Egy kedves olvasóm (nevezzük Kedves Olvasónak) számolt be arról, hogy néhány nappal ezelőtt  az egyik pest-megyei településen (nevezzük Pomáznak) váratlanul és titokzatosan Orbán Viktor miniszterelnök tett – a választási kampánykörútjába tartozó – látogatást, amelynek keretében csak az „övéivel”, azaz a fideszes vagy a Fidesz által támogatott ál-civil jelöltekkel, a kormánypárthoz húzó önkormányzati tisztviselőkkel találkozott, és egyeztetett a kisváros jövőjéről, de (miniszterelnökhöz méltatlanul) a város polgármesterével nem volt hajlandó szóba állni. Az „ellenzéki” (valójában párton kívüli, sőt a közelgő választásokon egyetlen párt támogatására sem igényt tartó) független polgármester (nevezzük Leidinger Istvánnak) ezen a modortalan megnyilvánuláson úgy felhúzta magát, hogy mérgében írt egy epés hangvételű nyílt levelet a miniszterelnök úrnak, amiben felhánytorgatta, hogy a településtől elvették az orvosi ügyeletet, megszüntették az okmányirodát, elkobozták a személyi adót és a gépjárműadót, a tűzoltóság reagálóképességét a bejelentések központi diszpécser-szolgálathoz történt átirányításával vészesen lecsökkentették, a rendőr-őrsöt bezárták, az állami kezelésben lévő főutat, a HÉV-állomást hagyták lepusztulni, elvették a védőnői szolgálatot, a kispostát, lenyúlják a bölcsődét, az óvodát, az iskolákat, az idősek otthonát stb. stb. A helyi építési szabályzat megalkotási jogköreinek elvételével hosszú távon is csökkentik Pomáz élhetőségét, a lakosság életminőségét.

A fékezhetetlen központosítással – teszem hozzá – ugyanúgy próbálják kivéreztetni a pomázi önkormányzatot, mint példának okáért a budapestit, avagy bármelyik olyan országos vagy helyi közintézményt, független civil szervezetet, amelyik még valamennyire az illetéktelen pártállami befolyástól távol tartva magát, próbálja tisztességesen végezni a dolgát. A cél: a kivéreztetett, ellehetetlenített intézmények, önkormányzatok, civil szerveződések felszámolása, bedarálása, „einstandolása”, vezetőik helyébe szolgalelkű mamelukok pozícióba juttatása, az egész ország birtokba vétele, bekebelezése mindenestől.

Alig két-három nappal a miniszterelnök pomázi látogatását és rajongói-támogatói-támogatotti köreivel való titkos tanácskozását követően már ezt olvasom az Origo-n, hogy „Súlyos visszaélés a korcsolyapálya beszerzésénél Pomázon”. Nem tudom, mennyi igaz az állítólagos, 10 millió forintos „súlyos visszaélésről” leírtakban (Ugyan mennyire súlyos lehet tízmillió forint a száz- és ezermilliárdokhoz képest?), de egyvalamit biztosan tudok: Nem szép dolog rendőrspicliknek, titkosszolgálati ügynököknek és velük lepaktáló önkormányzati képviselőknek, választási jelölteknek, valamint etikátlan újságíróknak miniszterelnöki jóváhagyással, sőt O. V. kezdeményezésére és az ő jelenlétében titkos tanácskozás formájában összeesküvést szőni a célból, hogy a politikai ellenfeleiket börtönbe juttathassák vagy akár csak lejárathassák.

Hogy miből gondolom a titkosszolgálati érintettséget? Hát abból, hogy újabb egy-két nap múlva ezt olvasom: „Orbán Viktor háborúval riogatott Szentendrén és Pomázon. Putyin magyarországi lábtörlője szerint ami most van, az még csak a háborús vihar előszele. Szentendrén és Pomázon folytatódott Orbán Viktor országjáró kampánykörútja kedden, ami úgy „országjáró”, hogy előre sosem közlik, hol bukkan fel a bátor utcai harcos, és úgy „kampány”, hogy csak a gondosan kiválogatott közönségének szónokol, ami nem tesz fel neki kellemetlen kérdéseket …

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnökének beszámolója szerint mindenesetre Orbán Viktor több helyszínen találkozott a környékbeli települések vezetőivel, vállalkozókkal és fideszes aktivistákkal is.

A megbeszélések (során) Orbán azzal riogatott, hogy amit ma az európai gazdaságban tapasztalunk, az csak a háborús vihar előszele”.

Namármost. Ezek szerint tényleg a Rogán Antal által irányított, orosz-bérenc, egymással menthetetlenül összefonódott titkosszolgálati és propaganda gépezet készítette fel miniszterelnökünket a pomázi (és szentendrei) kiruccanására, a háborús riogatásra és a másként gondolkodó önkormányzatok, civilek befeketítésére. Pedig egyáltalán nem kéne a szomszédunkban dúló háborús vészhelyzetben a törvény szerint is (ezúttal igazán) súlyosabb  megítélés alá eső rémhírterjesztésbe bonyolódni, és nem kéne ennek örve alatt önkormányzati és vele összemosott európai választási kampányon mocskolni az ellenfeleket, sőt egyáltalán nem kéne a miniszterelnöki székben az uralkodó állampárt főtitkárának (még ha párt- és miniszterelnöknek is nevezik) terpeszkednie immár 15. éve folyamatosan (és előtte megszakítással még négy évig, az összesen már 19, gratulálunk, ennél csak Putyin bírja tovább!). És persze mindezzel bel- és külpolitikai téren egyaránt a szovjet-orosz modellt követjük, és Putyin szekerét toljuk.

De nehogy azt higgyétek, hogy csak a Fidesz-vezérek veszik pökhendi módon semmibe az ellenzéki szavazókat vagy a bizonytalan távolmaradókat, az ország biztonságáért aggódó állampolgárokat, a Sopánkákat és a Naiv Balfácánokat. Az ellenzéki szavazók, vagy a bizonytalan távolmaradók, sőt minden magyar (potenciális) választópolgár, gondolkodó és tettre kész ember akaratát a megválasztott képviselők jelentős hányada pártállástól függetlenül veszi semmibe, ezért az elkövetkező néhány bejegyzésben az úgynevezett ellenzéki pártok prominenseinek viselt dolgairól is lerántom a leplet, különös tekintettel az orosz titkosszolgálati befolyással szembeni fellépés kétszínűségére, ha most még nem is értitek, hogy mire célzok. Bár nem akartam, de most mégis beszállok a kampányba, mert úgy érzem, a kampány is belém szállt.

Addig is: házi feladat. Ki mondta: követek vagyunk, utat csinálunk/Nagy szó, nagy szó a mi királyunk!/Mi dadogunk, de várj, ki jön utánunk.