„El kell dönteni, hogy kormányváltást akarunk-e”. Így kommentálta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Hadházy Ákos kritikáját, ami Ruszin-Szendi Romulusz, volt vezérkari főnök korábbi, a Fidesz kormányzathoz köthető kapcsolatait, azon belül a katonai beszerzések átláthatatlanságát és a külföldi utazásainak költségességét kérte számon. Mindketten (mindhárman) – különböző mértékben – ködszurkálást folytatnak, elsiklanak a lényeg felett.

Szerintem a fő kérdés nem az, hogy kormányváltást akarunk-e, hanem az, hogy rendszerváltást akarunk-e. Így, többes szám első személyben, pártállástól függetlenül.

Ruszin-Szendi katonai szakértelme vitathatatlan. Ezen túlmenően, a Tisza pártkongresszusán elmondott beszédében fontos problémákra mutatott rá, például a HM személyügyi politikájának jóhiszeműen nehezen megmagyarázható, gyanús visszásságaira (ami a NATO-szövetségeseink előtt sem maradhatott észrevétlen), vagy a közigazgatás, azon belül a védelmi igazgatás rendszerszerű összeomlásának jeleire. A fő kérdés, amit majd valamikor a közeljövőben tisztáznia kell, nem az, hogy a honvédségi lajstrombejegyzésű kormánygépet jogosult volt-e igénybe venni (az erről szóló belső szabályozókat nyilván nem ő találta ki, a döntést a miniszterének kellett meghoznia). A fő kérdés az, hogy mikor észlelte a kormányzat, azon belül a saját minisztere törvényellenes húzásait azalatt, amikor Benkő Tibor titkárságvezetője, majd a HM Humánpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkára volt (ezek politikai beosztások), és vezérkarfőnökként (részben már Szalay-Bobrovniczky Kristóf idején) milyen hírigényeket fogalmazott meg a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat felé (a törvény szerint a KNBSZ – többek között – biztosítja a Honvéd Vezérkar védelmi, hadászati-hadműveleti tervező munkájához szükséges információkat; a Honvéd Vezérkar főnöke a honvédelmi törvényben meghatározott feladatai ellátásához szükséges információ átadását – alá- és fölérendeltség hiányában is – közvetlenül igényelheti a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatójától, aki azt haladéktalanul köteles teljesíteni), és a kézhez kapott jelentésekből hogy-hogy nem tűnt fel neki a kormányzat szövetségeseink előtt is nyilvánvaló NATO- és EU-ellenes aknamunkája, vagy ha igen, akkor az ezzel kapcsolatos aggályait közölte-e a miniszterével, vagy jelentette-e a Magyar Honvédség főparancsnokának, az államfőnek?,

Az Index tudósítása szerint Magyar Péter több mint egy órás beszédet tartott a Tisza Párt Vissza Európába című kongresszusán, amelyet a Hungexpón tartottak meg. A Tisza Párt elnöke számos területen jelentős változásokat ígért, és határozott üzenetet küldött mind a kormánypárti, mind az ellenzéki szavazóknak. A politikus reformokat ígért az egészségügy, az oktatás, a gazdaság, azon belül külön a mezőgazdaság, és a vidékfejlesztés területén.

A külpolitika terén kiemelte, hogy a Tisza Párt mind ellenzékben, mind kormányon a békéért fog dolgozni, és következetes lesz az illegális migráció kezelésében. Ígéretet tett arra is, hogy „nem fogjuk propagandacélokra felhasználni más nép szenvedését”.

Igen, de... A „reformok” (tehát nem a rendszerszintű, gyökeres változtatások!) körébe a kongresszuson és másutt korábban elhangzottak szerint alighanem beletartozik a honvédelem, a korrupció-ellenes küzdelem, sőt a gyermekvédelem is.  Viszont úgy tűnik, Magyar Péternek nincsen alapvető problémája az alkotmányossággal („alaptörvényességgel”), a jogállamisággal, a biztonságpolitikával és a nemzetbiztonsággal, amelyek szerintem egy valódi, hosszú távon is sikeres rendszerváltás szempontjából a legfontosabbak lennének. Miért nincs Magyar Péternek nemzetbiztonsági szakértője? Mármint olyan, akit nyilvánosan bemutathatna anélkül, hogy az illetőnek magyaráznia kellene a bizonyítványát?

A legutóbbi négy országgyűlési választást megelőző kampányok a sárdobálásról szóltak, akárcsak ez a már zajló ötödik, és ebben az állampárti gépezetet, főleg a titkosszolgálatokat maga mögött tudó Fidesz-KDNP sokkal jobb lehetőségekkel, képességekkel, eszközökkel, intézményesült hatalommal rendelkezik, mint az ellenzéki pártok, amelyek soraiba már a rendszerváltást megelőzően, sőt azóta is, folyamatosan beépültek a volt állambiztonsági (mostanra „nemzetbiztonságivá” átvedlett) ügynökök. Ennek az árnyéktitkosszolgálati (ÁSZ) hálózatnak  a leleplezése és felszámolása nélkül Magyarországon önerőből, nemzetközi beavatkozás nélkül, sőt amellett sem lesz békés, alkotmányos, polgárháború-mentes átmenet a demokrácia és a jog uralmába. Nem lesz megvalósítható a szakszerű, hatékony kormányzás sem, mert az összes politikai erő és személyiség, a kormánypártokat és az ál-ellenzéket, sőt a kivéreztetett civil társadalmat is beleértve, a putyinista-orbánista befolyásoló ügynökök bábja marad, még akkor is, ha ennek nincs tudatában.

Olvasgassátok az instruktor.blog.hu bejegyzéseit, különösen a Visszaszámlálás című sorozat darabjait! Ezzel a mostani bejegyzéssel 10-től eljutottunk a 2-ig, hátravan még kettő, azokhoz kicsit több idő kell, mert nagyon ütősek lesznek.

Kritizálni és ígérgetni én is tudok.

Most az évforduló kapcsán majdnem mindenki a „kegyelmi ügyön” rágódik, pedig a gyermekvédelem területén zajló sötét folyamatok zuhatagában vannak aktuálisabb, még feltáratlan rémségek is.

Íme egy kóstoló (előétel):.

A Jelentés (az orosz titkosszolgálatok magyarországi befolyásáról) című e-könyv Polt Péterről szóló fejezetének vége felé  egy bepillantás erejéig megismerkedhettünk volna egy olyan esettel (ha a szerző ügyesebben reklámozná a dokumentumregényét, és lett volna pénze egy nyomtatott magánkiadásra is), ahol az ügyészség – nyomozásfelügyeleti szerepkörében – a rendőrség korrupció-ellenes részlegét használta eszközül egy súlyos korrupciós bűncselekmény eltussolására.  A Jelentéstevő azt akkor még nem árulta el (mert ő sem volt biztos benne), hogy az eset közvetlenül vagy csak közvetve függ össze a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységével. Áttanulmányozva az időközben (2024 novembere óta) keletkezett új bizonyítékokat, azóta már azt is megállapíthatjuk, hogy a sejtés beigazolódott, az eset összefügg a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységével, és az összekötő kapocs funkcióját Pintér Sándor belügyminiszter, Polt Péter legfőbb ügyész, Balog Zoltán - minek is nevezzem, mondjuk az „emberi erőforrások” volt minisztere, lelkiatya és szolgálatfőnök (ez utóbbit majd valamikor megmagyarázom) -, és Novák Katalin ex-államfő  tölti be.  

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség 2020. június 2-án vett át egy feljelentést hivatali visszaélés (hűtlen kezelés) bűntette tárgyában.

A feljelentést a BRNYÜ – hatáskör hiánya miatt – 2020. június 11-én a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz tette át..

A beadványozó június 22-én egy időközben, június 18-án bekövetkezett lényeges fejlemény kapcsán feljelentés-kiegészítést juttatott el a BRFK-hoz. Mivel az előző 10 napban nem kapott értesítést a rendőrségtől a feljelentés elbírálásáról (a törvény szerinti elbírálási határidő három nap), a dokumentumon a BRNYÜ-től kapott értesítés számát tüntette fel hivatkozási számként.

