Farkasokkal táncoló…

A Visegrádi 4-ek kezdeményezés (1991) és a keleti nyitás (2012) az ígéretes kezdetektől napjainkra az orosz–ukrán háború kirobbanása által jelzett elakadás, vagy tán végállomás küszöbére jutott.

Nincs arra lehetőség, hogy ezt a folyamatot, a miérteket és a hogyanokat részletesen boncolgassuk, de annyit bizton megállapíthatunk, hogy mostanra a „keleti nyitás” stratégiája folytatásának nemzetközi feltételei ellehetetlenültek, függetlenül attól, hogy az orosz gázszállításokat és PAKS-2 felépítését lehetővé tevő kiskapuk nyitva maradnak, vagy bezáródnak, és Kína a ránehezedő nyugati nyomásra válaszul, avagy a zéró-COVID politika jegyében új Nagy Falat épít maga köré vagy sem. Mindebben nagy szerepet játszottak az előre nem látott természeti és a szándékosan előidézett társadalmi-politikai-gazdasági katasztrófák, valamint azok következményei (a járvány mellett az amerikai–kínai gazdasági háború, a globális ellátási láncok megszakadása, Oroszország Ukrajna elleni területszerző háborúja és a Moszkva ellen bevezetett nyugati szankciók). Magyarország szempontjából a leginkább figyelemre méltó fejlemény a nyugati szövetségesek részéről irányunkban megnyilvánuló bizalom megrendülése. Ezt a bizalmat helyre kell állítani, nehogy két szék között a pad alá essünk, és az atlanti közösségen belül is elszigetelődjünk.

Oroszország megtámadta Ukrajnát, és azzal fenyegetőzik, hogy rakétacsapást mér azokra a NATO-tagállamokra, amelyek fegyverszállításokkal és hírszerzési információkkal segítik Kijevet. Ha Oroszország, illetve a NATO-tagállamok (Magyarország kivételével) egymás irányában mutatott diplomáciai rituáléját egy metaforával kívánjuk szemléltetni, akkor kijelenthetjük, hogy most nem az udvarlás ideje van, a pávatánc szezonja lejárt. Oroszország és a NATO veri a tamtamot, peregnek a harci dobok, csattognak az egymáshoz ütött lándzsanyelek, döngnek az összekoccanó pajzsok, és a hangzavar kétségtelenül Moszkváig elhallatszik. Ez nem pávatánc, ez a NATO törzsszövetség harci tánca, amiből Magyarország kimaradt. A felek farkasszemet néznek egymással, vészt jóslóan kurjongatnak, fenyegető mozdulatokat imitálnak, próbálják nagynak, erősnek és egységesnek mutatni magukat, hogy elrettentsék a szemben álló ellenséget az agresszív viselkedéstől. Egyik sem akar tényleges összecsapást, de egyikük sem vonulhat egyoldalúan vissza, mert az olyan precedens lenne, amit további tekintélycsökkenés és területvesztés követhet. Mindketten igyekeznek elkötelezettséget felmutatni, meghúzni azt a vörös határvonalat, amelyről az ellenfél tudja, hogy nem lépheti át semmilyen körülmények között, mert azzal a saját létét veszélyeztetné. Ha egy idő után – és azt, hogy ez az időszak mennyi ideig tart, előre senki sem tudja – mindkettőjük számára nyilvánvaló válik, hogy a másik fél nem enged, akkor (még mindig presztízsveszteség nélkül) egyszerre vonulhatnak vissza.

Egy nagyon hasonló rituálé játszódott le a 2000-es évek második felében egy kanadai nemzeti parkban, ami a Nanuk dombi csata néven vonult be a fotóművészet és az ösztönös állati viselkedés tudományának (az etológiának) a példatárába. Peter Dettling, svájci természetfotós éveken keresztül követte és dokumentálta egy kanadai farkasfalka életét, és e közben figyelte meg, írta és fényképezte le a Nanuk dombi csatát. Nanuk a farkasfalka vezére, alfa hímje volt, róla nevezték el a falka vadászterületének peremvidékét, ahol az események lezajlottak. A falka létszáma természetesen változó volt, születések és halálesetek, csatlakozások és kiválások miatt. Akkor éppen kilenc farkas vándorolt ezen a vadászterületen, és keresett alkalmas helyet ahhoz, hogy az egyik vemhes nőstény számára megfelelő vackot, búvóhelyet találjanak, ahol megszülheti a kicsinyét. És ezen az erdős-dombos területen egyszer csak összetalálkoztak egy grizzlyvel, azaz egy észak-amerikai szürke medvével (Ursus arctos horribilis)... 

A fenti szemelvényt egy írói vénával megáldott (vagy megvert), a nemzetbiztonsági szolgálatokat érintő szakmai kifogásai miatt a Magyar Hadtudományi Társaság Nemzetbiztonsági Szekciójából kiutasított, Naiv Balfácán írói álnevű szakmabeli A bálványkígyó pávatánca című regényéből, annak is az 54. fejezetéből idéztük. A szemelvény folytatását (a könyvfejezet szerkesztetlen és lektorálatlan kéziratának teljes szövegét) itt találjátok. A kézirat lezárásának ideje: 2022. május 15.

 Egy kedves olvasóm (nevezzük Kedves Olvasónak) számolt be arról, hogy néhány nappal ezelőtt  az egyik pest-megyei településen (nevezzük Pomáznak) váratlanul és titokzatosan Orbán Viktor miniszterelnök tett – a választási kampánykörútjába tartozó – látogatást, amelynek keretében csak az „övéivel”, azaz a fideszes vagy a Fidesz által támogatott ál-civil jelöltekkel, a kormánypárthoz húzó önkormányzati tisztviselőkkel találkozott, és egyeztetett a kisváros jövőjéről, de (miniszterelnökhöz méltatlanul) a város polgármesterével nem volt hajlandó szóba állni. Az „ellenzéki” (valójában párton kívüli, sőt a közelgő választásokon egyetlen párt támogatására sem igényt tartó) független polgármester (nevezzük Leidinger Istvánnak) ezen a modortalan megnyilvánuláson úgy felhúzta magát, hogy mérgében írt egy epés hangvételű nyílt levelet a miniszterelnök úrnak, amiben felhánytorgatta, hogy a településtől elvették az orvosi ügyeletet, megszüntették az okmányirodát, elkobozták a személyi adót és a gépjárműadót, a tűzoltóság reagálóképességét a bejelentések központi diszpécser-szolgálathoz történt átirányításával vészesen lecsökkentették, a rendőr-őrsöt bezárták, az állami kezelésben lévő főutat, a HÉV-állomást hagyták lepusztulni, elvették a védőnői szolgálatot, a kispostát, lenyúlják a bölcsődét, az óvodát, az iskolákat, az idősek otthonát stb. stb. A helyi építési szabályzat megalkotási jogköreinek elvételével hosszú távon is csökkentik Pomáz élhetőségét, a lakosság életminőségét.

A fékezhetetlen központosítással – teszem hozzá – ugyanúgy próbálják kivéreztetni a pomázi önkormányzatot, mint példának okáért a budapestit, avagy bármelyik olyan országos vagy helyi közintézményt, független civil szervezetet, amelyik még valamennyire az illetéktelen pártállami befolyástól távol tartva magát, próbálja tisztességesen végezni a dolgát. A cél: a kivéreztetett, ellehetetlenített intézmények, önkormányzatok, civil szerveződések felszámolása, bedarálása, „einstandolása”, vezetőik helyébe szolgalelkű mamelukok pozícióba juttatása, az egész ország birtokba vétele, bekebelezése mindenestől.

Alig két-három nappal a miniszterelnök pomázi látogatását és rajongói-támogatói-támogatotti köreivel való titkos tanácskozását követően már ezt olvasom az Origo-n, hogy „Súlyos visszaélés a korcsolyapálya beszerzésénél Pomázon”. Nem tudom, mennyi igaz az állítólagos, 10 millió forintos „súlyos visszaélésről” leírtakban (Ugyan mennyire súlyos lehet tízmillió forint a száz- és ezermilliárdokhoz képest?), de egyvalamit biztosan tudok: Nem szép dolog rendőrspicliknek, titkosszolgálati ügynököknek és velük lepaktáló önkormányzati képviselőknek, választási jelölteknek, valamint etikátlan újságíróknak miniszterelnöki jóváhagyással, sőt O. V. kezdeményezésére és az ő jelenlétében titkos tanácskozás formájában összeesküvést szőni a célból, hogy a politikai ellenfeleiket börtönbe juttathassák vagy akár csak lejárathassák.

Hogy miből gondolom a titkosszolgálati érintettséget? Hát abból, hogy újabb egy-két nap múlva ezt olvasom: „Orbán Viktor háborúval riogatott Szentendrén és Pomázon. Putyin magyarországi lábtörlője szerint ami most van, az még csak a háborús vihar előszele. Szentendrén és Pomázon folytatódott Orbán Viktor országjáró kampánykörútja kedden, ami úgy „országjáró”, hogy előre sosem közlik, hol bukkan fel a bátor utcai harcos, és úgy „kampány”, hogy csak a gondosan kiválogatott közönségének szónokol, ami nem tesz fel neki kellemetlen kérdéseket …

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnökének beszámolója szerint mindenesetre Orbán Viktor több helyszínen találkozott a környékbeli települések vezetőivel, vállalkozókkal és fideszes aktivistákkal is.

A megbeszélések (során) Orbán azzal riogatott, hogy amit ma az európai gazdaságban tapasztalunk, az csak a háborús vihar előszele”.

