Kedves Barátaim (és Kedvetlen Ellenségeim)!

Ahogy ígértem - bár mégsem teljesen úgy - a választások után néhány nappal (sőt mindössze eggyel) megkezdjük az "elszámoltatási jelentés" (Hogyan lett az Orbán-rendszer Putyin trójai falova, és mi a teendő?) összeállítását és közlését. A címlap  illusztrációja a DALL-E 3 mesterséges intelligencia segítségével készült, az "éles" változaté nem ez lesz:

A jelentés tartalomjegyzéke (magyarul és angolul) valahogy így fog kinézni:

TARTALOMJEGYZÉK (CONTENTS)

1. Előszó (Foreword)
2. Összefoglaló (Executive Summary)
3. Források (A Note on Sources)
4. Fő események időrendi sorrendben (Major Events in Chronological Order)
5. Következtetések, javaslatok (Conclusions and Proposals)
6. Függelék (Attachment): A főszereplők egyéni felelősségének értékelése (An Assessment of the Individual Responsibility of the Key Players)

A jelentés rövidített formája is minimum néhány tucat oldal lesz, többszáz oldal dokumentált bizonyítékkal megtámogatva. Ezt nem fogjátok tudni együltőhelyben megemészteni, mint ahogy az eddigiek sem váltottak ki egetverő reakciót, pedig én azt hittem... (Vesd össze: "Szilaj hullámokat vet/Rémítő ereje"... S dobáld a fellegekre/Bőszült tajtékodat stb.)

Ezért nincs értelme a hagyományos késztermék-bemutatónak. Inkább azt a fordított, de természetes utat követjük, hogy először anyagot gyűjtünk, forrásokat dolgozunk fel, és utána elemzünk, fogalmazunk meg hipotéziseket, következtetéseket, megállapításokat, értékítéleteket, szentenciákat.

Első nekifutásra egy olyan nyílt forrást dolgozunk fel, amit kár lenne veszendőbe hagyni, mert a szerzője, Naiv Balfácán sokat dolgozott vele (és szenvedett meg érte), mégis majdnem elveszett, mert a Rogán-féle propaganda-minisztérium valamikor 2019 elején letöröltette a szolgáltató honlapjáról az addigi bejegyzéseket, pedig volt olyan közöttük, aminek az olvasottsága a 10 ezer látogatót közelítette meg. Naiv Balfácán kiléte egyelőre maradjon titok, ez volt az egyetlen kérése, amikor hozzájárulását adta az itteni másodközléshez (Rokon lelkek, ha találkoznak...). Jöjjön, hát az első szemelvény, és aztán majd később a többi, de György barát sem fog "nyugdíjba vonulni", időnként  megszakítja az elbeszélés fonalát, és beszámol más, frissebb, aktuálisabb fejleményekről is. Tehát, Naiv Balfácán így kezdte annak idején (valamikor 2017-ben): 

Sziasztok!

Én csak egy Mogorva Öregember vagyok. Az elkövetkező hetekben, hónapokban átlag kétnaponként (hétvégék nem számítanak) teszek közzé új blogbejegyzéseket, abból a nemzetbiztonsági olvasónaplóból válogatva és szerkesztve, amit – amatőr érdeklődőként – már jó öt éve vezetek. Amit ezekben a szösszenetekben kielemzek (a magam szubjektív módján), azt nem én találtam ki. Mások írták le, én elolvastam, és értelmeztem. A bennük vázolt eseményekkel maguk a főszereplők dicsekedtek el, adták ki nyomtatásban a saját „hőstetteik” történetét. Valamilyen – számomra egyáltalán nem rejtélyes – okból nem bírják magukban tartani azt, amire olyan büszkék, noha (szerintem) szégyelleniük kellene. Mondjuk így üzennek a mindenkori kormányoknak, az ügyészségnek és a bíróságoknak: Mi érinthetetlenek vagyunk. Ha hozzánk mertek nyúlni, akkor kitálalunk...

Igaz, csak a monogramjukat vagy az álnevüket adják meg interjúalanyként vagy éppen szerzőként, de azt is mintha szándékosan pancser módon tennék: egyáltalán nem kell mesterdetektívnek lenni ahhoz, hogy azonosíthatóak legyenek. És amiket leírtak, azok is elég egyértelműek. A király meztelen, csak ezt valakinek ki kéne már mondania. Lehet, azt nyilatkozzák majd: az itt hivatkozott művek csak irodalmi alkotások, a képzelet szüleményei, nem kell őket komolyan venni. Hm... Írhat a katonai elhárítás egykori operatív főigazgató-helyettese magáról és a közvetlen főnökeiről – azok tudtával és egyetértésével, sőt támogatásával – olyanokat, hogy együtt buzgólkodtak a rendszerváltás utáni új magyar köztársaság megfojtásán, félrevezették a saját kormányaikat és a szövetségeseket, idegen hatalmakkal (Oroszországgal és másokkal) paktáltak le, eladták magukat és a munkatársaikat, az egész szervezetüket az ellenérdekelt speciális szolgálatoknak?