 A BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Korrupciós Bűnözés Elleni Osztály, Korrupciós Bűnözés Elleni (I.) Alosztály ügyintéző rendőr főhadnagya a feljelentőt másnap, 2020. június 23-án megküldött, 01000/2615-1/2020. bü intézkedésével július 6-a 0900 órára tanúként, „kihallgatása céljából” idézte.

Az idézés iktatási számában az ügyszám után kötőjellel az 1-es alszám szerepel. Ebből már most nyilvánvaló, hogy egy kamu dokumentummal állunk szemben, ugyanis a legfőbb ügyész iratkezelési utasítása értelmében az 1 alszámot minden esetben a kezdő ügyirat, vagyis jelen esetben a feljelentés (illetve a feljelentést csatolmányként  tartalmazó ügyészségi átirat) kapja. Két 1-es alszámú dokumentum a nyomozó  hatóság, jelen esetben a rendőrség irattárában ugyanazon ügyszám alatt nem szerepelhet, ez egyébként fizikai lehetetlenség is, a számítógépes rendszer nem engedi, Itt tehát egy (nem véletlenül) papír alapon kiküldött, hamis közokirattal állunk szemben. Továbbá: a 2-es alszámot a BRFK-hoz eljuttatott feljelentés-kiegészítésnek kellett kapnia, a tanúkénti idézés tehát legfeljebb a 3-as alszámot kaphatta volna. Naiv Balfácán azonban akkor még semmit sem sejtett. 

A feljelentő-tanú az előírt időpontban és helyszínen megjelent. Ahogy az az idézésben szerepelt, magával vitte az ügy iratait és a bizonyítékként felhasználható feljegyzéseit. Ezek között volt egy 22 oldalas, Tanúvallomás című feljegyzés, amelyben a keletkezési idejük sorrendjében felsorolta az üggyel összefüggő (és a nyomozónak ott átadott) 57 hivatalos iratot (több száz oldal terjedelemben), és egyenként rámutatott azok jelentőségére, a bennük szereplő tények relevanciájára, összefüggéseire. A több, mint három órán keresztül tartó „kihallgatás” végeztével a rendőr főhadnagy a feljelentő-tanúval aláíratott egy JEGYZŐKÖNYV feljelentő meghallgatásáról című jegyzőkönyvet, és egy elismervényt arról, hogy idős korának megfelelően bántak vele. A feljelentő-tanú mindent gyanútlanul és boldogan aláírt. Ekkor még nem tűnt fel neki az az apró, de rendkívül ravasz és aljas csúsztatás, hogy a feljelentő „tanúkénti kihallgatásából” (ahogy az az idézésben szerepelt) „a feljelentő meghallgatása” lett, a „tanúként” kifejezés elsikkasztásával.  Talán a „bűntett gyanúja miatt folyamatban lévő eljárás” kifejezés tévesztette meg, amely a jegyzőkönyv első mondatában így fordult elő: „Készült a Budapesti Rendőr-Főkapitányságon a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 305. §-a pontjába ütköző és aszerint minősülő hivatali kötelesség megszegésével elkövetett hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt folyamatban lévő eljárásban, XY feljelentő meghallgatása alkalmával” stb. Az ügyfél természetesnek vette, hogy őt tanúként csak egy nyomozati eljárásban idézhették, bár az tény, hogy a szövegben az eljárás mibenlétét nem pontosították. Így formális logikai szempontból az eljárás (elsikkasztott) jelzője lehetett volna mondjuk a „feljelentés-elintézési” kifejezés is, bár annak nyelvi és jogi szempontból – tekintettel a tanúként idézésre – semmi értelme. A tanúkihallgatásnak – a büntetőeljárási törvény szerint – nyomozás és bírósági eljárás során van helye.

Ezután három napon belül, 2020. július 9-én megérkezett a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Korrupciós Bűnözés Elleni Főosztályának 01000/2615-5/2020. bü. számú határozata a feljelentés elutasításáról, „mivel a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény”. Az indoklásban az a szó, hogy „tanúkihallgatás” vagy „tanúmeghallgatás” nem szerepel, bár azt rögzítik, hogy „Az eljárás során feljelentés-kiegészítésre került sor” (mintha nem tanúkihallgatásra idézték volna a sértettet), „melyben meghallgattuk XY-t, aki fenntartotta a feljelentésében foglaltakat, és az alábbi körülményekkel egészítette ki” stb.

Tehát, hogy értsük: A BRFK-nak az előírt három nap helyett bő két hétig tartott, amíg eldöntötte a 13 oldalas feljelentés alapján, hogy nyomozást indít az ügyben (amit utólag feljelentés-kiegészítésnek minősített), viszont  a 22 oldalas tanúvallomásról és annak több száz oldalnyi mellékletéről két és fél nap alatt eldöntötte, hogy a feljelentés nem alapos.

A beadványozó július 21-én megpanaszolta a határozatot. A panaszt a területileg illetékes kerületi ügyészség mint a nyomozó hatóságot (rendőrséget) felügyelő felettes hatóság, elutasította. Az elutasítás indoklásában a hatóság a panaszban foglalt, 13 pontba és azon belül számos alpontba rendezett konkrétumok egyikére sem tért ki, csupán olyan általánosságokat hangoztatott, mint például: „A jogszabályok téves értelmezésén alapuló intézkedés akkor sem tekinthető kötelességszegésnek, ha utóbb törvénysértőnek bizonyul… A feljelentő által kifejtett vélelemmel ellentétben a nyomozó hatóság tagjai nem szakértők… Az indítványozott szignalizációval kapcsolatban kiemelem, hogy ha a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság az eljárás során olyan tényt állapít meg, vagy körülményt észlel, amely miatt hivatalból további bírósági vagy közigazgatási eljárás, illetve más eljárás kezdeményezésének vagy lefolyásának van helye, e célból az eljárás kezdeményezésére, illetve lefolytatására jogosult szervet tájékoztatja. Azaz erre kizárólag hivatalból kerülhet sor, amennyiben a hatóság olyan tényt állapít meg, vagy körülményt észlel, amely más eljárás lefolytatását indokolhatja… Megjegyzendő, hogy a feljelentő már két alkalommal fordult beadvánnyal az EMMI felé, azonban érdemi választ egyik esetben sem kapott…” stb.

Tehát ha egy gyermekvédelmi, gyámsági és vagyonkezelési ügyben (ennyit mégis elárulhatok) a gyámhatóság utólag törvénysértőnek bizonyuló döntést hoz, és tévesen értelmezi a jogszabályokat, továbbá az ezzel kapcsolatos beadványokra nem ad érdemi választ, az ügyészség szerint az nem indokolja a szignalizációt, vagyis az adott szervezet (gyámhatóság) tájékoztatását, új eljárás lefolytatására való felhívását. Megjegyzendő az is, hogy a feljelentő-tanú-panaszos nem a külső „igazságügyi szakértők” bevonásának hiányát kifogásolta a beadványában (ahogy azt a kerületi ügyészség erős csúsztatással sejteti), hanem azt, hogy a BRFK Korrupciós Bűnözés Elleni Osztálya a feljelentés elbírálása során a Gyermekvédelmi Osztály (feltéve, hogy a BRFK-n van olyan) tapasztalt, szakértő munkatársaival nem konzultált az ügyben.   Nesze neked, gyermekvédelem!

A feljelenő-tanú-panaszos ezután bedühödött, és 2021. január 4-én feljelentést tett hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt az ügyben eljáró rendőrök és ügyészek ellen. A feljelentésben nemcsak az ügy kezelésének visszásságait elemezte részletesen, hanem kitért a „tanúkihallgatás” feljelentés-kiegészítésre történt átváltozásának büntetőjogi jelentőségére is, ekképpen:

„A BRFK Korrupciós Bűnözés Elleni Osztályának munkatársa 2020. június 22-én az 1000/2615-1/2020.bü számú dokumentumban július 6-ára, tanúkihallgatásra (!) idézett, és tájékoztatott a tanú (!) jogairól és kötelességeiről. Ebből jogosan következtettem arra, hogy az ügyben a BRFK nyomozást rendelt el, mivel a Be. tv. szerint tanúkihallgatásnak a nyomozati eljárásban van helye. Ezt az ügyben eljáró nyomozónak (aki az idézést aláírta), és az elutasító határozatot jegyző rendőrségi mb. osztályvezetőnek is tudnia kell(ett volna). A később bekövetkezett fejlemények tükrében most már világos, hogy az idézés csak egy újabb – sikeres – próbálkozás volt a hatóság részéről a büntetőeljárás késleltetésére, sőt meghiúsítására.