Namármost. Ezek szerint tényleg a Rogán Antal által irányított, orosz-bérenc, egymással menthetetlenül összefonódott titkosszolgálati és propaganda gépezet készítette fel miniszterelnökünket a pomázi (és szentendrei) kiruccanására, a háborús riogatásra és a másként gondolkodó önkormányzatok, civilek befeketítésére. Pedig egyáltalán nem kéne a szomszédunkban dúló háborús vészhelyzetben a törvény szerint is (ezúttal igazán) súlyosabb  megítélés alá eső rémhírterjesztésbe bonyolódni, és nem kéne ennek örve alatt önkormányzati és vele összemosott európai választási kampányon mocskolni az ellenfeleket, sőt egyáltalán nem kéne a miniszterelnöki székben az uralkodó állampárt főtitkárának (még ha párt- és miniszterelnöknek is nevezik) terpeszkednie immár 15. éve folyamatosan (és előtte megszakítással még négy évig, az összesen már 19, gratulálunk, ennél csak Putyin bírja tovább!). És persze mindezzel bel- és külpolitikai téren egyaránt a szovjet-orosz modellt követjük, és Putyin szekerét toljuk.

De nehogy azt higgyétek, hogy csak a Fidesz-vezérek veszik pökhendi módon semmibe az ellenzéki szavazókat vagy a bizonytalan távolmaradókat, az ország biztonságáért aggódó állampolgárokat, a Sopánkákat és a Naiv Balfácánokat. Az ellenzéki szavazók, vagy a bizonytalan távolmaradók, sőt minden magyar (potenciális) választópolgár, gondolkodó és tettre kész ember akaratát a megválasztott képviselők jelentős hányada pártállástól függetlenül veszi semmibe, ezért az elkövetkező néhány bejegyzésben az úgynevezett ellenzéki pártok prominenseinek viselt dolgairól is lerántom a leplet, különös tekintettel az orosz titkosszolgálati befolyással szembeni fellépés kétszínűségére, ha most még nem is értitek, hogy mire célzok. Bár nem akartam, de most mégis beszállok a kampányba, mert úgy érzem, a kampány is belém szállt.

Addig is: házi feladat. Ki mondta: követek vagyunk, utat csinálunk/Nagy szó, nagy szó a mi királyunk!/Mi dadogunk, de várj, ki jön utánunk.   

 Jogi nyilatkozat (disclaimer) az elejére: György barát (e sorok írója) nem azonos azzal a György baráttal sem, akinek Hamar Ferenc vezérőrnagy a Titkos Öböl-háborúnk című könyvét 2008. augusztus 6-án dedikálta, bár a szóban forgó könyv most nem az ő, hanem e sorok írójának birtokában van. Ez úgy eshetett meg, hogy az a másik György barát Feri barát személyesen neki dedikált regényét elvitte egy antikváriumba, és potom pénzért elkótyavetyélte, az író-morfondírózó György barát pedig a Központi Antikváriumban vagy 10 évvel ezelőtt megvásárolta (800 Ft-ért, ami már akkor sem volt túl nagy pénz egy dedikált könyvritkaságért). György Barát egyébként (e sorok írója) az említett könyvben foglalt történetek szenvedélyes kutatójává és különböző, közszájon forgó változatainak gyűjtőjévé vált, így aztán nem csoda, hogy élt az alkalommal, és a regény egy másik nyomtatott, szintén dedikált példányát is megszerezte néhány év múlva ugyanonnan (a Központi Antikváriumtól). Ez egy kicsit drágább volt, viszont jobb állapotban van, holott régebbi (a dedikálás dátuma 2005. március 3-a), a szeretetteljes ajánlás szerencsés kedvezményezettje pedig egy bizonyos Béla barát, ami az antikvár példányt még értékesebbé teszi, hiszen KGBéla személyében egy igazi történelmi figurát tisztelhetünk. De most nem erről van szó (vagy talán mégis), annyit azonban jegyezzünk meg az olvasók lelkesedésének lehűtésére, hogy azóta a Katonai Biztonsági Hivatal (vagy valaki más) az összes, a könyvpiacon elérhető kötetet felvásárolta, így az most már csak előjegyezhető (a dedikált példányok feltehetően borsos áron).

És most térjünk a tárgyra. A korábbiakban már volt szó arról a dokumentumegyüttesről, amely többek között, de nem mellékesen arra is bizonyítékul szolgál, hogy az ügyészségi, bűnügyi nyomozati iratokba igenis „bele lehet nyúlni”, Polt Péter legfőbb ügyész úr ezirányú állításaival ellentétben. Most kiegészítjük a korábban elmondottakat annak az esetnek néhány további dokumentumával, amelyben megismerkedtünk egy tájékoztatással (Sopánkának címezve arról, hogy a beadványát az illetékes elvtársnak kivizsgálásra küldték meg), egy fellebbviteli határozattal, amelyet szintén az érintett Sopánkának küldtek meg, és ugyanezt a megfogalmazást („kivizsgálás végett”) tartalmazta, és egy harmadikkal, amit az illetékes elvtárs kapott kézhez (ha egyáltalán), és abban egész más szerepelt. Levontuk azt a nem elhamarkodott következtetést, hogy szegény Sopánkát, az ügyészség ügyfelét a tisztelendő hatóság rútul félrevezette. Most pedig az említett két tájékoztatás kézbesítési igazolását (térivevényét) vesszük górcső alá.

Az első tértivevény első látásra „önmagában” (hogy az ügyészség kedvenc szófordulatával éljünk) nem bizonyítja, hogy itt bárki is belenyúlt volna az iratokba (bár azt jegyezzük meg, hogy Sopánka többször is az ügyészség szemére hányta, hogy a bizonyítékokat nem „önmagukban”, hanem „összefüggéseikben” kell értékelni). A címzett személyes adatait kisatíroztam, de egyébként jól látszik, hogy az összes alaki kellék a helyén van, a feladó (Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya), a felvevő postai szolgáltató hely, a felvétel dátuma, a tértivevény visszaérkezésének, vagyis bevételezésének (a kézbesítés igazoltságának) dátuma, az irat („Átirat”) iktatási száma (jegyezzük meg: az iktatási szám szabálytalan), mi kell még? Mondjuk a mellékleteket jelezhették volna, a tájékoztatásban ugyanis azok is szerepeltek. Így nehéz lesz igazolni, hogy az anyagot a feladó és a címzett valóban A-tól Z-ig elolvasta, pedig azok a feljelentéshez csatolt bizonyítékokat tartalmazták több száz oldalon. 

A másik tértivevény láttán, amit Szarka kapott (állítólag) kézhez, reflex-szerűen felvonjuk a szemöldökünket. A feladó stimmel, a címzett is, az irat (szabálytalan) száma is (a „mellékletek” rovat megint üresen hagyva), de a felvevő postai szolgáltató hely, a küldeményazonosító, a feladási és a visszaérkezési dátum, az átvétel igazolása stb. hiányzik. Van viszont ráadásként (az elsőn) egy kézzel (valószínűleg utólag az ügyészségen) írt kezelési jelzés („Vezetőnél”), ami alighanem azt jelzi, hogy az ügy fontossága miatt a dokumentumot  az adott szervezeti egység (KNYF BRO) vezetőjének is bemutatták, és talán az ő osztályvezetői szintű iratai között tárolják, egyéb dokumentumokkal (például az el nem küldött mellékletekkel) együtt. A  második tértivevény ezek szerint nincs a vezetőnél. Talán, mert hamisítvány, és így ő nem is tud róla, vagy azért, hogy egy ügyviteli ellenőrzés ne találhasson nála hamisított ügyiratot. Így lehet majd a felelősséget egy beosztottra áthárítani (akit meg majd nem tudnak egyértelműen azonosítani..  

Miért? Mi az oka, és mi a célja? Ezen kérdések jegyében indítjuk el  közokirat-hamisítási tanfolyamunkat, amelyre elsősorban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Büntetőjogi Tanszékének hallgatóit várjuk, de máshonnan is lehet (érdemes) jelentkezni. Itt kitanulhatjátok a hivatali szabálytalanságok trükkös nyomeltakarításának alfáját és ómegáját, a hatalommal való visszaélés, a hülyítés és a megfélemlítés mesterfogásait.

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Ez a tértivevény (a második), amit az érintett adatigénylésére adtak ki 2024-ben, „önmagában” és „összefüggéseiben” is gyenge hamisítvány. Az viszont kiderül belőle, hogy Szarka Gábor semmilyen átiratot nem kapott az ügyészségtől, legalábbis nem „kivizsgálásra”, hanem legfeljebb eltussolásra. Ha kapott volna, akkor a nyilvántartási szám alapján a Honvédelmi Minisztériumnak meg kellett volna találnia az átirat valamilyen ügyviteli lenyomatát még abban az esetben is, ha időközben azt a központi levéltárnak  „maradandó” értéket, történelmi dokumentumot képviselő iratként átadták volna, sőt még akkor is, ha leselejtezték volna.

Apropó, nyilvántartási (iktatási) szám. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr (egyben az NKE Büntetőjogi Tanszékének vezetője, hogy is van ez?), Ön írta alá „az ügyészi szervezet iratkezelési szabályzatáról szóló utasítást”, miszerint „21. § (1) Az iktatószám az irat azonosítására szolgál. Az iktatószám a (3) bekezdés szerinti azonosítóból, az ügyszámból (főszám) és alszámból áll … Az ügyszámon belül minden érkezést és intézkedést a főszámhoz tartozó alszámmal kell megkülönböztetni. Az alszám kiadása egy ügyszámon belül úgy történik, hogy az 1. alszámot mindig a kezdőirat kapja és minden következő utóirat egyedi alszámot kap”. Hol van a fenti „tájékoztatásokban” az alszám? Sehol, így azok nem minősülnek hivatalos iratnak. Ezt a trükköt azért alkalmazták, hogy ugyanazon a (szabálytalan) nyilvántartási számon több különböző tartalmú iratot lehessen az ügyfeleknek kiküldeni, jelen esetben „a végett”, hogy Sopánka megnyugodjon, a beadványában foglaltakat kivizsgálják, Szarka Gábornak pedig még véletlenül se jusson eszébe kivizsgálni az ügyet. Sopánkától féltek a KNYF BRO ügyészei, vagy Szarkától, vagy a törvénytelen utasítást kiadó főnöküktől? Esetleg olyasvalakitől, aki még náluk is titokzatosabb, vagy náluk is hatalmasabb?

