A „nemzetbiztonsági rendszerváltás” előzőekben ismertetett meséjének folytatásaként a vezérőrnagy azt is elmondja, hogy „1990 februárjában nyilatkoztatták az állományt a III/IV-es csoportfőnökségen, hogy ki hová akar tartozni?” (kiemelés tőlem). „Két választásunk volt: vagy a rendőrséghez csatlakozunk, tehát a belügyminisztérium alá, vagy pedig a Magyar Honvédség tisztjeként szolgálunk tovább.” (Novák, 128. o.).

Hamar Ferenc megint elszólja magát: korábban (a 125. oldalon) kikotyogta, hogy egy személyügyi beszélgetés során a BM III. „csoportfőnökség” (helyesen: főcsoportfőnökség, hacsak nem a III/III-ra vagy III/IV-re gondolt) személyügyi tisztjének egy továbbtanulási ajánlat kapcsán már 1975-ben kijelentette: „Nem szeretnék katona lenni”. A jogi egyetemre ment, és rendőr maradt a rendszerváltásig. Akkor 1990-ben miért választotta mégis a Magyar Honvédséget a rendőrség helyett? Arra gondolok, hogy talán BM-es főnökei sugallatára, akik őt és társait így építették be a katonai szolgálathoz.

A kívánságműsor (ki hová akar tartozni?) módjára megszervezett személyügyi biztosítás révén sikerült a katonai és a „polgári” (azaz rendőri és belügyes) titkosszolgálatok között egy olyan informális kapcsolatrendszert létrehozni (vagy inkább: a rendszerváltás előttről megőrizni), ami sértette az egységes vezetés elvét, és a katonai elhárításon keresztül a Magyar Honvédség belső információit, titkait illetékteleneknek szolgáltatta ki. A KBH-n belül létrejött egy árnyék-titkosszolgálat, ami nem a honvédelmi, hanem a belügyminisztériumi, rendőri vezetésnek jelentett. Ezzel hazánk katonai biztonságát külső veszélynek tették ki, hiszen ugyanezek a jogelőd szervezetek és a bennük szolgáló magas rangú rendőrtisztek már a rendszerváltás előtt is szoros, intézményes kapcsolatban álltak a szovjet-orosz titkosszolgálatokkal.

„A rendszerváltás nálunk” c. alfejezet így folytatódik: „Sokan nyugdíjba vonultak, akik pedig maradtak, azoknak alá kellett írniuk az új eskü szövegét.”. Az „alá kellett írniuk” megfogalmazás arra utal, hogy a nyilatkozó vezérőrnagyot is beleértve a katonai és a BM-es elhárítás személyi állományának egy része csak kényszerből, kelletlenül tett hitet az új Magyar Köztársaság alkotmánya mellett, és a szíve mélyén megőrizte lojalitását az előző rendszerhez. A kádári „titkosrendőrség” nem szűnt meg létezni, csak láthatatlanná vált, és beépült a nemzetbiztonsági szolgálatokba.

Ugyanebben az alpontban (A rendszerváltozás nálunk) Hamar Ferenc azt is elmeséli, hogy 1990 nyarán valakik feljelentették különböző visszaélések miatt, amely vádak alól a vizsgálat tisztázta őt és kollégáit. Ennek ellenére a Raffay-affért követően néhány hónappal mégis kirúgták a szolgálat állományából hatvan másik emberrel együtt. Az eljárás azért is meglepetésként érte, mert Gubicza ezredes biztosította arról, hogy az ügynek nem lesz folytatása, mert az Raffay magánakciója volt, amiről a minisztere, Für Lajos nem tudott.

- „Megalázó volt, hogy 43 évesen nyugdíjba küldtek, és a katonai igazolványomba beírták, nyugdíjas.” jelenti ki a vezérőrnagy, aki ezután egy Kft-nél dolgozott, majd 1993-tól Horn Gyula miniszterelnök-jelölt testőrcsapatának vezetője lett. Az 1994-es választások után visszahívták a KBH-hoz, ugyanabba a pozícióba, ahonnan elküldték, ő lett a HM és a vezérkar (osztályvezetői szintű) elhárító főnökhelyettese. Pár hónappal később viszont a KBH főigazgatója, Stefán Géza „kiszemelte”, és kinevezte műveleti főigazgató-helyettessé (130. o.).

Nincs okunk (egyelőre) abban kételkedni, hogy a Hamar Ferenc elleni, említett vádaskodások megalapozatlanok voltak. Annyit azonban tegyünk hozzá, hogy az őt tisztázó eljárás – a szövegből kihámozhatóan – nem ügyészi vagy bírói tárgyalás, hanem parancsnoki hatáskörben lefolytatott belső ellenőrzés, vizsgálat volt. A titkosszolgálatok történelméből ismert, hogy a gyakorlatban az ilyen vizsgálatok nem mindig járnak egyértelmű eredménnyel, és a „parkolópályára tett”, majd hónapokkal később kirúgott munkatársakkal nemigen szokták közölni eltávolításuk valódi indokait. Lehet, hogy a Raffay-ügy miatt menesztették, de az is lehet, hogy ez csak egy csepp volt a pohárban. Azzal viszont tökéletesen egyet lehet érteni, hogy 43 évesen indokolatlanul nyugdíjba küldeni valakit akarata ellenére: megalázó. Sajnálatos, hogy ez még évtizedek múlva is a mindenkori hatalom egyik kedvelt fenyítési eszköze maradt, még akkor is, ha most „járadékosításnak” hívják az idő előtti kényszernyugdíjazást.

A személyügyi eljárások az új rendszerben is lelketlenek, embertelenek és szakszerűtlenek maradtak. Kiemelten fontos, bizalmas, nemzetbiztonsági munkakörökben nem a szakértelem és a nemzeti/demokratikus elkötelezettség, hanem szinte kizárólag a pártpolitikai lojalitás és a személyekhez dörgölődzés számított a szakmai pályafutás vargabetűit meghatározó tényezőnek. A kormányváltások az államapparátus különböző ágazataiban, még a nemzetbiztonsági szférán belül is tömeges tisztogatásokat és rehabilitálásokat hoztak, bosszúszomjas leszámolás – vagy éppen diadalmas visszatérés – jellegét öltötték. A nemzetbiztonsági szakmai szempontok a személyügyi munkában (is) háttérbe szorultak.

A sarkalatos következtetések levonását – a fenti és számos hasonló, problematikus esetről szerzett ismereteink alapján – függetlenül attól, hogy mindent elhiszünk a vezérőrnagynak vagy sem, a következő bejegyzésekben folytatjuk. Előtte azonban most zárásként:

Házi feladat a Nemzeti Közveszélyes Egyetem nemzetbiztonsági szakos hallgatóinak:

1. Gondolkozzatok el az eddigieken!
2. Alkossatok önálló véleményt a nemzetbiztonsági „rendszerváltozás nálunk” őszinteségéről, szakmai tartalmáról, a személyi és szervezeti átalakulás mélyrehatóságáról!
3. Mit takar az „egységes vezetés” elve?
4. Milyen személyügyi megfontolások indokolhatták a nemzetbiztonsági szolgálatoknál az átszervezés oly módon történő végrehajtását, hogy a beosztásokba helyezést nem a szakmai alkalmasság, a tapasztalat, a beválási mutatók, az erkölcsi feddhetetlenség és az új, „demokratikus” rendszer melletti elkötelezettség, hanem a „Ki hová akar tartozni?” kérdésre adott válaszok alapján döntötték el?
5. Ti hová akartok tartozni?

 (Folytatjuk...)