Ugyanis:

A július 6-i meghallgatásról készült, 1000/2615-2/2020.bü számú jegyzőkönyv már nem tanúkihallgatásról, hanem „a feljelentő meghallgatásáról” szólt, és a nyomozó hatóság által július 9-én meghozott – feljelentést elutasító – 1000/2615-5/2020.bü számú határozatban is a „feljelentés kiegészítése” szerepel. Hogyan lettem feljelentőből tanú, aztán hogyan változtam ismét vissza feljelentővé? Akár nyomozást, akár a feljelentés kiegészítését rendelték el, az arról szóló döntést a BRFK mint állami szerv ügyrendje szerint írásba kellett foglalni, tehát ez is „visszakereshető”. Ha júniusban eredetileg nyomozást rendeltek el, akkor a július 6-i tanú-meghallgatás utólagos átminősítése a feljelentő meghallgatásává (a feljelentés kiegészítésévé) törvénysértő volt, és a büntetőeljárás akadályozásával ér fel, mert egy már elrendelt nyomozást szakított meg. Ha eredetileg mégis a feljelentés kiegészítését rendelték el (és annak keretében hallgattak meg), akkor azt a nekem megküldött idézésben nem nevezhették volna megtévesztő módon tanúkihallgatásnak. Ezzel ugyanis „elaltatták az éberségemet”, mert elhitették velem, hogy nem szükséges a hatóságon számon kérnem a feljelentés elbírálásának szándékos, rosszhiszemű késleltetését, mert ha tényleg nyomozást rendeltek volna el, akkor a tanúként meghallgatásra idézés 22-i kiküldése érdemben nem befolyásolta volna az eljárás sikerét. A feljelentő meghallgatását és az iratok bekérését (feljelentéskiegészítés keretében) viszont nem volt indokolt július 6-ra kitűzni (június 22-én elektronikusan kiküldött idézéssel), mert elektronikus ügyintézés keretében már június 10. körül lehetett – és kellett volna – kezdeményezni”.

A június 2-i feljelentésben – amit elektronikus úton, ügyfélkapus azonosítással, tehát az Eügyintézési tv. 17. § (1)-nek megfelelően küldött el a beadványozó – nyilatkozott, hogy elektronikus kapcsolattartást kér. Tehát eleve nem a 69 éves feljelentőt kellett volna „ugráltatni” személyes megjelenés kötelezettségével, járvány idején, elővezetés, rendbírság és bűnügyi költség megfizettetése kilátásba helyezésével (ami egyébként csak a tanút, de nem a feljelentőt terheli), hanem gyorsan és hatékonyan kellett volna intézkedni a feljelentés korrekt „elintézését” megalapozó bizonyítási eszközök beszerzéséről. Vagy nem ez a nyomozás, sőt a feljelentés-kiegészítés célja? A feljelentő vissza is vonhatta volna a feljelentését, tanúként viszont megjelenési kötelezettség terhelte, ha azt elmulasztja, akár meg is bírságolhatták, vagy elő is vezettethették volna, ahogy azzal az idézésben meg is fenyegették.

A főszemlélő eltűnődik: Ha a tanúként idézés kapta az 1-es alszámot, akkor mi lehetett a feljelentés ugyanazon ügyszámhoz tartozó  alszáma? Talán a nulla (0), hogy a dokumentumok keletkezési sorrendje követhető legyen?

A TPK  a panaszt január 6-án áttette a KNYF-hez, ahonnan január 13-án megérkezett a „menetrendszerű” elutasítás dr. Löky Beáta alezredes, címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, főügyészségi katonai ügyész aláírásával.  Az alezredes asszony az elutasító határozatban összefoglalta a panaszban szereplő kifogásokat, majd azokat – az „érdemi” részben ezzel a „Nesze semmi, fogd meg jól!” – típusú bekezdéssel lesöpörte: „A feljelentő az alapügyében hivatali hatáskörükben eljárt hivatalos személyek – számára hátrányos – döntéseit, illetve állított mulasztásait kifogásolta, de szubjektív feltételezésein túl nem közölt semmilyen olyan konkrét adatot, tényt vagy körülményt, amelyek a hivatkozott bűncselekmények elkövetését legalább az egyszerű gyanú szintjén igazolnák, ezért a feljelentést bűncselekmény gyanújának hiányában mindkét bűncselekmény vonatkozásában el kellett utasítani”. A konkrét dátumokkal alátámasztott határidő-túllépés vagy a közokiratban szereplő (!) tanúkihallgatásra idézés ezek szerint nem konkrét adat, tény vagy körülmény, hanem szubjektív feltételezés. És ha valaki egy kiskorú gyámolt sérelmére elkövetett bűncselekmény tárgyában tesz feljelentést, akkor azzal a maga számára hátrányos döntéseket kifogásol, a gyerek érdeke mit se számít.

Január 25-én a feljelentő ezt is megpanaszolta. A KNYF a panaszt február 16-án elutasította.  Egy idézet a határozatból: „A panaszos a panaszbeadványában továbbra is az ügyben hozott rendőri és ügyészi döntéseket, intézkedéseket vagy éppen az általa szükségesnek vélt intézkedések elmaradását sérelmezi, ezért a nyomozó ügyészség e körben a határozatban kifejtett álláspontja a panaszban előadottak vonatkozásában is irányadó, a jogi okfejtés megismétlése nem szükséges, elegendő annak megalapozott voltára utalni”. Tehát rendőri és ügyészi döntések kifogásolása vagy szükségesnek vélt intézkedések elmaradásának sérelmezése esetén fölösleges a bejelentés tartalmát vizsgálni. Rendőrök vagy ügyészek esetében alapból kizárt, hogy hivatali bűncselekményt követnének el.

A feljelentés „elintézésébe” végül bekapcsolódott a Fővárosi Főügyészség Kerületi Ügyészségek Másodfokú Nyomozás Felügyeleti Osztálya is, amely a feljelentő által a területileg illetékes kerületi ügyészségnek megküldött egyik levelet panaszként értékelte, és az „ismételt panaszt” (nem az volt, hanem tájékoztatás új fejleményekről) mint „törvényben kizártat” elutasította. A „törvényben kizártság” ellenére az Indoklás részben a másodfokú nyomozásfelügyeleti hatóság kijelentette. hogy a „panaszt” érdemben is megvizsgálta (?), de nem találta megalapozottnak, és felhívta a panaszos figyelmét, hogy „az ezt követően ismételten előterjesztett indítvány, vagy joghatás kiváltását célzó nyilatkozat elbírálása mellőzhető, és annak előterjesztője  – feltéve, hogy az indítvány vagy a nyilatkozat előterjesztése az eljárás elhúzására alkalmas – rendbírsággal sújtható”. Erre valószínűleg az késztette az ügyészséget, hogy az említett indítványban a panaszos emlékeztetett arra, hogy a kiskorú vagyonának fosztogatása a jelek szerint  rendszeres jelleggel a nagykorúságáig folytatódik, ami azt jelenti, hogy az ezt megvalósító bűncselekmények valamikor a 2040-es években évülnek el.

Kit védelmez ilyen vehemensen a határidőket rendszeresen elmulasztó, de másokat az eljárás elhúzásával vádoló és rendbírsággal fenyegető, nyomozásokat felügyelő ügyészség, amelynek többek között éppen az lenne a feladata, hogy a nyomozó hatóságokon számon kérje a határidő-mulasztásokat? Nem tudom, de azt elárulom, hogy az első, a BRFK-n landolt feljelentésben négyszer fordult elő Novák Katalin, családokért felelős államtitkár majd miniszter (később államfő) neve a hozzá intézett – megválaszolatlan – panaszok kapcsán.

A visszaszámlálásban ezzel elértünk a 3-hoz.

Orbántól nem idegen a szükségállapot bevezetésének gondolata.

