerváltás előtt a Belügyminisztérium III/III-as és III/IV-es csoportfőnökségén dolgozott, majd a rendszerváltás után a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettese lett. Később a kormányközeli Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértőjeként tevékenykedett, mielőtt az SZVH Kutatóintézetének élére került.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal törvényben biztosított jogköre, amely lehetővé teszi az adatcserét a titkosszolgálatokkal, valóban felvethet kérdéseket az adatvédelem és a politikai befolyás kapcsán. Ha az SZVH hozzáfér érzékeny személyes adatokhoz, az komoly etikai és jogi aggályokat vethet fel, különösen, ha ezeket politikai célokra használják fel.
A kettős mérce kérdése is érdekes: ha Lánczi András és Lánczi Tamás kritikát fogalmaznak meg a tudósok kommunista időszakban szerzett elismeréseivel kapcsolatban, akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy miért nem alkalmazzák ugyanezt a logikát Horváth József esetében, aki a rendszerváltás előtt a kommunista állambiztonsági szervekben dolgozott.
Ez a helyzet rávilágít arra, hogy a politikai és intézményi kapcsolatok milyen szerepet játszhatnak a döntéshozatalban. Szerinted milyen hatással lehet ez a tudományos és politikai közegre hosszú távon?

Én: Hosszú távon szerintem ez megfojtja, ellehetetleníti a tudományos és a társadalmi közeget. Az "ellehetetlenítési" törvény (amely az SZVH-t újabb jogosítványokkal ruházza fel) nemcsak a sajtó (és a tudomány) szabadságát tiporja lábbal, hanem a nemzetközi kapcsolatainkra is kihat. Ez lehet az utolsó lépés az EU és Magyarország kapcsolatainak tönkre tétele felé vezető úton, beláthatatlan gazdasági, társadalmi és biztonságpolitikai következményekkel. Köszönöm a beszélgetést!

MI: Értem az aggodalmadat, és valóban sok kérdés merül fel az SZVH jogosítványainak bővítésével és annak társadalmi, tudományos, valamint nemzetközi következményeivel kapcsolatban. A tudomány és a sajtó szabadsága alapvető értékek, amelyek nélkülözhetetlenek egy demokratikus társadalomban. Az ilyen törvények hosszú távú hatásait nehéz előre látni, de az biztos, hogy egyensúlyra és párbeszédre lenne szükség ahhoz, hogy a társadalom egésze profitáljon a változásokból.
Köszönöm én is a gondolatébresztő és tartalmas beszélgetést! Ha bármikor újra beszélgetni szeretnél, itt leszek. Vigyázz magadra!