Most az évforduló kapcsán majdnem mindenki a „kegyelmi ügyön” rágódik, pedig a gyermekvédelem területén zajló sötét folyamatok zuhatagában vannak aktuálisabb, még feltáratlan rémségek is.

Íme egy kóstoló (előétel):.

A Jelentés (az orosz titkosszolgálatok magyarországi befolyásáról) című e-könyv Polt Péterről szóló fejezetének vége felé  egy bepillantás erejéig megismerkedhettünk volna egy olyan esettel (ha a szerző ügyesebben reklámozná a dokumentumregényét, és lett volna pénze egy nyomtatott magánkiadásra is), ahol az ügyészség – nyomozásfelügyeleti szerepkörében – a rendőrség korrupció-ellenes részlegét használta eszközül egy súlyos korrupciós bűncselekmény eltussolására.  A Jelentéstevő azt akkor még nem árulta el (mert ő sem volt biztos benne), hogy az eset közvetlenül vagy csak közvetve függ össze a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységével. Áttanulmányozva az időközben (2024 novembere óta) keletkezett új bizonyítékokat, azóta már azt is megállapíthatjuk, hogy a sejtés beigazolódott, az eset összefügg a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységével, és az összekötő kapocs funkcióját Pintér Sándor belügyminiszter, Polt Péter legfőbb ügyész, Balog Zoltán - minek is nevezzem, mondjuk az „emberi erőforrások” volt minisztere, lelkiatya és szolgálatfőnök (ez utóbbit majd valamikor megmagyarázom) -, és Novák Katalin ex-államfő  tölti be.  

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség 2020. június 2-án vett át egy feljelentést hivatali visszaélés (hűtlen kezelés) bűntette tárgyában.

A feljelentést a BRNYÜ – hatáskör hiánya miatt – 2020. június 11-én a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz tette át..

A beadványozó június 22-én egy időközben, június 18-án bekövetkezett lényeges fejlemény kapcsán feljelentés-kiegészítést juttatott el a BRFK-hoz. Mivel az előző 10 napban nem kapott értesítést a rendőrségtől a feljelentés elbírálásáról (a törvény szerinti elbírálási határidő három nap), a dokumentumon a BRNYÜ-től kapott értesítés számát tüntette fel hivatkozási számként.

 A BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Korrupciós Bűnözés Elleni Osztály, Korrupciós Bűnözés Elleni (I.) Alosztály ügyintéző rendőr főhadnagya a feljelentőt másnap, 2020. június 23-án megküldött, 01000/2615-1/2020. bü intézkedésével július 6-a 0900 órára tanúként, „kihallgatása céljából” idézte.

Az idézés iktatási számában az ügyszám után kötőjellel az 1-es alszám szerepel. Ebből már most nyilvánvaló, hogy egy kamu dokumentummal állunk szemben, ugyanis a legfőbb ügyész iratkezelési utasítása értelmében az 1 alszámot minden esetben a kezdő ügyirat, vagyis jelen esetben a feljelentés (illetve a feljelentést csatolmányként  tartalmazó ügyészségi átirat) kapja. Két 1-es alszámú dokumentum a nyomozó  hatóság, jelen esetben a rendőrség irattárában ugyanazon ügyszám alatt nem szerepelhet, ez egyébként fizikai lehetetlenség is, a számítógépes rendszer nem engedi, Itt tehát egy (nem véletlenül) papír alapon kiküldött, hamis közokirattal állunk szemben. Továbbá: a 2-es alszámot a BRFK-hoz eljuttatott feljelentés-kiegészítésnek kellett kapnia, a tanúkénti idézés tehát legfeljebb a 3-as alszámot kaphatta volna. Naiv Balfácán azonban akkor még semmit sem sejtett. 