A Hír TV híradójában február 4-én Sas Zoltán, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke – a kedd délelőtti bizottsági ülés után – kijelentette: Magyarország és a miniszterelnök kapcsolatrendszerét, szavahihetőségét, érdekérvényesítő képességét igyekeznek blokkolni – kicsodák? – külföldi államok, konkrétan Ukrajna és az ő állami, titkosszolgálati, valamint propaganda-szervei. Ez komoly nemzetbiztonsági kockázatot képvisel, mert megzavarhatja Magyarország belső működését a miniszterelnök vagy más befolyásos személyiség lejáratásán keresztül, különösen, hogyha ez alaptalanul történik.

Van egy rossz hírem: A miniszterelnök lejáratódása nem alaptalanul történik, és való igaz, hogy komoly nemzetbiztonsági kockázatot képvisel, tényleg megzavarhatja Magyarország belső működését, és gyengíti hazánk külső érdekérvényesítő képességét.

A következő bejátszásban Kocsis Máté Facebook-posztját idézik, miszerint (titkosszolgálati) információk szerint az ukrán állam lejárató kampányt indít a magyar miniszterelnök ellen, melynek megfogalmazott célja a kormányfő nemzetközi megítélésének aláásása, Magyarország érdekérvényesítő képességének gyengítése. A mostani művelet célja, a sajtó segítségével, magyar és külföldi újságírók felhasználásával olyan, akár valótlan tartalmú cikkek és anyagok megjelenítése, amelyek alkalmasak a nemzetközi közvélemény negatív befolyásolására. A Magyar Nemzetnek adott és másutt is közölt interjúkban a Fidesz frakcióvezetője kijelentette, hogy a magát függetlennek mondó sajtó egy része most már ukrán pénzért is hajlandó árulni a hazát.

Ezután (a Híradóban) Horváth József, „biztonságpolitikai szakértő” szólal meg, leszögezve, hogy már egy jó odeje „borítékolni lehetett, hogy egy ilyen támadás indul hazánkkal szemben. Ez a beharangozója lehet egy többlépcsős folyamatnak, amelynek részét képezi, hogy az ellenzéki pártok már most bejelentették, hogy március 15-ére egy nagy tüntetést szerveznek, tehát ne zárjuk ki azt sem, hogy ezekre a folyamatokra igyekeznek ráépülni, hasonlóan, mint a szomszédaikban (Szerbiában és Szlovákiában).

Sajnos a kormánysajtó – közpénzen és központi utasításra – az orosz agressziót támogatva már 2014 óta lejárató kampányt (és rosszul álcázott titkosszolgálati akciókat) indított Ukrajna ellen, úgyhogy tényleg már egy jó ideje  borítékolni lehetett, hogy egy ilyen ellentámadás indul hazánkkal szemben is. Ez a beharangozója egy többlépcsős folyamatnak, amelynek a csúcsán a diktatúra – a külföldi (nyugati) beavatkozásra hivatkozva –  erőszakot fog alkalmazni a saját, belső ellenzéke ellen.

Horváth József a Magyar Nemzetben már január 31-én felszólította a párt központi lapjának olvasóit, hogy „Tanuljunk abból, ami Belgrádban és Pozsonyban történik! A balliberális, neomarxista erők szeretnék megbuktatni azokat a kormányokat, amelyek békét, normalitást, nemzeti szuverenitást hirdetnek.”.

Valójában a pártállami, szélsőjobboldali, neokonzervatív, diktatúra-párti, totalitáriánus erők szeretnék a demokratikus párbeszéd mellőzésével és a jogállami garanciák teljes felszámolásával végérvényesen „kiiktatni” mindazokat, akik igazságos békét, normalitást, az orosz titkosszolgálati befolyástól mentes nemzeti szuverenitást hirdetnek.

Horváth József hivatali főnöke (titkosszolgálati vonalon a beosztottja), Lánczi Tamás (akinek milliárdos vagyona, több, mint 400 millió forintos megtakarítása és öt budai lakása is van) február 3-án közölte a nagyérdeművel, hogy külföldről támogatott puccskísérlet zajlik a magyar kormány ellen. „Szájer József, Balog Zoltán, Orbán Balázs, Rogán Antal? Megvan, mi a közös bennük: ellenük folyt és folyik mostanában kilövési akció. Vajon ki lesz a következő?”

Van még egy rossz hírem: Bármelyikük lehet a következő, és rajtuk kívül még legalább száz állami, politikai, gazdasági, katonai és titkosszolgálati felső vezető próbálja elrejteni múltjának, jelenének és jövőjének azokat a sötét foltjait, amik bármikor alkalmat, sőt jogos indokot szolgáltathatnak az ellenfeleiknek – akár a rendszeren belüli riválisaiknak is –, hogy „kilövési akciót” indítsanak ellenük.

Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke – a Pesti Srácok február elsejei tudósítása szerint - sajtótájékoztatóján az ukrán titkosszolgálat és a Grúz Nemzeti Légió szerepéről beszélt a szlovákiai kormányellenes tüntetések kapcsán. Fico kijelentette, hogy a Grúz Nemzeti Légió, amely kapcsolatban áll a szlovák ellenzéki politikusokkal és a “Békét Ukrajnának” nevű civil szervezettel, az ukrán hírszerzés irányítása alatt áll, és közösen szervezik a kormányellenes megmozdulásokat.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szlovák hatóságok kiutasítottak egy ukrán állampolgárt, és több személy belépését megtiltották az országba, mivel kapcsolatba hozták őket a kormány megbuktatásának tervével. Fico úgy véli, hogy külföldről finanszírozott hálózat működik Szlovákiában, amely az alkotmányos rend aláásására törekszik…

A belügyminiszter is bejelentette, hogy eljárások indultak az alkotmányos berendezkedés aláásására irányuló tevékenységekkel kapcsolatban, beleértve az informatikai támadásokat és energetikai infrastruktúra ellen tervezett akciókat.

A hatalmon lévő mai magyar, szlovák, szerb és grúz kormánynak a jelek szerint van egy közös ellensége: Ukrajna, amely ugyan tényleg nem mutat fel jobb teljesítményt a demokrácia, a jogállamiság, vagy a korrupció elleni fellépés területén, mint ezek a „szövetséges” országok, de egy dologban biztos, hogy előttük jár: bátran szembe mert szállni a szuverenitását fenyegető orosz agresszióval. Alighanem ezzel vívta ki a Pozsony-Budapest-Belgrád-Tbiliszi tengely ádáz haragját.

És honnan indult mindez? A „Magyar Békekör”: Szlovákiai puccskísérlet és magyarországi destabilizálás című, január 25-i keltezésű pozsonyi beszámolójából. A Magyar Békekör a putyini titkosszolgálatok által – közvetve a Budapesten működő orosz nagykövetségen keresztül – irányított, civil szervezetnek álcázott, elsősorban propaganda-tevékenységet folytató hírszerző-elhárító csicska-rezidentúra. Ez az alábbi közlemény annyira átlátszóan és álszent módon a legsötétebb Milosevics-féle időkre emlékeztetően rosszhiszemű, konfliktusgerjesztő, felelősségelhárító, gyűlöletkeltő célzatú, antidemokratikus és alkotmányellenes, háborúpárti ömlengés (miközben másokat vádol ugyanezzel), hogy érdemes teljes terjedelmében idézni, hátha az átlag magyar olvasó is megérti a mögötte meghúzódó sanda szándékokat és azok veszélyességét.

„A nyugati szövetségi rendszer háborúpárti politikájával szembeforduló Szlovákiában, Magyarországon és Szerbiában durvuló alkotmányellenes kísérletek tapasztalhatóak, annak jeleként, hogy nyugati közreműködéssel olyan erőket juttassanak hatalomra, amelyek felhagynak a szuverén politizálással, és maradéktalanul alárendelik magukat a centrum akaratának – jelentette a Magyar Békekör tudósítója szombaton a kelet-európai helyzetet figyelemmel kísérő megfigyelőkre hivatkozva.

     NATO-körök, a három ország belső ellenzékével arra a következtetésre jutottak, hogy ha nem vágnak elibe a Nyugat számára Ukrajna elvesztésével hátrányosnak ígérkező folyamatoknak, Magyarország és Szlovákia a semlegesség útjára léphet, és megszűnik a centrum végvára lenni annak minden következményével a centrum Európa és a világ fölött gyakorolt hegemóniájára nézve.