Egy olyan interjúkötetet lapozgatok, amelyben a magyar titkosszolgálatok egykori felső és középszintű vezetői osztják meg tapasztalataikat, visszaemlékezéseiket az olvasókkal. Első ránézésre ez egy laikusok számára készült, érdekes és érthető, a nemzetbiztonsági szolgálatok munkáját népszerűsítő könyvecske. Második ránézésre árnyalom a véleményem. Novák András: Kémes ügyek (avagy akcióban a magyar titkosszolgálatok); Ipari és Innovációs Kft, 2013 – erről a könyvről van szó.

A Titkosszolgálat – vezérőrnagyi szemüvegen keresztül c. fejezetben egy H. F.-ként bemutatkozó tábornok (fedőneve: K. F.) – a magyar katonai kémelhárítás képviseletében – néhány (már ismert) tényt erősít meg és egészít ki, illetve jellegzetes, „árulkodó” véleményeket hangoztat szakmai tevékenységéről, felfogásáról, kormányzati feletteseinek megítéléséről, a katonai elhárítás munkastílusáról, szakmai kultúrájáról. Egyes szám első személyben, a saját érdemeit és szakmai hozzáértését kidomborítva ismertet néhány kiemelt kémügyet a rendszerváltozás előttről és utánról, hogy megvilágítsa a BM III/IV csoportfőnökség (később KBH, azaz Katonai Biztonsági Hivatal) munkamódszereinek korszerűségét és rendszerfüggetlenségét. Azt a ’74-es nagy kémügyet állítja a középpontba, aminek a megoldása az ő nevéhez fűződik (a könyvben a 109-118. o.).

Az ügy azzal vette kezdetét, hogy egy „hírforrás” („segítő”, „hálózati személy”) látott egy határőr alezredest karácsonykor bemenni egy keresztény templomba, és ezt a gyanús körülményt jelentette a tartótisztjének. A szóban forgó, „lebukott” J. alezredes a Ferihegyi Forgalom Ellenőrző Pont (FEP) parancsnoka volt. Mint a vezérőrnagy arról beszámol, abban az időben – még főhadnagyként – hozzá tartozott az egész határőrség és a ferihegyi FEP „elhárítása” is. A beérkezett információ alapján néhány napos mérlegelés után a szolgálatnál úgy döntöttek, hogy megnézik, „mi van a dolog mögött”. Osztályvezetője utasította (nyilván az ő javaslatára, hiszen ő volt az iránytiszt), hogy „derítse fel az alezredes hátterét”.

A történet már itt nagyon sántít.

Az alezredes „köztudottan hithű izraelita” volt, de „akkor miért ünnepli a karácsonyt egy keresztény templomban”? – teszi fel a kérdést Hamar Ferenc, akit azért hívok így, mert ezen a néven ismerheti a magyar újságolvasó a KBH egyetlen, H. F. monogrammal büszkélkedő vezérőrnagyát (és akinek – mások mellett – a szerző, Novák András a 3. oldalon név szerint köszönetét nyilvánítja bátorításáért és szakmai tanácsaiért). Szóval, miért ünnepli a karácsonyt egy magyar alezredes egy keresztény templomban 1974-ben? A válasz: a felesége unszolására. „Abban az időben szinte megszokott volt, hogy egyesek összevissza járnak különböző felekezetekhez.” – teszi hozzá a Vezérőrnagy. „Ezzel tulajdonképpen meg is magyaráztuk” a rejtélyt. Noha – ezek szerint – nincs is itt semmilyen rejtély, a kémelhárítás „valamilyen oknál fogva” mégsem tett pontot az ügy végére, mert J. alezredes „gyanús lett nekünk”. A gyanúra okot adó új információ azonban nem keletkezett, hiszen azt, hogy vallásos és templomba jár, eddig is tudták róla. Mint azt Hamar egy helyütt kifejti, „a határőrség mindig is egy kényes hely volt, ide még a sorkatonák is csak úgy kerülhettek, ha feddhetetlen háttérrel rendelkeztek. Ez igaz volt a tisztekre is” (109. o.). Vagyis már tudniuk kellett az alezredesről, hogy vallásos és, hogy templomba jár (ha nem így volt, akkor az az elhárítás nagy szakmai hibája), és ha ez 1974-ben már különben is „megszokott”, azaz megtűrt jelenség, semmiképpen sem állambiztonsági kockázati tényező volt, akkor milyen alapon indítottak mégis titkos vizsgálatot ellene?

Az egyik lehetőség, hogy a katonai elhárításnál a vallásosságot általában még úgy-ahogy elviselték, de azon nagyon kiakadtak, ha valaki „hithű izraelita”. Erre itt semmi sem utal azon kívül, hogy Hamar lényegesnek tartja megemlíteni és többször visszatér rá, sőt később a „kémügynek” a Vallásos fedőnevet adták (111.o.), holott a célszemély „zsidósága” és templomba járása – mint az nyilvánvaló lesz – semmilyen összefüggésben nincs az állítólagos kémtevékenységével.