Nem tudom, de ki fogom deríteni.

 „Orbán Viktor és Hszi Csin-ping a nukleáris ipart érintő megállapodást kötött” – ezt emelte ki az Index május 9-én abból a 18 egyezményből, ami a kínai elnök látogatása során megszületett a két fél között. A nukleáris megállapodás részleteiről sokkal többet a cikből sem lehet megtudni. A „nukleáris ipart érintő” jelző elég tág fogalmi meghatározás. Morfondírozok: Mit tud nyújtani Magyarország Kínának a nukleáris ipar területén? Beruházási lehetőségeket PAKS 3-ba? PAKS-1 üzemeltetési tapasztalatainak átadását? Segédberendezéseket a kínai atomerőművekbe? Biztonsági ajánlásokat, szervezési ismereteket? Uránt a Pécs környéki, újonnan megnyitandó uránbányákból? Nehogy már gyűszűvel hordjunk vizet az óceánba. Azt hiszem, hogy a legtöbb, amit adhatunk, az a közösen indítandó kutatás-fejlesztési projektekhez való magyar hozzájárulás lenne. Csakhogy akkor figyelembe kéne venni a NATO és az EU csúcstechnológia megosztására vonatkozó előírásait, és akkor lehet, többet vesztenénk a réven, mint amennyit nyerünk a vámon.

Úgy tudom, Magyarországon a Központi Fizikai Kutató Intézetben (Budán), és a Debreceni Tudományegyetemhez tartozó Atomkutató Intézetben van törpe atomreaktor, ami kutatási célokat szolgál. Mindkettőben értek már el magyar és külföldi kutatók nemzetközileg is figyelemre méltó eredményeket.

A debreceni „iskola” alapítója Csikai Gyula professzor, a neutrongenerátorok világhírű szaktekintélye, aki a téma legfőbb szakkönyvét írta. Ő 2021-ben hunyt el. Khidhir Hamza (az  amerikaiak legfőbb  informátora Irak atomfegyverkezéséről a 2003-as háború előtt) Saddam’s Bombmaker (New York, 2000), magyarul: Szaddám bombáját gyártottam címmel megjelent visszaemlékezéseiben szó van a „magyar kapcsolatról” is. Hamza nem véletlenül Magyarországon keresztül (és a Katonai Biztonsági Hivatal segítségével) szökött Amerikába. Már a 80-as évek óta kapcsolatban állt Magyarországon élő irakiakkal és rendszeresen Irakba látogató magyar delegációkkal, köztük olyan atomtudósokkal, akik a KBH nemzetbiztonsági (a rendszerváltás előtt a III/IV állambiztonsági) „védelme” alatt álltak.

Hamza visszaemlékezései leírják az Egyesült Államokba menekítésének utolsó szakaszát: az előkészületeket, a Magyarországra utazást, a megérkezést, az itteni irakiakkal való kapcsolatfelvételt és végül az amerikaiak budapesti nagykövetségére történő „besétálást” a magyar katonai elhárítás jóvoltából. Hamar Ferenc mindezt azzal egészíti ki a Tőke Péterrel (egy volt III/III-as, ma már neonáci ügynökkel társzerzőségben írt könyvében), hogy már a szervezés időszakában lehallgatták Hamza telefonbeszélgetéseit; és itteni mozgását, tevékenységét is  figyelemmel kísérték (akárcsak az izraeli, az orosz és az amerikai titkosszolgálatok). Hamza könyvében vannak azonban még más magyar vonatkozású információk is.

A könyv 278. oldalától idézem: Szaddam most (1989-90-ben, az iraki-iráni háború után) értékelve a nukleáris programban eddig felmerült akadályokat, úgy döntött, hogy néhány még megmaradt barátja segítségével gyorsabban el tudja készíteni a bombát.

- Ez lesz a dolgod. – mondta al-Ghafour. – Azt akarom, hogy menj el Oroszországba, és vegyél egy gyorsítót. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség támogatását most is megkapjuk...

- Visszaúton azt akarom, hogy keress megoldást a nukleáris kioldó problémájára. Látogasd meg Csikai Gyulát Magyarországon. Segítséget nyújtott nekünk annak idején a neutrongenerátornál. Igyekezz meggyőzni őt, hogy segítsen nekünk felépíteni egy kis neutrongenerátort, az jó volna a bombához kioldónak...

...Olyan bombát gyártunk, amelyet egy nap Izraelre is ledobhatunk.

Úticélunk Debrecen volt, Budapesttől néhány órányi autóútra. Magyarország, elég különös módon, a korszerű atomfizika bölcsője volt, olyan emberek származnak innen, mint Teller Ede, Wiegner Jenő, a hidrogénbomba úttörői, és egyéb jelentős személyiségek az Egyesült Államok atomfegyverkezési programjában.

A debreceni Nukleáris Kutatási Központ a nagyra becsült Magyar Tudományos Akadémia irányítása alatt állt. A szovjet uralom sovány esztendői ellenére itt folytatódott a nagy tehetségek kinevelése. Az elég szerény, mindössze egy kis gyorsítóval felszerelt központ számos minőségi kutatási tanulmányt is tudott alkotni”.

Úgy tűnik, hogy a KBH (vagy a BM III/IV) illetékesei nem túl vehemensen védték Csikai professzort az iraki közeledési kísérletektől 1990 táján, amikor – akárcsak korábban – egy mini neutrongenerátor (az atombomba nélkülözhetetlen része) megalkotására akarták rávenni azzal a mesével, hogy a sivatagi olajmezők felkutatására használatos, jóval nagyobb méretű eszközt akarják lecserélni vele. Csikai professzor – akárcsak a Nmezetközi Atomenergia Ügynökség, amely engedélyezte az együttműködést – bevette a mesét, de ne aggódjatok, a projekt még kezdeti stádiumban elhalt, mert Szaddám már 1990-ben lerohanta Kuvaitot,  amiért 1991-ben meg is kapta a magáét.

Magyarország kétség kívül rendelkezik a békés célú nukleáris energetika területén olyan speciális szakértelemmel, ami exportképes. Ezt a különleges szaktudást hazánk 2014-ben megpróbálta ismét értékesíteni.  A Magyar-Vietnámi Baráti Társaság (MVBT) vezetőségi ülésének 2013. decemberi és 2014. áprilisi jegyzőkönyve szerint ugyanis 2014. májusban a Magyar-Vietnámi Üzleti Tanács delegációjában a „Drégelyvár Csoport” kiküldöttjeként a DOK képviseletében és finanszírozásában utazott Vietnámba az elnökük, és próbált üzletkötési lehetőségeket felkutatni.

„Az elnök tájékoztatta az elnökséget, hogy a Drégelyvár Csoport finanszírozásával részt vesz az MVÜT delegációjának tagjaként a 2014. május 19-26 között Vietnamban szervezett üzleti kapcsolatok fejlesztését célzó találkozókon. A delegáció Ho Chi Minh városban és Hanoiban vesz részt üzleti fórumokon és kétoldalú üzletember-találkozókon, illetve gazdasági intézmények meglátogatására nyílik lehetőség. … A kamarai delegáció munkájához kapcsolódóan az elnök gazdasági kapcsolatokra irányuló képviseletet is ellát, a következő témákban:

      - szakmunkásképzés (Drégelyvár Csoport felkérésére)

      - nukleáris erőművek üzemeltetési, szolgáltatási feladatainak végzéséhez képzés (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium javaslata alapján)

      - turizmus, magyarországi programszervezés (Bridge Tours, ProHÍD felkérésére)

      - bor export (Budányi Pincészet felkérésére)”

Úgy tűnik, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak (a hírhedten becsületes hazafival, Seszták Miklóssal az élén) nem volt pénze szakembert küldeni a békés célú energetikai, nukleáris erőművi képzésről folytatandó tárgyalásokra, ezért a katonai hírszerzés egykori főnökét, az MVBT elnökét kérte fel „szószólójaként”. A nukleáris erőművi képzés kérdéseit pedig nyilvános üzleti fórumokon és kétoldalú „üzletember-találkozókon” kell felvetni, és baráti társaságok honlapján „meghirdetni”. A tárgyalások egyébként nem vezettek eredményre (addigra Vietnám már végleg lemondott az atomenergia hasznosításáról).

Három év múlva, 2017-ben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Teheránban írt alá egy magyar-iráni nukleáris („biztonsági”) megállapodást, amelynek részletei azóta is titkosak. Csak annyit lehet tudni, hogy a megállapodásnak része 100 iráni ösztöndíjas magyarországi képzése, feltehetően a Debreceni Tudományegyetemen, amely Putyinnak ugyanabban az évben adott díszdoktori címet az Oroszország által a nukleáris (PAKS-2-vel összefüggő) képzésekhez adott támogatása fejében.