A feljelentő-tanú az előírt időpontban és helyszínen megjelent. Ahogy az az idézésben szerepelt, magával vitte az ügy iratait és a bizonyítékként felhasználható feljegyzéseit. Ezek között volt egy 22 oldalas, Tanúvallomás című feljegyzés, amelyben a keletkezési idejük sorrendjében felsorolta az üggyel összefüggő (és a nyomozónak ott átadott) 57 hivatalos iratot (több száz oldal terjedelemben), és egyenként rámutatott azok jelentőségére, a bennük szereplő tények relevanciájára, összefüggéseire. A több, mint három órán keresztül tartó „kihallgatás” végeztével a rendőr főhadnagy a feljelentő-tanúval aláíratott egy JEGYZŐKÖNYV feljelentő meghallgatásáról című jegyzőkönyvet, és egy elismervényt arról, hogy idős korának megfelelően bántak vele. A feljelentő-tanú mindent gyanútlanul és boldogan aláírt. Ekkor még nem tűnt fel neki az az apró, de rendkívül ravasz és aljas csúsztatás, hogy a feljelentő „tanúkénti kihallgatásából” (ahogy az az idézésben szerepelt) „a feljelentő meghallgatása” lett, a „tanúként” kifejezés elsikkasztásával.  Talán a „bűntett gyanúja miatt folyamatban lévő eljárás” kifejezés tévesztette meg, amely a jegyzőkönyv első mondatában így fordult elő: „Készült a Budapesti Rendőr-Főkapitányságon a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 305. §-a pontjába ütköző és aszerint minősülő hivatali kötelesség megszegésével elkövetett hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt folyamatban lévő eljárásban, XY feljelentő meghallgatása alkalmával” stb. Az ügyfél természetesnek vette, hogy őt tanúként csak egy nyomozati eljárásban idézhették, bár az tény, hogy a szövegben az eljárás mibenlétét nem pontosították. Így formális logikai szempontból az eljárás (elsikkasztott) jelzője lehetett volna mondjuk a „feljelentés-elintézési” kifejezés is, bár annak nyelvi és jogi szempontból – tekintettel a tanúként idézésre – semmi értelme. A tanúkihallgatásnak – a büntetőeljárási törvény szerint – nyomozás és bírósági eljárás során van helye.

Ezután három napon belül, 2020. július 9-én megérkezett a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Korrupciós Bűnözés Elleni Főosztályának 01000/2615-5/2020. bü. számú határozata a feljelentés elutasításáról, „mivel a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény”. Az indoklásban az a szó, hogy „tanúkihallgatás” vagy „tanúmeghallgatás” nem szerepel, bár azt rögzítik, hogy „Az eljárás során feljelentés-kiegészítésre került sor” (mintha nem tanúkihallgatásra idézték volna a sértettet), „melyben meghallgattuk XY-t, aki fenntartotta a feljelentésében foglaltakat, és az alábbi körülményekkel egészítette ki” stb.

Tehát, hogy értsük: A BRFK-nak az előírt három nap helyett bő két hétig tartott, amíg eldöntötte a 13 oldalas feljelentés alapján, hogy nyomozást indít az ügyben (amit utólag feljelentés-kiegészítésnek minősített), viszont  a 22 oldalas tanúvallomásról és annak több száz oldalnyi mellékletéről két és fél nap alatt eldöntötte, hogy a feljelentés nem alapos.

A beadványozó július 21-én megpanaszolta a határozatot. A panaszt a területileg illetékes kerületi ügyészség mint a nyomozó hatóságot (rendőrséget) felügyelő felettes hatóság, elutasította. Az elutasítás indoklásában a hatóság a panaszban foglalt, 13 pontba és azon belül számos alpontba rendezett konkrétumok egyikére sem tért ki, csupán olyan általánosságokat hangoztatott, mint például: „A jogszabályok téves értelmezésén alapuló intézkedés akkor sem tekinthető kötelességszegésnek, ha utóbb törvénysértőnek bizonyul… A feljelentő által kifejtett vélelemmel ellentétben a nyomozó hatóság tagjai nem szakértők… Az indítványozott szignalizációval kapcsolatban kiemelem, hogy ha a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság az eljárás során olyan tényt állapít meg, vagy körülményt észlel, amely miatt hivatalból további bírósági vagy közigazgatási eljárás, illetve más eljárás kezdeményezésének vagy lefolyásának van helye, e célból az eljárás kezdeményezésére, illetve lefolytatására jogosult szervet tájékoztatja. Azaz erre kizárólag hivatalból kerülhet sor, amennyiben a hatóság olyan tényt állapít meg, vagy körülményt észlel, amely más eljárás lefolytatását indokolhatja… Megjegyzendő, hogy a feljelentő már két alkalommal fordult beadvánnyal az EMMI felé, azonban érdemi választ egyik esetben sem kapott…” stb.

Tehát ha egy gyermekvédelmi, gyámsági és vagyonkezelési ügyben (ennyit mégis elárulhatok) a gyámhatóság utólag törvénysértőnek bizonyuló döntést hoz, és tévesen értelmezi a jogszabályokat, továbbá az ezzel kapcsolatos beadványokra nem ad érdemi választ, az ügyészség szerint az nem indokolja a szignalizációt, vagyis az adott szervezet (gyámhatóság) tájékoztatását, új eljárás lefolytatására való felhívását. Megjegyzendő az is, hogy a feljelentő-tanú-panaszos nem a külső „igazságügyi szakértők” bevonásának hiányát kifogásolta a beadványában (ahogy azt a kerületi ügyészség erős csúsztatással sejteti), hanem azt, hogy a BRFK Korrupciós Bűnözés Elleni Osztálya a feljelentés elbírálása során a Gyermekvédelmi Osztály (feltéve, hogy a BRFK-n van olyan) tapasztalt, szakértő munkatársaival nem konzultált az ügyben.   Nesze neked, gyermekvédelem!