Egy másik, lehetséges motívum (a vizsgálat kezdeményezésére) az irigység lehetett. Egy helyütt Hamar megemlíti (szerintem teljesen szükségtelenül), hogy „Amúgy elég érdekes házaspár voltak, ők ketten. Igazi gyűjtögető életmódot folytattak. A második házkutatáson tűnt fel, hogy több szoba is tele van ajándékokkal, amiket a betegektől és különböző helyekről kaptak. Borok, pezsgők, röviditalok, vázák, tányérok, porcelánok mindenhol.” (114. o.) Vajon miért csak a második házkutatáson tűnt fel, hogy több szoba „mindenhol” tele van ajándékokkal? Borok, pezsgők, röviditalok. Micsoda főbenjáró bűn. Ráadásul meg se itták. Mi köze van a kémügyhöz annak, hogy egy feleség, aki orvos, a betegeitől bort kap ajándékba? Ez bizonyítaná a házaspár elvetemültségét? Arról nem esik szó, hogy kiderült volna, a vázákon, tányérokon, porcelánokon a CIA vagy a Moszad pecsétjét fedezték volna fel.

A vezérőrnagy azt is elárulja, hogy főhadnagyként „alapvetően civil ruhában közlekedtem a tábornokok és az ezredesek között, és igen keményen meg kellett dolgoznom azért, hogy tiszteljenek és partnerként kezeljenek” (109. o.). Hoppá. Rossz sejtelmeimet kizárólag a naplómmal osztom meg.

Csak nem azt jelenti a „keményen megdolgozás”, hogy aki nem tisztelte eléggé, azt valós indokok nélkül meggyanúsította, és vizsgálatot indíttatott ellene? És ha a civil ruha viselésével leplezni akarta a katonai elhárításhoz tartozását, akkor miért „közlekedett” mégis feltűnően az ezredesek és a tábornokok között, elvárva, hogy tiszteljék és partnerként elfogadják? Egy tisztelt és elfogadott civil ruhás illető a tábornokok között eléggé feltűnő, nem? Vagy nem konspirációs okokból hordott civil ruhát, hanem azért, hogy neki ne kelljen katonai tiszteletadást teljesítenie, demonstrálva különleges jogosultságait, felhatalmazását?

Az eddig olvasottak nem cáfolják azt a közkeletű hiedelmet, hogy a rendszerváltás előtti BM-es állambiztonsági szolgálatok, a katonai elhárítást is beleértve, szakszerűtlenül, rosszindulatú rágalmak, mondvacsinált ürügyek, elégtelen indokok alapján, megalapozatlanul kezdeményeztek „kiemelt kémügyeket”, és a vizsgálótiszteket sokszor személyes ellenszenv, irígység és/vagy puszta karriervágy, minden áron való bizonyítási kényszer vezette. A különleges jogosítványokkal felruházott, tapasztalatlan, ámde rátarti főhadnagyocskák – parancsnokaik tudtával és támogatásával – ezredesek, tábornokok pályafutását, életét tehették tönkre, családokat dúlhattak fel puszta szeszélyből.

Házi feladat a Nemzeti Közveszélyes Egyetem nemzetbiztonsági szakos hallgatóinak:

1./ Vessétek össze a fentieket a 2003. évi III. törvény (az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról) 5. § (3) bekezdéssel, miszerint „az érintett halálozási évét követő hatvan évig anonimizáltan sem ismerhetőek meg a faji eredetre, a nemzeti, nemzetiségi és etnikai hovatartozásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az egészségi állapotra, kóros szenvedélyre és szexuális életre vonatkozó adatok. Ha a halálozás éve nem ismert, a védelmi idő az érintett születésétől számított százhúsz év, ha pedig a születés és a halálozás időpontja sem ismert, az irat keletkezésétől számított kilencven év”.

2./ Állapítsátok meg, hogy a felsorolt ismérvek közül melyikre vonatkozóan sértette meg az érintett „megfigyelt személy” jogait a szerző és interjúalanya a „köztudottan hithű izraelita” jelző nyomtatásban való közzétételével!

3./ Van-e a törvénysértés szempontjából jelentősége annak, hogy Hamar Ferenc „J. alezredesnek” nevezi az áldozatát akkor, amikor a FEP-nek 1974-ben nyilvánvalóan csak egy és nem több, utólag is könnyen azonosítható, alezredes rendfokozatú parancsnoka volt? Értelmezzétek a jogszabály szövegét abból a szempontból, hogy az ilyen „anonimizálás” enyhítő körülménynek számít-e?

4./ Számítsátok ki, hogy 1974 és 2013 (a könyv kiadásának éve) között hány év telt el! Kilencvennél kevesebbet, vagy többet kaptatok? És hatvannál?

(Innen folytatjuk, nemsokára)