És így értünk el napjainkba, amikor Hszi Csinping és Orbán Viktor nukleáris ipart érintő megállapodást köt, és bizonyára merő véletlen, hogy ugyanekkor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására a volt iráni elnök, Ahmadinezsád is éppen Budapesten tartózkodik, és előadást tart a globális partnerségről és környezeti kérdésekről. Egyéb programjai és tárgyalásai nem ismeretesek.

A látszat már megint ellenünk szól, de szerencsére a nyugati titkosszolgálatok lassan kapcsolnak, úgy látszik a természetüktől idegen a gyanakvás és a rosszhiszeműség, nem szoktak számolni a legrosszabb eshetőséggel. Eddig még mindent megúsztunk. De, ahogy a dakota közmondás tartja: Addig jár a korsó a kútra, amíg valaki meg nem issza a levét.

 Az Index internetes hírportál a jól értesült Hetek újságra („országos közéleti magazinra”) hivatkozva írta meg május 8-án: „Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására Budapestre érkezett, hogy szűk körű megbeszélésen vegyen részt és előadást tartson. Az iráni sajtóban most megjelentek az első képek is a holokauszttagadásáról és Izrael-gyűlöletéről hírhedt politikusról”. Iráni lapokból az is kiderült, hogy Ahmadinezsád a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen „Közös értékek a globális környezetben” címmel tartott előadást. Az izraeli nagykövetség és a Mazsihisz tiltakozott, és bocsánatkérést vár az NKE-től, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium pedig az egyetemi autonómiára hivatkozva minden felelősséget elhárít magától.

Néhány gondolat és adalék az események értékeléséhez:

Az állami költségvetésből fenntartott és busásan megfinanszírozott, kivételezett helyzetben lévő, folyamatosan fejlesztett és agresszíven terjeszkedő, közszolgálati (államigazgatási, önkormányzati, rendészeti, honvédelmi és nemzetbiztonsági) képzést folytató monstre-egyetem teljes egészében a kormány által megszabott oktatási-kutatási, képzési és nemzetközi együttműködési feladatokat hajt végre, így nehezen hihető (sőt hihetetlen), hogy a volt iráni elnök meghívása az egyetem mostani rektorának magánakciója lett volna. Az Orbán-kormány a keleti nyitás (mai szóhasználatban: a konnektivitás) jegyében a 2010-es évek elejétől Oroszországot, Kínát, Iránt és Törökországot tekinti fő szövetségesének, és az egyetemi oktatást kiemelt együttműködési területnek.

A Youtube videómegosztó oldalon található egy tudósítás (ma már csak privát video formájában), ami a karcagi Jobbik TV műsorának 2011-ben közzétett felvétele: Irán tervei Magyarországgal, a következő ajánlás kíséretében:

Tisztelt Jobbikos Harcostársam!

Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövete egy rövid interjút adott a karcagjobbik televízió számára. A nagykövet úr baráti hangnemben nyilatkozott az iráni–magyar kapcsolatokról, és reményteljesen tekint a jövőbeni partneri viszony alakulása felé. Kérdésünkre elmondja, hogy Irán gazdaságilag és katonailag erős állam, amely képes megvédeni önmagát bármilyen külső támadással szemben. Fogadjátok szeretettel!

Az iráni videót tartalmazó Youtube oldalon szerepeltek többek között az alábbi kisfilmekre mutató linkek:

– Zsidó megbízásra gyilkolták a cigányokat Magyarországon!

– A legújabb zsidó pofátlanság (Auswicc)

– Botrány: faképnél hagyta a provokatív riportereket Katona Magda (feltöltötte: NapalmotAzsidókra)

– Orbán kacaja orvosi eset?

– Mikor a bibsik jobban tudják, mi  a helyzet Morvai és Vona között

– A Mazsihisz elnöke beismeri: a zsidók élősködőek

– Hazánk megszállói így őriztetik gépeiket és betelepülő fajtársaikat

– Aggódnak a zsidók, érzik, mennyire utálják őket.

Magának az interjúnak – többek között – az a része is érdekes, ahol a nagykövet úr arról beszél, hogy a Magyarországon tanuló iráni diákok milyen fontos szerepet töltenek be a politikai és tudományos információk országaink közötti áramlásában.

A magyar egyetemeken, pl. a PTE-n, ahol egy ún. Védelmi Kutatási Központ működik, vagy Debrecenben (ahol az egyetem mellett egy Atommagkutató Intézet), könnyen lehet iráni diákokkal találkozni. Balog Zoltán püspök úr, akarom mondani volt Emberi Erőforrás-miniszter közel-keleti oktatási ügyekben illetékes tanácsadóján keresztül a Jobbik hungarista jobbszárnyának (és az oroszoknak) közvetett befolyása lehetett a 2017-ben Iránnal megkötött atomenergetikai kutatási együttműködési megállapodásra is, hiszen az évek során – a hazánkban tanuló iráni diákok menedzselése ürügyén – oktatási (és hírszerzési?) vonalon szoros kapcsolatokat építettek ki az iráni nagykövetséggel (a megállapodás része száz iráni diák magyarországi ösztöndíjas felsőoktatása is). A 2017. áprilisi teheráni alku kapcsán Semjén Zsolt nukleáris „biztonsági” megállapodásról beszélt, és méltatta Irán közel-keleti biztonságpolitikáját.

Az egykori Katonai Biztonsági Hivatal (a mai Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat egyik jogelődjének) volt oktatási felelőse jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Népegészségügyi Intézetének Védelmi Kutatások Központját (Hát az meg mi fán terem?)  igazgatja, ezzel párhuzamosan (2012-től néhány éven keresztül) az NKE Nemzetbiztonsági Intézet Katonai Nemzetbiztonsági Tanszék vezetője is volt (utána pedig az NKE Tanulmányi Osztályának munkatársaként, Patyi András rektor személyes tanácsadójaként) az ún. vezérkari tanfolyam körül is legyeskedett.

A Hetek nevű közéleti magazinnak adott nyilatkozatában Vinter Miklós, a PTE Oktatási Igazgatóság referense 2020 decemberében beszámolt arról, hogy egyetemükön (ami a legnagyobb magyarországi felsőoktatási intézmény) az ott tanuló „külföldi hallgatók száma jelentősen, 42 százalékkal, 1234 főről 1764 főre nőtt az elmúlt öt év során. Ez az expanzió különösen az angol és német nyelven folyó orvostudományi képzések (általános orvos, fogorvos, gyógyszerész) népszerűségének köszönhető... Az egyik legdinamikusabban növekvő külföldi hallgatói érdeklődés az iráni diákok részéről tapasztalható mind országos, mind pécsi viszonylatban. Az elmúlt három évben Irán a hatodik helyen állt a magyar felsőoktatásba legtöbb hallgatót küldő országok között... Amúgy az iráni diákok többségére nem jellemző, hogy a diploma megszerzését követően hazánkban maradnának, ahogyan az sem, hogy hazamenjenek, pedig ott nagyon jól keresnének. Többségük továbbmegy, és az USA-ban vagy Angliában próbál letelepedni és szakmájában elhelyezkedni... Jól érzik magukat hazánkban, az itt szerzett diplomát értékesnek tartják, hiszen az Európai Unióban mindenütt elfogadják... Az iráni diákok baráti kapcsolatot ápolnak a nálunk tanuló más külföldi hallgatókkal, köztük az amerikaiakkal és izraeliekkel is.”

Vajon kinek az ötlete volt, hogy a Védelmi Kutató Központ a PTE Orvostudományi Karára költözzön át? Arra az oktatási egységre, ahol „nyüzsögnek” azok az iráni vendéghallgatók, akik a jól csengő nemzetközi orvosdiploma birtokában az USA-ban, Nagy-Britanniában és más nyugati államokban tárt karokkal fogadott bevándorlók-letelepedők lesznek, és már meg is kezdték baráti kapcsolatok kiépítését amerikai és izraeli diákokkal. Ha John Le Carré kémregényében és a belőle készült remek filmben „a panamai szabó” hírszerző (ügynöki) lehetőségeit a brit és amerikai kémek kiválóra értékelték a magas szintű forrásokhoz való hozzáférés tekintetében, akkor vajon a kapcsolati kör bővítésének lehetőségeit illetően milyen hírszerző potenciállal bírhatnának a gazdag, művelt, előkelő családból származó, amerikai és izraeli barátokkal rendelkező iráni orvosok az USA-ban és Nyugat-Európában?

Ha az Iránnal ellenséges viszonyban álló országok (az USA, Izrael, Nagy-Britannia) elhárításának figyelmét sikerült a PTE VKK-ra irányítani, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az egyetem az egymással rivalizáló magyar és külföldi titkosszolgálatok diszkrét csataterévé vált, és ez a sors vár az NKE-re is. Csak remélni tudom, hogy Ahmadinezsád rövidesen esedékes második, zártkörű előadása az NKE-n, vagy a két előadás közti nem hivatalos „magánmegbeszélések” nem a „Közös értékek a globális környezetben” című téma magyar-iráni hírszerzési együttműködési kérdéseire („a politikai és tudományos információk országaink közötti áramlására”) fókuszálnak majd.

Természetesen nem az egyetemi professzoroknak és az ő tanítványaiknak, a tudós kollégáknak lenne a feladata, hogy elbírálják Irán békés szándékainak őszinteségét, megítéljék a hazánkba érkező iráni diákok jóhiszeműségét, kiszűrjék az ügynököket közülük, felmérjék a „nukleáris biztonsági” kooperáció vagy a sokoldalú felsőoktatási kapcsolatok politikai kockázatait. Az ő elsődleges feladatuk, hogy kutassanak, oktassanak, tájékoztassanak, együttműködjenek. A biztonság szavatolása, a kémelhárítás, a kettős célú és a fegyverzeti technológiák elterjedésének megakadályozása, a rosszindulatú, rejtett törekvések felismerése elsősorban a nemzetbiztonsági szolgálatok feladata lenne.