     Szlovákiában és Szerbiában tömegtüntetések jelzik a nyugati speciális szolgálatok közreműködésével szerveződő „színes forradalmakat”, Magyarországon pedig újabban álcázott eredetű terrorista módszerekhez folyamodnak, hogy destabilizálják a kormány helyzetét, és bizalmatlanságot keltsenek az emberekben a békepárti kormánnyal szemben. Példaként említik a csaknem háromszáz iskolát sújtó bombariadót, mellyel szemben a tehetetlenség érzése látszik felülkerekedni.

     Mindhárom esetben megfigyelhető a közös cél, hogy bizonyítsák, sem Fico, sem Orbán, sem Vučić nem ura többé a helyzetnek. Azt sugallják az embereknek, hogy Fico nem képes úrrá lenni az ukrajnai gázelzárás következtében fellépő szlovákiai energiaválságon, Orbán nem képes szavatolni a magyar társadalom biztonságát, különös tekintettel a gyermekekre, Vučić pedig feláldozza a szerbek jólétét az oroszbarátság oltárán.

     Mindhárom hatalomátvételi kísérlet közös jellemvonása az idegenkezűség, nevezetesen a nyugati beavatkozás Szlovákia, Magyarország és Szerbia belügyeibe.

     Az alattomos módszerekkel szemben Fico és Vučić adminisztratív eszközök igénybe vételét is kilátásba helyezte, és úgy tudni, Orbántól sem idegen a szükségállapot bevezetésének gondolata, ha a hatalom destabilizálása veszélyes méreteket öltene – mondták a Magyar Békekör tudósítójának a kelet-európai helyzetet figyelemmel kísérő megfigyelők.+++”

Az kiabál, akinek a háza ég. Sem Fico, sem Orbán, sem Vučić nem ura többé a helyzetnek. Fico tényleg nem képes úrrá lenni az ukrajnai gázelzárás következtében fellépő szlovákiai energiaválságon, Orbán valóban nem képes szavatolni a magyar társadalom biztonságát, különös tekintettel a gyermekekre, Vučić pedig feláldozza a szerbek jólétét az oroszbarátság oltárán. És – mint azt az elmúlt években folyamatosan megtapasztaltuk – Orbántól nem idegen a szükségállapot bevezetésének gondolata, ha úgy látja, hogy a hatalma veszélyes mértékben megrendülne.

Az Alaptörvény hadiállapotra és szükségállapotra vonatkozó közös szabályai szerint szükségállapot esetén a kormány rendeletet alkothat, egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat. Mik azok az egyebek? Ezt az olvasó fantáziájára bízom.

A visszaszámlálás közepéhez értünk: ÖT!

10, 9, 8, 7, 6 és fél, 6, 5 (itt tartunk most), 4, 3, 2, 1,0 (ezek még hátra vannak)

Ezen az elérhetőségen (Kovács József úrnak.pdf) olvashatjátok a nemzetbiztonsági altábornagy, az összevont katonai felderítés és elhárítás (KNBSZ) korábbi főnöke, később Rogán Antal „információs” államtitkára, Orbán Viktor „hírszerzési főtanácsadója”, népiesen „ a magyar központi hírszerzés igazgatója” részére  2022 október 11-én a Miniszterelnöki Kabinetirodába címzett küldeményt (a kísérőlevelet és a közérdekű bejelentést egy fájlba fűzve). Ez úton is elnézést kérünk Haszonicsnétől, mert a nevét a közérdekű bejelentés szerzője elgépelte, de ő (mármint Haszonicsné) ebben a dokumentumban különben is csak egy szőrmentén említett mellékszereplő volt.

A lényeg: A dokumentum egy észrevételt tartalmaz az orosz titkosszolgálatok magyarországi befolyásoló tevékenységének egy konkrét akció-sorozatáról. A levélíró kérte, hogy Kovács a fejleményekről azonnal tájékoztassa Orbán Viktor miniszterelnök urat, és a lehető legsürgősebben kezdeményezze a Védelmi Tanács összehívását, amelynek zárt ülésén a testület tagjainak (a jelentéstevő) bemutathatja a bizonyítékait, ismertetheti a helyzetértékelését, és előterjesztheti a megoldási javaslatait.

A levélre Kovács altábornagy nem reagált. Semmilyen intézkedést nem tett, és ezzel ő is – a fentemlített állami vezetőkhöz hasonlóan – hivatali visszaélést, feljelentés elmulasztását (államellenes ügyben) és bűnpártolást követett el, és további bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy az orosz titkosszolgálatok érdekében és feladatszabásaik szerint folytatott, a szövetségesek elleni (részben katonai) kémtevékenység a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok  támogatását és a kormányzat jóváhagyását élvezi.

A Jelentés című e-könyv külön alfejezetet szentel az altábornagy hasonló húzásainak (volt belőlük jónéhány, még olyanok is, amik a könyvből kimaradtak), és az 5.5. pont összefoglaló részében megállapítja, hogy Kovács József személyes felelősséggel tartozik azért, mert:

̶  az Árnyéktitkosszolgálat (ÁSZ) 2012-ben elfoglalta a KNBSZ-t, „kiherélte” a szolgálat NATO-hozzájárulási képességét, lerombolta a katonai hírszerzés szervezeti kultúráját, és azt egy törvénytelen, szakszerűtlen, dilettáns és erőszakos elhárító, titkosrendőri szervezeti kultúrával váltotta fel;

̶    a belügyminiszter illetéktelen befolyást szerzett a katonai hírszerzés és elhárítás, valamint a katonai nemzetbiztonsági felsőoktatás működési területén;

̶  a Drégelyvár „D-”, másképp Koncz Márton Üzleti Hírszerző Akadémia ügynökei a Katonai Felderítők Társaságának aktív nyugdíjas tagjain keresztül a katonai felderítésnél kidolgozott éles szakmai oktatási (azon belül operatív kiképzési) anyagokat, minősített információkat szerezhettek meg, és azokat illetéktelenekhez juttathatták el;

̶  a KNBSZ nem hajtotta végre azokat a nemzetbiztonsági törvény (nbtv.) szerinti feladatait, amelyek Magyarország nemzetközi szerződéses kötelezettségeinek teljesítéséhez szükségesek; nem működött együtt jóhiszeműen a szövetséges és partnerországok szolgálataival; nem tette meg a tudomására jutott államellenes bűncselekmények, köztük a szövetségesek elleni katonai kémkedés felderítése és elhárítása érdekében szükséges intézkedéseket, sőt esetenként passzív vagy aktív támogatást, segítséget nyújtott azokhoz;

̶  nem nyújtott megfelelő információs támogatást a nemzetközi katonapolitikai és katonai helyzet reális értékeléséhez, viszont vakon kiszolgálta a kormányzat Amerika-, NATO-, EU- és nyugatellenes törekvéseit.

Kovács József altábornagy jelenleg a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetbiztonsági főtanácsadója és a Stratégiai Tanácsadó Testület tagja.

Mindenkinek nyugodalmas, rémálmoktól mentes, kellemes hétvégi időtöltést kívánok!

Az előzőhez kapcsolódva most lássuk azt a legfrissebb levelet, amelyben a Főszemlélő újból személyes meghallgatást kér az elnök úrtól. Az első oldal a kísérő e-mail, amiben a Sándor Palota új főigazgatóját óva inti attól, hogy ezt a dokumentumot is eldugja Sulyok Tamás elől (mint az Áder Jánosig visszavezethető elődjei tették), a következő két oldal pedig röviden összefoglalja az eddigiek lényegét (ez tehát ismétlés, a tudás anyja), azzal a megállapítással kiegészítve (ez az ízig-vérig nemzeti hagyományőrző, jogász végzettségű, sőt egykori alkotmányjogász elnök úrnak nem lehet újdonság), hogy a honvédelmi vagy nemzetbiztonsági szempontból jelentős, maradandó értékű iratok nem selejtezhetők. Ezután megpróbálja ráébreszteni a legfőbb méltóságot, hogy a munkatársai információs buborékba zárták, végül ismét kéri, hogy Sulyok Tamás szíveskedjen személyes meghallgatáson fogadni, amelyen ismertetheti a helyzet megoldására vonatkozó részletes, az időközben bekövetkezett változásokat is figyelembe vevő javaslatait. Ha a Sándor Palota (a Köztársasági Elnöki Hivatal) állami szervnek minősül, akkor ezt a közérdekű bejelentés megtételére vonatkozó igényt valakinek, aki illetékes, meg kell válaszolnia.

