Nagycsoportos óvodás és kisiskolás unokáimat néhány napja én hoztam el az intézményükből, és ahogy gurultunk hazafelé, szokásuk szerint az út melletti lámpaoszlopokra függesztett választási plakátokat nézegették és kommentálták. Már mindketten tudnak olvasni, de kezdetben nem a semmitmondó jelszavak (Folytassuk! Kezdjük újra! Tegyük sikeressé! Fogjunk össze! stb.), hanem az önkormányzati jelöltek arcképe keltette fel a figyelmüket, ugyanis felfedezték közöttük az iskola igazgatóját és az egyik osztályfőnököt. Mondták is, hogy ők rájuk fognak szavazni, mert ismerik őket, és mindketten nagyon aranyosak a gyerekekkel. Most azonban, miután elhaladtunk a harmadik, öles betűkkel pingált „Háború!” feliratú plakát mellett, az egyikük aggodalmas hangon megkérdezte: „Nagypapi, tényleg háború van?”. „Á, dehogy!” feleltem reflex-szerűen. „Akkor miért írják ilyen sokszor, hogy Háború, és miért ilyen nagy betűkkel?”. Kénytelen voltam elmagyarázni, hogy az egyik szomszéd országban, Ukrajnában valóban háború van, de nem kell félni, tőlünk igen messze harcolnak egymással az oroszok és az ukránok, de előbb-utóbb úgyis elfáradnak, és akkor majd békét kötnek. Az ilyen háborús plakátokkal csak a rossz emberek ijesztgetik a gyerekeket és a szüleiket, hogy rájuk szavazzanak, mert ha nem, akkor szerintük itt is háború lesz. De ez hazugság, nem kell félni.

Közben azt olvasom, hogy Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója megdöbbent azon, hogy Piliscsaba KDNP-s polgármestere az iskola mellől akarja eltávolítani a Stop háború! feliratú plakátot. Menczer a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában kifejtette: „Piliscsabán az történt, hogy a helyi baloldali, háborúpárti önkormányzati politikusok támadták meg a plakátot. Ezt követően a helyi KDNP-s polgármester a fideszes választókerületi elnökkel, Czuczor Gergellyel együtt összecsinálta magát, és teljesítette azt a parancsot, amit a helyi háborúpárti baloldali politikusok kiadtak. Ez szégyen. Hozzátette, szégyelli, hogy a közösségükben ilyen „gyáva emberek” vannak. A Fidesz kommunikációs igazgatója közösségi oldalán is megerősítette, hogy „nincs helyük közöttünk azoknak, akik gyáván kiszolgálják a baloldalt”.

Mi van Tamás, betojtál a gatyádba? Most jössz csak rá, hogy ez a háborús uszítás, amit te a Fidesz kommunikációs igazgatójaként kitaláltál, már a saját párttársaid körében is visszatetszést kelt, őket is elgondolkodtatja? Ezért O. V. sem fog megdicsérni. Szerintem te vagy az, akinek nincs helye semmilyen közösségben. Kutyaharapást a szőrével? A saját gyávaságodat kompenzálod azzal, hogy másokat legyávázol? Mikor te kínodban fantáziátlanul már a kiscsoportos óvodásokat és a bölcsiseket ijesztgeted? Ezzel a megnyilatkozásoddal újabb szöget vertél a Fidesz koporsójába, és – mert már a gyerekes családokat sem kíméled – kihúztad nálam a gyufát.

Te, rivaldafényben sütkérező, rémhírterjesztő, kisgyerekeket ijesztgető, mosdatlan szájú, talpnyaló, pökhendi ellenforradalmár: Reszkess!

A következő bejegyzésekben – mert kiprovokáltad – leleplezem, hogy a te hathatós közreműködéseddel hogyan vált a Magyar Atlanti Tanács (is) az orosz háborús törekvéseket kiszolgáló, a szövetségeseink (a NATO és az EU) ellen aknamunkát folytató  propaganda- és kémszervezetté. Már nem sokáig játszhatod meg magadat. 

Lássátok Feleim saját szemeitekkel, hogy mik vannak. A közérdekű magánlevéltáramba egy pdf fájlba összefűzve olvashatjátok az Aggodalmaskodó Professzor és Vadai Ágnes, DK-s képviselő hajdani, 2012-2014 közötti levelezésének dokumentumait a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a nemzetbiztonsági szolgálatoknál előfordult súlyos szabálytalanságok ügyében.

Az első, kétoldalas levélben (2012 augusztusában) súlyos vádak hangoznak el folytatólagosan elkövetett jogsértésekről, tudatos romboló tevékenységről, a nemzetbiztonsági felsőoktatás tönkre tételéről, nemzeti hírszerző és NATO hozzájárulási képességeink veszélyeztetéséről, az egész magyar nemzetbiztonsági szolgálati rendszer szétesésével fenyegető folyamatokról meg ilyesmikről. A konkrétumokat a levél mellékletei tartalmazták, de azokat egyelőre nem hozom nyilvánosságra (ami késik, nem múlik), mert a lényeg most nem ez, hanem az, hogy Ágnes asszony hogyan reagált mindezekre.

Nos, egészen pozitívan, majdhogynem lelkesen. Úgy látszik, látott valami pártpolitikai haszonszerzési lehetőséget a dologban: az összeállítás 3. oldalán található, egy héten belül megküldött rövid, de annál biztatóbb válasza ugyanis így szólt: „Tisztelt xxxxxx Úr, Keresni fogom hamarosan. Aláírás: Vadai Ágnes, Demokratikus Koalíció”

.Telt-múlt az idő, nem is kevés (több, mit két év), és a harcias amazon megfeledkezni látszott ígéretéről, mert mégsem kereste „hamarosan” a levélírót. 

A 4. oldalon – elgondolkodtató közjátékként – egy olyan feljegyzést olvashatunk, amelyből kiderül, hogy a képviselő asszony nemzetbiztonsági tanácsadói történetesen ugyanazok voltak, akiket az aggodalmaskodó állampolgár bemószerolt nála (de ezt a Magyar Nemzet leleplező cikkének olvasása előtt nem tudta a naiv balfácán). Utólag visszatekintve valahogy úgy történhetett a képviselő asszony honleányi hevületének lelohadása, hogy az első levél kézhezvételét követően tett könnyelmű ígérete körüli napokban Vadai Ágnes  Gyurcsány Ferenc (volt) miniszterelnök vezéri sátrában a főnökével együtt éhségsztrájkolt valamilyen, azóta már feledésbe merült ügyben, és talán ott beszélgettek arról, hogy a saját kutyájuk kölykét azért mégsem kellene felelősségre vonni, inkább főjön meg a bejelentő a saját levében.

Az 5. és utolsó oldalon az a dörgedelem olvasható, amit Sopánka – türelme elfogytán – Ágnes asszonyhoz intézett bő két év múlva, természetesen teljesen hatástalanul, mert arra sem kapott választ. Ágnesünk talán abban reménykedett, hogy a Katonai Biztonsági Hivatal rossz hírbe hozott egykori felső vezetői (akik korábban még a romák elleni emlékezetes sorozatgyilkosságok kapcsán is gyanúba keveredtek, de aztán kimásztak a bajból), „hamarosan” ebben az ügyben is megtalálják a megfelelő megoldást. Sopánka pedig magára vessen, miért kellett neki darázsfészekbe nyúlnia.

Kedves Dobrev Klára, nyugodtan megkérdezheti Ágnes asszonyt, aki az Ön honvédelmi minisztere és nemzetbiztonsági főtanácsadója, hogy mit tud ezekről a dolgokról, de a férjeurát, egyben pártjuk vezérét is megkérdezheti, hogy miről beszéltek az akkori jobbkezével anno a Parlament előtt ideiglenesen felvert  sátorban.

Nektek pedig, Kedves Olvasók (ha vagytok) ezért mondtam, hogy a pénteki (mai), eleve határozatképtelen ál-ellenzéki országgyűlés-ülésen az orosz titkosszolgálati befolyás vagy a Sulyok Tamás féle állítólagos földmutyi ügyében semmi egetverő leleplezésre ne számítsatok. Akárcsak a tegnapi, (Várkert) bazári listavezetői vitán: Vajúdnak a hegyek, és egeret szülnek.

Mivel Sopánka a Sándor Palotához ez év (2024) április 22-én intézett sürgős, személyes meghallgatás keretében teendő közérdekű bejelentésre vonatkozó kérésére nemhogy azonnal, hanem egy hónapon túl sem kapott választ nemhogy a köztársasági elnöktől, hanem  a hivatalát vezető főigazgatótól sem, megadta az engedélyt György barátnak ahhoz, hogy az említett dokumentum hiteles másolatát (a személyes adatok védelme és taktikai megfontolások miatt szükségesnek ítélt minimális mennyiségű „kitakarás” mellett) a közérdekű magánlevéltárában elhelyezze, és másolatban  közzé tegye (lásd a bejegyzés alján).

