Jogi nyilatkozat (disclaimer) az elejére: György barát (e sorok írója) nem azonos azzal a György baráttal sem, akinek Hamar Ferenc vezérőrnagy a Titkos Öböl-háborúnk című könyvét 2008. augusztus 6-án dedikálta, bár a szóban forgó könyv most nem az ő, hanem e sorok írójának birtokában van. Ez úgy eshetett meg, hogy az a másik György barát Feri barát személyesen neki dedikált regényét elvitte egy antikváriumba, és potom pénzért elkótyavetyélte, az író-morfondírózó György barát pedig a Központi Antikváriumban vagy 10 évvel ezelőtt megvásárolta (800 Ft-ért, ami már akkor sem volt túl nagy pénz egy dedikált könyvritkaságért). György Barát egyébként (e sorok írója) az említett könyvben foglalt történetek szenvedélyes kutatójává és különböző, közszájon forgó változatainak gyűjtőjévé vált, így aztán nem csoda, hogy élt az alkalommal, és a regény egy másik nyomtatott, szintén dedikált példányát is megszerezte néhány év múlva ugyanonnan (a Központi Antikváriumtól). Ez egy kicsit drágább volt, viszont jobb állapotban van, holott régebbi (a dedikálás dátuma 2005. március 3-a), a szeretetteljes ajánlás szerencsés kedvezményezettje pedig egy bizonyos Béla barát, ami az antikvár példányt még értékesebbé teszi, hiszen KGBéla személyében egy igazi történelmi figurát tisztelhetünk. De most nem erről van szó (vagy talán mégis), annyit azonban jegyezzünk meg az olvasók lelkesedésének lehűtésére, hogy azóta a Katonai Biztonsági Hivatal (vagy valaki más) az összes, a könyvpiacon elérhető kötetet felvásárolta, így az most már csak előjegyezhető (a dedikált példányok feltehetően borsos áron).

És most térjünk a tárgyra. A korábbiakban már volt szó arról a dokumentumegyüttesről, amely többek között, de nem mellékesen arra is bizonyítékul szolgál, hogy az ügyészségi, bűnügyi nyomozati iratokba igenis „bele lehet nyúlni”, Polt Péter legfőbb ügyész úr ezirányú állításaival ellentétben. Most kiegészítjük a korábban elmondottakat annak az esetnek néhány további dokumentumával, amelyben megismerkedtünk egy tájékoztatással (Sopánkának címezve arról, hogy a beadványát az illetékes elvtársnak kivizsgálásra küldték meg), egy fellebbviteli határozattal, amelyet szintén az érintett Sopánkának küldtek meg, és ugyanezt a megfogalmazást („kivizsgálás végett”) tartalmazta, és egy harmadikkal, amit az illetékes elvtárs kapott kézhez (ha egyáltalán), és abban egész más szerepelt. Levontuk azt a nem elhamarkodott következtetést, hogy szegény Sopánkát, az ügyészség ügyfelét a tisztelendő hatóság rútul félrevezette. Most pedig az említett két tájékoztatás kézbesítési igazolását (térivevényét) vesszük górcső alá.

Az első tértivevény első látásra „önmagában” (hogy az ügyészség kedvenc szófordulatával éljünk) nem bizonyítja, hogy itt bárki is belenyúlt volna az iratokba (bár azt jegyezzük meg, hogy Sopánka többször is az ügyészség szemére hányta, hogy a bizonyítékokat nem „önmagukban”, hanem „összefüggéseikben” kell értékelni). A címzett személyes adatait kisatíroztam, de egyébként jól látszik, hogy az összes alaki kellék a helyén van, a feladó (Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya), a felvevő postai szolgáltató hely, a felvétel dátuma, a tértivevény visszaérkezésének, vagyis bevételezésének (a kézbesítés igazoltságának) dátuma, az irat („Átirat”) iktatási száma (jegyezzük meg: az iktatási szám szabálytalan), mi kell még? Mondjuk a mellékleteket jelezhették volna, a tájékoztatásban ugyanis azok is szerepeltek. Így nehéz lesz igazolni, hogy az anyagot a feladó és a címzett valóban A-tól Z-ig elolvasta, pedig azok a feljelentéshez csatolt bizonyítékokat tartalmazták több száz oldalon. 