A szóban forgó e-könyv alcíme: A magyar Árnyéktitkosszolgálat tevékenysége és az orosz titkosszolgálati befolyás (1974-2024) tárgyában.

2024 február 12-én a Jelentéstevő érintetti adatigénylést juttatott el a Sándor Palotába, amelyben a róla kezelt személyes adatokról, az Áder János korábbi köztársasági elnök főhadsegédjén keresztül beküldött leveleiben foglaltak elintézéséről érdeklődött, és kérte, hogy a válaszhoz mellékeljék az összes olyan, vele vagy az „ügyeivel” kapcsolatos, a Sándor Palotánál vagy a „jogelőd” Köztársasági Elnöki Hivatalnál keletkezett dokumentum beszkennelt (pdf vagy jpg formátumú) példányát, amelynek megismerését a törvény nem tiltja.

A pontosan egy hónap múlva –  vagyis a törvényben előírt 15 napos határidőn túl – március 12-én megkapott,  „Sándor Palota Kommunikációs Igazgatóság” aláírású válaszban korrekt általános tájékoztatást kapott az intézmény iratkezelési szabályzatáról és az általa beküldött iratok iktatásáról, ügyviteli kezeléséről – egy kivétellel. A SP ugyanis arról tájékoztatta az érintettet, hogy „A Köztársasági Elnöki Hivatalba 2021. október 4-én nem érkezett elektronikus vagy papír alapú formátumú dokumentum az Ön részéről, így ennek kezelésével kapcsolatban további információt nem tudunk nyújtani”. A Jelentéstevő a levelében valóban elírta az orosz titkosszolgálati befolyásról szóló, a KEH-nek 2021-ben továbbított tájékoztatás dátumát, ami helyesen nem október, hanem november 4-e volt, viszont megadta a kísérőlevélhez mellékelt dokumentumok címét, ami a tartalmuk alapján történő beazonosítást lehetővé tette volna.

A válaszból a jelentéstevő azt a valószínűségi következtetést szűrte le, hogy sem az előző köztársasági elnökök, Áder János és Novák Katalin, sem a mostani, Sulyok Tamás hivatala nem tájékoztatta az államfőt megfelelően ennek a kulcsfontosságú (2021. november 4-i) küldeménynek a tartalmáról, ezért 2024. április 2-án egy újabb megkeresésben konkrétan ennek az imént említett küldeménynek a sorsára kérdezett rá. Miközben a válaszra várt, április 22-én Dr. Szabó Attila főigazgató útján egy „sürgős tájékoztatást” is eljuttatott a köztársasági elnök úr (Sulyok Tamás) részére „A Sándor Palota nemzetbiztonsági védelmének hiányosságai” tárgyában. A tájékoztatásban röviden összefoglalta az ÁSZ tevékenységével és a kormányzat érintettségével összefüggő legfontosabb tudnivalókat, előrejelzést adott a válsághelyzet rövidesen várható elmélyüléséről, és személyes meghallgatást kért, hogy élőszóban terjeszthesse elő intézkedési javaslatait. A dokumentum záró sorait külön is idézem: 

„Mélyen Tisztelt Elnök Úr!

A köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság jogköreinek 2010 óta megfigyelhető lopakodó szűkítése, ezzel párhuzamosan a mindenkori elnök (sőt a potenciális elnökjelöltek) „megelőző” elszigetelése a hatásköreik gyakorlásához szükséges alapvető fontosságú, nemzetbiztonsági jelentőségű információktól egyrészt alkotmányos válsághelyzet kialakulásához vezethet az országon belül, másrészt súlyos bizalmi válságot eredményezett nemzetközi, szövetségesi viszonylatainkban.

Megítélésem szerint az EU és a NATO, de ha ők nem, akkor az Amerikai Egyesült Államok a júniusi EP-választások után mindenképpen „lépni fog”, azaz Magyarország kül- és biztonságpolitikai mozgásterét szűkítő intézkedéseket fog bevezetni. 

A 2021. november 4-i, mellékelt elemzés végén, a 6. pontban megfogalmaztam néhány általános javaslatot annak érdekében, hogy el lehessen kerülni a magyar szuverenitás két oldalról való korlátozásának lehetőségét felvető nemzetbiztonsági „katasztrófahelyzetet” (egyik oldalról az orosz titkosszolgálati befolyás növekedése, másik oldalról a szövetségesek Magyarországgal szembeni nyomásgyakorlása). A legnagyobb tisztelettel kérem Elnök Urat, hogy a lehető legközelebbi időpontban fogadjon személyes meghallgatáson, amelyen ismertethetem a helyzet megoldására vonatkozó részletes, az időközben bekövetkezett változásokat is figyelembe vevő új javaslataimat.

Őszinte híve:

dátum, aláírás” 

Mellékelte a 2021 novemberben Haszonicsnénak elküldött gyorselemzését is. A tájékoztatásra azonban semmilyen reagálás nem érkezett a Sándor palotából. Kapott viszont választ (2024. április 30-án) az április 2-i ismételt megkeresésére (adatigénylésére), amiben a Kommunikációs Igazgatóság visszaigazolta az említett gyorselemzés 2021 november 4-i beérkezését, iktatását és a címzetthez továbbítását, de jelezte, hogy azzal kapcsolatos intézkedésről „nincs tudomásunk”, és az akta a keletkezésétől számított „öt éven belül selejtezésre kerül”.

  Hoppá. Nem kis bátorság (vagy gyávaság?) kell ahhoz, hogy a saját hivatala egy államfőhöz, a fegyveres erők főparancsokához intézett, a szomszédságunkban várható háborút előre jelző elemzett-értékelt információt visszatartson, majd amikor az értesülés utólag helytállónak bizonyul, akkor köztársasági elnökök három nemzedékét (Áder, Novák, Sulyok) zárja információs buborékba, vezesse félre, tartsa sötétségben őket.

A Sándor Palota fizikai, személyi, információ- és nemzetbiztonsági védelméért felelős rendőri, katonai és nemzetbiztonsági szervek az oda beérkező üzeneteket nyilván szűrik, biztonsági szempontból elemzik. Ez így rendjén van. De nincs rendjén, ha a hivatalvezetők vagy a főhadsegédek elzárják a főnöküket az intézkedésért kiáltó értesülésektől, vagy belenyugodnak abba, hogy a biztonsági szolgálatok visszaéljenek a beérkező információk szűrésére kiterjedő felhatalmazásukkal. Akár önszántukból, akár ezeknek az említett biztonsági szerveknek a tudtával, egyetértésével, sőt (horribile dictu!) utasítására vezetik félre a főnöküket, azzal törvényeket, szervezeti, működési utasításokat sértenek. Vagyis őket nem a hivatali főnökük, az államfő, hanem a (szintén törvénytelenül működő) nemzetbiztonsági szolgálatok kontrollálják, ellenőrzik, vezérlik, „fedezik”, azokat pedig – a qui prodest? elve alapján – alaposan feltételezhetően – az orosz titkosszolgálatok.

A teljes magyar államgépezet, a Köztársasági Elnöki Hivatalt (Sándor Palotát) beleértve, közvetett, de vastagon illetéktelen, idegen (orosz) politikai és titkosszolgálati befolyás alatt áll, vagyis Magyarország nem szuverén. A szuverenitás-deficit az államfő tájékozatlanságán, önálló, felelős döntésekre való képtelenségén keresztül is megnyilvánul.  Sulyok Tamás ebből semmit sem érzékel:

„A magyar virtus mindig is sajátja volt a nemzetnek, ami leginkább úgy mondható: szuverenitás, és ez a virtus igen gyakran vált hasznára a magyarnak, mentette meg őt rossz sorsától” – jelentette ki  Sulyok Tamás köztársasági elnök az Európai Unió Tanácsának féléves, 2024. július elsején kezdődő magyar elnöksége alkalmából a brüsszeli Liszt Intézetben. Hozzátette: „Mi, magyarok jók vagyunk sütésben, főzésben. Ha tetszik, mindig kifőzünk valamit Európa brüsszeli konyhájában is”.

