Örömmel jelentem a Kedves Olvasóknak, hogy amióta a Facebook profilomat pár napja nyilvánossá tettem, az ottani követőim száma 33 fővel, kb. 10%-kal nőtt. Majd meglátjuk, hogy a 100 vagy az 1000 %-ot sikerül-e elérni, de ha nem, a feljelentés-cunami akkor is folytatódik, és az új legfőbb ügyész, Nagy Gábor Bálint már nem sokáig dughatja homokba a fejét, mint tette azt elődje, Polt Péter úr jó 13 éven keresztül, amíg aztán váratlanul alkotmánybíró, sőt a taláros testület elnöke lett.
A múlt azonban őt is kísérti, és hamarosan ráront a szekrényből előtolakodó csontvázak és hús-vér nemzetbiztonsági, korrupciós, valamint gyermekvédelmi ügyek alakjában (a három szféra közös metszetében).
A szökőár új hulláma röviddel november 3-a után esedékes, ugyanis akkor jár le egy olyan ügyben a felülbírálati indítvány benyújtásának határideje (anélkül, hogy a feljelentő élt volna a lehetőséggel), amelynek határozatát a nyomozó hatóság anonimizáltan nyilvánosságra fogja hozni. Addig is egy kis könnyű eszmefuttatás, Orbán Viktor miniszterelnök úrnak ajánlva: 

Csökkenő hozadék
Numeráljunk vagy ponderáljunk? Az itt a kérdés.

Olvasom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerint „Van, amikor numerálni kell, van, amikor meg ponderálni.” Mondta ezt annak kapcsán, hogy a gazdasági bajok növekedésével egyre több nyugat-európai ország fogja (reményei szerint) belátni, hogy nincs pénz folytatni a háborút.
Numerálni, ponderálni: a kettő majdnem ugyanazt jelenti, csak minimális, árnyalatnyi különbség van köztük. A numera (magyarul szám) szóból kikövetkeztetve: numerálni annyit tesz, mint számolni, számba venni, számítani, számításba venni. A ponderálni, az angol pound azaz font mint súlymérték jelentésből kikövetkeztetve (a latin eredetű libra pond összetételre visszavezethetően): latolgatni, mérlegelni, (alaposan) fontolóra venni; tépelődni.
A közvetlen szövegkörnyezetben miniszterelnökünk valószínűleg arra célzott a latin eredetű szavak választásából ítélve enyhe gúnnyal, hogy még a háborúpárti, önsorsrontó, ostoba nyugat-európaiaknak is be kell látniuk: Ha nincs pénz, nincs háború; 2x2=4, ehhez nem kell sok ész. Oroszországot nem lehet legyőzni.
Az interjúban arról is szó volt (állítólag, mert a kormány hivatalos honlapja nálam hibaüzenettel visszadobta a 444 hivatkozási linkjét), hogy van a világon egy „háborúellenes” („békepárti”) hálózat, közel- és távol-keleti (arab, kínai, japán, indiai) csomópontokkal, ennek központjában az amerikai elnökkel, lelki centrumában Leó pápával (a „Vatikánnal”). Álom, álom, édes álom. 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Arra biztatom, hogy ne csak numeráljon, azaz a pénzét számolgassa, hanem ponderáljon is, azaz alaposan mérlegeljen, vegyen fontolóra sokféle szempontot, beleértve olyanokat is, amiket nem lehet számszerűsíteni, mint például az emberi természet, az igazság, a becsületesség, az előrelátás, az ésszerű kockázatvállalás, az átláthatóság és az elszámoltathatóság, a hűség és a kötelességtudat, a szövetségesi megbízhatóság, meg ilyesmik. Az efféle kérdéseken még tépelődni sem szégyen. Higgye el, hogy a pénzben kifejezett, és a pénzben ki nem fejezhető értékek összevetéséből nem mindig az előbbi kerül ki győztesen. Hallott már a csökkenő hozadék közgazdasági és pszichológiai törvényéről? A gazdag ember minél több pénzt és hatalmat harácsol össze, annál kevésbé elégedett azzal, amije van, és a plusz jövedelmei annál kevesebbet érnek a szemében, miközben a társadalomnak egyre kevesebb hasznot hoznak, sőt a hasznossági görbe átbillen a monoton csökkenő szakaszba, akár a negatív tartományba is.
Ne bízzon abban, hogy Trump elnök mindent megenged és elnéz Önnek. Az amerikai gazdasági-politikai-társadalmi szisztéma olyan, hogy bárki is az elnök, előbb-utóbb kénytelen lesz az USA nemzeti érdekeit képviselni még a kedvenc diktátorával szemben is. Akkor pedig nem lesz több orosz olaj, és (az Ön szavaival) „térdre rogy” a magyar gazdaság. Hiú illúzió, hogy az (egyébként nem létező) „orosz-kínai világbirodalom” rövidesen felülkerekedik a nyugaton (nyugat alatt elsősorban a demokratikus országokat értve). Inkább az a valószínű, hogy előbb-utóbb valamiféle megegyezésre jutnak, és a kialakuló új nemzetközi, többpólusú hatalmi egyensúlyi viszonyok közepette nem Ön lesz a mérleg nyelve, mert addigra minden hitelességét elveszti. Oroszországot valóban nem lehet legyőzni, de Amerikát, Európát, Kínát sem, sőt egyetlen szabadságszerető népet sem, Ukrajnát is beleértve.
A történelem egyik nagy tanulsága, hogy aki más kárán nem képes, annak a saját hibáiból kell tanulnia. És – szerencsére kevesen – vannak, akik semmiből sem tanulnak, és semmilyen intelmet nem hajlandók megfogadni, de még csak meg sem hallgatják, el sem olvassák azokat.
Ön sem hibátlan. Ezen a felületen már közel nyolcvan bejegyzésben hívom fel évek óta a figyelmet a kormányzat (és közel hasonló mértékben az „ó-ellenzék”) megengedhetetlenül, tűrhetetlenül, megbocsáthatatlanul kockázatos, a magyar emberek biztonságát veszélyeztető húzásaira, és utaltam rá, hogy mindezeket dokumentáltam (és jó párat a dokumentumok közül nyilvánosan elérhetővé tettem). Rámutattam, hogy nem volt szép, és még kevésbé okos dolog  hátat fordítani a szövetségeseinknek, atomalkut kötni Iránnal, beavatkozni a szomszédjaink belügyeibe, ellenségként kezelni Ukrajnát, összeveszni a lengyelekkel, az unalomig szapulni „Brüsszelt”, a magyar állampolgárokra uszítani a katonai titkosszolgálat frontszervezeteként működő Szuverenitásvédelmi Kutató Intézetet, „behálózni” az egész társadalmat a legalsótól a legfelső szintig, bábuként dróton rángatni a saját államfőinket, és a rendszer működőképessége látszatának megőrzése érdekében eltussolni az eddig napvilágot látottaknál is több gyermekvédelmi atrocitást, és még sorolhatnám (fogom is, konkrét példákkal fűszerezve).
Mint Lao-ce, ókori kínai bölcs mondotta volt: „Nincs nagyobb csapás, mint az eleget nem ismerni”.
Numeráljon és ponderáljon, Miniszterelnök Úr, vagy inkább magyarul mondom:
Gondolkozzon el ezen!