A másik tértivevény láttán, amit Szarka kapott (állítólag) kézhez, reflex-szerűen felvonjuk a szemöldökünket. A feladó stimmel, a címzett is, az irat (szabálytalan) száma is (a „mellékletek” rovat megint üresen hagyva), de a felvevő postai szolgáltató hely, a küldeményazonosító, a feladási és a visszaérkezési dátum, az átvétel igazolása stb. hiányzik. Van viszont ráadásként (az elsőn) egy kézzel (valószínűleg utólag az ügyészségen) írt kezelési jelzés („Vezetőnél”), ami alighanem azt jelzi, hogy az ügy fontossága miatt a dokumentumot  az adott szervezeti egység (KNYF BRO) vezetőjének is bemutatták, és talán az ő osztályvezetői szintű iratai között tárolják, egyéb dokumentumokkal (például az el nem küldött mellékletekkel) együtt. A  második tértivevény ezek szerint nincs a vezetőnél. Talán, mert hamisítvány, és így ő nem is tud róla, vagy azért, hogy egy ügyviteli ellenőrzés ne találhasson nála hamisított ügyiratot. Így lehet majd a felelősséget egy beosztottra áthárítani (akit meg majd nem tudnak egyértelműen azonosítani..  

Miért? Mi az oka, és mi a célja? Ezen kérdések jegyében indítjuk el  közokirat-hamisítási tanfolyamunkat, amelyre elsősorban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Büntetőjogi Tanszékének hallgatóit várjuk, de máshonnan is lehet (érdemes) jelentkezni. Itt kitanulhatjátok a hivatali szabálytalanságok trükkös nyomeltakarításának alfáját és ómegáját, a hatalommal való visszaélés, a hülyítés és a megfélemlítés mesterfogásait.

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Ez a tértivevény (a második), amit az érintett adatigénylésére adtak ki 2024-ben, „önmagában” és „összefüggéseiben” is gyenge hamisítvány. Az viszont kiderül belőle, hogy Szarka Gábor semmilyen átiratot nem kapott az ügyészségtől, legalábbis nem „kivizsgálásra”, hanem legfeljebb eltussolásra. Ha kapott volna, akkor a nyilvántartási szám alapján a Honvédelmi Minisztériumnak meg kellett volna találnia az átirat valamilyen ügyviteli lenyomatát még abban az esetben is, ha időközben azt a központi levéltárnak  „maradandó” értéket, történelmi dokumentumot képviselő iratként átadták volna, sőt még akkor is, ha leselejtezték volna.

Apropó, nyilvántartási (iktatási) szám. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr (egyben az NKE Büntetőjogi Tanszékének vezetője, hogy is van ez?), Ön írta alá „az ügyészi szervezet iratkezelési szabályzatáról szóló utasítást”, miszerint „21. § (1) Az iktatószám az irat azonosítására szolgál. Az iktatószám a (3) bekezdés szerinti azonosítóból, az ügyszámból (főszám) és alszámból áll … Az ügyszámon belül minden érkezést és intézkedést a főszámhoz tartozó alszámmal kell megkülönböztetni. Az alszám kiadása egy ügyszámon belül úgy történik, hogy az 1. alszámot mindig a kezdőirat kapja és minden következő utóirat egyedi alszámot kap”. Hol van a fenti „tájékoztatásokban” az alszám? Sehol, így azok nem minősülnek hivatalos iratnak. Ezt a trükköt azért alkalmazták, hogy ugyanazon a (szabálytalan) nyilvántartási számon több különböző tartalmú iratot lehessen az ügyfeleknek kiküldeni, jelen esetben „a végett”, hogy Sopánka megnyugodjon, a beadványában foglaltakat kivizsgálják, Szarka Gábornak pedig még véletlenül se jusson eszébe kivizsgálni az ügyet. Sopánkától féltek a KNYF BRO ügyészei, vagy Szarkától, vagy a törvénytelen utasítást kiadó főnöküktől? Esetleg olyasvalakitől, aki még náluk is titokzatosabb, vagy náluk is hatalmasabb?

Nem tudom, de ki fogom deríteni.