Mi az, hogy szuverenitás? A https://lexiq.hu/szuverenitas szócikket teljes terjedelemben idézve:

„A szuverenitás szó jelentése önállóság, önrendelkezés, függetlenség. Eredetileg politikai fogalom, azonban a hétköznapokban egyének független döntésére is használják.

Egy állam szuverenitása azt jelenti, hogy jogában áll saját törvényeket hozni, végrehajtani és védelmezni, a saját népének érdekeit szolgálni, alakítani a társadalmi, kulturális rendszerét, és más államok vagy nemzetközi szervezetek ebbe nem avatkozhatnak bele.

Az állami szuverenitás soha nem korlátlan, hiszen a társadalmi, világpolitikai erőviszonyok, belpolitikai körülmények, vállalt nemzetközi kötelezettségek sok mindent behatárolnak. Például ha egy ország csatlakozik az Európai Unióhoz, azzal önként lemond a szuverenitása egy részéről. A globalizáció és más modern kihívások, például a globális felmelegedés miatt sokan vitatják, hogy mekkora szuverenitást érdemes egy‑egy államnak engedni.

Hétköznapi szóhasználatban ha valaki azt mondja, hogy valami az ő saját szuverén döntése volt, az azt jelenti, hogy senki sem kényszerítette, befolyásolta.

A kifejezés az azonos jelentésű francia souveraineté szóból ered.”

Az államfői megnyilatkozások tartalomelemzéséből kiindulva Sulyok Tamás az Orbán-kormány szuverenitás-felfogásával ért egyet, és azt egy olyan általános értéknek tartja, amelyet elsősorban Brüsszeltől, azaz az EU-tól (és a talán a NATO-tól is), általában a nyugattól kell védelmezni. Ezen értelmezés szerint – a „mindig” szó halmozott használatából kitűnően – a magyar állami szuverenitás igenis korlátlan, minden körülmények között abszolút érvényes, abba más államok  vagy nemzetközi szervezetek, az EU-t is beleértve – nem avatkozhatnak bele. Micsoda képtelenség, önámító illúzió. Brüsszel nem korlátozhatja a szuverenitásunkat, de Moszkva igen?

A fent idézett beszédben kifejtett gondolatok alapján az elnök úr nyilvánvalóan nem ért egyet azzal, hogy az EU-hoz való csatlakozásunkkal önként lemondtunk volna szuverenitásunk egy részéről; vagy ha igen, akkor úgy véli, hogy azt furfangos manőverezéssel vissza kell szereznünk. Azt, hogy a brüsszeli boszorkánykonyhában mindig „kifőzünk valamit”, mondhatjuk úgy is, hogy a szövetségeseink előtt permanens pávatáncot lejtünk, másnak (szebbnek, kívánatosabbnak, erősebbnek, okosabbnak, szabadabbnak, függetlenebbnek, következetesebbnek, megbízhatóbbnak, becsületesebbnek) mutatjuk magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk, és mint amilyennek a szövetségeseinket tartjuk. Szerintem itt az ideje, hogy véget vessünk a pávatáncnak, és visszaszerezzük a szuverenitásunkat, nemcsak és nem elsősorban a Brüsszellel kialakult, szándékosan megrongált kapcsolatainkban,  hanem Moszkvával szemben is, belátva, hogy utóbbi az előbbi szükséges feltétele.

Tiszteletben tartva, de nem helyeselve Sulyok Tamás szuverenitás-felfogását, felvetem azt a kérdést, hogy vajon a magyar államfő személy szerint szuverén-e? Ő mint egyén független, szabad, önálló, szuverén, illetéktelen befolyásolástól mentes döntéseket hoz, senki sem kényszeríti, senki sem befolyásolja?

Ahhoz, hogy az államfő szabadon döntsön – mondjuk arról, hogy él-e kegyelmi jogával, vagy kész-e törvényjavaslatot benyújtani a bírák fizetésemeléséről, vagy reagáljon-e az orosz titkosszolgálati befolyásra figyelmeztető jelzésekre – feltétlenül szükséges, hogy ő maga szabad legyen. „Legalábbis abban az illúzióban kell lennie, hogy döntése tényleg az ő választása, tehát abban az illúzióban, hogy ő szabad.”. Ha a környezete elszigeteli őt azoktól a releváns információktól, amelyek a választási lehetőségeit teljes körűen tartalmazzák; ha az adott eset körülményeire vonatkozó ismereteinek bővülését, naprakészségét és relevanciáját megalapozó tényeknek csak azt a szeletét engedik átszűrődni az elnök tudatába, amelyek eleve egy irányba terelik a gondolkodását; akkor az államfő nem szabad, hanem a hivatali tanácsadóinak, döntés-előkészítő stábjának kiszolgáltatott báb.

„A hatalmat birtokló körül egy hatalmi előtér képződik, amelyet miniszterek, gyóntatók, orvosok, titkárnők, lakájok és szeretők népesítenek be, és azzal fenyeget, hogy kiüresíti, intrikákkal és hazugságokkal tölti ki a hatalom voltaképpeni terét. A hatalom előtere teljesen elvágja a hatalom birtokosát, úgyhogy „már csak azokat éri el, akik közvetve uralkodnak rajta, miközben az összes többi embert, akik fölött hatalmat gyakorol, nem éri el többé, és azok sem érik el őt”, mint ahogy 2018 májusa óta a jelentéstevő sem éri el Áder Jánost, Novák Katalint és Sulyok Tamást.

Áder János – vagy legalább a Főhadsegédje, Szegő László dandártábornok – egy darabig még próbált tenni valamit az ország és a személyes szuverenitása védelme érdekében mindaddig, amíg az államfő saját, BM-es biztonsági apparátusa nem vont olyan áthatolhatatlan „védőgyűrűt” köré, ami minden, Magyarországra és a nemzetközi helyzetre vonatkozó, kiemelten az orosz titkosszolgálati befolyást és annak hazánk szuverenitására gyakorolt hatását leíró valós információt elzárt előle. Foglalkozzon ő csak környezetvédelmi kérdésekkel, buzdítsa az állampolgárokat az akkumulátorgyárak biztonságosságának belátására és a szelektív szemétgyűjtésre. Novák Katalint elég volt Balog Zoltán EMMI-miniszter, református püspök lelkiatya gyámsága alá helyezni, Sulyok Tamás pedig már alkotmánybíróként, az AB elnökeként is bizonyította a NER rendszeréhez való feltétlen hűségét. Mindegy, hogy a BM-es biztonsági apparátusba, vagy az EMMI-be, vagy az Alkotmánybíróságba beépült ügynökökön keresztül, a tanácsadók tanácsadói révén az ÁSZ – és mögötte közvetve a GRU/FSZB – korlátozni tudta a mindenkori köztársasági elnök tudomására jutó tényeket, adatokat, információkat és körülményeket, rá tudta őket vezetni az „egyedül helyes” döntésekre, meg tudta őket fosztani józan belátásuktól és cselekvési szabadságuktól, a személyes, egyéni szuverenitásuktól.

Közbevetőleg (és emlékeztetőül):

2021. április 1-jei hatállyal, hat évig terjedő időtartamra Dr. Patyi András tanácselnököt nevezte ki a Kúria elnökhelyettesévé dr. Áder János köztársasági elnök.

„Dr. Patyi András kúriai tanácselnök, egyetemi tanár 1995-től a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa mellett, 1996-tól az Alkotmánybíróságon dolgozott, 1997-2006 között Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidék Önkormányzatának jegyzője, 2006-2009 között az Alkotmánybíróság főtanácsadója, 2013-2018 között a Nemzeti Választási Bizottság elnöke volt. 2009 és 2011 között a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának bírója, 2018. szeptember 4. napjától a Kúria Önkormányzati Tanácsának tanácselnöke.