Csupán a véletlennek tudható be, hogy éppen ma reggel olvasom a Telexen: A Fidesz, illetve a kormánypárti képviselőcsoportok nem lesznek jelen azon a péntek esti, parlamenti rendkívüli ülésen, amelyen az orosz hekkertámadást és „Sulyok Tamás ügyét” tárgyalnák. Amikor rákattintottam a hírre, az internet rögtön feldobott egy ajánlót a Dobrev Klárával készült legutóbbi élő interjúra mutató link formájában, „Június 9-én mi leszünk a legnagyobb ellenzéki erő” idézettel a DK nagyasszonyától (egyben árnyékkormányának miniszterelnökétől). A több, mint egy órás interjút természetesen nem néztem végig, de a lényegét alighanem jól tükrözi az az idézett mondat, miszerint: ”Amit Magyar Péter képvisel, az újra durva fideszes győzelemhez fog vezetni” (június 9-én). Durvul a kampány. Ezen nem csodálkozunk, azon viszont szomorkodunk, hogy a két, egymásnak látszólag ellentmondó kijelentésből kitűnően a DK számára nem a Fidesz legyőzése, hanem a rövidesen durván tönkreverendő ellenzéken belüli vezető szerep megszerzése a fontos.

A parlament ellenzéki pártocskái láthatóan nem akarják megdönteni a NER rendszerét, amelynek langyos (ám lassan, fokozatosan, azaz észrevétlenül, előbb-utóbb forráspontig melegedő vizében, akárcsak a mesebeli béka) kényelmesen lubickolnak immár 14 éve (amíg egyszer csak meg nem főnek).

Előre lehetett tudni, hogy a kormánypárti képviselők semmi olyan parlamenti eseményre nem mennek el, amelyen rázós kérdésekre kéne hihetően tagadó válaszokat adniuk, így tehát a pénteki ellenzéki mutatványnak semmilyen érzékelhető hatása nem lesz. Olyan, mintha verébbel lőnének ágyúra, akarom mondani légpuskával elefántra, DK-val Fideszre, Dobrev Klárával Sulyok Tamásra.

Pedig meg lehetne fogni őket, Szijjártót az  orosz kapcsolattal, Sulyok Tamást akár a Sándor Palota idegen titkosszolgálati befolyásnak kitettségével és a köztársasági elnöki hivatal törvényellenes működésével (például az április 22-i levélben foglaltakkal és a megválaszolatlanul hagyásukból kézenfekvően leszűrhető következtetésekkel).

A miértekről még a pénteki parlamenti ülés előtt beszámolok, addig is – egyelőre kommentár nélkül (gondolkozzon a Kedves Olvasó is!) – íme az említett dokumentum (levél) elérhetősége.

 Ahogy azt ígértem, az egyszemélyes választási ellenkampányom keretében most kivételesen nem az állampárt, hanem az egyik ál-ellenzéki szerveződés, a Momentum példáján mutatom be, hogy miért ne rájuk szavazzatok, ha valódi hazafiak vagytok, és Magyarország érdekeit tartjátok szem előtt.

Egy kedves olvasóm (a változatosság kedvéért nevezzük őt is Sopánkának) küldte meg számomra az említett mozgalom, majd párt parlamenti frakcióvezetőjével folytatott egyoldalú levelezésének „legfrissebb” dokumentumát, és adta hozzájárulását annak közzétételéhez abból a megfontolásból, hogy a választópolgárok tudjanak ezekről a dolgokról, ne vakon és süketen, hanem „helyzettudatosan” járulhassanak a szavazóurnákhoz június 9-én. Mint az az e-mail fejlécéből  látszik, a levelet (amelyet az üzenet melléklete tartalmaz) Gerencsér Ferencnek, a Momentum elnökének, egyben frakcióvezető-helyettesének címezte (tévedésből "előléptetve" őt  frakcióvezetőnek), de másolatban az összes frakciótagnak megküldte..

A levél tárgya tehát: Oroszpárti ügynök a Momentum soraiban. Műfaja: közérdekű bejelentés (amelyre a törvény szerint kötelező válaszolni). A pártelnök úr és az összes frakciótag már itt elkövette azt a hibát, hogy a levélre nem válaszolt. A panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvény szerint nemcsak válaszolniuk, hanem intézkedniük is kellett volna valamit. Elvégre kétségkívül hathatós intézkedésért (például minimum a pártból való kizárásért) kiált, ha az „elkövető”, akinek a tevékenységére Sopánka felhívta a figyelmet, „még napjainkban is folytatja ártalmas tevékenységét” (amivel mellékesen a Momentum integritását és hitelességét is veszélyezteti). Vagy – mint arra a törvény szintén lehetőséget biztosít – ha nem érzik magukat illetékesnek, továbbíthatják a bejelentést valaki más, kompetens intézménynek.

A levélíró a dokumentum érdemi részében tájékoztatta a frakcióvezető urat, hogy az ügyészség honlapján 2023. május 24-én megjelent a Központi Nyomozó Főügyészség 1. nyom. 392/2023 számú, személyi azonosító adatoktól megfosztott (anonimizált) határozata korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása tárgyában.

A dokumentumból kitűnik, hogy egy feljelentő állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztása, korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása és hivatali visszaélés miatt fordult az ügyészséghez, egy olyan volt parlamenti képviselőt megnevezve elkövetőként, aki „az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságában (a továbbiakban NBB) is részt vett”. Az elkövető a feljelentő szerint azzal valósította meg a bűncselekményt, hogy egy 2022. február 7-i beadvány ügyében (bő két héttel az orosz-ukrán háború kirobbanása előtt) semmilyen intézkedést nem tett, holott abban szövetséges fegyveres erő ellen, az oroszok javára végzett katonai kémtevékenységről, a nemzetbiztonsági szolgálatokon belüli korrupcióról és vele összefüggésben költségvetési csalásról volt szó, és a bejelentő kérte a képviselő segítségét a dokumentumok KNBSZ (Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat) részére történő eljuttatásához és az NBB tájékoztatásához, továbbá felajánlotta, hogy személyes meghallgatásakor átadja az említett dokumentumokat.

Sopánka a levélben megnevezi az elkövetőt (egy eredetileg jobbikos, mára már momentumos képviselőt, az NBB volt elnökét), és kiegészítésként hozzá fűzi, hogy Stummer János még el is dicsekedett azzal, hogy ő nem szokta elolvasni a parlamenti címére hozzá intézett leveleket, tehát nem kíváncsi azok tartalmára, még akkor sem, ha nemzetbiztonsági szempontból fontos kérdéseket vetnek fel.

A frakcióvezető úr képviselői felelősségtudatára apellálva a levélíró így folytatja: „Remélem egyetért velem abban, hogy az NBB tagjainak, és különösen elnökének, de a parlamenti képviselőknek általában, pártállástól függetlenül kutya kötelességük a hozzájuk intézett levelek, e-mailek elolvasása. Ezekben a küldeményekben állampolgári megkeresések, bejelentések, kérések és javaslatok, a dolog nemzetbiztonsági természetéből adódóan sürgős intézkedést kívánó ügyek, valamint állami, közhatalmi szervek, többek között az Országgyűlés Hivatalának értesítései, tájékoztatásai, egyéb neki személyesen címzett dokumentumai találhatók meg. Az Országgyűlés Hivatalának 2023 januárjában lezárt kézikönyve szerint: „A képviselőkkel szemben fontos elvárás, hogy folyamatosan kapcsolatot tartsanak választóikkal, vegyék figyelembe véleményüket és lehetőség szerint képviseljék érdekeiket. Ezért lakossági fórumokon vesznek részt, fogadóórákat tartanak, levélben, emailen válaszolnak választóik megkeresésére”.

Úgy látszik, ezek a hivatali elvárások Stummer Jánosra nem vonatkoztak. A jelek szerint az NBB volt elnöke (egyben az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének volt nemzetbiztonsági kabinetfőnöke) számos kollégájához hasonlóan úgy véli, semmilyen jogi, erkölcsi, politikai vagy szakmai felelősséggel nem tartozik azoknak az állampolgári (!) és hivatali kötelességeinek az elmulasztása miatt, amelyekre felesküdött”.

Mindez Gelencsért és párttársait sem gondolkodtatta el egy cseppet sem, mert senki sem válaszolt Sopánkának. Talán nem olvasták az útmutatót, vagy nem tettek képviselői esküt?