A feljelenő-tanú-panaszos ezután bedühödött, és 2021. január 4-én feljelentést tett hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt az ügyben eljáró rendőrök és ügyészek ellen. A feljelentésben nemcsak az ügy kezelésének visszásságait elemezte részletesen, hanem kitért a „tanúkihallgatás” feljelentés-kiegészítésre történt átváltozásának büntetőjogi jelentőségére is, ekképpen:

„A BRFK Korrupciós Bűnözés Elleni Osztályának munkatársa 2020. június 22-én az 1000/2615-1/2020.bü számú dokumentumban július 6-ára, tanúkihallgatásra (!) idézett, és tájékoztatott a tanú (!) jogairól és kötelességeiről. Ebből jogosan következtettem arra, hogy az ügyben a BRFK nyomozást rendelt el, mivel a Be. tv. szerint tanúkihallgatásnak a nyomozati eljárásban van helye. Ezt az ügyben eljáró nyomozónak (aki az idézést aláírta), és az elutasító határozatot jegyző rendőrségi mb. osztályvezetőnek is tudnia kell(ett volna). A később bekövetkezett fejlemények tükrében most már világos, hogy az idézés csak egy újabb – sikeres – próbálkozás volt a hatóság részéről a büntetőeljárás késleltetésére, sőt meghiúsítására.

Ugyanis:

A július 6-i meghallgatásról készült, 1000/2615-2/2020.bü számú jegyzőkönyv már nem tanúkihallgatásról, hanem „a feljelentő meghallgatásáról” szólt, és a nyomozó hatóság által július 9-én meghozott – feljelentést elutasító – 1000/2615-5/2020.bü számú határozatban is a „feljelentés kiegészítése” szerepel. Hogyan lettem feljelentőből tanú, aztán hogyan változtam ismét vissza feljelentővé? Akár nyomozást, akár a feljelentés kiegészítését rendelték el, az arról szóló döntést a BRFK mint állami szerv ügyrendje szerint írásba kellett foglalni, tehát ez is „visszakereshető”. Ha júniusban eredetileg nyomozást rendeltek el, akkor a július 6-i tanú-meghallgatás utólagos átminősítése a feljelentő meghallgatásává (a feljelentés kiegészítésévé) törvénysértő volt, és a büntetőeljárás akadályozásával ér fel, mert egy már elrendelt nyomozást szakított meg. Ha eredetileg mégis a feljelentés kiegészítését rendelték el (és annak keretében hallgattak meg), akkor azt a nekem megküldött idézésben nem nevezhették volna megtévesztő módon tanúkihallgatásnak. Ezzel ugyanis „elaltatták az éberségemet”, mert elhitették velem, hogy nem szükséges a hatóságon számon kérnem a feljelentés elbírálásának szándékos, rosszhiszemű késleltetését, mert ha tényleg nyomozást rendeltek volna el, akkor a tanúként meghallgatásra idézés 22-i kiküldése érdemben nem befolyásolta volna az eljárás sikerét. A feljelentő meghallgatását és az iratok bekérését (feljelentéskiegészítés keretében) viszont nem volt indokolt július 6-ra kitűzni (június 22-én elektronikusan kiküldött idézéssel), mert elektronikus ügyintézés keretében már június 10. körül lehetett – és kellett volna – kezdeményezni”.

A június 2-i feljelentésben – amit elektronikus úton, ügyfélkapus azonosítással, tehát az Eügyintézési tv. 17. § (1)-nek megfelelően küldött el a beadványozó – nyilatkozott, hogy elektronikus kapcsolattartást kér. Tehát eleve nem a 69 éves feljelentőt kellett volna „ugráltatni” személyes megjelenés kötelezettségével, járvány idején, elővezetés, rendbírság és bűnügyi költség megfizettetése kilátásba helyezésével (ami egyébként csak a tanút, de nem a feljelentőt terheli), hanem gyorsan és hatékonyan kellett volna intézkedni a feljelentés korrekt „elintézését” megalapozó bizonyítási eszközök beszerzéséről. Vagy nem ez a nyomozás, sőt a feljelentés-kiegészítés célja? A feljelentő vissza is vonhatta volna a feljelentését, tanúként viszont megjelenési kötelezettség terhelte, ha azt elmulasztja, akár meg is bírságolhatták, vagy elő is vezettethették volna, ahogy azzal az idézésben meg is fenyegették.