Ennek a játéknak a része, hogy az idegen ügynökök tudományos kutatási és oktatási együttműködés révén szoros kapcsolatokat építsenek ki a célszemélyekkel, és rávegyék őket arra, hogy „nekik dolgozzanak”; ünnepi vacsorákat, ajándékozásokat, látogatásokat, kirándulásokat szervezzenek a kötődés kialakítása és megerősítése érdekében; királynak kijáró tisztelettel kezeljék a kiszemelt áldozatokat, hogy megnyerjék őket céljaiknak; jól hangzó fedőtörténetet dolgozzanak ki, ami elfogadható; meggyőzzenek minket a békés szándékaikról és az igazukról; ha gyanítunk is valamit, hagyjanak minket boldog tudatlanságban; ha nem kérdezünk, ők ne feleljenek; ha bárkinek bármi gondja adódna emiatt, akkor bátran állíthassa, hogy ő nem tudott semmiről, senki senkinek nem mondott semmit. A szolgálatoknak – a kormány útmutatásai szerint – ezeket és a hasonló „műveleteket” kellene felismernie és elhárítania, az ilyen szándékokat kellene meghiúsítania.

Csakhogy:

Hazánk azzal az országgal kötött nukleáris „biztonsági”, közös kutatás-fejlesztési, felsőoktatási és még ki tudja, milyen megállapodásokat, amelyik 2015-ig nemzetközi szankciók alatt állt az atomfegyver megszerzésére irányuló törekvései miatt (akkortájt éppen Ahmadinezsád volt az elnökük), és amelyet a nyugati országok többsége a terrorizmus támogatójának tekint. Irán valóban egy ősi civilizációval bíró, büszke és erős ország, amellyel hazánknak kétségkívül érdemes sokrétű kapcsolatokat fenntartania, de talán rögtön a nemzetközi szankciók feloldása után (és azok újbóli bevezetése előtt) nem kifejezetten a nukleáris együttműködésre kellett volna koncentrálni, és a jövőben sem lesz szabad Amerika- és Izrael-ellenes, Moszkva-barát, antiszemita ügynökökre bízni a végrehajtást; feltéve, hogy nem akarjuk erősíteni a gyanút szövetségeseink körében, hogy velük szemben az orosz geopolitikai törekvéseket támogatjuk nyíltan és titokban.

A geopolitikán túl ugyanis vannak a hasonló ügyleteknek műszaki, proliferációs és nemzetbiztonsági kockázatai is. Csak remélni tudom, hogy az NKE-n nem a Nemzetbiztonsági Intézet lesz az a szervezet, amelyik az irániakkal való együttműködésben a fő szerepet játssza majd.

És végül még egy megjegyzés: Ennek az egésznek van egy feltűnően erős vallási vonulata (mint kicsiny hazánkban újabban szinte mindennek). Balog püspök úr emberi erőforrás-miniszterként a református, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesként a katolikus vonalat képviselte a magyar-iráni kapcsolatok szorosra fűzésében. Mindkettőjük tanácsadói között titkosszolgálati figurák sejlenek fel. Az iráni ügyekben feltűnően tájékozott Hetek című „országos közéleti magazin” a Hit Gyülekezetéhez köthető. Itt érdemes a Mandiner volt újságírójának, Kohán Mátyásnak a Hit Rádió Középpont című műsora részére 2022-ben adott interjújából idézni azt a véleményt, miszerint a Salman Rushdie Sátáni versek című könyve kapcsán kialakult helyzet „az arcunkba tolta azt a valóságot, hogy a világ nem egypólusú. Világszinten nézve egy porszem Irán, de ilyen helyzetben megmutatja, hogy tud civilizációs pólus lenni. Bizonyos fokú arroganciát már nem engednek meg ezek a pólusok”. Itt nyilvánvalóan Irán a pozitív megítélés alá eső civilizációs pólus, és az USA az arrogáns nagyhatalom, aki hegemóniára, és Irán vesztére tör.

 A Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) tiltakozik, a kormánybarát EMIH (Egységes  – valójában egységbontó – Magyar Izraelita Hitközség) honlapján nem láttam hasonló megnyilvánulást. Csak nehogy a végén még valami országos vagy nemzetközi vallásháború legyen a volt iráni elnök látogatásából.

 A Magyar Hírlap (MH) május 4-én „Zelenszkij sürgősen összehívott mindenkit” című tudósításában közölte, hogy „Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sürgősen összehívta a vezérkar magas rangú katonatisztjeit” … „és utasította a katonaságot, hogy mindenáron tartsák a pozíciókat, nem szabad többé visszavonulni”. A jelentés forrásaként Alexander Mercouris, „brit szakértő” (a cikkben máshol „elemző”) lett feltüntetve. „Mint Mercouris megjegyezte, az ukrán fegyveres erők helyzete rendkívül nehéz, miközben az orosz offenzíva egyre nagyobb lendületet vesz. Szerinte Kijev sorozatos súlyos kudarcai után a Nyugat elkezdte követelni az ukrán vezetéstől, hogy állítsa le a front összeomlását” – folytatja az MH.

Hűha. Ez a Mercouris nemcsak nagyon jó elemző-szakértő, hanem rendkívül jó hírszerző forrásai is lehetnek, ha olyan belső információk birtokában van, hogy mit mondott Zelenszkij a vezérkar magas rangú tisztjeinek értekezletén,  milyen utasításokat adott ki, mit követel „a Nyugat” az ukrán vezetéstől és effélék. Csak az hűti le a lelkesedésemet, hogy a hírszerzési értesülések eme szakértő elemzője az MH tudósításának nem elsődleges forrása. Egy olyan „komoly” sajtóorgánum, mint az MH, miért nem a youtuber Mercouris eredeti, angol nyelvű megnyilatkozásából indul ki, miért a ria.ru (orosz) hírügynökség orosz nyelvű tudósítását adja meg internetes hivatkozásban egyszeri rákattintással elérhető forrásként?  Talán az MH jeles és erényes (etikus) újságírói nem tudnak angolul, viszont kenik-vágják az orosz nyelvet? Talán az orosz hírforrásokat hitelesebbnek tartják, mint a nagy nemzetközi hírügynökségeket? Talán tőlük várják, hogy megmondják, ki számít hiteles forrásnak? Vagy talán a többszörös áttétel révén el kívánják kerülni a lelepleződését annak, hogy valójában az orosz hibrid háborús propaganda szolgálatába szegődtek?

Vettem a fáradságot, és utánanéztem, ki is ez az Alexander Mercouris. Azzal kezdtem, hogy belenéztem a Youtube csatornájának legutóbbi, a fenti „tudósítás” forrásaként szolgáló megnyilatkozásába. A több, mint egy órás videó podcast azzal kezdődik, hogy az orosz húsvét alkalmából kellemes ünnepeket kívánt minden ortodox hívőnek.  A többire nem nagyon tudtam odafigyelni, mert „brit szakértő” létére rendkívül rossz angolsággal előadott mondandóját (már ami a kiejtését, a nyakatekert mondatszerkesztését, a szaggatott beszédstílusát és a néha összefüggéstelennek tűnő   szövegelését illeti) annyira érdektelennek és sekélyesnek tartottam, hogy néhány perc után félbeszakítottam, és folytattam az alapkérdés (Ki is ő valójában?) megválaszolásához szükséges internetes információgyűjtést.

Annyit sikerült megtudnom (főleg a Daily Telegraph 2016. május 21-i cikke alapján), hogy Alexander Mercouris egykor – tényleg brit – ügyvéd volt, aki ellen az Ügyvédi Kamara vizsgálatot indított, mert egy bírót azzal vádolt, hogy az elrabolta és megzsarolta őt; a vizsgálat során nem volt együttműködő, és rendkívül becstelen („porfoundly dishonest”) viselkedést tanúsított, ezért kizárták a kamarából. Néhány éven belül azonban újra feltalálta, felépítette magát mint különböző orosz tévécsatornák, hírügynökségek és honlapok   világpolitikai kommentátora. Leginkább a Putyin-párti RT orosz televíziós és internetes hírcsatorna tart igényt a szolgálataira. Rendszeresen nyilatkozik az orosz-ukrán konfliktusról (korábban a Szíriai polgárháborúról és az abba történő nemzetközi beavatkozásról, valamint a Snowden-ügyről  is).

Mint a Wikipédiából is ismeretes, az RT-t – „az orosz állami propaganda és dezinformációs tevékenység egyik legfontosabb eszközét”, az orosz kormány „stratégiailag fontos szervezetté” minősített szócsövének működését – több európai országban betiltották, az EU pedig a 2022-es orosz inváziót követően valamennyi tagországra érvényesen, egységesen felfüggesztette a sugárzását. Ugyanígy tett az Egyesült Királyság is, az olyan nagy nemzetközi (amerikai) tech-cégek, mint a Microsoft vagy az Apple pedig törölték a letölthető alkalmazások közül, illetve a keresőprogramjaikban hátrébb sorolták a rájuk mutató tartalmakat. Sebaj, az MH helyettük is hirdeti az orosz háborús propagandát, és annak terjesztésével – ha csak szerény mértékben is – de hozzájárul Alexander Mercouris és a hozzá hasonlók reklámbevételeinek növeléséhez.  