1994-től 2004-ig a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán oktatott, 2003 óta a győri Széchenyi István Egyetem és 2012 óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, utóbbinak 2018. augusztus 31-éig alapító rektora. Számos hazai és nemzetközi szervezet, így 2008 óta a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja, 2009-től a Közigazgatási Bírák Egyesületének, valamint a Magyar Atlanti Tanácsnak tagja. Kimagasló szakmai életútja elismeréseként 2018-ban Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült.” – olvasható a Kúria közleményében.

Az Országgyűlés 2023. július 4-én Patyi Andrást az Alkotmánybíróság tagjává választotta 2023. szeptember 2-i hatállyal.

Ki is lehetne alkalmasabb alkotmánybírónak, mint az a Patyi András, aki 2012. március 13-án rektorként a saját tárgyalóját bocsátotta Janza Frigyes rendőrtábornok, az NKE Felügyelő Testület (FT) elnöke rendelkezésére, ahol utóbbi „zavartalanul” próbálhatta megnyerni-megvesztegetni az egyetem Nemzetbiztonsági Intézetének igazgatóját, hogy támogassa a BM szakmaiatlan (és törvénytelen) törekvéseit? Önmagában jogszabályellenes (és ezt Patyi bizonyára tudja), ha az FT BM-es elnöke – a szolgálati út megkerülésével – közvetlenül, négyszemközti tárgyalás céljából, dokumentálatlanul, hivatalos ügyben magához rendeli az egyetem HM-illetőségű középvezetői besorolású munkatársát, aki neki nem alárendeltje, és aki felé neki nincs utasítási joga.

Ki is lehetne alkalmasabb alkotmánybírónak, mint az a Patyi András, aki 2012. március 21-én jelentést kapott az NKE Nemzetbiztonsági Intézet helyzetéről, amelyben az NKE és a KNBSZ közötti megállapodás súlyos megsértéséről, a Nemzetbiztonsági szak, Katonai nemzetbiztonsági szakirány törvényes működésének ellehetetlenítéséről volt szó, és az intézetigazgató kérte az alapvető működési feltételek biztosítása érdekében szükséges rektori utasítások kiadását, de Patyi még csak nem is válaszolt rá?

Ki is lehetne alkalmasabb alkotmánybírónak, mint az a Patyi András, aki 2012. április 20-án megkapta az új NKE-KNBSZ együttműködési megállapodás tervezetéről szóló véleményt, ami szerint a dokumentumban foglaltak „nem annyira egyenlő felek jóhiszemű megállapodását, hanem az Egyetem titkosszolgálati megszállását célozzák”, és súlyos csorbát ejthetnek mind az Egyetem, mind a Szolgálat hírnevén („Sajnálatosnak tartom, hogy egy ilyen alacsony színvonalú dokumentumra rákerülhetett becses intézményeink megnevezése, emblémája, valamint a KNBSZ főigazgatójának és az Egyetem rektorának neve”), és utána az előterjesztőt leteremtette, hogy „Te hülyének nézel engem? Csak egy hülye írna alá egy ilyen megállapodást!”, majd mégis aláírta azt, de előtte lemondásra szólította fel az illetőt. A jelentésben külön felhívták a figyelmét, hogy „jó lett volna, ha legalább egy felelős, intézkedőképes vezetőt megneveztek volna ügyintézőként”, mégis úgy írta alá a dokumentumot, hogy a végrehajtás intézésére az egyetem részéről (a KNBSZ-szel ellentétben) senkit nem jelölt ki, és ezzel lényegében „eladta” az egyetemét a titkosszolgálatoknak, pontosabban azon belül is egy bizonyos elkövetői körnek.

Ki is lenne alkalmasabb alkotmánybírónak, mint az a Patyi András, aki már az Országos Választási Bizottság elnökeként sem a pártatlanságáról volt híres, de készségesen lemondott minden korábbi pozíciójáról, hogy az EU által erősen kifogásolt, jogállamiságot veszélyeztető, újonnan létrehozandó taláros testület, a Közigazgatási Bíróság elnöke lehessen. Aztán az említett testületet mégsem hozták létre. Hivatalosan a Fidesz „meghátrált” az EU-val szemben, mások viszont tudni vélik, hogy Patyi egy zaftos egyetemi botrányba keveredett, ami a Fidesz szempontjából is vállalhatatlan volt.

Ki is lehetne alkalmasabb alkotmánybírónak, ha nem Patyi András, hogy az Alkotmánybíróság tagjaként Sulyok Tamás AB-elnököt közvetlenül vagy közvetve befolyásolhassa azoknak a nemzetbiztonsági köröknek az instrukciói alapján, amelyeknek ő maga már az NKE rektoraként, 10 évvel az alkotmánybírói, elnökhelyettesi kinevezése előtt a „bűvkörébe” került?

És továbbmenve:

Haszonicsné, dr. Ádám Máriát az Országgyűlés 2023. július 4-én választotta az Alkotmánybíróság tagjává, 2023. szeptember 2-i hatállyal.

Ki is lenne alkalmasabb alkotmánybírónak, mint az a Haszonicsné, dr. Ádám Mária, aki 2012-től a Köztársasági Elnöki Hivatal főigazgatója volt az államfő feladat- és hatásköreinek gyakorlásával kapcsolatos előkészítői és végrehajtói munka szakmai irányítójaként, amely minőségében 2021. november 4-én, hónapokkal az orosz-ukrán háború kitörése előtt eldugta az arra utaló jelentést Áder János köztársasági elnök, a fegyveres erők főparancsnoka elől?

És még tovább menve:

Ki is lehetne alkalmasabb és méltóbb a Sándor Palota főigazgatói tisztségének betöltésére, mint az a dr. Szabó Attila László, akit Sulyok Tamás már AB-elnökként a kabinetfőnökévé választott, és aki ugyanúgy eldugta a köztársasági elnök úr elől az orosz titkosszolgálati befolyásra vonatkozó dokumentumokat (vagy nem megfelelő tájékoztatást adott róluk, beleértve a 2024-ben keletkezett új iratokban foglaltakat is), mint az elődjei a korábbi államfők esetében. Mellesleg dr. Szabó Attila László annak a Károli Gáspár egyetemnek a díszpolgára, amelynek rektorától, Trócsányi László, volt igazságügyminisztertől és fideszes EP-képviselőtől (Sulyok Tamás egykori egyetemi évfolyamtársától) vehette át ezt a kitüntető címet. Hogy miért érdekes ez? Semmiért, hacsak azt nem vesszük figyelembe, hogy Trócsányi már 2015. január 3-án kapott „Tájékoztatás” tárgy-megjelöléssel a miniszter@im.gov.hu címre egy elektronikus levelet (közérdekű bejelentést) amelyben a levélíró sürgős intézkedését kérte egy olyan – egymással összefüggő, büntetőjogi megítélés alá eső – ügyhalmazban, amelynek letagadhatatlanul a nemzetbiztonsági vonzatai álltak előtérben. Erre a beadványra a miniszter úr semmilyen választ nem adott, és ez az arrogáns tétlenség további – Magyarország diplomáciai és nemzetbiztonsági érdekeinek súlyos veszélyeztetését megvalósító – állam elleni bűncselekményekre csábította az elkövetőket, köztük Szarka Gábort, Hende Csaba egykori honvédelmi miniszter volt kabinetfőnökét, későbbi párizsi katonai attasét (és színházművészeti egyetemi kancellárt), akinek Trócsányi mint franciaországi nagykövetünk 2013-14-ben a közvetlen felettese volt. De mindez persze csak közvetett, áttételes összefüggés.

És ha már itt tartunk:

Ki is lenne alkalmasabb köztársasági elnöknek, mint az a Sulyok Tamás, aki már alkotmánybíróként is ÁSZ-ügynökökkel volt körülvéve, és aki 2020-ban AB-elnökként ki tudja kinek a sugallatára úgy korlátozta a későbbi köztársasági elnökök (köztük saját maga) maradék jogosítványait, hogy a fegyveres erők főparancsnokának a csapatzászlóra való szimbolikus szalag-kötözgetésen kívül ma már semmilyen érdemi feladata, hatásköre nincs, még a Honvédelmi Tanácsot is kihúzta alóla. 

Summa summarum: Ha az államfő nem szuverén, akkor az ország sem az.