A levélben Sopánka arra is kitér, hogy 2023. február 7-én, napra pontosan egy évvel a hozzá intézett bejelentés beérkezését követően Stummer (immár „momentumosként”) egy Facebook-posztban nyílt levelet írt Orbán Viktornak, amelyben a Fidesz-képviselőkre gyakorolt orosz befolyást firtatta, és a Fidesz európai parlamenti képviselőinek rendkívüli nemzetbiztonsági átvilágítását szorgalmazta.

Nyilvánvaló, véli Sopánka, hogy az előre láthatóan hatástalan, konkrétumok és bizonyítékok nélküli vádaskodás csak „alibi” figyelemelterelés arról, hogy valójában – a 2022-es levél nyomán teendő intézkedés elszabotálásával – maga Stummer János segítette elő az orosz (titkosszolgálati) befolyás magyarországi érvényesülését, és ezzel felmérhetetlen károkat okozott hazánk nemzetbiztonsági érdekeinek, ráadásul ezt a tevékenységet (immár nem az NBB-be, hanem a Momentumba beépített ügynökként) azóta is folytatja” – zárja eszmefuttatását a bejelentő, majd a közérdekű bejelentésekre vonatkozó törvényekkel összhangban egy kérést is megfogalmaz:

„Tisztelt Frakcióvezető Úr, kérem, hogy Ön vagy kijelölt munkatársa szíveskedjen telefonon (xxxxxxxxxxxx) vagy e-mailben (xxxxxxxxxxxxxxxxxxx) sürgősen időpontot egyeztetni velem egy személyes meghallgatásra, ahol további bizonyítékokat mutathatok be nemcsak az immár a Momentumot „erősítő” Stummer János hivatali mulasztásaira (és politikai „bűneire”), hanem az „alapügyre”, vagyis az orosz titkosszolgálati befolyás növekedésére is, amely mindhárom hatalmi ág működését negatívan befolyásolja. Egyúttal négyszemközt vagy akár az egész parlamenti frakció előtt ismertetném javaslataimat a meghozandó intézkedésekre, a demokrácia és a jogállamiság helyreállításában való momentumos szerepvállalásra vonatkozóan is”. - fejezi be az elnök úrnak írt levelét Sopánka

Mondanom sem kell, nemhogy a Gelencsér, de egyetlen frakciótag sem vette fel a kapcsolatot a levélíróval. Úgy látszik, senkit sem zavar közülük a soraikba lelkesen befogadott áruló tevékenysége, mivel – ezek szerint – egyetértenek az orosz titkosszolgálatok magyarországi befolyásának elősegítésével, a választó- és egyben állampolgárok semmibe vételével, a demokrácia és a jogállamiság helyreállításának szükségtelenségével, az „alibi” figyelemelterelő akciókkal, az ál-ellenzékiséggel.

Kedves Gelencsér Ferenc, Tompos Márton, Fekete-Győr András, Orosz Anna és a Többiek! Talán úgy gondoljátok, hogy a Ti kordonbontogató, Molotov-koktélokkal dobálózó, EU-támogatásokat elkaszáló, a Stummer-féle „ősjobbikosok” felé nyitott, ámde a jó szándékú észrevételekkel, tanácsokkal szemben zárt „partizán”-közösségetek bátrabb és bölcsebb, hitelesebb és hatékonyabb mindenki másnál. Rosszul tudjátok, és ezt nemsokára, a közelgő önkormányzati és uniós képviselőválasztáson valószínűleg lesz alkalmatok megtapasztalni. Csak magatokat okolhatjátok, ha egyszer majd nemcsak a Fidesz, hanem a Ti európai parlamenti képviselőitek is rendkívüli nemzetbiztonsági átvilágításon esnek át, és az eredmény lesújtó lesz. 

Megjegyzés: Sopánka hozzájárulásával a bejegyzésben tárgyalt e-mail és annak levélmelléklete elérhetővé vált György barát közérdekű magán-irattárában.

Farkasokkal táncoló…

A Visegrádi 4-ek kezdeményezés (1991) és a keleti nyitás (2012) az ígéretes kezdetektől napjainkra az orosz–ukrán háború kirobbanása által jelzett elakadás, vagy tán végállomás küszöbére jutott.

Nincs arra lehetőség, hogy ezt a folyamatot, a miérteket és a hogyanokat részletesen boncolgassuk, de annyit bizton megállapíthatunk, hogy mostanra a „keleti nyitás” stratégiája folytatásának nemzetközi feltételei ellehetetlenültek, függetlenül attól, hogy az orosz gázszállításokat és PAKS-2 felépítését lehetővé tevő kiskapuk nyitva maradnak, vagy bezáródnak, és Kína a ránehezedő nyugati nyomásra válaszul, avagy a zéró-COVID politika jegyében új Nagy Falat épít maga köré vagy sem. Mindebben nagy szerepet játszottak az előre nem látott természeti és a szándékosan előidézett társadalmi-politikai-gazdasági katasztrófák, valamint azok következményei (a járvány mellett az amerikai–kínai gazdasági háború, a globális ellátási láncok megszakadása, Oroszország Ukrajna elleni területszerző háborúja és a Moszkva ellen bevezetett nyugati szankciók). Magyarország szempontjából a leginkább figyelemre méltó fejlemény a nyugati szövetségesek részéről irányunkban megnyilvánuló bizalom megrendülése. Ezt a bizalmat helyre kell állítani, nehogy két szék között a pad alá essünk, és az atlanti közösségen belül is elszigetelődjünk.

Oroszország megtámadta Ukrajnát, és azzal fenyegetőzik, hogy rakétacsapást mér azokra a NATO-tagállamokra, amelyek fegyverszállításokkal és hírszerzési információkkal segítik Kijevet. Ha Oroszország, illetve a NATO-tagállamok (Magyarország kivételével) egymás irányában mutatott diplomáciai rituáléját egy metaforával kívánjuk szemléltetni, akkor kijelenthetjük, hogy most nem az udvarlás ideje van, a pávatánc szezonja lejárt. Oroszország és a NATO veri a tamtamot, peregnek a harci dobok, csattognak az egymáshoz ütött lándzsanyelek, döngnek az összekoccanó pajzsok, és a hangzavar kétségtelenül Moszkváig elhallatszik. Ez nem pávatánc, ez a NATO törzsszövetség harci tánca, amiből Magyarország kimaradt. A felek farkasszemet néznek egymással, vészt jóslóan kurjongatnak, fenyegető mozdulatokat imitálnak, próbálják nagynak, erősnek és egységesnek mutatni magukat, hogy elrettentsék a szemben álló ellenséget az agresszív viselkedéstől. Egyik sem akar tényleges összecsapást, de egyikük sem vonulhat egyoldalúan vissza, mert az olyan precedens lenne, amit további tekintélycsökkenés és területvesztés követhet. Mindketten igyekeznek elkötelezettséget felmutatni, meghúzni azt a vörös határvonalat, amelyről az ellenfél tudja, hogy nem lépheti át semmilyen körülmények között, mert azzal a saját létét veszélyeztetné. Ha egy idő után – és azt, hogy ez az időszak mennyi ideig tart, előre senki sem tudja – mindkettőjük számára nyilvánvaló válik, hogy a másik fél nem enged, akkor (még mindig presztízsveszteség nélkül) egyszerre vonulhatnak vissza.

Egy nagyon hasonló rituálé játszódott le a 2000-es évek második felében egy kanadai nemzeti parkban, ami a Nanuk dombi csata néven vonult be a fotóművészet és az ösztönös állati viselkedés tudományának (az etológiának) a példatárába. Peter Dettling, svájci természetfotós éveken keresztül követte és dokumentálta egy kanadai farkasfalka életét, és e közben figyelte meg, írta és fényképezte le a Nanuk dombi csatát. Nanuk a farkasfalka vezére, alfa hímje volt, róla nevezték el a falka vadászterületének peremvidékét, ahol az események lezajlottak. A falka létszáma természetesen változó volt, születések és halálesetek, csatlakozások és kiválások miatt. Akkor éppen kilenc farkas vándorolt ezen a vadászterületen, és keresett alkalmas helyet ahhoz, hogy az egyik vemhes nőstény számára megfelelő vackot, búvóhelyet találjanak, ahol megszülheti a kicsinyét. És ezen az erdős-dombos területen egyszer csak összetalálkoztak egy grizzlyvel, azaz egy észak-amerikai szürke medvével (Ursus arctos horribilis)... 

A fenti szemelvényt egy írói vénával megáldott (vagy megvert), a nemzetbiztonsági szolgálatokat érintő szakmai kifogásai miatt a Magyar Hadtudományi Társaság Nemzetbiztonsági Szekciójából kiutasított, Naiv Balfácán írói álnevű szakmabeli A bálványkígyó pávatánca című regényéből, annak is az 54. fejezetéből idéztük. A szemelvény folytatását (a könyvfejezet szerkesztetlen és lektorálatlan kéziratának teljes szövegét) itt találjátok. A kézirat lezárásának ideje: 2022. május 15.