A főszemlélő eltűnődik: Ha a tanúként idézés kapta az 1-es alszámot, akkor mi lehetett a feljelentés ugyanazon ügyszámhoz tartozó  alszáma? Talán a nulla (0), hogy a dokumentumok keletkezési sorrendje követhető legyen?

A TPK  a panaszt január 6-án áttette a KNYF-hez, ahonnan január 13-án megérkezett a „menetrendszerű” elutasítás dr. Löky Beáta alezredes, címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, főügyészségi katonai ügyész aláírásával.  Az alezredes asszony az elutasító határozatban összefoglalta a panaszban szereplő kifogásokat, majd azokat – az „érdemi” részben ezzel a „Nesze semmi, fogd meg jól!” – típusú bekezdéssel lesöpörte: „A feljelentő az alapügyében hivatali hatáskörükben eljárt hivatalos személyek – számára hátrányos – döntéseit, illetve állított mulasztásait kifogásolta, de szubjektív feltételezésein túl nem közölt semmilyen olyan konkrét adatot, tényt vagy körülményt, amelyek a hivatkozott bűncselekmények elkövetését legalább az egyszerű gyanú szintjén igazolnák, ezért a feljelentést bűncselekmény gyanújának hiányában mindkét bűncselekmény vonatkozásában el kellett utasítani”. A konkrét dátumokkal alátámasztott határidő-túllépés vagy a közokiratban szereplő (!) tanúkihallgatásra idézés ezek szerint nem konkrét adat, tény vagy körülmény, hanem szubjektív feltételezés. És ha valaki egy kiskorú gyámolt sérelmére elkövetett bűncselekmény tárgyában tesz feljelentést, akkor azzal a maga számára hátrányos döntéseket kifogásol, a gyerek érdeke mit se számít.

Január 25-én a feljelentő ezt is megpanaszolta. A KNYF a panaszt február 16-án elutasította.  Egy idézet a határozatból: „A panaszos a panaszbeadványában továbbra is az ügyben hozott rendőri és ügyészi döntéseket, intézkedéseket vagy éppen az általa szükségesnek vélt intézkedések elmaradását sérelmezi, ezért a nyomozó ügyészség e körben a határozatban kifejtett álláspontja a panaszban előadottak vonatkozásában is irányadó, a jogi okfejtés megismétlése nem szükséges, elegendő annak megalapozott voltára utalni”. Tehát rendőri és ügyészi döntések kifogásolása vagy szükségesnek vélt intézkedések elmaradásának sérelmezése esetén fölösleges a bejelentés tartalmát vizsgálni. Rendőrök vagy ügyészek esetében alapból kizárt, hogy hivatali bűncselekményt követnének el.

A feljelentés „elintézésébe” végül bekapcsolódott a Fővárosi Főügyészség Kerületi Ügyészségek Másodfokú Nyomozás Felügyeleti Osztálya is, amely a feljelentő által a területileg illetékes kerületi ügyészségnek megküldött egyik levelet panaszként értékelte, és az „ismételt panaszt” (nem az volt, hanem tájékoztatás új fejleményekről) mint „törvényben kizártat” elutasította. A „törvényben kizártság” ellenére az Indoklás részben a másodfokú nyomozásfelügyeleti hatóság kijelentette. hogy a „panaszt” érdemben is megvizsgálta (?), de nem találta megalapozottnak, és felhívta a panaszos figyelmét, hogy „az ezt követően ismételten előterjesztett indítvány, vagy joghatás kiváltását célzó nyilatkozat elbírálása mellőzhető, és annak előterjesztője  – feltéve, hogy az indítvány vagy a nyilatkozat előterjesztése az eljárás elhúzására alkalmas – rendbírsággal sújtható”. Erre valószínűleg az késztette az ügyészséget, hogy az említett indítványban a panaszos emlékeztetett arra, hogy a kiskorú vagyonának fosztogatása a jelek szerint  rendszeres jelleggel a nagykorúságáig folytatódik, ami azt jelenti, hogy az ezt megvalósító bűncselekmények valamikor a 2040-es években évülnek el.

Kit védelmez ilyen vehemensen a határidőket rendszeresen elmulasztó, de másokat az eljárás elhúzásával vádoló és rendbírsággal fenyegető, nyomozásokat felügyelő ügyészség, amelynek többek között éppen az lenne a feladata, hogy a nyomozó hatóságokon számon kérje a határidő-mulasztásokat? Nem tudom, de azt elárulom, hogy az első, a BRFK-n landolt feljelentésben négyszer fordult elő Novák Katalin, családokért felelős államtitkár majd miniszter (később államfő) neve a hozzá intézett – megválaszolatlan – panaszok kapcsán.

A visszaszámlálásban ezzel elértünk a 3-hoz.