Na ezért mondtam a tegnapi bejegyzésben, hogy „mekkora amatőrség volt ugyanazon személy (Rogán Antal) alá rendelni a titkosszolgálatokat éppúgy, mint a teljes fideszes állampárti propaganda-gépezetet. Előbbi az utóbbit szolgálja ki, és ezzel a nemzetbiztonsági szempontok háttérbe szorulnak a kicsinyes hatalmi érdekekkel szemben, aminek az egész ország szenvedi meg a kárát. Ha a kémelhárítás az illetéktelen orosz befolyásolás visszaszorítására fordítaná az erőfeszítéseit (nem pedig a választási kampány keretében elkövetett karaktergyilkosságokra és a szövetségesek lejáratására), akkor Magyarország biztonságpolitikai helyzete biztos nem lenne annyira kétségbeejtő, mit most.”.

 „Polt Péter megszólalt” a Parlamentben, és egy mondaton belül félig hazudott, félig igazat mondott. A Völner-Schadl üggyel kapcsolatban egyrészt azt mondta, hogy az ügyészségi (nyomozati) anyagokba „belenyúlni nem lehet”, másrészt ugyanebben a mondatban hozzátette: „ennek nyoma marad”. Ez viszont igaz, és itt van a legfőbb ügyész Achilles-sarka. Nyomokat hagyott maga után, mint ahogy annak is nyoma maradhatott, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) számítógépes rendszeréből vagy az Egészségügyi Szolgáltatási Térből (ESZT) hogyan és kinek a közreműködésével került ki a Magyar Péter állítólagos ál-öngyilkossági kísérletével kapcsolatos adatlap.

A Bors újság nemcsak az OMSZ-től, hanem a rendőrségtől is (közvetlenül vagy közvetett módon) hozzájuthatott a dokumentumhoz  (mint ahogy  Mandiner is csak rajtuk keresztül szerezhette meg a Magyar Péter és Varga Judit közötti családi perpatvarról készült jegyzőkönyvet. És itt vannak még a titkosszolgálatok is, amelyek Kövér László útmutatása szerint fő feladatuknak a balliberális ellenzék elhárítását tekintik, és a nemzetbiztonsági törvény szerint jogosultak bármilyen állami szervtől adatokat kérni (és a kérésüket kötelező teljesíteni, de az információigényről harmadik félnek nem adható ki semmilyen információ).

Még az is lehet, hogy a szóban forgó adatlap hamisítvány, de ne feledjük, hogy a szolgálatoknak joguk van az állami nyilvántartási rendszerekben adatokat elhelyezésére is (ha operatív feladataik ellátásához, a tevékenységük „fedéséhez” ez szükséges). Persze az ellenzék lejáratását célzó „akciózás” ettől még nem lesz törvényes, de a lehetőség fennáll, mint ahogy a lebukás kockázata is jelentős: a konkrét esetben nyilvánvaló adattévesztés (adathamisítás) történt, mert a „bejelentő” rovatban nem szerepelhetett volna dr. … Péter, csak dr. … Judit, következésképpen valakik meghamisították az adatokat. Ebből is látszik, hogy mekkora amatőrség volt ugyanazon személy (Rogán Antal) alá rendelni a titkosszolgálatokat éppúgy, mint a teljes fideszes állampárti propaganda-gépezetet. Előbbi az utóbbit szolgálja ki, és ezzel a nemzetbiztonsági szempontok háttérbe szorulnak a kicsinyes hatalmi érdekekkel szemben, aminek az egész ország szenvedi meg a kárát. Ha a kémelhárítás az illetéktelen orosz befolyásolás visszaszorítására fordítaná az erőfeszítéseit (nem pedig a választási kampány keretében elkövetett karaktergyilkosságokra és a szövetségesek lejáratására), akkor Magyarország biztonságpolitikai helyzete biztos nem lenne annyira kétségbeejtő, mit most.

 Ami pedig a szintén hasonló jogosítványokkal rendelkező ügyészi szerveket illeti, György barát közérdekű magánlevéltárába bekerült egy tanulságos eset három kulcsdokumentuma:

Az egyik egy Tájékoztatás tárgyú intézkedés (hivatalos levél), amiben az ügyészi szerv arról értesíti Sopánkát, hogy (idézzük): „Az Ön által ekkor és ekkor tett beadvány az abban foglaltak kivizsgálása végett (kiemelés tőlem) megküldésre került a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felett felügyeleti jogokat gyakorló dr. Szarka Gábor, honvédelmi minisztériumi kabinetfőnök részére, mivel a beadvány, illetve annak mellékletei büntetőeljárás megindítását megalapozó adatokat, információkat nem tartalmaztak”.

A másik a fellebbviteli ügyészség fellebbezést elutasító határozata, annak is az első oldala, amiben szó szerint megismétlik a „kivizsgálása végett” fordulatot.

A harmadik a HM Miniszteri Kabinet főnöke (dr. Szarka Gábor) részére (állítólag) megküldött ügyészségi átirat irattári példányának hiteles fénymásolata (beszkennelt példánya), amelyben nem „a benne foglaltak kivizsgálása végett” (ahogy az az ügyfélnek szóló tájékoztatásban és a panasz elutasításának indoklásában szó szerint szerepel), hanem „az esetleg szükségesnek tartott intézkedések megtétele céljából” továbbítják a beadványt és annak mellékleteit az „illetékeshez”. Vajon „a benne foglaltak kivizsgálása végett” kifejezés ugyanazt jelenti, mint „a szükségesnek tartott esetleges intézkedések céljából” szófordulat? Vajon miért kellett az ügyészségnek „finoman”, (ravaszkodva), de félreérthetetlenül jeleznie Szarka Gábor felé, hogy legjobban teszi, ha egyáltalán nem foglalkozik az átküldött anyaggal? Miért kellett a bejelentő (feljelentő) és a beadványban megnevezett tanúk (valamint elkövetők) személyes adatait kiadni annak a Szarkának, akiről egyébként az anyag terhelő adatokat, információkat is tartalmazott? Csak nem azért, hogy legyen alkalma eltüntetni a bizonyítékokat, befolyásolni a tanúkat, zsarolni az elkövetőket, megtorolni a bejelentőn a sérelmet? Miért kellett Sopánkát két közokiratban is álnok módon félrevezetni egy harmadik közokirat tartalmát illetően? Talán az ügyészségnek volt oka félni Sopánkától?

Még hogy nem lehet belenyúlni!

Lehet, de nyoma marad.

Egy aggodalmaskodó állampolgár, nevezzük Sopánkának (nem feltétlenül azonos más bejegyzésekben említett Sopánkákkal), 2015 és 2018 között többször is levélben (e-mailben) kereste meg a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Katonai Főosztályát (ma már igazgatóság), és annak vezetőjén, a Főhadsegéden keresztül észrevételeket, kéréseket és javaslatokat juttatott el Áder Jánoshoz, az államszervezet demokratikus működésének őrzőjéhez, a nemzet egységének megtestesítőjéhez, Magyarország képviselőjéhez, a Honvédség főparancsnokához. A Főhadsegéd, Szegő László dandártábornok komolyan vette ezeket a megkereséseket, és azok tartalmáról tájékoztatta az elnököt. Legalább két, de az is lehet, hogy három alkalommal a Sándor Palotában, hivatali irodájában személyesen is fogadta Sopánkát (a tábornok), és megvitatta vele a levelekben felvetett kérdéseket, sőt azokra élőszóban vagy írásban válaszolt (a főosztály fejléces, ügyviteli nyilvántartási számos, pecsétes, saját kezűleg aláírt válaszlevelének beszkennelt elektronikus példányát e-mailben megküldve).

Telt-múlt az idő. Eljött 2019, kitört a COVID-járvány, ami még 2020-ban, sőt azon túl is tartott. Eljött 2021 is. Az orosz csapatok elkezdtek gyülekezni az ukrán határon, az orosz hírszerzés aktivizálta a világszerte, azon belül magyarországi bázisokon (is) települt hírszerzőit és ügynökhálózatát. Az ilyen nagyszabású megmozdulások, tevékenységélénkülések óhatatlanul bizonyos árulkodó jelek (szakszóval: felderítési ismérvek) keletkezésével járnak, azokat azonban még a „vájt fülűek” is csak nehezen ismerik fel a szenzációhajhász média, az állami propaganda-gépezetek és a titkosszolgálati dezinformáció által gerjesztett „fehér zajban”. Sopánka viszont – bár már régóta nyugdíjas volt – aktív korában betöltött munkaköréből  és beosztásából adódóan jártas volt a szövegértelmezésben, a sorok közötti olvasásban, a nyilatkozatok és a személyes közlések logikai elemzésében és ténytartalmának feltárásában, és már idejekorán úgy vélte, hogy rájött valami fontosra. Ezért aztán elkezdte bombázni a közelgő fegyveres konfliktus (háború) előjeleire vonatkozó észrevételeivel az illetékes magyar hatóságokat, abban a reményben, hogy megteszik a szükséges intézkedéseket, felkészülnek a válság kezelésére, „lekapcsolják”, vagy legalább ellenőrzés alá vonják az idegen ügynököket és hazai támogatóikat, de még talán – ahogy az kötelességük volna – a NATO- és EU-beli szövetségeseket is tájékoztatják a fenyegető fejleményekről. Mindhiába. Sehonnan sem kapott érdemi választ (a legtöbb helyről semmilyent sem).