 Egy kedves olvasóm (nevezzük Kedves Olvasónak) számolt be arról, hogy néhány nappal ezelőtt  az egyik pest-megyei településen (nevezzük Pomáznak) váratlanul és titokzatosan Orbán Viktor miniszterelnök tett – a választási kampánykörútjába tartozó – látogatást, amelynek keretében csak az „övéivel”, azaz a fideszes vagy a Fidesz által támogatott ál-civil jelöltekkel, a kormánypárthoz húzó önkormányzati tisztviselőkkel találkozott, és egyeztetett a kisváros jövőjéről, de (miniszterelnökhöz méltatlanul) a város polgármesterével nem volt hajlandó szóba állni. Az „ellenzéki” (valójában párton kívüli, sőt a közelgő választásokon egyetlen párt támogatására sem igényt tartó) független polgármester (nevezzük Leidinger Istvánnak) ezen a modortalan megnyilvánuláson úgy felhúzta magát, hogy mérgében írt egy epés hangvételű nyílt levelet a miniszterelnök úrnak, amiben felhánytorgatta, hogy a településtől elvették az orvosi ügyeletet, megszüntették az okmányirodát, elkobozták a személyi adót és a gépjárműadót, a tűzoltóság reagálóképességét a bejelentések központi diszpécser-szolgálathoz történt átirányításával vészesen lecsökkentették, a rendőr-őrsöt bezárták, az állami kezelésben lévő főutat, a HÉV-állomást hagyták lepusztulni, elvették a védőnői szolgálatot, a kispostát, lenyúlják a bölcsődét, az óvodát, az iskolákat, az idősek otthonát stb. stb. A helyi építési szabályzat megalkotási jogköreinek elvételével hosszú távon is csökkentik Pomáz élhetőségét, a lakosság életminőségét.

A fékezhetetlen központosítással – teszem hozzá – ugyanúgy próbálják kivéreztetni a pomázi önkormányzatot, mint példának okáért a budapestit, avagy bármelyik olyan országos vagy helyi közintézményt, független civil szervezetet, amelyik még valamennyire az illetéktelen pártállami befolyástól távol tartva magát, próbálja tisztességesen végezni a dolgát. A cél: a kivéreztetett, ellehetetlenített intézmények, önkormányzatok, civil szerveződések felszámolása, bedarálása, „einstandolása”, vezetőik helyébe szolgalelkű mamelukok pozícióba juttatása, az egész ország birtokba vétele, bekebelezése mindenestől.

Alig két-három nappal a miniszterelnök pomázi látogatását és rajongói-támogatói-támogatotti köreivel való titkos tanácskozását követően már ezt olvasom az Origo-n, hogy „Súlyos visszaélés a korcsolyapálya beszerzésénél Pomázon”. Nem tudom, mennyi igaz az állítólagos, 10 millió forintos „súlyos visszaélésről” leírtakban (Ugyan mennyire súlyos lehet tízmillió forint a száz- és ezermilliárdokhoz képest?), de egyvalamit biztosan tudok: Nem szép dolog rendőrspicliknek, titkosszolgálati ügynököknek és velük lepaktáló önkormányzati képviselőknek, választási jelölteknek, valamint etikátlan újságíróknak miniszterelnöki jóváhagyással, sőt O. V. kezdeményezésére és az ő jelenlétében titkos tanácskozás formájában összeesküvést szőni a célból, hogy a politikai ellenfeleiket börtönbe juttathassák vagy akár csak lejárathassák.

Hogy miből gondolom a titkosszolgálati érintettséget? Hát abból, hogy újabb egy-két nap múlva ezt olvasom: „Orbán Viktor háborúval riogatott Szentendrén és Pomázon. Putyin magyarországi lábtörlője szerint ami most van, az még csak a háborús vihar előszele. Szentendrén és Pomázon folytatódott Orbán Viktor országjáró kampánykörútja kedden, ami úgy „országjáró”, hogy előre sosem közlik, hol bukkan fel a bátor utcai harcos, és úgy „kampány”, hogy csak a gondosan kiválogatott közönségének szónokol, ami nem tesz fel neki kellemetlen kérdéseket …

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnökének beszámolója szerint mindenesetre Orbán Viktor több helyszínen találkozott a környékbeli települések vezetőivel, vállalkozókkal és fideszes aktivistákkal is.

A megbeszélések (során) Orbán azzal riogatott, hogy amit ma az európai gazdaságban tapasztalunk, az csak a háborús vihar előszele”.

Namármost. Ezek szerint tényleg a Rogán Antal által irányított, orosz-bérenc, egymással menthetetlenül összefonódott titkosszolgálati és propaganda gépezet készítette fel miniszterelnökünket a pomázi (és szentendrei) kiruccanására, a háborús riogatásra és a másként gondolkodó önkormányzatok, civilek befeketítésére. Pedig egyáltalán nem kéne a szomszédunkban dúló háborús vészhelyzetben a törvény szerint is (ezúttal igazán) súlyosabb  megítélés alá eső rémhírterjesztésbe bonyolódni, és nem kéne ennek örve alatt önkormányzati és vele összemosott európai választási kampányon mocskolni az ellenfeleket, sőt egyáltalán nem kéne a miniszterelnöki székben az uralkodó állampárt főtitkárának (még ha párt- és miniszterelnöknek is nevezik) terpeszkednie immár 15. éve folyamatosan (és előtte megszakítással még négy évig, az összesen már 19, gratulálunk, ennél csak Putyin bírja tovább!). És persze mindezzel bel- és külpolitikai téren egyaránt a szovjet-orosz modellt követjük, és Putyin szekerét toljuk.

De nehogy azt higgyétek, hogy csak a Fidesz-vezérek veszik pökhendi módon semmibe az ellenzéki szavazókat vagy a bizonytalan távolmaradókat, az ország biztonságáért aggódó állampolgárokat, a Sopánkákat és a Naiv Balfácánokat. Az ellenzéki szavazók, vagy a bizonytalan távolmaradók, sőt minden magyar (potenciális) választópolgár, gondolkodó és tettre kész ember akaratát a megválasztott képviselők jelentős hányada pártállástól függetlenül veszi semmibe, ezért az elkövetkező néhány bejegyzésben az úgynevezett ellenzéki pártok prominenseinek viselt dolgairól is lerántom a leplet, különös tekintettel az orosz titkosszolgálati befolyással szembeni fellépés kétszínűségére, ha most még nem is értitek, hogy mire célzok. Bár nem akartam, de most mégis beszállok a kampányba, mert úgy érzem, a kampány is belém szállt.

Addig is: házi feladat. Ki mondta: követek vagyunk, utat csinálunk/Nagy szó, nagy szó a mi királyunk!/Mi dadogunk, de várj, ki jön utánunk.   

 Jogi nyilatkozat (disclaimer) az elejére: György barát (e sorok írója) nem azonos azzal a György baráttal sem, akinek Hamar Ferenc vezérőrnagy a Titkos Öböl-háborúnk című könyvét 2008. augusztus 6-án dedikálta, bár a szóban forgó könyv most nem az ő, hanem e sorok írójának birtokában van. Ez úgy eshetett meg, hogy az a másik György barát Feri barát személyesen neki dedikált regényét elvitte egy antikváriumba, és potom pénzért elkótyavetyélte, az író-morfondírózó György barát pedig a Központi Antikváriumban vagy 10 évvel ezelőtt megvásárolta (800 Ft-ért, ami már akkor sem volt túl nagy pénz egy dedikált könyvritkaságért). György Barát egyébként (e sorok írója) az említett könyvben foglalt történetek szenvedélyes kutatójává és különböző, közszájon forgó változatainak gyűjtőjévé vált, így aztán nem csoda, hogy élt az alkalommal, és a regény egy másik nyomtatott, szintén dedikált példányát is megszerezte néhány év múlva ugyanonnan (a Központi Antikváriumtól). Ez egy kicsit drágább volt, viszont jobb állapotban van, holott régebbi (a dedikálás dátuma 2005. március 3-a), a szeretetteljes ajánlás szerencsés kedvezményezettje pedig egy bizonyos Béla barát, ami az antikvár példányt még értékesebbé teszi, hiszen KGBéla személyében egy igazi történelmi figurát tisztelhetünk. De most nem erről van szó (vagy talán mégis), annyit azonban jegyezzünk meg az olvasók lelkesedésének lehűtésére, hogy azóta a Katonai Biztonsági Hivatal (vagy valaki más) az összes, a könyvpiacon elérhető kötetet felvásárolta, így az most már csak előjegyezhető (a dedikált példányok feltehetően borsos áron).

És most térjünk a tárgyra. A korábbiakban már volt szó arról a dokumentumegyüttesről, amely többek között, de nem mellékesen arra is bizonyítékul szolgál, hogy az ügyészségi, bűnügyi nyomozati iratokba igenis „bele lehet nyúlni”, Polt Péter legfőbb ügyész úr ezirányú állításaival ellentétben. Most kiegészítjük a korábban elmondottakat annak az esetnek néhány további dokumentumával, amelyben megismerkedtünk egy tájékoztatással (Sopánkának címezve arról, hogy a beadványát az illetékes elvtársnak kivizsgálásra küldték meg), egy fellebbviteli határozattal, amelyet szintén az érintett Sopánkának küldtek meg, és ugyanezt a megfogalmazást („kivizsgálás végett”) tartalmazta, és egy harmadikkal, amit az illetékes elvtárs kapott kézhez (ha egyáltalán), és abban egész más szerepelt. Levontuk azt a nem elhamarkodott következtetést, hogy szegény Sopánkát, az ügyészség ügyfelét a tisztelendő hatóság rútul félrevezette. Most pedig az említett két tájékoztatás kézbesítési igazolását (térivevényét) vesszük górcső alá.

Az első tértivevény első látásra „önmagában” (hogy az ügyészség kedvenc szófordulatával éljünk) nem bizonyítja, hogy itt bárki is belenyúlt volna az iratokba (bár azt jegyezzük meg, hogy Sopánka többször is az ügyészség szemére hányta, hogy a bizonyítékokat nem „önmagukban”, hanem „összefüggéseikben” kell értékelni). A címzett személyes adatait kisatíroztam, de egyébként jól látszik, hogy az összes alaki kellék a helyén van, a feladó (Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya), a felvevő postai szolgáltató hely, a felvétel dátuma, a tértivevény visszaérkezésének, vagyis bevételezésének (a kézbesítés igazoltságának) dátuma, az irat („Átirat”) iktatási száma (jegyezzük meg: az iktatási szám szabálytalan), mi kell még? Mondjuk a mellékleteket jelezhették volna, a tájékoztatásban ugyanis azok is szerepeltek. Így nehéz lesz igazolni, hogy az anyagot a feladó és a címzett valóban A-tól Z-ig elolvasta, pedig azok a feljelentéshez csatolt bizonyítékokat tartalmazták több száz oldalon. 

A másik tértivevény láttán, amit Szarka kapott (állítólag) kézhez, reflex-szerűen felvonjuk a szemöldökünket. A feladó stimmel, a címzett is, az irat (szabálytalan) száma is (a „mellékletek” rovat megint üresen hagyva), de a felvevő postai szolgáltató hely, a küldeményazonosító, a feladási és a visszaérkezési dátum, az átvétel igazolása stb. hiányzik. Van viszont ráadásként (az elsőn) egy kézzel (valószínűleg utólag az ügyészségen) írt kezelési jelzés („Vezetőnél”), ami alighanem azt jelzi, hogy az ügy fontossága miatt a dokumentumot  az adott szervezeti egység (KNYF BRO) vezetőjének is bemutatták, és talán az ő osztályvezetői szintű iratai között tárolják, egyéb dokumentumokkal (például az el nem küldött mellékletekkel) együtt. A  második tértivevény ezek szerint nincs a vezetőnél. Talán, mert hamisítvány, és így ő nem is tud róla, vagy azért, hogy egy ügyviteli ellenőrzés ne találhasson nála hamisított ügyiratot. Így lehet majd a felelősséget egy beosztottra áthárítani (akit meg majd nem tudnak egyértelműen azonosítani..  

Miért? Mi az oka, és mi a célja? Ezen kérdések jegyében indítjuk el  közokirat-hamisítási tanfolyamunkat, amelyre elsősorban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Büntetőjogi Tanszékének hallgatóit várjuk, de máshonnan is lehet (érdemes) jelentkezni. Itt kitanulhatjátok a hivatali szabálytalanságok trükkös nyomeltakarításának alfáját és ómegáját, a hatalommal való visszaélés, a hülyítés és a megfélemlítés mesterfogásait.

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Ez a tértivevény (a második), amit az érintett adatigénylésére adtak ki 2024-ben, „önmagában” és „összefüggéseiben” is gyenge hamisítvány. Az viszont kiderül belőle, hogy Szarka Gábor semmilyen átiratot nem kapott az ügyészségtől, legalábbis nem „kivizsgálásra”, hanem legfeljebb eltussolásra. Ha kapott volna, akkor a nyilvántartási szám alapján a Honvédelmi Minisztériumnak meg kellett volna találnia az átirat valamilyen ügyviteli lenyomatát még abban az esetben is, ha időközben azt a központi levéltárnak  „maradandó” értéket, történelmi dokumentumot képviselő iratként átadták volna, sőt még akkor is, ha leselejtezték volna.

Apropó, nyilvántartási (iktatási) szám. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr (egyben az NKE Büntetőjogi Tanszékének vezetője, hogy is van ez?), Ön írta alá „az ügyészi szervezet iratkezelési szabályzatáról szóló utasítást”, miszerint „21. § (1) Az iktatószám az irat azonosítására szolgál. Az iktatószám a (3) bekezdés szerinti azonosítóból, az ügyszámból (főszám) és alszámból áll … Az ügyszámon belül minden érkezést és intézkedést a főszámhoz tartozó alszámmal kell megkülönböztetni. Az alszám kiadása egy ügyszámon belül úgy történik, hogy az 1. alszámot mindig a kezdőirat kapja és minden következő utóirat egyedi alszámot kap”. Hol van a fenti „tájékoztatásokban” az alszám? Sehol, így azok nem minősülnek hivatalos iratnak. Ezt a trükköt azért alkalmazták, hogy ugyanazon a (szabálytalan) nyilvántartási számon több különböző tartalmú iratot lehessen az ügyfeleknek kiküldeni, jelen esetben „a végett”, hogy Sopánka megnyugodjon, a beadványában foglaltakat kivizsgálják, Szarka Gábornak pedig még véletlenül se jusson eszébe kivizsgálni az ügyet. Sopánkától féltek a KNYF BRO ügyészei, vagy Szarkától, vagy a törvénytelen utasítást kiadó főnöküktől? Esetleg olyasvalakitől, aki még náluk is titokzatosabb, vagy náluk is hatalmasabb?

Nem tudom, de ki fogom deríteni.

 „Orbán Viktor és Hszi Csin-ping a nukleáris ipart érintő megállapodást kötött” – ezt emelte ki az Index május 9-én abból a 18 egyezményből, ami a kínai elnök látogatása során megszületett a két fél között. A nukleáris megállapodás részleteiről sokkal többet a cikből sem lehet megtudni. A „nukleáris ipart érintő” jelző elég tág fogalmi meghatározás. Morfondírozok: Mit tud nyújtani Magyarország Kínának a nukleáris ipar területén? Beruházási lehetőségeket PAKS 3-ba? PAKS-1 üzemeltetési tapasztalatainak átadását? Segédberendezéseket a kínai atomerőművekbe? Biztonsági ajánlásokat, szervezési ismereteket? Uránt a Pécs környéki, újonnan megnyitandó uránbányákból? Nehogy már gyűszűvel hordjunk vizet az óceánba. Azt hiszem, hogy a legtöbb, amit adhatunk, az a közösen indítandó kutatás-fejlesztési projektekhez való magyar hozzájárulás lenne. Csakhogy akkor figyelembe kéne venni a NATO és az EU csúcstechnológia megosztására vonatkozó előírásait, és akkor lehet, többet vesztenénk a réven, mint amennyit nyerünk a vámon.

Úgy tudom, Magyarországon a Központi Fizikai Kutató Intézetben (Budán), és a Debreceni Tudományegyetemhez tartozó Atomkutató Intézetben van törpe atomreaktor, ami kutatási célokat szolgál. Mindkettőben értek már el magyar és külföldi kutatók nemzetközileg is figyelemre méltó eredményeket.

A debreceni „iskola” alapítója Csikai Gyula professzor, a neutrongenerátorok világhírű szaktekintélye, aki a téma legfőbb szakkönyvét írta. Ő 2021-ben hunyt el. Khidhir Hamza (az  amerikaiak legfőbb  informátora Irak atomfegyverkezéséről a 2003-as háború előtt) Saddam’s Bombmaker (New York, 2000), magyarul: Szaddám bombáját gyártottam címmel megjelent visszaemlékezéseiben szó van a „magyar kapcsolatról” is. Hamza nem véletlenül Magyarországon keresztül (és a Katonai Biztonsági Hivatal segítségével) szökött Amerikába. Már a 80-as évek óta kapcsolatban állt Magyarországon élő irakiakkal és rendszeresen Irakba látogató magyar delegációkkal, köztük olyan atomtudósokkal, akik a KBH nemzetbiztonsági (a rendszerváltás előtt a III/IV állambiztonsági) „védelme” alatt álltak.