2021 vége felé közeledve úgy döntött, hogy az ügy nem tűr halasztást. Elhatározta, hogy a köztársasági elnök, Áder János közbenjárását kéri. Mivel a főhadsegédet közben lecserélték, és az új főosztályvezetőt nem ismerte, (nem is bízott meg benne 100%-osan, továbbá attól tartott, hogy a katonai elhárításhoz beépült orosz ügynökök esetleg ellenőrzés alatt tartják), november 4-én közvetlenül a KEH hivatalvezetőjéhez, Haszonitsné dr. Ádám Máriához fordult levélben, amelynek két melléklete volt. Az egyik egy feljegyzés („A Köztársasági Elnöki Hivatal az orosz titkosszolgálatok célkeresztjében”), a másik egy elemzés volt („Az idegen titkosszolgálatok és magyarországi segítőik tevékenységéről”). Erre sem kapott választ. Mivel feltételezte, hogy Áder János (vagy bárki más a köztársasági elnök helyében) valamilyen intézkedést mindenképpen tett volna (hiszen a KEH érintettsége is felmerült), Sopánkában fokozatosan kialakult az a meggyőződés, hogy Haszonitsné egyszerűen eldugta az elnök úr elől a beadványt, és az e-mail már be se érkezett a rendeltetési helyére. (Sopánka most azt tervezi, hogy érintetti adatigénylést nyújt be a Sándor Palotának, amelyben arra kér választ, hogy a dokumentumot a hivatalvezető, aki ma már alkotmánybíró, bemutatta-e az államfőnek (szerepel-e rajta Áder János „láttamozást” igazoló kézjegye).

Csaknem négy hónappal voltunk akkor a háború kirobbanása előtt. Magyarország soha vissza nem térő alkalmat szalasztott el, hogy olyan hasznos információkat osszon meg a tagállamokkal, amelyek hatékonyan tudtak volna hozzájárulni hazánk és a szövetségesek közös biztonságához. Az elkövetkező két és fél évben Sopánka még többször személyesen megtapasztalta (és dokumentumokkal tudja igazolni), hogy (idézem) „egy bizonyos elkövetői kör módszeresen és jogszabály-ellenesen próbálja megakadályozni, hogy a mindenkori köztársasági elnök tudomást szerezzen az államszervezet demokratikus működésével, a Magyar Honvédség, a polgári és a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységével, Magyarország (nemzetközi) képviseletével és a különleges jogrendet érintő döntésekkel összefüggő fontos tényekről és más „lezáratlan, rosszul kezelt ügyekről”, így velük kapcsolatban nem is tud hatékonyan intézkedni. Nemcsak Áder Jánost, hanem Novák Katalint és Sulyok Tamást is információs buborékba zárták, hogy alkalomadtán legyen kit hibáztatni, legyen kire áttolni a felelősséget.

Mint az előző bejegyzésben célozgattam rá, ez év április 22-én Sopánka (most már elárulhatom, ő volt az) újabb levelet írt, ezúttal az aktuális államfőnek, Sulyok Tamásnak címezve (dr. Szabó Attila, főigazgató útján). Ebben – a történtek felemlegetése, és számos felelős megnevezése (beosztásának megjelölése) mellett – kérte az elnök urat, hogy a lehető legközelebbi időpontban fogadja őt személyes meghallgatáson, amelyen ismertetheti a helyzet megoldására vonatkozó részletes, az időközben bekövetkezett változásokat is figyelembe vevő új javaslatait.

Erre még nem kapott választ. Talán az elnök úr tanácsadói a közelgő választásokra tekintettel nem tartják sürgősnek az üggyel való foglalkozást. Sopánkának azonban erről más a véleménye, ezért a nyilvánosság igénybe vételével is ösztönözni kívánja az elnök urat a mielőbbi reagálásra. Ezért kérte meg György barátot (engem), hogy alkalomadtán említse meg a dolgot egy blogbejegyzésben.

Megjegyzés: A szóban forgó levél képi lenyomata pdf formátumban megtalálható a  magángyűjteményemben, de azt egyelőre nem hozhatom nyilvánosságra, mert Sopánka mint az információ birtokosa („owner”) és „keletkeztetője” („originator”) egyelőre nem járult hozzá. Bár türelmetlenül, de ki akarja várni a közérdekű bejelentések esetére előírt törvényes, 30 napos válaszadási határidő leteltét. Ha a Sándor Palota nem válaszol, akkor viszont nyilvánosságra hozza a kapcsolódó dokumentumokat. Kedves Olvasók, nektek viszont nem kell sokáig várnotok (május 22-ig), mert a magánlevéltári dokumentumaimból addig is közzéteszek egy válogatást (hamarosan).

A jogállami garanciák (alaptörvény-módosítások és egyéb átlátszó trükkök formájában történő) lebontásának köszönhetően a köztársasági elnök „főparancsnoki” jogosítványai egy ideje már csak néhány protokolláris látszatintézkedésre terjednek ki. Például átadó ünnepségeken szalagot köthet a honvédelmi miniszter javaslatára adományozott csapatzászlóra. Minden egyéb, az érdemi döntésekben való részvételi jogot elvontak tőle. A 9. alaptörvény-módosítással a Honvédelmi Tanács (amelynek elnöke a köztársasági elnök volt) megszűnt. Rendkívüli helyzetben (Magyarország az egyetlen ország Európában, amelyben "örökös" rendkívüli helyzet van) a Magyar Honvédség országon belüli alkalmazásáról, a saját állampolgárok elleni esetleges bevetést is ide értve, a kormány, azaz Orbán Viktor dönthet. 

Nincs semmilyen intézményes erő, ellensúly, fék, ami visszatarthatná az Orbán-kormányt a hadsereg bevetésétől, ha a hatalmát veszélyeztetve érzi, legfeljebb a saját józan esze, ha még maradt neki olyan. Csak remélhetjük, hogy a tanácsadóiban, köztük az általa személyesen kiválogatott Nemzetbiztonsági Tanács tagjaiban jobban megbízhat, mint Novák Katalin Balog Zoltánban.

A törvényes rend módszeres lebontása a nemzetbiztonsági ágazatban már 2010-ben kezdetét vette az erőszakminisztériumok (HM, BM) és a nemzetbiztonsági szolgálatok, az egyéb állami intézmények és a pártok cinkos közreműködése mellett. Vajon mit gondol Sulyok Tamás elnök úr, aki 2014-24 között (vagyis a 9. Alaptörvény-módosítás idején is) az Alkotmánybíróság elnöke volt: köztársasági elnökként hogy lehet így az államszervezet demokratikus működése felett őrködni? 

Mint az a Köztársasági Elnöki Hivatalnak (a Sándor Palota jogelődjének) 2021. novemberében (az orosz-ukrán háború kitörése előtt több, mint három hónappal) eljuttatott elemzésben szerepel:

„Az árnyék-titkosszolgálat a rendszerváltás óta az állami és társadalmi intézmények széles körére terjesztette ki befolyását, és ma már a politikai hatalom legfelső csúcsait ostromolja, a kormányzat, sőt a Köztársasági Elnöki Hivatal felé nyújtja ki csápjait, és az államfőt próbálja behálózni. Az aktív és nyugdíjas állományú nemzetbiztonsági tisztek (sokan közülük volt állambiztonsági munkatársak) különböző informális és intézményes csoportosulásai közötti belharcok, a titkosszolgálati ismeretek saját haszonra történő áruba bocsátása, a sorozatos szakmai hibák (pl. internetes önreklámozás, szándékos és akaratlan szivárogtatások), a belső bűnmegelőzés lazasága, a nemzetbiztonsági szférában is jelen lévő korrupció eltűrése, a kémelhárítás elhanyagolása tág teret nyújt az idegen titkosszolgálati behatolásnak a magyar és a szövetséges érdekek kárára…

Ezek a cselekmények törvényeket sértenek, szakmaiatlanok és ellenőrizetlenek, vagyis felettébb kockázatosak; azonnali, súlyos és közvetlen fenyegetést jelentenek országunk biztonságára nézve.

A sokasodó bizonyítékok újabb adalékokat szolgáltatnak arra, hogy napjainkban is folytatódik az árnyék-titkosszolgálat ártalmas tevékenysége. Ez a tevékenység nem a magyar nemzeti érdekeket, hanem elsősorban az orosz geopolitikai törekvéseket, a NATO és az EU bomlasztását szolgálja. Ha ezt a problémahelyzetet Magyarország nem tudja a szövetségesek számára is megnyugtatóan tisztázni és önerőből megoldani, akkor a vészesen közelgő és elkerülhetetlen „lebukást” követően végleg elveszíthetjük EU- és NATO-partnereink bizalmát, a nyugati szövetségi rendszerekbe való beágyazottságunkat, nemzeti érdekeink és nemzetközi törekvéseink hiteles képviseletének lehetőségét, annak minden gazdasági, bel- és külpolitikai, nemzetbiztonsági és katonai következményével együtt”.

A teljes cikket, amelyben utalás történik egy Sulyok Tamásnak nemrég elküldött (és egyelőre válasz nélkül maradt) tájékoztatásra is, György barát magánlevéltárában itt olvashatjátok el.

 Aláírtam a petíciót Dr. Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős (a felelős szót kiemelem) államtitkárnak címezve: Védjük meg a Veres Péter Gimnáziumot!

Közben azon gondolkodtam, hogy mi a bánatért fájhat a Chabad, nemzetközi zsidó felekezet magyarországi leányvállalatának, az  Egységes Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) tulajdonában álló Milton Friedman Egyetemnek (MFE) a foga az ország 4. legjobb gimnáziumára. Nem volt elég a Zsigmond Király Egyetem pénzügyi kivéreztetése majd felvásárlása és átnevezése, szabad szellemiségének gúzsba kötése? Nem volt elég befurakodni a legkisebb magyar zsidó felekezet, a MAOIH szervezetének vezetőségébe, és az ott szerzett pozíciók birtokában szétverni a magyarországi zsidóság egységét? Nem volt elég a 2004-ben, a new yorki központú amerikai Chabad mozgalom támogatásával alakult Hitközségnek az, hogy a magyar kormány történelmi egyháznak nyilvánította, és a legnagyobb hazai zsidó szervezettel, a MAZSIHISZ-szel szemben is kivételesen előnyös, aránytalanul bőkezű juttatásokban részesíti? Nem volt elég, hogy az EMIH ma már „a szakrális hitéleten túlmutatva egyre több területen képviseli az autentikus zsidóság értékeit” (a MAZSIHISZ ezek szerint nem autentikus?), és ezt a kormánnyal kötött külön megállapodással is szentesítette?