Hamza visszaemlékezései leírják az Egyesült Államokba menekítésének utolsó szakaszát: az előkészületeket, a Magyarországra utazást, a megérkezést, az itteni irakiakkal való kapcsolatfelvételt és végül az amerikaiak budapesti nagykövetségére történő „besétálást” a magyar katonai elhárítás jóvoltából. Hamar Ferenc mindezt azzal egészíti ki a Tőke Péterrel (egy volt III/III-as, ma már neonáci ügynökkel társzerzőségben írt könyvében), hogy már a szervezés időszakában lehallgatták Hamza telefonbeszélgetéseit; és itteni mozgását, tevékenységét is  figyelemmel kísérték (akárcsak az izraeli, az orosz és az amerikai titkosszolgálatok). Hamza könyvében vannak azonban még más magyar vonatkozású információk is.

A könyv 278. oldalától idézem: Szaddam most (1989-90-ben, az iraki-iráni háború után) értékelve a nukleáris programban eddig felmerült akadályokat, úgy döntött, hogy néhány még megmaradt barátja segítségével gyorsabban el tudja készíteni a bombát.

- Ez lesz a dolgod. – mondta al-Ghafour. – Azt akarom, hogy menj el Oroszországba, és vegyél egy gyorsítót. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség támogatását most is megkapjuk...

- Visszaúton azt akarom, hogy keress megoldást a nukleáris kioldó problémájára. Látogasd meg Csikai Gyulát Magyarországon. Segítséget nyújtott nekünk annak idején a neutrongenerátornál. Igyekezz meggyőzni őt, hogy segítsen nekünk felépíteni egy kis neutrongenerátort, az jó volna a bombához kioldónak...

...Olyan bombát gyártunk, amelyet egy nap Izraelre is ledobhatunk.

Úticélunk Debrecen volt, Budapesttől néhány órányi autóútra. Magyarország, elég különös módon, a korszerű atomfizika bölcsője volt, olyan emberek származnak innen, mint Teller Ede, Wiegner Jenő, a hidrogénbomba úttörői, és egyéb jelentős személyiségek az Egyesült Államok atomfegyverkezési programjában.

A debreceni Nukleáris Kutatási Központ a nagyra becsült Magyar Tudományos Akadémia irányítása alatt állt. A szovjet uralom sovány esztendői ellenére itt folytatódott a nagy tehetségek kinevelése. Az elég szerény, mindössze egy kis gyorsítóval felszerelt központ számos minőségi kutatási tanulmányt is tudott alkotni”.

Úgy tűnik, hogy a KBH (vagy a BM III/IV) illetékesei nem túl vehemensen védték Csikai professzort az iraki közeledési kísérletektől 1990 táján, amikor – akárcsak korábban – egy mini neutrongenerátor (az atombomba nélkülözhetetlen része) megalkotására akarták rávenni azzal a mesével, hogy a sivatagi olajmezők felkutatására használatos, jóval nagyobb méretű eszközt akarják lecserélni vele. Csikai professzor – akárcsak a Nmezetközi Atomenergia Ügynökség, amely engedélyezte az együttműködést – bevette a mesét, de ne aggódjatok, a projekt még kezdeti stádiumban elhalt, mert Szaddám már 1990-ben lerohanta Kuvaitot,  amiért 1991-ben meg is kapta a magáét.

Magyarország kétség kívül rendelkezik a békés célú nukleáris energetika területén olyan speciális szakértelemmel, ami exportképes. Ezt a különleges szaktudást hazánk 2014-ben megpróbálta ismét értékesíteni.  A Magyar-Vietnámi Baráti Társaság (MVBT) vezetőségi ülésének 2013. decemberi és 2014. áprilisi jegyzőkönyve szerint ugyanis 2014. májusban a Magyar-Vietnámi Üzleti Tanács delegációjában a „Drégelyvár Csoport” kiküldöttjeként a DOK képviseletében és finanszírozásában utazott Vietnámba az elnökük, és próbált üzletkötési lehetőségeket felkutatni.

„Az elnök tájékoztatta az elnökséget, hogy a Drégelyvár Csoport finanszírozásával részt vesz az MVÜT delegációjának tagjaként a 2014. május 19-26 között Vietnamban szervezett üzleti kapcsolatok fejlesztését célzó találkozókon. A delegáció Ho Chi Minh városban és Hanoiban vesz részt üzleti fórumokon és kétoldalú üzletember-találkozókon, illetve gazdasági intézmények meglátogatására nyílik lehetőség. … A kamarai delegáció munkájához kapcsolódóan az elnök gazdasági kapcsolatokra irányuló képviseletet is ellát, a következő témákban:

      - szakmunkásképzés (Drégelyvár Csoport felkérésére)

      - nukleáris erőművek üzemeltetési, szolgáltatási feladatainak végzéséhez képzés (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium javaslata alapján)

      - turizmus, magyarországi programszervezés (Bridge Tours, ProHÍD felkérésére)

      - bor export (Budányi Pincészet felkérésére)”

Úgy tűnik, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak (a hírhedten becsületes hazafival, Seszták Miklóssal az élén) nem volt pénze szakembert küldeni a békés célú energetikai, nukleáris erőművi képzésről folytatandó tárgyalásokra, ezért a katonai hírszerzés egykori főnökét, az MVBT elnökét kérte fel „szószólójaként”. A nukleáris erőművi képzés kérdéseit pedig nyilvános üzleti fórumokon és kétoldalú „üzletember-találkozókon” kell felvetni, és baráti társaságok honlapján „meghirdetni”. A tárgyalások egyébként nem vezettek eredményre (addigra Vietnám már végleg lemondott az atomenergia hasznosításáról).

Három év múlva, 2017-ben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Teheránban írt alá egy magyar-iráni nukleáris („biztonsági”) megállapodást, amelynek részletei azóta is titkosak. Csak annyit lehet tudni, hogy a megállapodásnak része 100 iráni ösztöndíjas magyarországi képzése, feltehetően a Debreceni Tudományegyetemen, amely Putyinnak ugyanabban az évben adott díszdoktori címet az Oroszország által a nukleáris (PAKS-2-vel összefüggő) képzésekhez adott támogatása fejében.

És így értünk el napjainkba, amikor Hszi Csinping és Orbán Viktor nukleáris ipart érintő megállapodást köt, és bizonyára merő véletlen, hogy ugyanekkor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására a volt iráni elnök, Ahmadinezsád is éppen Budapesten tartózkodik, és előadást tart a globális partnerségről és környezeti kérdésekről. Egyéb programjai és tárgyalásai nem ismeretesek.

A látszat már megint ellenünk szól, de szerencsére a nyugati titkosszolgálatok lassan kapcsolnak, úgy látszik a természetüktől idegen a gyanakvás és a rosszhiszeműség, nem szoktak számolni a legrosszabb eshetőséggel. Eddig még mindent megúsztunk. De, ahogy a dakota közmondás tartja: Addig jár a korsó a kútra, amíg valaki meg nem issza a levét.

 Az Index internetes hírportál a jól értesült Hetek újságra („országos közéleti magazinra”) hivatkozva írta meg május 8-án: „Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására Budapestre érkezett, hogy szűk körű megbeszélésen vegyen részt és előadást tartson. Az iráni sajtóban most megjelentek az első képek is a holokauszttagadásáról és Izrael-gyűlöletéről hírhedt politikusról”. Iráni lapokból az is kiderült, hogy Ahmadinezsád a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen „Közös értékek a globális környezetben” címmel tartott előadást. Az izraeli nagykövetség és a Mazsihisz tiltakozott, és bocsánatkérést vár az NKE-től, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium pedig az egyetemi autonómiára hivatkozva minden felelősséget elhárít magától.

Néhány gondolat és adalék az események értékeléséhez:

Az állami költségvetésből fenntartott és busásan megfinanszírozott, kivételezett helyzetben lévő, folyamatosan fejlesztett és agresszíven terjeszkedő, közszolgálati (államigazgatási, önkormányzati, rendészeti, honvédelmi és nemzetbiztonsági) képzést folytató monstre-egyetem teljes egészében a kormány által megszabott oktatási-kutatási, képzési és nemzetközi együttműködési feladatokat hajt végre, így nehezen hihető (sőt hihetetlen), hogy a volt iráni elnök meghívása az egyetem mostani rektorának magánakciója lett volna. Az Orbán-kormány a keleti nyitás (mai szóhasználatban: a konnektivitás) jegyében a 2010-es évek elejétől Oroszországot, Kínát, Iránt és Törökországot tekinti fő szövetségesének, és az egyetemi oktatást kiemelt együttműködési területnek.

A Youtube videómegosztó oldalon található egy tudósítás (ma már csak privát video formájában), ami a karcagi Jobbik TV műsorának 2011-ben közzétett felvétele: Irán tervei Magyarországgal, a következő ajánlás kíséretében:

Tisztelt Jobbikos Harcostársam!

Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövete egy rövid interjút adott a karcagjobbik televízió számára. A nagykövet úr baráti hangnemben nyilatkozott az iráni–magyar kapcsolatokról, és reményteljesen tekint a jövőbeni partneri viszony alakulása felé. Kérdésünkre elmondja, hogy Irán gazdaságilag és katonailag erős állam, amely képes megvédeni önmagát bármilyen külső támadással szemben. Fogadjátok szeretettel!

Az iráni videót tartalmazó Youtube oldalon szerepeltek többek között az alábbi kisfilmekre mutató linkek:

– Zsidó megbízásra gyilkolták a cigányokat Magyarországon!

– A legújabb zsidó pofátlanság (Auswicc)

– Botrány: faképnél hagyta a provokatív riportereket Katona Magda (feltöltötte: NapalmotAzsidókra)

– Orbán kacaja orvosi eset?

– Mikor a bibsik jobban tudják, mi  a helyzet Morvai és Vona között

– A Mazsihisz elnöke beismeri: a zsidók élősködőek

– Hazánk megszállói így őriztetik gépeiket és betelepülő fajtársaikat

– Aggódnak a zsidók, érzik, mennyire utálják őket.

Magának az interjúnak – többek között – az a része is érdekes, ahol a nagykövet úr arról beszél, hogy a Magyarországon tanuló iráni diákok milyen fontos szerepet töltenek be a politikai és tudományos információk országaink közötti áramlásában.

A magyar egyetemeken, pl. a PTE-n, ahol egy ún. Védelmi Kutatási Központ működik, vagy Debrecenben (ahol az egyetem mellett egy Atommagkutató Intézet), könnyen lehet iráni diákokkal találkozni. Balog Zoltán püspök úr, akarom mondani volt Emberi Erőforrás-miniszter közel-keleti oktatási ügyekben illetékes tanácsadóján keresztül a Jobbik hungarista jobbszárnyának (és az oroszoknak) közvetett befolyása lehetett a 2017-ben Iránnal megkötött atomenergetikai kutatási együttműködési megállapodásra is, hiszen az évek során – a hazánkban tanuló iráni diákok menedzselése ürügyén – oktatási (és hírszerzési?) vonalon szoros kapcsolatokat építettek ki az iráni nagykövetséggel (a megállapodás része száz iráni diák magyarországi ösztöndíjas felsőoktatása is). A 2017. áprilisi teheráni alku kapcsán Semjén Zsolt nukleáris „biztonsági” megállapodásról beszélt, és méltatta Irán közel-keleti biztonságpolitikáját.

Az egykori Katonai Biztonsági Hivatal (a mai Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat egyik jogelődjének) volt oktatási felelőse jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Népegészségügyi Intézetének Védelmi Kutatások Központját (Hát az meg mi fán terem?)  igazgatja, ezzel párhuzamosan (2012-től néhány éven keresztül) az NKE Nemzetbiztonsági Intézet Katonai Nemzetbiztonsági Tanszék vezetője is volt (utána pedig az NKE Tanulmányi Osztályának munkatársaként, Patyi András rektor személyes tanácsadójaként) az ún. vezérkari tanfolyam körül is legyeskedett.

A Hetek nevű közéleti magazinnak adott nyilatkozatában Vinter Miklós, a PTE Oktatási Igazgatóság referense 2020 decemberében beszámolt arról, hogy egyetemükön (ami a legnagyobb magyarországi felsőoktatási intézmény) az ott tanuló „külföldi hallgatók száma jelentősen, 42 százalékkal, 1234 főről 1764 főre nőtt az elmúlt öt év során. Ez az expanzió különösen az angol és német nyelven folyó orvostudományi képzések (általános orvos, fogorvos, gyógyszerész) népszerűségének köszönhető... Az egyik legdinamikusabban növekvő külföldi hallgatói érdeklődés az iráni diákok részéről tapasztalható mind országos, mind pécsi viszonylatban. Az elmúlt három évben Irán a hatodik helyen állt a magyar felsőoktatásba legtöbb hallgatót küldő országok között... Amúgy az iráni diákok többségére nem jellemző, hogy a diploma megszerzését követően hazánkban maradnának, ahogyan az sem, hogy hazamenjenek, pedig ott nagyon jól keresnének. Többségük továbbmegy, és az USA-ban vagy Angliában próbál letelepedni és szakmájában elhelyezkedni... Jól érzik magukat hazánkban, az itt szerzett diplomát értékesnek tartják, hiszen az Európai Unióban mindenütt elfogadják... Az iráni diákok baráti kapcsolatot ápolnak a nálunk tanuló más külföldi hallgatókkal, köztük az amerikaiakkal és izraeliekkel is.”

Vajon kinek az ötlete volt, hogy a Védelmi Kutató Központ a PTE Orvostudományi Karára költözzön át? Arra az oktatási egységre, ahol „nyüzsögnek” azok az iráni vendéghallgatók, akik a jól csengő nemzetközi orvosdiploma birtokában az USA-ban, Nagy-Britanniában és más nyugati államokban tárt karokkal fogadott bevándorlók-letelepedők lesznek, és már meg is kezdték baráti kapcsolatok kiépítését amerikai és izraeli diákokkal. Ha John Le Carré kémregényében és a belőle készült remek filmben „a panamai szabó” hírszerző (ügynöki) lehetőségeit a brit és amerikai kémek kiválóra értékelték a magas szintű forrásokhoz való hozzáférés tekintetében, akkor vajon a kapcsolati kör bővítésének lehetőségeit illetően milyen hírszerző potenciállal bírhatnának a gazdag, művelt, előkelő családból származó, amerikai és izraeli barátokkal rendelkező iráni orvosok az USA-ban és Nyugat-Európában?

Ha az Iránnal ellenséges viszonyban álló országok (az USA, Izrael, Nagy-Britannia) elhárításának figyelmét sikerült a PTE VKK-ra irányítani, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az egyetem az egymással rivalizáló magyar és külföldi titkosszolgálatok diszkrét csataterévé vált, és ez a sors vár az NKE-re is. Csak remélni tudom, hogy Ahmadinezsád rövidesen esedékes második, zártkörű előadása az NKE-n, vagy a két előadás közti nem hivatalos „magánmegbeszélések” nem a „Közös értékek a globális környezetben” című téma magyar-iráni hírszerzési együttműködési kérdéseire („a politikai és tudományos információk országaink közötti áramlására”) fókuszálnak majd.

Természetesen nem az egyetemi professzoroknak és az ő tanítványaiknak, a tudós kollégáknak lenne a feladata, hogy elbírálják Irán békés szándékainak őszinteségét, megítéljék a hazánkba érkező iráni diákok jóhiszeműségét, kiszűrjék az ügynököket közülük, felmérjék a „nukleáris biztonsági” kooperáció vagy a sokoldalú felsőoktatási kapcsolatok politikai kockázatait. Az ő elsődleges feladatuk, hogy kutassanak, oktassanak, tájékoztassanak, együttműködjenek. A biztonság szavatolása, a kémelhárítás, a kettős célú és a fegyverzeti technológiák elterjedésének megakadályozása, a rosszindulatú, rejtett törekvések felismerése elsősorban a nemzetbiztonsági szolgálatok feladata lenne.

Ennek a játéknak a része, hogy az idegen ügynökök tudományos kutatási és oktatási együttműködés révén szoros kapcsolatokat építsenek ki a célszemélyekkel, és rávegyék őket arra, hogy „nekik dolgozzanak”; ünnepi vacsorákat, ajándékozásokat, látogatásokat, kirándulásokat szervezzenek a kötődés kialakítása és megerősítése érdekében; királynak kijáró tisztelettel kezeljék a kiszemelt áldozatokat, hogy megnyerjék őket céljaiknak; jól hangzó fedőtörténetet dolgozzanak ki, ami elfogadható; meggyőzzenek minket a békés szándékaikról és az igazukról; ha gyanítunk is valamit, hagyjanak minket boldog tudatlanságban; ha nem kérdezünk, ők ne feleljenek; ha bárkinek bármi gondja adódna emiatt, akkor bátran állíthassa, hogy ő nem tudott semmiről, senki senkinek nem mondott semmit. A szolgálatoknak – a kormány útmutatásai szerint – ezeket és a hasonló „műveleteket” kellene felismernie és elhárítania, az ilyen szándékokat kellene meghiúsítania.