Semjén Zsolt

Balog Zoltán

és más szent életű férfiak és nők

köztársasági elnökök

rendszeresen demonstratív jelét adják annak, hogy az EMIH a szívük csücske. Hát semmi sem elég?

Nincs nagyobb csapás, mint az eleget nem ismerni.

Kéregetni, petíciókat aláírni szép dolog, a közéleti, társadalmi aktivitás egyik formája, bár nem biztos, hogy elég hatékony. Az a tanácsom, hogy ne csak aláírjatok, hanem cselekedjetek is, de persze ne hebehurgyán, elkapkodva, indulatosan, hanem okosan, megfontoltan, jól informáltan, a tények, a körülmények és a tágabb összefüggések ismeretében. Tájékozódjatok, tegyetek fel lényegbe vágó kérdéseket, és tárjatok fel releváns válaszokat. Én is ezt teszem:

 Mi az a Chabad (magyarul Habad)? A zsidóság egyik „haszid” (az ortodox hagyományokhoz hű) mozgalma, amit 1775-ben egy Oroszországban (Lioznában, a mai Fehéroroszország területén) élő rabbi alapított. A Habad nemzetközi haszid mozgalom, a világ legnagyobb zsidó szervezete. A székhelye New York városának Brooklyn negyedében található. Az amerikai Chabad az USA összes tagállamában rendelkezik kirendeltségekkel, amelyek nemcsak vallási szervezetként működnek, hanem (elsősorban) az orosz nemzetiségű amerikaiak közösségeinek kulturális és társadalmi életében is fontos szerepet töltenek be.

Hogyan alakult a mozgalom helyzete Oroszországban? A cári időkben és a szovjet érában a Chabad mozgalmat  ugyanúgy üldöztetés, atrocitások, nemegyszer pogromok sújtották, mint a többi zsidó felekezetet. Az oroszországi Chabad mozgalom főrabbija, Berel Lazar viszont 2000 óta Putyin nagy barátja, nyugaton „Putyin rabbijának” is nevezik, ugyanúgy paktumot kötött az orosz kormányzattal, mint az EMIH a magyarral, és az állami támogatásnak, kivételezésnek, valamint számos „Putyin-hívő” oligarchához fűződő kapcsolatainak köszönhetően maga alá gyűrte a többi orosz felekezetet. Először  egy párhuzamos orosz zsidó „Szövetséget” hoztak létre, majd a többieket fokozatosan ellehetetlenítették és bekebelezték, a szövetségbe kényszerítették. A Chabad a kivételes bánásmódért cserébe bel- és külföldön egyaránt legitimálja és népszerűsíti Putyin politikáját, legalábbis a COVID járvány kitöréséig ez volt a helyzet. A 2014-es Ukrajna elleni orosz agressziót (a Krím-félsziget elfoglalását) a Chabad támogatta, kezdetben a 2022-es „korlátozott katonai műveletet” is, ma már egy kicsit árnyaltabban fogalmaznak.

Milyen pozíciói vannak a Chabad mozgalomnak Amerikában, és hol helyezkedik el a politikai palettán? Tudni kell, hogy Trump, volt amerikai elnök, még üzletember korában, a 2000-es évek elején a Chabadhoz köthető oligarchákkal üzletelt egy orosz-amerikai ingatlanbirodalom létrehozása céljából. Azóta a Chabad és Trump üzleti és politikai, valamint személyes kapcsolatai még szorosabbra fűződtek Trump lánya, Ivanka, a férje (Jared Kushner) ösztönzésére maga is a Chabad felekezet tagja lett. Az evangélista republikánus és a „Chabad” zsidó vezetők a szélsőjobbos politikai eszmék és a Putyin-barátság talaján jól kijönnek egymással, és nagy politikai befolyással bírnak az USA-ban. Ez a befolyás a vallási, a kulturális, a politikai és a gazdasági szférán kívül kiterjed a katonai szektorra és a hírszerzési ágazatra is.

Tessék? A Politico 2017. április 19-i cikke szerint (ez Trump elnökségének első éve volt) január végén Felix Sater (egy szoros Chabad-kapcsolatokkal rendelkező egykori szovjet emigráns) találkozott Trump személyes ügyvédjével, Michael Cohennel, hogy megvitassanak egy ukrajnai békejavaslatot, amely a 2014 után Oroszországra kivetett amerikai szankciók megszüntetését eredményezhetné. Cohen ezt a javaslatot Trump akkori nemzetbiztonsági tanácsadójának, Michael Flynnnek továbbította a Fehér Házba. Flynn tábornok korábban az Afganisztánban harcoló amerikai csapatok felderítő főnöke, majd a DIA (a Védelmi Hírszerző Ügynökség) igazgatója volt. E minőségében hivatalosan egyszer járt Oroszországban (orosz partnere amerikai látogatásának viszonzásaként), a második látogatását Obama elnök nem engedélyezte, és az Ügynökségen belül népszerűtlen vezetési stílusa, valamint megbízhatatlansága miatt rövidesen le is váltotta pozíciójából. Már civilként egy alapítvány meghívására mégis újra Oroszországba látogatott, és egy rendezvényen Putyin asztalánál ült, onnan felállva tartott egy előadást, amiért az oroszoktól több tízezer dolláros tiszteletdíjat kapott. Annak ellenére, hogy az FBI a több, mint gyanús orosz kapcsolatai miatt, mint kiemelt titokhordozót, megfigyelés alá vonta, Trump nemzetbiztonsági főtanácsadójának nevezte ki, de csak rövid ideig töltötte be ezt a tisztséget, mert előkerült egy hangfelvétel, amelyen Trump stábjának tagjaként, állítólag az elnökjelölt engedélye, sőt tudta nélkül, a washingtoni orosz nagykövettel egyeztetett a szankciók ügyében. Nyomozás indult ellene, a bíróságon beismerő vallomást tett a hatóságok félrevezetése tekintetében, és börtönbüntetésre ítélték, de Trump egyik utolsó elnöki intézkedéseként kegyelemben részesítette.

Hogyan függ ez össze a Milton Friedman Egyetemmel? Talán úgy, hogy  az amerikai Chabad – ha jól értelmezem – az Oroszországi Zsidók Szövetségének, akarom mondani Putyinnak a trójai falova az USA-ban, az EMIH pedig az amerikai Chabad (és rajta keresztül Putyin) egyik trójai falova Magyarországon. A Trump és Orbán Viktor közötti barátság figyelembe vételével ennek tükrében érthető az EMIH-nek juttatott kiemelt kormányzati figyelem és támogatás is. Ami pedig a titkosszolgálati szálat illeti, 2017-ben, amikor az EMIH megvásárolta a Milton Egyetemet és átvette a fenntartói feladatokat, azzal egy időben megkezdődött az úgynevezett „Nemzetbiztonsági elemző szakirányú továbbképzési ismeretek” oktatása is a Szatmári Péter rektor (ma rektorhelyettes) vezette „oktatói kör”  és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) bevonásával, amihez a kiindulási alapot a KNBSZ és az MFE között 2013-ban megkötött együttműködési megállapodás teremtette meg. Ugyanabban az évben az akkor még Zsigmond Király Főiskolának nevezett előd-intézmény egy bizonyos Drégelyvár Oktatási Központ (DOK), középfokú oktatási alapítvány Koncz Márton Üzleti Hírszerző, másképpen „D” Akadémiájával is együttműködésre lépett, vagyis kialakult egy nemzetbiztonsági oktatást végző intézményi háromszög, amelynek egyik oldala, a DOK ellen több milliárdos költségvetési csalás miatt 2015-ben nyomozás indult, és az – ki hinné – eredménytelenül zárult. Az „Akadémia” azonban különböző neveken többször is feltámadt,  és a KNBSZ, illetve a ZSKF (később ZSKE, majd MFE) mindegyikkel együttműködött, így kerülhetett be a 2017-ben indult első nemzetbiztonsági szakirányú kurzusra a Közérthető Biztonságért Alapítvány több, mint gyanús orosz kapcsolatokkal rendelkező kurátora, egyben alapítója is, és végezhette el a három féléves képzést (kiképzést?). Mellesleg az említett együttműködési megállapodást (ami nemzetbiztonsági érdekből nem nyilvános) az a Kovács József altábornagy írta alá még a KNBSZ főigazgatójaként (vagyis Flynn tábornok magyar megfelelőjeként és NATO-partnereként), aki mostanság nemzeti információs államtitkár, vagy már az is lehet, hogy Orbán Viktor nemzetbiztonsági főtanácsadója.

De nem is folytatom, mert még túlságosan belebonyolódok. Majd valamikor, nemsokára…

Summa summarum:

Ezek szerint most már nemcsak a felsőoktatást, hanem a középfokú intézményeket is einstandolni fogja az árnyék-titkosszolgálat? Bizony mondom néktek, Kedves Olvasók,  nemcsak a Veres Péter Gimnáziumot kell megmenteni a Milton Friedman Egyetemtől, hanem a Milton Friedman Egyetemet is önmagától, hogy ne váljon az orosz és az amerikai titkosszolgálatok csataterévé a magyar szuverenitás kárára. És Magyarországot kitől-mitől kell megóvni, és ki fogja megmenteni?  Ez itt a kérdés.