Csakhogy:

Hazánk azzal az országgal kötött nukleáris „biztonsági”, közös kutatás-fejlesztési, felsőoktatási és még ki tudja, milyen megállapodásokat, amelyik 2015-ig nemzetközi szankciók alatt állt az atomfegyver megszerzésére irányuló törekvései miatt (akkortájt éppen Ahmadinezsád volt az elnökük), és amelyet a nyugati országok többsége a terrorizmus támogatójának tekint. Irán valóban egy ősi civilizációval bíró, büszke és erős ország, amellyel hazánknak kétségkívül érdemes sokrétű kapcsolatokat fenntartania, de talán rögtön a nemzetközi szankciók feloldása után (és azok újbóli bevezetése előtt) nem kifejezetten a nukleáris együttműködésre kellett volna koncentrálni, és a jövőben sem lesz szabad Amerika- és Izrael-ellenes, Moszkva-barát, antiszemita ügynökökre bízni a végrehajtást; feltéve, hogy nem akarjuk erősíteni a gyanút szövetségeseink körében, hogy velük szemben az orosz geopolitikai törekvéseket támogatjuk nyíltan és titokban.

A geopolitikán túl ugyanis vannak a hasonló ügyleteknek műszaki, proliferációs és nemzetbiztonsági kockázatai is. Csak remélni tudom, hogy az NKE-n nem a Nemzetbiztonsági Intézet lesz az a szervezet, amelyik az irániakkal való együttműködésben a fő szerepet játssza majd.

És végül még egy megjegyzés: Ennek az egésznek van egy feltűnően erős vallási vonulata (mint kicsiny hazánkban újabban szinte mindennek). Balog püspök úr emberi erőforrás-miniszterként a református, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesként a katolikus vonalat képviselte a magyar-iráni kapcsolatok szorosra fűzésében. Mindkettőjük tanácsadói között titkosszolgálati figurák sejlenek fel. Az iráni ügyekben feltűnően tájékozott Hetek című „országos közéleti magazin” a Hit Gyülekezetéhez köthető. Itt érdemes a Mandiner volt újságírójának, Kohán Mátyásnak a Hit Rádió Középpont című műsora részére 2022-ben adott interjújából idézni azt a véleményt, miszerint a Salman Rushdie Sátáni versek című könyve kapcsán kialakult helyzet „az arcunkba tolta azt a valóságot, hogy a világ nem egypólusú. Világszinten nézve egy porszem Irán, de ilyen helyzetben megmutatja, hogy tud civilizációs pólus lenni. Bizonyos fokú arroganciát már nem engednek meg ezek a pólusok”. Itt nyilvánvalóan Irán a pozitív megítélés alá eső civilizációs pólus, és az USA az arrogáns nagyhatalom, aki hegemóniára, és Irán vesztére tör.

 A Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) tiltakozik, a kormánybarát EMIH (Egységes  – valójában egységbontó – Magyar Izraelita Hitközség) honlapján nem láttam hasonló megnyilvánulást. Csak nehogy a végén még valami országos vagy nemzetközi vallásháború legyen a volt iráni elnök látogatásából.

 A Magyar Hírlap (MH) május 4-én „Zelenszkij sürgősen összehívott mindenkit” című tudósításában közölte, hogy „Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sürgősen összehívta a vezérkar magas rangú katonatisztjeit” … „és utasította a katonaságot, hogy mindenáron tartsák a pozíciókat, nem szabad többé visszavonulni”. A jelentés forrásaként Alexander Mercouris, „brit szakértő” (a cikkben máshol „elemző”) lett feltüntetve. „Mint Mercouris megjegyezte, az ukrán fegyveres erők helyzete rendkívül nehéz, miközben az orosz offenzíva egyre nagyobb lendületet vesz. Szerinte Kijev sorozatos súlyos kudarcai után a Nyugat elkezdte követelni az ukrán vezetéstől, hogy állítsa le a front összeomlását” – folytatja az MH.

Hűha. Ez a Mercouris nemcsak nagyon jó elemző-szakértő, hanem rendkívül jó hírszerző forrásai is lehetnek, ha olyan belső információk birtokában van, hogy mit mondott Zelenszkij a vezérkar magas rangú tisztjeinek értekezletén,  milyen utasításokat adott ki, mit követel „a Nyugat” az ukrán vezetéstől és effélék. Csak az hűti le a lelkesedésemet, hogy a hírszerzési értesülések eme szakértő elemzője az MH tudósításának nem elsődleges forrása. Egy olyan „komoly” sajtóorgánum, mint az MH, miért nem a youtuber Mercouris eredeti, angol nyelvű megnyilatkozásából indul ki, miért a ria.ru (orosz) hírügynökség orosz nyelvű tudósítását adja meg internetes hivatkozásban egyszeri rákattintással elérhető forrásként?  Talán az MH jeles és erényes (etikus) újságírói nem tudnak angolul, viszont kenik-vágják az orosz nyelvet? Talán az orosz hírforrásokat hitelesebbnek tartják, mint a nagy nemzetközi hírügynökségeket? Talán tőlük várják, hogy megmondják, ki számít hiteles forrásnak? Vagy talán a többszörös áttétel révén el kívánják kerülni a lelepleződését annak, hogy valójában az orosz hibrid háborús propaganda szolgálatába szegődtek?

Vettem a fáradságot, és utánanéztem, ki is ez az Alexander Mercouris. Azzal kezdtem, hogy belenéztem a Youtube csatornájának legutóbbi, a fenti „tudósítás” forrásaként szolgáló megnyilatkozásába. A több, mint egy órás videó podcast azzal kezdődik, hogy az orosz húsvét alkalmából kellemes ünnepeket kívánt minden ortodox hívőnek.  A többire nem nagyon tudtam odafigyelni, mert „brit szakértő” létére rendkívül rossz angolsággal előadott mondandóját (már ami a kiejtését, a nyakatekert mondatszerkesztését, a szaggatott beszédstílusát és a néha összefüggéstelennek tűnő   szövegelését illeti) annyira érdektelennek és sekélyesnek tartottam, hogy néhány perc után félbeszakítottam, és folytattam az alapkérdés (Ki is ő valójában?) megválaszolásához szükséges internetes információgyűjtést.

Annyit sikerült megtudnom (főleg a Daily Telegraph 2016. május 21-i cikke alapján), hogy Alexander Mercouris egykor – tényleg brit – ügyvéd volt, aki ellen az Ügyvédi Kamara vizsgálatot indított, mert egy bírót azzal vádolt, hogy az elrabolta és megzsarolta őt; a vizsgálat során nem volt együttműködő, és rendkívül becstelen („porfoundly dishonest”) viselkedést tanúsított, ezért kizárták a kamarából. Néhány éven belül azonban újra feltalálta, felépítette magát mint különböző orosz tévécsatornák, hírügynökségek és honlapok   világpolitikai kommentátora. Leginkább a Putyin-párti RT orosz televíziós és internetes hírcsatorna tart igényt a szolgálataira. Rendszeresen nyilatkozik az orosz-ukrán konfliktusról (korábban a Szíriai polgárháborúról és az abba történő nemzetközi beavatkozásról, valamint a Snowden-ügyről  is).

Mint a Wikipédiából is ismeretes, az RT-t – „az orosz állami propaganda és dezinformációs tevékenység egyik legfontosabb eszközét”, az orosz kormány „stratégiailag fontos szervezetté” minősített szócsövének működését – több európai országban betiltották, az EU pedig a 2022-es orosz inváziót követően valamennyi tagországra érvényesen, egységesen felfüggesztette a sugárzását. Ugyanígy tett az Egyesült Királyság is, az olyan nagy nemzetközi (amerikai) tech-cégek, mint a Microsoft vagy az Apple pedig törölték a letölthető alkalmazások közül, illetve a keresőprogramjaikban hátrébb sorolták a rájuk mutató tartalmakat. Sebaj, az MH helyettük is hirdeti az orosz háborús propagandát, és annak terjesztésével – ha csak szerény mértékben is – de hozzájárul Alexander Mercouris és a hozzá hasonlók reklámbevételeinek növeléséhez.  

Na ezért mondtam a tegnapi bejegyzésben, hogy „mekkora amatőrség volt ugyanazon személy (Rogán Antal) alá rendelni a titkosszolgálatokat éppúgy, mint a teljes fideszes állampárti propaganda-gépezetet. Előbbi az utóbbit szolgálja ki, és ezzel a nemzetbiztonsági szempontok háttérbe szorulnak a kicsinyes hatalmi érdekekkel szemben, aminek az egész ország szenvedi meg a kárát. Ha a kémelhárítás az illetéktelen orosz befolyásolás visszaszorítására fordítaná az erőfeszítéseit (nem pedig a választási kampány keretében elkövetett karaktergyilkosságokra és a szövetségesek lejáratására), akkor Magyarország biztonságpolitikai helyzete biztos nem lenne annyira kétségbeejtő, mit most.”.